Szülinapi élmények

Emlékezetes bulikról tesz tanúbizonyságot az alábbi oldal. Mert mégis így ismerte meg a győri családok nagy része a Balázs bácsit, hogy együtt bulizott vele. És el sem tudjátok képzelni, micsoda élmény volt ez neki. Nemcsak visszamehetett gyerekbe, anélkül, hogy bárki idiótának nézte, hanem, mint party moderátor, még az ő élménydús tekervényeit követve szórakozhattak jót a gyerekek. Azon gondolkodtam, hogy ömlesztve kaptok a képekből, de átgondoltam, és arra a következtetésre jutottam, hogy minden buliból csak néhány kép, de mindegyik kicsit más időpontban játszódó, másféle karaktert bemutató, vagy más játékot halványan érzékeltető képecske fogja bemutatni, hogy is zajlik egy buli a játszóházban, a jó öreg Balázs bácsival. Íme…

 

Eszter

Eszter ünnepelt nálam, a játszóházban a minap. Csodálatos, napsütéses idő, vidám, jókedvű gyerekek, régi ismerősök kistesói, csak úgy ömlenek be a játszóházba a gyerekek, annyira sietnek, hogy a cipőjüket a küszöbre rúgják, nincs idő semmi másra, csak a játékra, minden adott tehát egy jó bulihoz. Úgy vetik bele magukat az élményhalmazba a kis öt évesek, mint a toronyugrók magukat a medencébe. Kitűnik közülük is Eszter, hiszen mindenki őt nézi, mindenki vele foglalkozik, csodálatos kislány. Mosolygós, szerény, nyitott, akárcsak az anyukája, aki aktívan végig élvezte és fotózta az egész szülinapot, megsüvegelendő. Eljött a bűvészkedés ideje, és kellett nekem egy kicsit apuka…hát apuka sehol, még a dolgozóban, vagy már tart felénk, és a dugóban ücsörög, ki tudja? Kicsit vártuk, de azért nem úgy, mint a Mick Jagger-t, azért a szemünk sarkából mindig kicsit odanéztünk az ajtóra, hátha. Már megettük a tortát is, apuka még mindig sehol. A várakozás már nagyon ott ült a levegőben, és egyszer csak kinyílt az ajtó. Eszter apukája ingben, vászonnadrágban, mint aki a munkahelyéről érkezett. És bár nem a Mick Jagger, de Mick Jagger a lába elé borulhat, hogy sírva kérje Eszter apukájától a receptet…hogyan is kell jó apának lenni? Ugyanis apuka beállt táncolni, hihetetlen vicces volt, aztán persze összecsipeszeltük, átölelték a gyerekek, aztán lebirkózták, és apuka nemhogy tűrt, élvezte!!! Jobban, mint én valaha. Aztán feltűrte az ingujját, és mehetett a kergetőzés, akkora nevetések, sikoltások voltak, belerezgett az épület. Az utolsó 45 percben többet mozgott, mint Kokó a ringben. Hihetetlen volt látni. Addigra már én is hátra léptem, engedtem utat a kitörő örömnek, hogy az ő drága kislánya 5 éves lett. Megemelem sokat tapasztalt kalapom, és mintára hívom az összes apukát, aki kicsit most magába nézett. Érkezni tudni kell! A flow-t tudni kell!
Eszter, nagyon nagy mázlista vagy! És a csipeszelős fotón látni is, hogy tudod te azt, ahogy ott apukádra nézel…csoda!

IMG_20180917_170123 IMG_20180917_170144 IMG_20180917_182744 IMG_20180917_182951

 

Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

 

29.rész

Noé bárkája

Ha azzal az egyszerű mondattal kezdeném, hogy szeretem az állatokat, akkor nem teljesen tükrözné a valóságot, ugyanis rajongójuk vagyok, bolondulok értük.
Mióta az eszemet tudom, mindig voltak háziállatok körülöttem, de volt olyan időszak, amikor 40 állatkát gondoztam (kutya, macska, rágcsálók, madarak és hüllők), olyan volt a lakás, mint Noé bárkája.
Gyermekkoromban a pincénkben 10-13 cicát szedtem össze és etettem, babusgattam. Amikor leültem közéjük, rögtön megrohamoztak, a vállamra, hátamra, ölembe, ahová csak tudtak, felugrottak és doromboltak, nekem ez egy csoda volt.
Anyu persze nem tudott róla (vagy lehet, hogy mégis, 😅 csak hagyta, mert tudta, hogy ilyen vagyok.)
Kutyáinkkal szintén sokat foglalkoztam, különböző trükköket tanítottam nekik, szerettem velük beszélgetni is, kiváló hallgatóság voltak.
Megszállottként bújtam a róluk szóló könyveket, és kitéve-betéve tudtam a fajtajellemzőket.

Gyerekkoromban még nem volt internet, és nem jutottak el hozzánk az állatkínzásról szóló hírek sem. Felnőttként szembesültem ezekkel a borzalmakkal, és felfoghatatlan, hogyan lehet képes bárki is megcsonkítani, felgyújtani, élve elásni egy másik élőlényt.
Itt is mint a legtöbb esetben, a gyökerekhez kellene visszanyúlni, mert nem hiszem, hogy szeretetteljes környezetben nevelkedve, ilyen emberré válik valaki.

