Apu gyerekszobája

Nagyon nagy dolog alakul az életemben. 35 éves koromra apává váltam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen erővel hat rám ez a dolog, pláne már így a legelején. Az apu gyerekszobája elnevezés elég nehezen született meg a fejemben, és némi magyarázatra szorul. Hiszen, apu gyerekszobája nem az apukám gyerekszobája. Ez a gyerekszoba a gyermekem apukájának a gyerekszobája, azaz a saját, csúcsra járatott gyerekszobám. Ez egy nagyon cuki kis játszóház Győr külvárosában. Az a hely, ahol mindig visszacsöppenek a gyerekkoromba. Mára már elég sokan tudják rólam, nem sikerült teljesen felnőnöm, persze egész jól elsajátítottam a felnőttes viselkedést, a polgári életemben pedig viszonylag jól boldogulok, ám a lelkem legmélyén én mindig is az a sérült kisgyerek maradok, aki imád vicceskedni, de csak a nagyi értékeli ezt, ezért sokszor szomorkodik vastag keretes szemüvege mögött. Viszont most, az apaság finoman rákényszerített némi tisztánlátásra; bizony a gyerekesség kevés. De, hogy hogyan is alakul ez nekem, nekünk, kiderül a továbbiakban. Így hát, jó vizsgálódást kívánok a bohóc család életében.

3.rész

Már egy hete csak a babára gondolok.
Eredetileg nem szerettem volna megírni életem legfelemelőbb sztoriját, hiszen, minden szülő tudja, hogy milyen az, amikor a nő több órát vajúdik, fordul, nyög, keresi a kényelmes pozíciót, fel sem fogja az idő múlását, a férfi tehetetlenül ül az asszony fejénél, csak egy dologgal tud segíteni, ha nyugalmat áraszt magából, vagy tartja a karját tördelni, pokoli munka, ám a végén jön az eksztázis. Másodsorban, azért sem szerettem volna megírni, mert ez azért mégis a legbensőbb, legszemélyesebb, intim, családi dolog, ám nálunk annyira máshogy történt minden, mint amire felkészített több száz anyuka a játszóházban, hogy hallgatok a szülésznőnkre, aki azt javasolta, mindenkinek mondjuk el a mi esetünket, hogy ne csak a rossz minták éljenek a kollektív tudatban. Ugyanis, a mi esetünk, bár valamennyire egyedi, mégis olyan élmény, ami megéri, hogy kicsit messzebb toljuk az intimitás határait, talán majd Jakab is megbocsátja ezt nekünk, hogy élete első sztoriját ország-világ elé tárom.

Kedd. A szobafestő épp hogy befejezte a gyerekszoba kifestését, az egész lakás romokban hevert, olyan vájatokon közlekedtünk, mintha kísérleti egerek lennénk, a festéssel még hátra volt a hálószoba, szóval, úgy feküdtünk le aludni este 8 órakor Szandival, hogy holnap még nagyobb munka vár ránk. Igen, ránk, nem csak rám, hiszen Szandi nagyon aktív kismama volt, szinte semennyit nem pihent, többször is szólnom kellett neki, hogy kicsit kevesebbet pörögjön. A helyzet közben úgy alakult, hogy nagyon hasznos volt a korai alvás, hiszen fél 1-kor azzal ébresztett, hogy fájásai vannak. Persze, rendesen alvó pasas vagyok, mondtam neki, hogy semmiféle előjele nem volt(a hasán kívül), aludjon csak, ezek az úgynevezett jósló fájások. Szandi nem, én persze azonnal vissza is aludtam, ezért újra keltegetett, hogy szerinte ezek nem jósló fájások, mérjük az időket. Én mértem és írtam, valóban 5 perces fájások voltak, hívtuk a szülésznőt, akit felkértünk, mondta, hogy nyugodtan feküdjünk vissza aludni, nem lehet, hogy ha ilyen tisztán tudunk fogalmazni, és még mérni is, ez még biztos nem “az”, zuhanyozzon le Szandi, és majd meglátjuk, enyhülnek a fájások. Hát, a zuhanyig nem jutottunk el, mert elkezdett vérezni Szandi. Na, ennek a fele sem tréfa, hívtam azonnal a mentőket, akik kisvártatva meg is érkeztek, ekkor már alig tudta tartani magát a feleségem. Nagyjából húsz perc volt mire lejutottunk az ötödikről, és felpörögtek az események. A mentőautóban szétküldtem pár üzenetet, hogy “szülünk”, ekkor volt 3:18, szabadhegyiek lévén, közel a kórház, 2 perc alatt benn voltunk, fel a lifttel a harmadikra, be az osztályra, és engem le is pattintottak a várakozóba az apaszettemmel együtt, ám amint leültem, még elgondolkodni sem volt időm, hogy innentől hány órán keresztül fogom tartani a karom, hogy szorítsa Szandi, és, hogy hányszor kell elmondanom, hogy “minden rendben lesz”, már jött is a nővér, hogy menjek, hát mentem. Egy folyosó, 10 méter, gyors öltözés, és már léptem is be, nem túl nagy lendülettel, hiszen, ebben a helyzetben én vagyok a potyautas. Ekkor láttam, hogy Szandi szét van nyílva, a köldökzsinór lóg ki, nézem, a hasán a fiam…ez meg hogy lehet? “Hát doktornő, hol vannak a beígért sokkhatások, hol vannak a múló órák, a nagy nyögések, ordítások?” Végül 3:35-re kinn volt a gyerekünk, Jakab, úgyhogy, ahogy odaértem Szandihoz, hogy megcsókoljam, már a kezembe is nyomták a bömbölő kisfiam, hogy akkor mehetek, sétálgathatok vele, majd hozzam vissza lemérni.
Szóval, ez volt a sztori, amit mindenkinek el kell mesélnünk, hogy még több magyar gyerek születhessen, hiszen állítólag sokan nem vállalnak gyereket a szüléstől való félelem miatt, hát vannak extrém esetek, mi azok vagyunk…
Azóta sokan kérdezik a Szanditól is, hogy nem rosszabb-e így, mert nem kellett megküzdenie, nem volt eufória…véleményem szerint, ez így még nagyobb eufória, olyan, amit egy életen át mesél majd a kisfiunk. Ráadásul, mivel, ha az anya szenved, a gyerek is szenved, meg lett kímélve nagyon sok szenvedéstől ez a drága kis angyal, sőt, ha azt is hozzáteszem, hogy óriási bohóc már most, hiszen ezzel az érkezéssel főleg engem rendesen megviccelt, egyszer csak ott volt éééés táráááám, mint egy bűvésztrükk.

