Author Archives: Balázs

Svihák tábor 2018

26794226_1687815817906689_1420036252_n

Svihák tábor 2018

 

Az idei nyár sem telhet el Svihák tábor nélkül. Én már tűkön ülök, bevallhatom. Mennyei érzés látni hétfő reggel az összeverődött társaságot, akikből nekünk, táborvezéreknek kell valami jó kis ütős, masszív csapatot verbuválnunk. Melós, de fantasztikus, és roppant nagy kihívás. Az idei évben három hét is rendelkezésünkre áll, mert már tavaly túlcsordultunk a két hét alatt, annyira sok apró Svihákocska jelentkezett.
Természetesen, a koncepciónk ugyanaz marad, 5 nap, 5 játszótéri reggeli randevú, az ebédek a játszótér környékén, majd bebuszozás a játszóházba, a hét végére pedig a dalocska, amivel bejárjuk a belvárost.

A szervezés még az ebédekig nem jutott el, ám a helyszínek megvannak. Próbáltunk tanulni az előző évek tapasztalataiból, és a legjobb helyszíneket megtalálni, hát lássuk:

Hétfő:
Marcalváros, a Cuha utca végében található játszótér,
a futópálya mellett.

Kedd:
Szabadhegy, Rózsák tere

Szerda:
Nádorváros, Bem tér

 Csütörtök:
Adyváros, Barátság park

Péntek:

Belváros, Batthány tér

 

Az ebédeket, ahogy már említettem, a játszótér környékére szervezem, de tízórait és uzsonnát is a táborvezérek oldják meg, a tízórai általában szénhidrát-dús, hogy legyen energia, az uzsi inkább gyümölcs lesz idén is. Az ebédekről még nem tudok, korai ezt még szervezni, de Sárkány Máté kedvéért tuti, hogy lesz benne husis ebéd, nem is csak egy.

A távolságokat sétálva, dalolászva, sztorizva fogjuk átvészelni, de idén is megpróbálom magunk mellé állítani az ingyenes teszkóbuszt, ám ha nem sikerül, a városi járatokkal fogunk közlekedni.

Idén is tervünk, hogy megtanítunk a gyerekeknek egy kis dalocskát, amivel fel is lépünk a belvárosban, ám idén már meghaladjuk a Mézga családot, és üzenünk a Világnak a magunk gyermeki módján. Idén ezt a dalt tesszük mikroszkóp alá, és tanuljuk meg, majd adjuk elő:

 

 

Persze, el tudom képzelni, hogy lesznek olyan lelkes táborlakók, akik még ezt a verziót is megtanulják:

 

 

A táborunkba idén is megpróbálunk vendégművészeket elcsábítani, de erről is majd egy kicsit később, mert még szervezés alatt van, de esedékes lehet egy fincsi pantomim előadás, jöhet hozzánk valaki, aki olaszul tanítja meg ezt a dalt, és idén is mindent megteszek, hogy elcsábítsam magunkhoz a zsonglőr pajtikámat.

Időpontok:

1. turnus

július 9-13

2. turnus

július 23-27

3. turnus

augusztus 6-10

Fontos tudnivaló, hogy a tábor befogadóképessége nem feneketlen, egy-egy turnusba maximum 20 táborlakót engedhetünk. A tábor ára még képlékeny, sok minden függvénye, az ebéd, a közlekedés, de ígérem, hogy hasonlítani fog az eddigi árakhoz, 20-25 ezer forint között várható a díj.

Táborvezérek:

Idén is, mint eddig mindig, hárman felnőttek fogunk vigyázni a táborlakókra, és arra is, hogy unalmas pillanat ne legyen egyáltalán, idén Színes Szandi, Pipacs és jómagam leszünk ezek a vezérek. A napi programokat, a szórakoztatás nagyjából SvihákOszkárBalázsbácsiBalabá feladata, a tyúkanyó szerep pedig a két hölgyeményé.

Idén is fantasztikus táborokra van kilátás, jelentkezzetek bátran telefonon, levélben, személyesen, füstjelekkel, galambpostán vagy ahogy nektek a legkényelmesebb.

Még több infó az idő előrehaladtával és a folyamatos szervezés hatására várható.

Szandi, Pipacs és Oszkár

Színes Szandi szombat :)

Holnap, azaz 2018. február 17-én (szombaton) 11 órától egészen este 19 óráig várlak titeket szeretettel a játszóházba egy kis bütykölésre. Tudjátok, hogy az ötletek melyeket megosztok a betérő gyerekekkel sosem komplikáltak és kacifántosak. Ez most is így van. Szívószál, némi színes papír és már kész is egy gyönyörűség, amit az apróságok vagy óriások vihetnek haza és megmutathatják, hogy mit is lehet készíteni gyorsan és egyszerűen néhány alapanyagból. Vagy, ami még jobb, ha elviszik az ovijukba és aznapra már meg is van a kreatív foglalkozás témája (legutoljára egy lányzó vitte be a csoportba a papír egérkéjét, a foglalkozás után pedig “cikázott” a sok rágcsáló a teremben ).