Kétgyermekes anyukaként tudom, a kölykök legtöbbször azt hallják meg amit akarnak, azonban van valami, amivel a legszelektívebb hallású gyermek is megfogható és tanítható.
Ez pedig nem más, mint a példamutatás!

Mindkét lányom rendkívüli érzékenységet mutat az állatok iránt, amitől repes a szívem.
Képesek volnának minden kóbor cicát, kutyát befogadni, ahogy én tettem annak idején, azonban, meg kell tanulniuk azt is, hogy néha az észnek is teret kell adni. Bármennyire szeretnénk, nem lehetünk Noé bárkája, de a tőlünk telhető legtöbbet így is megtehetjük.

Pár nappal ezelőtt egy csapzott kölyökkutya téblábolt a házunk előtt. Kimentem az utcára, hátha a közelben a gazdája, de nem láttam senkit.
A kutyus barátságosan csóválta a farkát, leült és nézett rám.
Leguggoltam hozzá, odaszaladt.
“Hát Te hogy kerülsz ide?” – kérdeztem.
Mire Ő válaszul megnyalta az arcom.
“Jajj, ne csináld ezt kérlek mert elgyengülök.. és befogadlak!” – sopánkodtam, de a kutyust ez nem érdekelte, csak bújt és nyalogatott tovább.
Felvettem az ölembe és álldogáltam vele egy ideig az utcán, hátha jön valaki és elviszi. De senki…
A kutyus majd lenyalta a bőrt a kezemről, olyan éhes lehetett.
Azon gondolkodtam, mi van a hűtőben amivel megetethetem, mert hogy tengerimalac és papagáj eleséggel nem lakna jól.
Van egy kis sonka… igaz vacsira vettem, de biztos nem bánják a gyerekek, ha mást kapnak enni, így hát bevittem megetetni.
Mikor beléptem az ajtón, a kicsik majd’ kiugrottak a bőrükből. 😄
“Meg kell etetni” – mondtam és a nagyobbik lányom már ugrott is tálkáért.
Miután jóllakott a kis éhenkórász, a lányok úgy játszottak vele, mintha mindig hozzánk tartozott volna.
Nekem pedig ki kellett találnom, mihez kezdjünk vele.
Ha van chipje, akkor talán a gazdi is meglesz.
Lefényképeztük és feltettük a netre, hátha ismerős valakinek.
A gyerekek meg csak azt hajtogatták: “Ugye nálunk maradhat Anya?”
“Először is mindent meg kell tennünk, hogy megtaláljuk a gazdáját. Lehet, hogy egy ugyanilyen kislány sír utána, mint ti vagytok. Képzeljétek, ha a mi kutyusunk tűnt volna el. Nem örülnétek ha valaki beállítana vele?”
Erre elhallgattak és szelíden simogatták a ki jószágot.

Aztán az ölembe vettem és elindultunk, az utcákat járva, hátha megtaláljuk a gazdáját. Egy néni szaladt szembe velünk egy nagy fekete kutyával, könnyes szemmel hogy végre megvan ez a kis tekergő, mert az unokája rá bízta, de a kerítés alatt kibújt.
Megnyugtattam a nénit, hogy a kutya jól van, megetettük, de eljött a pillanat, elbúcsúztunk kis barátunktól.
Hazafelé csendben, orrunkat lógatva jöttek mellettem a lányok, bevallom, picit nekem is hiányzott.
Ha nem lett volna meg a gazdi, akkor a tengerimalacaink és papagájunk mellé befogadtam volna.
Tudván, hogy egy terrier nem épp a rágcsálók barátja, összeszoktattam volna őket.

S hogy mit szólt volna mindehhez a férjem?
Amikor elmesélte, hogy egy fejlődési rendellenességgel született szívbeteg kutyust magához vett, különben elaltatták volna, tudtam hogy ő a nekem való társ 😊
A kutyusnak 1 évet sem jósoltak, de a férjem mellett 10 évet megélt. 😇

 

Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen váratlan eseményre is ugyanolyan szeretettel és pozitívan reagálna, mint én. 😊

Egész este a kutyusról beszélgettünk.. míg végül arra jutottunk, hogy hamarosan kertes házba költözünk és akkor majd befogadhatunk egy kutyust. 😊

41413790_2242014822493489_4422803127799906304_n

 

Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

28.rész

Újrakezdeni sosem késő

A kínai asztrológia szerint 10 évente új sorsfeladatot kapunk.
Hogy kinél mikor van itt a forduló az a születésének idejétől függ.
Nálam a 9- esre végződő évszámaimnál (19, 29, 39) amit teljes mértékben meg tudok erősíteni.

Sokan félnek a változástól és görcsösen ragaszkodnak a rég “kinőtt” életükhöz, romboló jellegű kapcsolatukhoz, munkájukhoz.
Miközben dől belőlük a panasz és a sóvárgás egy jobb iránt, észre sem veszik hogy elillan az élet.

Sóhajtozva hallgatják társaikat akik ragyogó arccal az újról mesélnek.. ilyenkor fel-fellobban bennük a tenni akarás aztán alább hagy ahogy megannyiszor.