Másnap reggel haza, befejezni a festést, a visszapakolást, megvenni az elmaradt, szükséges dolgokat, szólni mindenkinek, szervizelni a családot…nyugtáztam magamban az első nap, elég fárasztó apának lenni… 😉

Azóta eltelt egy hét, és tényleg már egy hete csak a babára gondolok…ám, szép lassan kezd visszaállni sok minden a régi kerékvágásba, egy dolog nagyon nem, mint egy profi sportoló, annyit foglalkozom a regenerálódással, pihenéssel. Sok anyuka és apuka elmeséli az élményeit azóta, amióta megszületett Jakab, van, aki olyan élményeket mesél, hogy a férje sosem kel fel, nem sokat, vagy inkább semmit sem segít, anyukára marad minden teher, van, aki azt meséli, ugyanúgy éjszakázik anyukával, sokat segít, én is ezek közé a friss apukák közé tartozom, nagyon komoly belső energiák nyíltak meg bennem azóta, nem is tudtam ezek létezéséről.
A gyerekszobában van egy matrac, valamelyikünk mindig ott alszik, ő az, aki felkel, ha nyöszörög a gyermek, visszatakarja, ha nagyon elcsúszik a takaró. Ami persze, ha a Szandi alszik ott, akkor sokszor azt jelenti, hogy én szinte az egész éjszakát át tudom aludni, bár, volt, hogy “félidőben” cseréltünk, mert én már kialudtam magam hajnali négyre, én sétálgattam a nagyon éber kisgyerekkel egy órát. Amikor a Szandi alszik a saját ágyunkban, és én vagyok a matracon, akkor persze ő alszik 3-4 órákat, én kelek fel visszatakarni a fiam, őrizem az álmát, Szandinak ez pihentető, pláne, hogy ebéd után szokott szunyókálni kicsit, aminek én is örülök, hiszen, talán épp ezért, semmi feszültség nincs itthon, a teljes béke és nyugalom vesz körül minket. Talán egy kicsit több házimunka marad nekem, de sokat éltem egyedül, nincsenek ezekkel a dolgokkal problémáim. Szóval, majdnem minden a régi, de azért abba a nyugodt, békés lakásba megérkezni, ahol egy alvó csecsemő fogad…maga az álom, minden napi stressz vagy feszültség eltűnik még a küszöbön, és marad a tiszta szeretet, amit immár hárman élünk meg. Nagyon szeretni való gyermekünk van, bár, tudom, nem mindig minden lesz zökkenőmentes a későbbiekben, hiszen a gyereknek még mindig az az egyik dolga, hogy a határait tologassa, ezt már jól megtanultam a játszóházban.
Istennek hála csodásan megtanult enni a kisfiunk, és jó az ízlése is, imádja a “csodás” énekhangomat, ami csak olyankor csuklik el, amikor épp belealszom a sokadszor ismételt “don’t worry, be happy”-be, szóval, nálunk tényleg minden hepi.
Elképesztő mennyiségű szeretetet és törődést kapunk tőletek, kedves barátok, ismerősök, nagyon sokan állítotok meg az utcán, mindenkinek van legalább egy jó szava, és jókívánsága felénk, nem tudom elégszer megköszönni. A szülésznő kérésére kérlek, meséljétek el ti is hezitáló ismerőseiteknek az esetünket, hogy minél több magyar gyerek születhessen ebbe a csodás anyanyelvű országba, vajúdással együtt 3 óra, amúgy, az “aktus” maximum 5 perc volt. Békesség!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.