Szóval gyertek, én ott leszek 😉

tulipán szívószál

Balázs bácsi farsang ’18

Idén is, mint minden évben, ebben a prüszkölős, orrfolyós időszakban elbúcsúztatjuk a telet a magunk hagyományai szerint. Természetesen beöltözünk, táncolunk, tombolázunk, örülünk egymásnak, megvillantjuk tehetségünket a nagy társaságnak, és élvezzük az együtt eltöltött időt. Mert az igazság még mindig az, kedves barátok, hogy az egész éves hűséges szereteteket én csak közösen eltöltött idővel tudom meghálálni. Annyi szeretet nincs a bolygón, amennyit illene nektek viszonoznom, hiszen nem telik el úgy nap az életemben, hogy valamelyikőtök ne jönne oda hozzám nyitott szívvel, és ne fejezné ki feltételek nélküli szeretetét. Ezt én csupán egyféleképpen tudom valóban viszonozni: közösen, vidáman eltöltött idővel, játékkal, szórakozással, emlékezetes pillanatokat szerezve. Ez eddig minden évben így alakult, idén sem lesz másképp, de van egy olyan érzésem, hogy idén még tovább fejlődünk közösen, ti és én…

Farsangi bálunk 2018-ban február 11-én, 15 órától veszi kezdetét.

Amit ígérhetek: Idén is felvonulunk, vagyis inkább levonulunk a szőnyegekhez, amit idén is meg fogunk kapni az áruháztól. Ott mindenki bemutathatja tehetségét, a tündérkének öltözött kisgyerekek tündérkedhetnek, a cowboy-ok lövöldözhetnek, a kiskutyák ugathatnak, a kiscicák cirmoskodhatnak.

Természetesen, idén is lesz jelmezverseny három kategóriában: házilag készített jelmezek kategóriája, vásárolt vagy bérelt jelmezek kategóriája, és felnőtt kategória.
Utána egy kis tánc, ugrabugrálás, és jöhet a tombola. Elég sokan jeleztétek, hogy hoztok fánkot, egyéb süteményeket, arra is teremtünk időt, hogy hamar elfogyjon minden finomság.

Belépő nincs, a jókedveteket ne felejtsétek otthon!!!!

27152703_1699531283401809_1980822260_n

Balázs bácsi

Svihák Oszkár blog

Blogbejegyzés no.27

Svihák Oszkár esete az ego-val

Történt egy rendezvényen, hogy aktuális műsorom közepette eszembe jutott, hogy én fejből ismerem Romhányi József A teve fohásza című zseniális versét, hát be is illesztettem rögtön a műsoromba, elfelezve ezzel azt az egy órát, amit a közönség szórakoztatására találtam ki. A verset természetesen a korosztályom nagyon is jól ismer, hogy az idősebb generációkról ne is beszéljek. Ám míg az idősebb generációnak csak kevéssé van meg a szoros, szinte már rokoni kapcsolata az okos telefonjával, az én generációm még bele tud esni abba a hibába, hogy telefonnal kel, fekszik, fürdik, stb. Így történhetett meg az az eset, hogy a vers címének ismertetésekor, a felnőttek jó nagy része mosolyukkal az arcukon vették tudomásul, hogy amit hallani fognak, bizony azt a belső hangjuk is el fogja mondani. Ám volt néhány ember, akik olyannyira megörültek ennek a versnek, hogy hangot is adtak örömüknek, tehát bekiabálva értésére adták a közönségnek, hogy ismerik a művet. Ha már az előző gondolatot újra megvizsgáljuk, észre vettem, hogy akik nem bírták ki bekiabálás nélkül, ők mind az én kiváló, de erősen nárcisztikus generációm tagjai, egyszóval, bizonyos harmincasok, míg a negyvenesek, csupán mosolyukkal nyugtázták, hogy jöjjön a legjobb dolog az életében, a saját belső hangja.

Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem tudja feldobni a műsort egy-egy bekiabálás a nézőközönség felől, hiszen azokra a bekiabálásokra olyan szépen lehet reagálni, ezzel is csodaszépen szórakoztatva a nézőket, hallgatókat. Ám volt közöttük egy – szintén harmincas -, aki annyira megörült ennek a versnek, hogy velem együtt mondta hangosan, és a versszakok között újra és újra elmondta mindenkinek, hogy ismeri ezt a verset. Úgy gondolta, hogy velem együtt lép fel. Nos, a hölgy természetesen telefonfüggő, már, ha feltalálták már ezt a függőséget. És, mint minden ember, aki olyan szinten a telefonjával él, mint ez a hölgy, saját magának a szerelmese. Hiszen, bármikor láthatjuk őt a tükörből lefotózva, a konyhában, hogy mit ebédel, vacsorázik, hogy épp élményfürdőben van, vagy a moziban, szelfi mindenfelől, különösképp mindenhol. Sajnos, azonban, az élményekből, a fejlődésből sosem elég, mindig lehet újabb hódításokat mások orra alá dörgölni, újabb helyeket megjelölni; “ahol már jártam”, és persze a kutya-cica fejeket se hagyjuk ki, amikor már tényleg annyira unatkozunk, hogy inkább visszaváltozunk gyerekké.