A ma embere magányos és szomorú.
Sokan kétségbe esve keresik párjukat.
Bíznak mert bízni akarnak..
Aztán jönnek a pofonok sorban.
Ki a hibás? Senki.
Arról van csupán szó, hogy a választott még vagy már nem azon az érzelmi szinten él, mint mi.
Mit tehetünk?
Felismerve a kudarcot menni kell tovább, nem szabad bennragadni egy számunkra méltatlan kapcsolatban!

2 éve – épp a fordulópontomhoz érve – volt bátorságom kilépni a társas magányból, mert rendületlenül hittem, hogy nem csak ennyi jár nekem.

Ahhoz, hogy megtaláljuk akit keresünk, az önismeret elengedhetetlen!
Tudnunk kell, mi az ami boldoggá tesz minket, mik az igényeink, mi az ami mindenképp szükséges, hogy elégedettek lehessünk, és mi az, ami fölött szemet tudunk hunyni, mert bizony lesz ilyen is(!)
Nem a tökéletest kell keresni, hanem aki tökéletesen passzol a saját tökéletlenségünkhöz! 😊

Hogy létezik-e szerelem első látásra?

Bevallom, nem hittem benne – amíg egyszer csak betoppant az életembe, és nem volt kérdés: IGEN-t mondtam. 😊

Soha nem késő új életet kezdeni, de a régi terheket le kell tenni, el kell engedni, különben nem jutunk messzire.
Az elengedés művészetéről talán egy másik alkalommal mesélek…meg lehet tanulni!
Természetesen ebben is a jóga volt segítségemre, mely megtanította, hogyan lehet a fájdalmat és terheket elengedni, és mosollyal az arcunkon, békével a lelkünkben továbblépni.

Sok erőt kívánok mindenkinek, aki mer változtatni az életén! 😇

40164729_1864303206951676_5983115324248031232_n

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Péntek

Kétféle érzés motoszkál bennem. Mindkét érzésnek az origója az, hogy “vége”. Mert vége lett az idei Svihák tábornak anélkül, hogy komolyabb hibát vétettünk volna, ez az örömteli rész. Vége, és lélekben, élményekben sokkal gazdagabbak lettünk, szerintem a gyerekek is, de a táborvezérek biztos. Viszont, szomorú is, hiszen vége, legközelebb ilyen élmény csak jövőre lesz, kicsit összeszorul bennem az a sok érzés, és nehéz elengednem, hiszen mégis ez a csimborasszója a munkásságunknak. De még ma, míg tart ez a bejegyzés, tudom élvezni a mai nap történéseit.

Nem gyakran szokásom, de ma megveregettem kicsit a vállam, hiszen a tegnapi kőkemény nap és szigor után, a reggeli beszélgetésünk a táborosokkal olyan jól sikerült, hogy a nap végéig még csúnyán sem kellett néznem senkire…hát igen, mi mindent el lehet érni egy összeszedett fél órás megbeszéléssel. A koncentrációt összesűrítettük, mondhatni igába hajtottuk, hiszen ma fontos dolgunk volt, jótékonykodtunk kicsit. Bár, nem vagyok naiv, tudom, hogy nem tart semeddig elkölteni ezt a pénzt, azért én ma büszke vagyok a táborosaimra, hiszen rekordot döntöttünk, kereken 24020 forintot énekeltek össze a gyerekek, amit ha hozzáadunk az előző táborokban gyűjtöttekkel, bőven meghaladja a 60.000 ft-ot. Nem nagy összeg, de roppant boldogok voltak a gyerkőceink, hogy ezt mind a saját tudásukkal hozták össze, engem pedig szétfeszített a büszkeség. Összesen 6 helyen énekeltük el a Néha légy bolond…című slágert a Belvárosban, és sokakat megmosolyogtattunk, volt, aki leállt velünk beszélgetni is, és még egy Új-Zélandról “biciklivel” érkezett hölgyet is elkápráztattunk. A délelőtt olyan gyorsan elszaladt, hogy korgó hasunk jelezte, kis szünetet kell tartanunk az éneklésben, elfoglaltuk hát a meki egyik sarkát, de nálunk a gyorsakajálda nem sietős, élveztük, hogy benn nincs hőség, hogy lehet jókat beszélgetni, sztorizni a mű hűvös, számomra förmedvényes épületben. De kell egy kis lazaság a részemről is, hiszen a táborosok élvezték, külön programnak fogták fel a hambizást.

Délután lazultunk, de volt még egy különös feladat: feldobtam egy kisebb jutalmat annak, aki kedves táborlakó barátunkat Bendegúzt meg tudja verni sakkban, vagy esetleg mond egy olyan országot fejből, aminek Bendegúz nem tudja a fővárosát. Mivel a csávó zseni, ezért ez a feladat lehetetlen, gondoltam, ám még Bendegúzt is össze lehet zavarni sok keresztkérdéssel, Samu be tudta csalogatni egy olyan útvesztőbe, ahol Bendegúz belebakizott a válaszba. Samu megkapta a jutalmát, de végül kijelenthető, hogy Bendegúz a tábor agya és sakkmestere.

Lezárom hát mondandóm, néhány képpel megtoldom írásom, ünnepélyesen, de nagyon fáradtan bezárom kapuit az idei Svihák tábornak, és szomorkásan, de elégedetten elrakom a tábor kulcsát egy évre pihenni. Jövőre veletek ugyanígy.

Svihák Oszkár

 

38703271_2157495814279299_1258843335225769984_n 38765845_564477977288970_8002571928504107008_n 38806865_451431055333869_8905706140994633728_n 38818123_2131041523596838_7682603535036317696_n 38862637_954413324737296_226541713634623488_n 38864903_272465706676738_3974938803054837760_n 38867401_317261258834804_1804327692468748288_n 38870694_274501189816717_8682033985204781056_n 38872317_565489930514555_2876101618288295936_n 38875615_1849392061821244_2380742905233932288_n 38884807_536921583388889_6668690850282733568_n 38904515_1123732071135928_7458895919996469248_n 38907137_512748709170193_6709799416791826432_n 38923541_1815569628562573_2222682529578614784_n 39043750_1782198111894281_3458297869918797824_n

 

 

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Csütörtök

Finoman szólva, melós napunk volt ma a táborlakókkal. Persze, a szórakozásra is jutott idő a Barátság parkban. Egy kis játék és a hiába való dinnye keresés után megérkezett hozzánk sztárvendégünk, Korsós Gyuri, akit sok ETO szurkolónak nem kell bemutatni, hiszen az én generációm “aranycsapatának” volt az oszlopos tagja és gólvágója. Beszélgettünk vele, míg elfogyott Virág fincsi virslis bigyulája, amit tízózaira készített nekünk a saját két kezével. Természetesen, rengeteg kérdése volt a focirajongó gyerekeknek Gyurihoz, megtudhattuk, hogy kinek szurkol, kit tart a legjobb játékosnak, a gyerekkoráról, a pályafutásáról is kérdeztük, majd kihívtuk egy focimeccsre. Nagyon nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy egy igazi élő legendával ismerkedhettek meg, majd rúghatták vele a bőrt. Nagyon elfáradtunk, de végül sikerült úgy lehozni a meccset, hogy mindkét csapat győzött, ez is csak a Svihák táborban sikerülhet. Amíg mi fociztunk, a lányok alkottak, mert szerencsések a pici Svihákok, a csodálatos Szigetkék Alkotóműhely épp a parkban tartott foglalkozást, és mi is kihasználtuk az ő közelségüket, ők is a miénket, hát alkottunk együtt egy jót. Annyira flottul működött minden a parkban, a kisebb sportsérülések ellenére, hogy szinte fütyörészve mentünk a buszra, de aztán jött a fekete leves. A táborlakók egy része annyira ki volt már dőlve, hogy ebéd után vagy másfél órát szundítottak. Persze a többieknek nehéz volt visszafogniuk magukat, hogy ne hangoskodjanak, elő kellett hát vennem a magam által aligha szeretett tanár bácsis stílusomat…így ma nem én voltam a legnépszerűbb ember a gyerekek között. Csak úgy röpködtek a sárga és piros lapok, de most az egyszer kellett a szigor, hiszen tényleg svihákok voltak a Svihákok. De spongyát rá, holnap javítunk, reszkess Belváros, jövünk, és zengünk…Néha légy bolond…10 órától megleshetők leszünk…itt-ott-amott.

képek

38726068_234988587155922_3648462971492892672_n 38733857_1989743744417364_6205373198846918656_n 38749083_363104724225478_2749229182012620800_n 38751739_2147969082141387_9188603769787514880_n 38753064_1786689198032982_5092169395719897088_n 38754034_2128938804037321_69230891376836608_n 38754429_497142357423421_7619158780650979328_n 38755366_333759960692291_6794054851094380544_n 38761774_1846235199016897_4619028892085125120_n 38763912_1061155057372457_786563920994238464_n 38764118_297964374288989_1841136081886511104_n 38768493_646330459070793_5533200242813435904_n 38780702_368593947008425_5156824918565847040_n 38780984_507812556322152_6432910357051736064_n 38781001_276211909632827_1495070535120322560_n 38783126_2047162388931988_4981634250534027264_n 38788490_274045239856704_6518266213515132928_n 38788514_227783997847227_6967537698395389952_n 38789157_1855959551140104_969082765305708544_n 38792527_295945614513646_6918251557104386048_n 38795064_451551455329735_2105556898810953728_n 38801315_297492281023749_2654010259571474432_n 38810892_442931062857743_9076907342754217984_n 38817867_324114248131243_1363287374972321792_n 38823643_662464127468333_4737944922919796736_n 38824952_1108100656011808_7230109781007007744_n 38831543_1576408602463016_8056764292541710336_n 38831573_579574025773929_9204493048543707136_n 38840262_513405182452098_7707235662105149440_n 38845500_223165885012607_7374961543089225728_n 38846422_1130810343750114_2710967560345485312_n 38851740_1654367141356888_528850301092888576_n 38854581_221648558452890_4214425737098166272_n 38857347_295541011207700_1860274460452454400_n 38860549_337061443501393_1028264764649766912_n 38861765_292197388208223_6674032307835240448_n 38864829_1652908131486571_8303447779296935936_n 38871720_413692252367979_7367985627142291456_n 38875449_238932460090577_8313745616224124928_n 38882925_240366956684970_8154977713426268160_n 38917576_447430462409031_7263919261049946112_n 38926258_216071095917277_7336784283169718272_n