Heteket elmélkedve ehhez hasonló történéseken, megfigyelve az utca emberét, és ezt magamban mind egy nagy gombóccá összegyúrva, megszületett egy gondolat, ami eleinte kérdésekben zaklatott. Ugyan kik is azok, akik mindig, mindent el akarnak mesélni, még azt is, hogy milyen ügyesen pisiltek? Jött az első kérdés. És kik azok, akikre mindig figyelni kell, mert milyen ügyesek? A megerősítő kérdés. És kik azok, akiknek ez se jó, meg az se jó, és ez is legyen, meg az is legyen, mert nem látja a korlátokat (egy ideig)? Természetesen a válsz; hát a gyerekek. Analógiámat pedig megvédve, kik azok, akiknek a facebook oldalán csupán néhány olyan kép van, amiről még egy régi ismerős, volt osztálytárs felismerné? És kik azok, akik nem esnek pánikba, ha véletlenül úgy indulnak el otthonról, hogy otthon marad a telefon? A válasz itt is egyértelmű; hát a felnőttek. De természetesen, egy felnőtt is beleszerethet egy játékba, vagy lehet büszke egy hajókirándulásra, a gyerekeire, de biztosan nem szeretné azt, hogy mindig minden lépése látható legyen. Nem félelemből, hanem unalomból, mert kinek van erre ideje? Persze, tudom, csak a zsebünkben hordjuk.

A hölgy, aki velem együtt mondta a verset a műsor felénél, egy idő után azt vettem észre, hogy a közönséget is zavarja az ő láthatósága, így meg kellett szakítanom az előadást. Pedig pont olyan jól elkaptam az elejét, abban a versben, mint sok másik alkotásban is, az első sor a legfontosabb, hogyan adjuk meg az alaphangot. Ebben az esetben tehát beszélhetünk arról, hogy egy cseppnyi művészet volt hallható a színpadon, hiszen olyan sokszor elmondtam már, hogy teljes átéléssel tudom szavalni. E helyett az élmény helyett pedig sajnos, amit azt hiszem, elég sokan élveztek volna, tanúi lehettünk egy kis osztályfőnöki órának, ahol a felnőtt tanár bácsi elmondja szépen a csíntalan gyereknek, hogy ilyenkor nem illik beszélni, mert elrontja mások élményét, akik ugyanúgy meg lettek hívva, vagy épp kifizették a belépőt.

Hova is vezethet ez? Teszi fel magának a kérdést az ember, ha már a gombócot is meggyúrta, ki is írta magából a sérelmeket, lehet továbblépni. De tényleg. Nem lehetnek ennek következményei? Gyerekkorunkban megtanultuk, hogy a gyerekes viselkedésnek következményei vannak, és pont néhány felnőtt magyarázta el mindenkinek. Ha játszunk az étellel, a szülő ránk szól, ha eszetlenül szaladgálunk, hangosak vagyunk, a szülő ránk szól, következmény tehát, hogy a szülő rászól, na de mi van akkor, ha egy felnőtt viselkedik gyerekesen, akkor is rászól a szülő? Vagy akkor megtanulhatjuk a saját kárunkból? De ha észre sem vesszük, hogy épp károsultak vagyunk? Hát igen, akkor nincs plafon, csak maximum pofon. Mert a színpadon lévő pasas, jelen esetben én, az osztályfőnöki óra keretein belül rendbe helyeztem a dolgokat. De ilyenkor valóban eljut a szó, gondolatot teremt, vagy jön az ego, és kiselejtezi? Mert ugye, velem soha nincs semmi gond. Látszom eléggé, tökéletes vagyok. Az ego egy dolgot szeretne, mutatkozni. Ha megmutatod magad, azzal duzzasztod az ego-d, elégedett lehetsz. De, ha mindenki magával, és az ego-jával van elfoglalva, a mostban él, a mában hentergőzik, akkor ki gondol a jövőre? Ki gondol arra, hogy mi lesz velünk?

És ismét visszacsúszik a kérdés; ki is az, aki folyamatosan a mostban van? Ki is az, akit meg kell tanítani előre látni, hogy ne szaladjon ki a kocsi elé, hanem gondolkodjon előre, és nézzen körbe? Hát a gyermek. Akkor, aki a mostban van, a flow az ő sarkcsillaga, vagy épp ezt gyakorolja, hát akkor ő nem gyereklelkű egy felnőtt testbe zárva? Valóban jó ez neki?

A felnőtté válásom egy bizonyos szakaszában ráébredtem, hogy mennyire jó, hogy már fél évre előre tudok tervezni. Már le tudom bontani időszakokra, hogy mi lesz a következő fél évben. Persze, ez csak egy gerinc, ezerféle dolgot építhetek ezen felül rá, de milyen jó, hogy van egy gerincem, amire tudok építkezni. Ehhez persze nem az kellett, hogy a mában legyek, hanem, hogy felfogjam, ez segíti a munkám, az életem, ami megkönnyíti például a család életét is. Nem is rossz, veregettem magam vállon. Ez már egy igazi felnőttes dolog. Talán még annyit elmondhatok, hogy három vagy négy éve már, hogy a felnőtté válásom a másodlagos legfontosabb dolog az életemben. De nem bulvárkodni vagyunk itt. Na mármost, ha én kikapcsoltam magamban, hatalmas munkával, és talán csak egy kicsi időre az ego-t, én tudtam előre tervezni, meg tudtam lépni egy igazi felnőtt lépést. Majd feltettem magamnak a kérdést, valóban szükségem van ennyi ego-ra? Hiszen, akkor csupán magammal vagyok elfoglalva, nem tekintem a másik embert ugyanolyan érvényes embernek. Kapkodva vagyok a rokonaimnál, mint aki már menne, nem is gondolok bele, hogy milyen jó tanulni egy idősebbtől, valamit ellesni, amíg még lehet, vagy épp a fiatalabb generáció a családban, nem hagyok nekik akkora lehetőséget arra, hogy tőlem leshessenek el valamit, mert az ego-m azt mondja, most már foglalkozz magaddal, mutasd magad, itt nem tudod érvényesíteni a közösség(i média oldalad) felé azt, hogy tudják, te épp valami nagyon cool, menő dolgot teszel.