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Szerda

Számomra forgolódással kezdődött a mai nap, hiszen az éjszaka közepén elkezdett csöpögni az eső. Kicsit megijedtem, hogy mi lesz a mai vizes csatánkkal, amit terveztem, de csak füstöcske volt szerencsére, a lángja megkímélt minket, vagyis, inkább úgy fogalmaznék, hogy a lángot ma a Nap prezentálta számunkra, hiszen pusztító forróság fogadott minket a Bem téren, így hát bátran vizezhettünk, meg se kottyant a gyerekeknek a nedves pólójuk hűvöse. Nagy svunggal, már kilenc órakor reggel startra készen álltak a csap előtt táborosaim, megtöltve a vízipisztolyokat, uzikat, alig tudtam rávenni őket egy kis gyakorlásra, de végül megelégedve konstatáltam, hogy minden gyerek tudja már minden versszakát az örök slágernek, a Néha légy bolond egy kicsikét… című dalnak, már csak a formációt kell memorizálni, és jöhet az előadás, de nagyon előre ugrottam. Valahol ott vesztettem el a fonalat, hogy megtöltötték a vízi ágyukat a srácok, jöhetett az egyes számú játék, a mindenki mindenki ellen, a park teljes területén. Folyamatos rohanás fél órán keresztül, ügyes elhajlások, hátrafelé “nyilazások” tarkították a versenyt. Ám nem nagyon lettek vizesek a táborlakók, ki kellett találnom valamit. Ekkor húztam elő belső zsebemből a következő játékot, mindig valakit kergettünk, és lőttük vízzel, így végre mindenki pólója csurig vizes lett, jöhetett egy kis gyógyító napozás, az izmok feltárása. Feszítettek a fiúk mindenhogy, karra gyúrtak kicsit, hasra, hogy még nagyobb legyen a siker, a nevetés. Megszáradtunk, jött is az ebédidő. A Zöldfa étterem töltött fel minket energiával, akkora adagokat adtak, hogy még uzsonnakor sem fogyott el az összes kaja. De a nap csúcspontja még csak most jött. Belefutottunk egy utcazenészbe, aki az aluljáróban gitározott és énekelt. Igazi blues-os hangulat, egy Doors slágert kaptunk el épp. Kicsit megindultak a lábak, majd kértünk egy dalt. Megmosolyogtak minket az emberek, meg-megálltak, kérdezték, honnan jövünk, kik vagyunk. A zenész srác nagyon jó fej volt, nem csak énekelt, táncolt is, vicces figuraként szórakoztatta a gyereksereget. Angolul beszélt, én fordítottam, a gyerekek elhalmozták kérdésekkel. Kiderült, hogy természetesen “Amerikából jött”, “Hajón és stoppal utazott el Magyarországra”, nagyon jól szórakoztunk, de sajnos ott kellett hagynunk fura barátunkat, hiszen a busz sem vár…

Délután jött a holtpont. Mégiscsak a tábor felénél járunk, és az energiák sem olyan aktívak már, apró konfliktusok tűzdelték a délutáni elfoglaltságainkat, ám Svihák Oszkár sem véletlenül probléma megoldó mágus, az aszfaltrajzolás, az együtt alkotás, a közös munka olyan erő, ami minden konfliktust elfúj a fejekből. Mert kell egy nagy tér, ahol oda megy rajzolni a gyerek, ahova akar, nem kell osztozkodni semmin, mert mindenkinek ugyanolyan a krétája, a rajzolás pedig elmélyít, gondolkodóba ejt, áramoltat, a táborvezér pedig elégedett lehet végre. De mostanra már hív a vacsora, a pihenés. Nagyon el lehetnek fáradva gyerekek, iszonyú aktív napunk volt ma, én már csak gyufaszálakkal kitámasztva tudok lesegetni, pötyögni, Színes Szandi pedig már fekve piheg mióta hazaérkeztem. Jöjjenek hát a képek:

 

38629993_985033021676736_5530509591831379968_n 38655929_244606576165381_3052535992884920320_n 38660746_270197513778736_7965937021405364224_n 38665651_243096532988193_1771393561120473088_n 38665662_2357174877843725_7691304206770110464_n 38666845_1720669354649508_5185855233879703552_n 38675499_2061648440572191_4004774063959441408_n 38681678_285319962232782_6610401594250887168_n 38682751_1805648482816541_2450851348623654912_n 38683881_217143595596425_4287204932886462464_n 38686077_532294017202138_8296938545906450432_n 38686843_2154267064614812_4176101284354457600_n 38686913_251180278833743_2598182908858466304_n 38689399_1840571979359586_7072681916595437568_n 38689522_375542202975994_3889874703719858176_n 38692646_556126878123621_5923182096469196800_n 38693342_308533106382601_7777803293333389312_n 38697903_2120426054904009_2907719337865379840_n 38701198_169273217207285_6580371230161895424_n 38704905_1895662384061043_4660270954767712256_n 38705646_306335246778754_7454561314447294464_n 38707779_757186911339390_7737107116699156480_n 38709876_306373300102859_7679079196542369792_n 38713675_222220221827599_621398436775723008_n 38717327_218641502135142_5742439835314946048_n 38717402_1099936433506922_6070081449850044416_n 38725284_172824833508550_587848102174523392_n 38728049_691813084504207_7016636780975751168_n 38732688_443696826131507_898084731109769216_n 38738042_2086262765017897_7672254892940984320_n 38742193_244933959474253_5865998687141888000_n 38745550_2120418874951387_312233475195273216_n 38749819_2227874640773920_4907297420431327232_n 38752149_674435879580627_7761107346704564224_n 38754339_2062060547444393_4965149723670347776_n 38757398_1746990922044727_3275886236580970496_n 38775103_2174507286127250_7937541824380403712_n 38790770_219230878768456_7899675490028355584_n 38792522_285380098904430_4948376222817058816_n 38793879_223145545066835_3097478977346863104_n 38794521_239934903330231_8718094556391800832_n 38797739_319412535297582_5378585938463031296_n 38802798_259162928236623_459320780639961088_n 38804477_266178104111911_8005985950763057152_n 38814300_507423876370049_9067902617400639488_n 38814340_2163224453935451_1093155445545107456_n 38821314_1726668004112359_1009961946201456640_n 38844786_2194149287492405_8897989261584760832_n

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Kedd

A mai, szabadhegyi napunkon is az élmények voltak a főszereplők. El sem hagytuk szeretett városrészem, ahol élek, ahol annyira szeretem nyugovóra hajtani fejem (látszik, hogy én is fáradok, csak az alváson jár az agyam). És persze, csak ismételni tudom magam, ezen a héten is csodálatos gyerekeim vannak, amit nem tudok elégszer kihangsúlyozni nekik is, az olvasóknak is. Belevaló srácok, remek csajok, minden percet imádok, amit velük töltök, pedig ezen a héten sem kímélnek a kérdésekkel…”hova megyünk? , mit csinálunk holnap? , mi lesz amikor odaérünk?, hogy néz ki? , hol fogunk pisilni? , mit fogunk enni?, és azután???? Néha őrjítő, de ők már csak gyerekek, kíváncsiak, lelkesek. Ezért nem lehet rájuk haragudni, csak az ember bírja szuflával.
A Rózsák tere a mi hangoskodásunkkal volt tele. Énekeltünk, játszottunk, nem fogtuk vissza magunkat, de ma azért látszott a gyerekeken, hogy tegnap hatalmas svunggal kezdtük a tábort, kevesebb volt a rohanás, ma inkább több volt az ücsörgés, a ténfergés. Persze, megint megpróbáltak átásni Kínába lelkes táborlakóim, csak nem sikerült ma sem, de esküszöm, ha minden nap ugyanazon a játszótéren kezdenénk, a hét végére rizst ennénk rizzsel. Meglátogatott ma minket Dini barátom is, akiről kiderült, hogy Harry Potter uncsitesója, és ő is a Roxfortban végzett. Elámultunk, hogy hogyan lett Nata kezében a rózsaszín kendő kis rózsaszín bugyogó…ekkora nevetést még életemben nem tapasztaltam. Ezután lazultunk kicsit, kiengedtük a megfáradt izmokat, és mesét néztünk a plafonra vetítve…háziájmex. Kellett is a pihi, mert bizony a nagy meleg rányomja bélyegét az energiákra, de Svihák Oszkárnak mindig van egy ötlete, hogyan töltse fel a gyerekek energia raktárait…természetesen, fagyival. Be is pörgött mindenki, a végállomás-játszóterünkön megint azt éreztem, ezek a táborlakók egy buszt elhúznának, ha az lenne a feladat…ó, ez nem is rossz ötlet. Na majd holnap. Most alszunk gyorsan egyet, de előtte képek tömérdek mennyiségben.

38542190_219478788731580_3405590628262739968_n 38612188_2589589944399836_7285525622313451520_n 38612335_374336229765647_6944989957610012672_n 38612556_1364523443678324_8968900125124460544_n 38612580_1466500320117244_3599451300086939648_n 38614704_200023724202658_7902448707461709824_n 38614790_269368367188448_2416432082008932352_n 38624401_2098815017037495_7986449080836423680_n 38624589_496678240781808_7571068538643808256_n 38630417_297725924328992_1495725328654401536_n 38632918_1144730362342215_1174190028037816320_n 38632946_2031937507096905_7952614458054934528_n 38634456_269306710339191_526049930876289024_n 38637437_2322383524468735_6923553187425157120_n 38639270_1781837441894026_7559242002596888576_n 38639306_1780921381962563_1014073599998296064_n 38643781_304604056769051_7001001734218711040_n 38645816_290644028153325_494626245036736512_n 38647252_481848755609818_7789036767411175424_n 38647461_466305403841775_5188886346919313408_n 38650083_176100263164928_527595809865203712_n 38658518_229610787892086_6195339081501638656_n 38658532_307441723334983_4197902564118757376_n 38658538_231505280742523_7470754410600071168_n 38665121_490598904700733_6037748343340269568_n 38670919_2085286638208205_6031870190969421824_n 38672556_630651497321980_999367954099339264_n 38676741_289459758279828_791853568356253696_n 38678683_832004230520887_5083671077075288064_n 38678762_438940416603781_4749870797265305600_n 38691013_241842319781426_6340283249805230080_n 38696070_995925267281442_8810917694535630848_n 38698915_324940344714512_4020957311752208384_n 38725278_1904160449888399_8198865364294041600_n 38729532_291578818059110_2533565181724721152_n 38756564_676730962719704_3183616659592052736_n 38757683_873910966149836_6489935599913402368_n 38758314_232263900957210_5394989986229518336_n 38767253_655833381461820_4519313933454016512_n 38779927_223498928506923_1939053631063982080_n 38791668_2238790243058307_4123924999440433152_n 38808231_235332827321137_7534391008289619968_n