Na és az ego, ha magammal foglalkozom, és mindenki így tesz, mert tényleg mindenki így tesz, hiszen ma már az ego-t kapjuk az arcunkba a tömegkultúrából. Na, de akkor tényleg emberek, ki fog törődni a jövővel? Mert nem olyan biztos ám, hogy a bolygó, ami felnevelte az emberiséget még sokáig eltűri, hogy mi úgy bánjunk vele, mint egy hűtőszekrénnyel. Egyszer csak történni fog valami. Nem csak annyi, hogy nem lesz tél, nyáron meg jönnek a viharok, meg tavaszi hóesés, valami nagyon kemény, ami megtizedel bennünket, mert lassan olyanok vagyunk a Föld bolygónak, mint a Szigetközben a szúnyogok az embereknek. Féltem a jövőt, ha arra gondolok, mennyien élnek a most-ban, mert őket nem is foglalkoztatja más, csak saját maguk, pedig mennyire kicsik és kevesek vagyunk egyedül.

 

Szülinapi beszámoló képekkel

Emlékezetes bulikról tesz tanúbizonyságot az alábbi oldal. Mert mégis így ismerte meg a győri családok nagy része a Balázs bácsit, hogy együtt bulizott vele. És el sem tudjátok képzelni, micsoda élmény volt ez neki. Nemcsak visszamehetett gyerekbe, anélkül, hogy bárki idiótának nézte, hanem, mint party moderátor, még az ő élménydús tekervényeit követve szórakozhattak jót a gyerekek. Azon gondolkodtam, hogy ömlesztve kaptok a képekből, de átgondoltam, és arra a következtetésre jutottam, hogy minden buliból csak néhány kép, de mindegyik kicsit más időpontban játszódó, másféle karaktert bemutató, vagy más játékot halványan érzékeltető képecske fogja bemutatni, hogy is zajlik egy buli a játszóházban, a jó öreg Balázs bácsival. Íme…

 

Zsófi

Idei évünk egyik első bulijáról azonnal tudósítanom kell nektek, mert számomra ez olyan szívet melengető élmény volt, hogy nem tudom megállni szavak nélkül, képtelen vagyok magamban tartani az élményt.

Már fél öt is elmúlt ezen az álmoskás hétfő délutánon, gyerekek még sehol, üres a placc, én pedig érzelmileg teljesen felpörögve várom, hogy történjen már valami. Ugye a naptáramban csak egy név van felírva, azt sem tudom, hogy milyen banda jön, amikor leegyeztettük a bulit, még ’17-et írtunk, így nekem a buli előtt a szülinapos még csak egy név…olyan ez, mint az ajándékbontás, hatalmas várakozás, érzelmi túlfeszültség, a percek lassúak, mint egy csiga, többször nézek az órámra, mint amikor érettségiztem. Hosszú várakozás után megjön az első gyermek, azonnal fürkészem a fejemben az alkalmakat, de semmi…és egyszer csak feltűnik a messzi távolban egy régi jó barát: Rebeka. Felejthetetlen bulikat tartottunk úgy 3-4-5-6 éve még, ám már kinőtte a játszóházat, de a mosolya ugyanolyan széles volt most is, mint amikor még őt ünnepeltük. Nem véletlenül tévedt arra felénk, hiszen az ő testvérének, Zsófinak van lefoglalva ez a nap és én is. Zsófi kicsit félénken nyit nálam, talán érezte az érzelmi túlfűtöttségemet, biztos ijesztő ez néhány gyereknek, de nem tudok mit tenni, ilyenkor tudom, olyan vagyok, mint a kutya, aki este meglátja a gazdáját, én is körbefutkozom az ünnepeltet, kérdezősködök, nem tudok leállni, totál bepörgök.

Most szerencsém volt, hiszen Rebus elvonta a figyelmem Zsófiról, volt bőven kérdésem hozzá, olyan régen találkoztunk. Nagyon jó élmény; ahogy sorolta a régi emlékeit, ami ide köti hozzánk. Fantasztikus érzés ez nekem, hiszen sokszor gondolom azt, hogy felejthető vagyok, sokszor be is bizonyosodott már ez, de ilyenkor mindig kivirágzik a lelkem, mert tűhegnyi pontossággal kaptam vissza minden élményt, amit anno azzal a fantasztikus csapattal megéltünk olyan sokszor.

De nem az emlékek miatt gyűltünk össze, bár Rebeka számára biztos nosztalgikus élmény volt, hiszen, bár néhány dolog kicserélődött a szülinapok lefolyásában, ám sok elem még mindig ugyanaz, hiszen az elmúlt 7-8 évben kit nem csipeszeltünk össze, ki nem ivott még az akváriumból, ki nem “párnafoglalózott” eleget nálunk, hogy a cápás játékot ne is említsem.