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Hétfő

Na ismét itt, Svihák tábor, immáron a harmadik hét. Ma már olyan nagy bizalommal mentem bele a táborba, amilyennel eddig még nem találkoztam, tényleg kell ez a három hét. Mindegyik egy kicsit más. Az első héten alig várom, és nagyobb a drukk a félelemnél, a második hét már kicsit vegyes, a rutin és a félelem is jelen van, de tele önbizalommal, hiszen az első hét tökéletesre sikerült, persze, tudom, nem csak rajtam múlik a siker. A harmadik? Mint a harmadik gyerek, jöjjön aminek jönnie kell. Meg is lett az eredménye a nagy mellényemnek. Azonnal kiprovokálták, az első órában a lányok, hogy csússzak én is a kötélpályán…hát, finoman szólva megfeneklett a történet. Azóta is folyik a homok a gatyámból, a fürdőkád itthon…mint homokvihar után. De ez ébresztő is volt nekem egyszerre, hiszen az előző két turnus nem vett rá ilyesmi szórakoztatásra, pedig eddig voltak ám nagyok és zsiványok, az e heti turnusban szinte mindenki egyidős, nincsenek nagyon eltérő életkorú ifjak.

Szokásunkhoz híven, a Répce utca végén, a játszótéren kezdtük a napot, és mint mindig, ma is megint megtörtént, aminek meg kellett történnie, a tábormegbeszélés. Mikor, hova, meddig lehet elmenni, inkább kétszer szóljanak a gyerekek, inkább kérdezzenek, mi felelünk értük, stb. Fura volt, mert ez ugye egy fél órás monológ a részemről, ami nagyon fontos, meghatározza a komplett tábort, a tiszteletet, amit általában ki kell érdemelnem minden gyereknél, és persze a legtöbben izegnek-mozognak, nem bírnak ki ennyi időt ücsörögve, hallgatva. Nos, ez a társaság, mintha már hetek óta várták volna a közös munkát, úgy hallgattak, én meg belejöttem a lendületbe, és monologizáltam rendesen…ők pedig ültek türelmesen és hallgattak, így néhány vicceskedést is bele lehetett csempészni. Ilyen jó tábormegbeszélés még sosem volt, de léptünk tovább. Jött néhány élmény a gyerekeknek, hiszen Jacqueline grófnő is velünk volt, és ez bökte néhány nyugdíjas nénike szemét, amit szóvá is tettek, én meg megvédtem magunkat, a becsületünket, majd türelemre intettem őket, hiszen, nemsokára kezdődik a Barátok közt századik évada, már csak egy hónapot kell várniuk . Megállás egyáltalán nem volt, fociztunk, túrtuk a homokot, vittük a vizet, felmásztunk, lecsúsztunk, rollereztünk, olyan volt az egész, mint egy egy napos fesztivál. Nem lennék meglepődve, ha néhány gyerek kipurcanva érne haza, ketten bele is aludtak a délutánba, persze, tudom, ez nem csak a programok érdeme, hiszen nagyon meleg volt egész nap. Délután, a játszóházba érve, a légkondi hűvösében kiélveztük, hogy csak a miénk a játszóház, de azért volt néhány olyan kisgyerek, akit lehetett babusgatni és bevenni a játékokba. Továbbra is az első napunk ismerkedős nap, azt hiszem sikerült egy nap alatt a legjobban készre gyúrnunk a társaságot…pedig vagyunk elegen. Jöjjenek a képek és valaki adjon végre egy legyezőt :)

38156656_704144586599684_7885641912021942272_n 38485790_250140915809128_4812076024089018368_n 38490847_154266495414844_6613317155490365440_n 38497354_2191719140857174_8281686932354760704_n 38498633_230538927603041_6775222927034941440_n 38500099_1034959643353758_1715752852506279936_n 38503162_470892733380122_552075680343392256_n 38504362_512007722581702_563755538962186240_n 38508320_1038375559678034_3957770195275087872_n 38511375_2156558291288914_7304424685301661696_n 38511400_2074507245895404_1710063283559464960_n 38512911_243332402957893_8949352818427297792_n 38517692_2195427280746282_8882983822673575936_n 38526588_509664646141394_3776291961409896448_n 38528644_233681597290677_1921334769254137856_n 38531495_2095779710681661_7018692442517929984_n 38533733_868719756655673_6807147302981992448_n 38534404_2144424299214477_5925282614649815040_n 38536384_2051670988177059_872022955456987136_n 38538342_2112086609111387_7145783973665308672_n 38539075_226938598005741_5679346314765139968_n 38540490_676040909413764_2035946757526913024_n 38546007_311667376239648_8009704022346825728_n 38600207_2254732347876849_8008658940839591936_n 38600325_1872592736133734_6642311861230370816_n 38612107_1939629542760009_7885514330018414592_n 38612262_2333614469989802_241062607220375552_n 38612533_1078640095645815_6302184269959659520_n 38643656_1705523519576998_3343899010808152064_n 38645805_434502530377657_1919735641260687360_n 38655845_1899284890379849_4062887179087511552_n 38655894_1977818079176356_6278602601697116160_n 38661766_2153109514961863_7629518980503306240_n 38665662_2357174877843725_7691304206770110464_n 38671016_1925286271097518_8922144754657918976_n 38672560_398554967335939_1190735079580631040_n 38673725_416202322200093_4828839929985368064_n 38686843_2154267064614812_4176101284354457600_n 38700129_502955310151375_4645925845603450880_n 38714533_2165217100187493_1357942644654735360_n 38714590_266274760858680_1014775805676355584_n 38752977_495391014241920_2397735595448205312_n 38764119_440077983154512_8223869268026982400_n