Nekiláttunk hát, hogy úgy megünnepeljük Zsófit, ahogy azt kell! Talán ez a buli is olyan felejthetetlen lesz, mint Rebekáé, és talán majd ő is meséli nekem a régi élményeit. Természetesen nem maradhatott ki a bűvészkedés, amit tátott szájjal néztek a kisgyerekek. Marcello barátom tanított egy új trükköt nemrég, még kicsit sután mozognak az ujjaim, de rendben lesz ez is, még egy kis gyakorlás, ám a kis hatévesek a sutácska mozdulatokból mit sem vettek észre, sőt Rebust is el tudtam kápráztatni, pedig ő már bőven a kamaszkorát éli, tele van kételyekkel. Táncoltunk, bevetettük az új hangszórókat, az egész ház zengett, mindenki ugrált, táncolt, majd jöhetett a gondosan előkészített Pierre-torta. Nem sok minden maradt belőle, elfogyott szinte az egész torta, és ha már ismét sikerült bepörögni az édességtől, az ajándékok után belevetettük magunkat a közös játékba a mászókán. Folyt rólunk a víz, Zsófi anyukája fáradhatatlanul készítette a képeket, azt hiszem, ezen a bulin mindenki jól szórakozott, a teljes szülői közösség kinn volt szórakoztatva Zsófi apukája által, míg én benn alkothattam a csapattal valami maradandót, amit ugyan a törikönyvek említeni sem fognak, ám Zsófi lelkében és emlékezetében talán örökre élni fog a kép a hatodik szülinapjáról és Balázs bácsiról, aki olyan vicces, amikor beveri a fejét…

DSC_2466 DSC_2481 DSC_2484 DSC_2492 DSC_2510 DSC_2519 DSC_2523 DSC_2524 DSC_2529 DSC_2542 DSC_2554

Az élet Virágos oldala

26.rész

Háziállat a családban

Egy hónapja valóra vált az álmom: egy saját lakás, új békés otthon. És persze, hogy karácsonyi költözéssel…
Igen, idén elmaradt a mézeskalács sütés, helyette valami egészen különleges érzés járta át a szívünket. 😊
Ahogy az lenni szokott, a lányok elém álltak: “Anya, szeretnénk egy kisállatot!”
Mi ilyenkor a szülő első reakciója? “Szó sem lehet róla!”

Aztán a kicsik szomorú lógó orra meglágyítja a szíveket, végül általában úgy döntenek, itt a karácsony, mi lehet nagyobb meglepetés egy kisállatnál?

A csapból is ez folyik és én sem tudom eléggé hangsúlyozni, egy állat nem játékszer, nem egy plüssmaci, amit, ha megunt a gyerek félrerakunk a szekrény aljába!

A gyerek először lelkes, aztán egyre gyakrabban felejti el a tartással kapcsolatos teendőket, amik végül anyára/apára hárulnak, és tudjuk, sokszor mi a történet szomorú vége…

Kertkapcsolatos lakásunk alkalmas volna egy cica, vagy kutya tartásához is, azonban a munkahely, suli, különórák miatt csak későn esünk haza. Egész nap egyedül volnának, így ezt a lehetőséget el is vetettem.

20 évvel ezelőtt kisállatokkal foglalkoztam, így pontosan tudom, melyik állat milyen tartási körülményeket igényel, mennyi foglalkozást, figyelmet.
Mindent összevetve, egy olyan kisállatra esett a választás, amelyről sokan tévesen ítélkeznek, de gyermeknek tapasztalatom szerint a legideálisabb. Ez a tengerimalac. 😊
Gyakran keverik a hörcsöggel, de köze nincs hozzá.
A tengerimalac egy nyúlfajta, mely Peruból származik és sokféle színű, szőrű változatban létezik.
A hörcsögök sokszor kiszámíthatatlan természetével ellentétben, a malacok megfelelő szocializálás ès tartás mellett nyugodt, békés állatok, tökèletes házikedvencek lehetnek.😊

Így esett hàt, hogy bővült a családunk.
Muffin és Hópihe reményeink szerint 5 – 7 évig szereznek sok- sok boldog pillanatot nekünk!

Ezúton is kérek mindenkit, alaposan gondolja végig a kisállat vásárlást mert felelősséggel tartozunk értük! 😊

26234908_421182271634604_83474721_n

Svihák Oszkár blog

 

Oszkár és a hírnév

Egy egészen átlagosnak mondható szombat reggelen, miután Svihák Oszkárrá változásom az első kávéval megtörtént hajnalban, megindultam utamra. Bele sem kellett néznem naptáramba, tudtam, mi lesz az első állomás, a második, a harmadik, és így tovább. Érdekes, hogy, mintha kiesnék ilyenkor az időből, csak a Nap felkelése és nyugvása, valamint az éhségem az, ami jelzi, hogy az idő még mindig közöttünk van, bármennyire is kapcsol ki a bohóckodás, természetesen, az idő, mint tényező, hogy minden helyszínre időre oda kell érnem, és tudnom kell, mikor, hol, mennyi időt tölthetek, ott van körülöttem, feszélyez is kicsit, ám, ha ezt az időt nem a karóránkon lévő számrendszer keretein belül értjük, hanem a mára olyan divatossá vált jelenben éljük meg, akkor az idő szorításából kibújunk, és élvezzük azt a tevékenységet, amihez nem kell tudnunk semmi mást, csak, hogy biztonságban vagyunk, van elég energiánk, van elég kedvünk és tapasztalatunk, tele vagyunk képességekkel, nem kell támaszkodnunk semmire, az idő telik, mi pedig csak a lelki békénkkel, vagy békétlenségünkkel vagyunk elfoglalva. Svihák Oszkár tehát, a kávé és fogmosás után nekilendült…