 

Svihák tábor 2018 – élmények – második hét

Péntek

Ahogy megjósoltam – mondjuk, nem volt nehéz -, a lelkes táborosaim eladták a Baross utcát. Összesen hétszer énekelték el a két dalt a gyerekek. Még a hét elején találtam ki, hogy külön énekeljenek a lányok, külön a fiúk, a csajok kapták a Vuk betétdalát, a fiúk a Nagy ho-ho horgász betétdalát. Kedves és vicces koreográfiát tanulhattak az ifjú svihákok egész héten, azért, hogy learathassák a babérokat ma, a Belvárosban. Nagyon nagy sikerük volt, pedig eléggé ki volt ürülve a Belváros. Annyira lelkesek voltak, nagyon büszke voltam mindkét csapatra. Természetesen, a ma befolyt összeget is a Lakásotthonok Lakóiért Alapítványnak adjuk, kereken 20030 forint jött össze, megy az előző 18140 forint mellé a házi trezorba, ezzel már 38170 ft-ot énekeltünk össze, mi a Svihák tábor, hogy egy kicsit segíthessünk.

A nap második felében a Bisinger parkban voltunk, vizeztünk a nagy hőség miatt, valamint persze mentek a játszótéri bandázások. Megettünk egy tíz kilós dinnyét és minden maradék ennivalót, ami megmaradt a tízóraiból, az ebédből és az uzsiból. Elképesztően elfáradtam a hét végére, és tudom, a táborlakók is elfáradtak, hiszen a végén ugyan még játszottak, de az akkumulátorok rendesen le voltak már merülve. Köszönöm a rengeteg élményt a boogie lábú Máténak, Nátinak és Mersének, Dávidnak és a másik Máténak, Jankának, Larának és Karinának, a csodálatos természetű csajcsapatnak; Julinak, Katának, Solyának, a két Mirának, Emesének, Olivérnek, Marcello-nak, Martinnak és Barninak és minden Neymar dzsuniornak, még egy darabig biztos felugrik jó néhány jelenet a táborból, emlékezetes volt. Az utolsó napról készült képek felkerülése után jöjjön a kikapcsolódás…ez szól a mobilomnak, az internetnek és magamnak is.

37841005_1918114661543469_7842549031967391744_n 37841027_1918114334876835_8990223581187145728_n 37841034_1918115144876754_3138254937293586432_n 37841942_1918115724876696_6307903319561994240_n 37846549_1918115594876709_6939076492018057216_n 37846572_1826011344144165_7624061283955900416_n 37848436_1826000860811880_9214189791912919040_n 37848461_1918112701543665_2648690714942111744_n 37850638_1918110981543837_7386202846892392448_n 37853964_1918112804876988_2839315343657140224_n 37858257_1918113968210205_6419945714800918528_n 37859487_1826011250810841_8950084852653228032_n 37859981_1826011237477509_4100145101257310208_n 37861347_1918112418210360_8098789336352292864_n 37861569_1763302857040043_5507499326017896448_n 37863128_1826010584144241_2948840312534990848_n 37864384_1918113121543623_7003630417412620288_n 37865699_1826011390810827_3969314139653799936_n 37867903_1826003124144987_161735072364363776_n 37871025_1918111834877085_5712356913711153152_n 37871755_1826011294144170_8842769979456618496_n 37881668_1918115368210065_7820233399804624896_n 37883077_1918111574877111_5180865336580243456_n 37883099_1826000250811941_6491258351056322560_n 37884671_1826001204145179_1245702629380587520_n 37885994_1918114894876779_2276752027486781440_n 37893719_1826010420810924_7656515770536427520_n 37895428_1826001020811864_4758748932752801792_n 37898650_1826000614145238_2223750340052779008_n 37900310_1918114511543484_2609748607246532608_n 37905997_1826000750811891_4407732349551247360_n 37910716_1826001794145120_1590428940919373824_n 37914550_1918111248210477_3767613911268851712_n 37922624_1918113294876939_7316194188477857792_n 37928454_1918114211543514_600580232075804672_n 37930205_1826010517477581_5226721972255195136_n 37962532_1826010680810898_1035767905012154368_n 37966927_1826001710811795_5154175722608132096_n

1 2 3 39