Az első helyszín egy céges rendezvény volt, ahol is a darab idő, amit eltölthettem épp elég hosszúnak bizonyult, hogy a bőröndöm legaljára is benézzünk, mert általában a legszórakoztatóbb dolgokkal kezdem a műsorom, főleg, ha színpad is van, és mindenki szépen leül, hogy nézze az előadást, nem kell meggyőznöm senkit, hogy amit most csinálok, sokkal szórakoztatóbb lesz, mint a szertelen szaladgálás. Ám, ha több órára foglalnak le, mindig kicsit ráérősebb a műsor, akkor fel kell építeni, ahogy ebben az esetben is történt. Színpad nem volt, tehát először is meg kellett keresni a megfelelő helyszínt, ezután meg kellett győznöm a gyerekeket, hogy a nagydarab 100 kilós bácsi, színes ruhában nem akar bántani senkit, néha ez tart a legtovább, de én is bizalmatlan lennék első látásra magammal…de aztán jöhet a móka. Szép és kedves, vagy cinikus és pattogós, ez mindig a hely adottsága, a gyerekek milyensége és az aktuális lelki állapot függvénye. Mivel itt olyan sok gyerek nem volt(60-70), szép ráérős tempómba jobban beleillett a kedveskedős, udvarias, már már modoros, túlzottan is modoros előadásmód, amit egyébként a gyerekek nagyon szeretnek. A műsor után, ami a legtöbb esetben úgy ér véget, hogy a gyerekek már legyintenek rám, besokallnak tőlem, és magamra hagynak, mert más dolog, egy kis játék, szaladgálás sokkal érdekesebb már nálam, és a mentegetőzésemnél, hogy mást már nem hoztam magammal, más trükk, játék nincs már benn a bőröndömben, na az ilyen egyedül töltött létemben szoktam bekapni néhány falatot a megmaradt szendvicsekből, sütikből, de már rohanás is tovább.

Ki vidékre, ahol a polgármester úr jókedvétől részegülve a fél falu le volt részegedve, már kora délután. A gyerekek szaladgáltak, kergetőztek, és az újra gyerekké változott, borvirágos orrú felnőttek is a maguk szintjén foglalkoztak azzal, hogy megjöttem, néha ilyenkor olyan érzésem van, hogy összetévesztenek valami bombázó nővel, mert hasonló megjegyzések hagyják el a szájukat, csak épp szavak cserélődnek, mert én a “hé, bohóc” kifejezésre legyek megtisztelt, míg, ha 90-60-90-es nő lennék…nos, ebbe belegondolni sem könnyű, sőt. Megtalálom a polgármestert, azonnal kéri is a számlát, még ki sem nyitottam a bőröndöt, de már fizetnek, csak tán nem feltöltött a garatra a polgármester is? Na, akkor Svihák Oszi, meg is van az ember, aki az előadásban az áldozat lesz. Az elemek nagyjából hasonlóak, mint az előző helyszínen, csak itt kicsit kevesebb a gyerek, ám a nézőközönség sokkal többen van, hiszen egy ilyen kicsi faluban a nem deréktól fölfelé (televízió) szórakoztatás nem minden napos történet, ilyenkor még az özvegy nénikék is odaülnek, és jókat kacagnak, mert ők legalább tudják, hogy a svihák szó mire is utal, tőlük kapom mindig a legnagyobb bókot…”maga, maga aztán tényleg igazi svihák”. Ám, bármennyire is fáj a szívem értük, hiszen a kis részegecske egyszerűségük számomra hungarikum, a néhol durva beszólásaik, az állandó viccelődés és magamutogatás az alkohollal, ez engem a gyerekkoromra emlékeztet, mégis mennem kell tovább. A műsor a legnagyobb rendben zajlott, a polgármester mindenre hajlandó volt, csak, hogy a következő ciklust is ő vezethesse, uralta a pillanatot, őt sem érheti az a vád, hogy sokat foglalkozott volna az idővel. Még csak kora délután van, mennem is kell tovább, ez a pár száz fős falu nem tud odaláncolni, hiszen a határidő az határidő…be a kocsiba, vissza Győrbe, a játszóházba.

Egy tündéri öt éves kislány születésnapja. Színes Szandi mindent gondosan előkészített, a kezem alá dolgozik, mint a legjobb nővérek, épphogy átöltöztem, az izzadt ruháim helyett friss illatú inget vettem, már meg is jöttek az első családok, szépen rám hagyva erre a három órára a gyerkőcöt, amit én viccelődéssel, és nagy melegséget árasztva hálálok meg. Megérkezik az ünnepelt, apró késéssel, de negyed négykor már kezdjük is a bulit, jöhetnek a bűvésztrükkök, a csipeszelés, táncolás, a felhőtlen játék és szórakozás, mindaz, amit annyira szeretek, a pörgés úgy, hogy elvesztem a felnőtt létem, és gyerekké, egy nagy gyerekké változom, aki a csapatban a legidősebb, és azt tudja mondani a gyerekeknek; gyertek utánam, van egy ötletem…általában, ez a kvintesszenciája a munkámnak, a bandavezér, aki nyitott füllel és szemekkel él, aki mindenre reagál, és megpróbál úgy reagálni mindenre, hogy azzal kivívja a többiek elismerését. Felfedeztem már, hogy elég sokan vannak így ezzel az életükben, vívják ezeket a játszmákat egymással, de nem sok embernek jut eszébe, hogy ez gyerekekkel a legkönnyebb, a legszórakoztatóbb. Ám, mint máshol és máskor, itt is véget ér a móka, és jön az utolsó helyszín, ismét vidék, egy rövid, egy órás fellépés, amit úgy vállaltam el, hogy a szülő szinte könyörgött. Az utolsó pillanatban hívott fel, és nagyon kellett neki a segítség, bár vakarva a fejem, de elvállaltam, pedig tudtam, hogy aznap a negyedik fellépésemen már rég nem leszek fitt és lendületes, de elvállaltam. Igazam is volt félig, mert friss semmiképp nem voltam, de a lendület még tartott, sőt…ez hasonló élmény ilyenkor, mint amikor az ember egy mondatban akar elmondani valami nagy érvényességű dolgot, vagy, mint mikor egy levegővel akarja átúszni a medencét. Ilyenkor az autóban már zenét kapcsolok, bömböltetem, és nem hagyom magamnak, hogy eszembe jusson a fáradtság, vagy, hogy feleszméljek arra, hogy azon a napon még nem foglalkoztam magammal, de a pár száz emberrel, akik körülvettek, őket pedig nagyon szórakoztató módon kiszolgáltam, ilyenkor a zene visz, a fejemben úgyis kész a fellépés, a zsebeim teletömve a műsorhoz szükséges kellékekkel. Megérkezem, egy nagyon szerény, de szeretetteljes ház nappalijában már várnak a gyerekek, lehetnek vagy huszonöten, én pedig veszem a nagy levegőt, és be a medencébe. A szavak darálva jönnek ki belőlem, csak úgy pattognak a járólapon, szerintem sok gyerek csak kapkod utánuk, nem is fog fel mindent, még az utolsó lendület, az utolsó gondolat visz magával, a fejem üres, a lelkem még akkora, mintha mások lelkét is elnyelte volna, de vége. Szinte úgy kell leállítani, kellene egy gong, mint az ökölvívásban, a szülők hálásak, nézik az órát, mindjárt letelik ez a rémálom, a lakás romokban, nekik kellett tartani a frontot, amíg megérkezem, de nincs harag a szemükben, csak hála, boldogság, szeretet. Szeretnek ők most mindent és mindenkit, csak legyen este nyolc, és csönd.

Vége hát. A kocsiban gyorsan átveszem az újra teleizzadt ingem, kikapcsolom a hózentrógert, és már zenét sem kapcsolok a kocsiban, csak hagyom, hogy belebambuljak a sötétségbe a piros lámpa oltalmazó fénye alatt a stop tábla védelmében. Ilyenkor jön némi felismerés; éhes vagyok, fáradt vagyok, büdös vagyok, szomjas vagyok…be kell mennem a boltba. Nem sok minden van ilyenkor még nyitva, de szerencsére azok a helyek, amik közel vannak a lakhelyemhez, és ahol olyan gyorsan pörögnek az eladók, még nyitva vannak, be is térek az egyikbe. Mint, aki most már hazatért, ráérősen nézelődtem. Bár csak egy kis virsliért ugrottam be, elég sok mindent összeválogattam, valahonnan még volt erőm, hogy átgondoljam, mi minden hiányzik a hűtőből. A bevásárlókocsim félig pakolva, erőm, hogy a szalagra pakoljak még elég, de a pénztáros kisasszony gyorsasága nekem már egy ködbe veszett állapot, én is átváltoztam egy sima vásárlóvá, aki ráér szombat este még vásárolgatni. Szinte látom a pénztáros szemén azt az ürességet, amikor rám néz, mint ahogy én néztem a polcon a mogyoróvajra, egy tárgy vagyok a szemében, egy munkaeszköz, mint a fogkrém, amit kirak a polcra délután, este pedig lehúzza a pénztárgép előtt, csak engem nem kell rakosgatni, csupán 20-30 másodperc alatt elintézni, hogy már ott se legyek. Ez teljesen rendben van, pláne, ha a mögöttem lévő sorra nézek. Kedves arcú hölgy áll mögöttem, látszik, hogy nincs baja az emberiséggel, de aki ő mögötte van, már nem is esik a pillantásom. Ám egyszer csak én kerülök sorra, és tudom, valahogy fel kéne pörgetnem magam, de az a magabiztosság és lendület, ami egész nap az én pártomon volt, most nincs sehol, a helyén teszetoszaság és lendületlenség, töredezettség, bénázás, ahogy mai kamaszok mondják. Már le is pergett a szalag, jöhet a fizetés. Rengeteg apró és papírpénz van nálam, na most nem felvágni szeretnék, a legnagyobb címletek nincsenek begyűrve a zsebembe rendszertelenül. Válogatom a pénzt, szeretnék megszabadulni a fémpénzektől, de az idő sürget, nem érhetek rá ebben a boltban válogatni, hogy kiszámolgassam, hogy minél könnyebb legyen a zsebem, minél kevesebb fém húzzon le a föld felé, ám én megengedem ezt a kevéske luxust magamnak, hiszen az én nézőpontom más, mint a pénztárosé, más, mint a többi emberé mögöttem, mert én dolgoztam egész nap, és izzadt vagyok, fáradt, éhes de leginkább dacos. Már épp megvan az összeg, átömlesztem a pénztáros kezébe az általam megszámolt pénzt, akinek szintén át kell számolnia, és ezzel egy kis zavar keletkezik az időben…egy harminc másodperces zavar, amikor szintén itt az üresség. Ám ez az üresség más, mint az eddigiek…elég kínos. Zavaromat szeretném kedvességgel és emberséggel kezelni, így erőt veszek magamon, felnézek a mögöttem gyülekező elég hosszú sorra és elnézést kérek a bénázásomért, majd nyugtázom, hogy egy emberen kívül senki nem törődik a bűnbánatommal; a kedves kis hölgy, aki addigra természetesen türelmetlen kis hölgy lett, ő vette a fáradtságot, hogy felül emelkedjen feldühödött gondolatain, és kinyilatkoztatta azt a mondatot, ami feltette ennek az átlagosnak, de elég pörgősnek mondható szombati napnak a tetejére a pontot; “semmi baj, mindenkinek jár egy perc hírnév”.

 

 

KIKA MIKULÁS XII.3

Kedves gyerekek!

Ha szeretnétek találkozni a jóságos Mikulás bácsival, gyertek el a KIKA áruházba vasárnap. Szerencsére, olyan jó viszonyban vagyunk a Télapóval, hogy a kedvemért ellátogat hozzánk néhány nappal szerda előtt. Keressünk neki közösen kényelmes fotelt, ahol átadhatjátok neki rajzaitokat, énekelhettek, szavalhattok neki. Már ebéd után megérkezik, és estig velünk is marad.
De van ám a Mikulás bácsival egy közös barátunk, a Hámor Vilmos bácsi, akivel egy közös teázást beszéltünk meg, aminek feltálalásában segíthettek, mert ha egy kicsit elfáradt a Mikulás bácsi, akkor szereti a kényelmet, a gondoskodást, mint minden más ember.
Ekkor a Vili bácsi fogja kezébe venni a saját mesés könyvét, amit a Mikulás szívélyes barátsága ihletett, és, ha szépen kérjük, szerintem fel is olvas nekünk majd néhány kedves történetet. Kérdezni is lehet ám a Vili bácsit, mert neki nagyon sok közös története van a Mikulással!

Gyertek el minél többen, mondjátok el a Mikulás bácsinak még szerda előtt, mire is vágytok úgy igazán!

Balázs bácsi

santa-claus-say-hi-christmas

Cukisági faktor feltöltve

Térülök-fordulok és egyszarvú pacikba botlok. Legyen az plüss, póló, pulcsi, nadrág, ékszer, párna és még sorolhatnám napestig, hogy mennyi felületen megjelennek ezek a szivárványszínben pompázó kis négylábúak. Ezen felbuzdulna én is elkészítettem az unikornis bögrémet és tatyómat. Természetesen még bővítem a kínálatot, de most ez volt a legkézenfekvőbb kivitel.

És ha jobban megnézitek a képeket még a logómat is megtalálhatjátok rajtuk 😉

A többi termékemet, itt a Színes Szandi portékái fül alatt vagy a facebook oldalamon

https://www.facebook.com/Sz%C3%ADnes-Szandi-132564860651496/

találhatjátok meg.

Nézelődjetek!

23634727_1631828610172077_62776617_n 23619025_1631828806838724_2069714047_n 23574368_1631828910172047_1735112983_n 23634793_1631828950172043_1584403202_n

Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

25.rész

A rajzverseny

Mikor meghallottam, hogy Balázs bácsi rajzversenyt hirdetett, nem volt kèrdés, ott a helyünk, hisz mindkét lánykám nagyon szereti az önkifejezés e módját.

Bogim már egész piciként is ügyesen alkotott.
Az oviban azonnal felismertem a munkáit a faliújságon, anélkül, hogy a jelét láttam volna.

Egyszer egy barátnőm meglátogatott bennünket és míg én az Ő lányának gerincsérvén próbáltam jógával és masszázzsal segíteni, addig Verácska és Bogi együtt játszottak.

Az volt a lényege, hogy Bogi rajzolt egy képet, és lépésről lépésre le kellett másolnia barátnőmnek, majd a végén nekem kellett eldönteni melyik nem az eredeti.

Képzeljetek el két teljesen egyforma rajzot.. annyira jól sikerült a másolás, hogy hosszú percek után sem tudtam biztosan a megoldást.
Már épp kezdtem feladni, amikor megpillantottam egyetlen apró különbséget..
és immár teljesen biztosan felemeltem a “hamisítványt”.
Mindketten döbbenten néztek, és kérték, áruljam el, honnan jöttem rá.
Van Bogi rajzainak egy jellegzetessége…
Hihetetlen módon egy vonallal képes megrajzolni a legbonyolultabb elképzelését is.
Verácska igyekezett, azonban a pillangó szárnyát egy helyen dupla vonallal rajzolta.
Ez volt az, ami “lebuktatta”. 😊

Bogi minden kétséget kizáróan építész édesapjától örökölte ebbèli tehetségét, akivel sokat rajzoltak míg Bogi kisebb volt.
Azt hiszem, önmegvalósítás és terápia is számára az efféle alkotás, hisz sajnos ritkán láthatja külföldön élő apukáját.
De a rajzait – hála a technikának – megoszthatja vele.

Nagy izgalommal készültek a lányok Balázs bácsi játszóházába, hogy megmutassák, mit tudnak.
A kocsiban odafelé Bogi bizonytalankodva megkérdezte: ” Anya..de mi van ha nem én leszek az első?”

Sejtettem, hogy kibuggyan belőle, mert ismerem. Elmosolyodtam és így feleltem:
“Tudom, hogy ez egy verseny, mert valahogy el kell nevezni egy ilyen rendezvènyt.. de gondolj csak bele, mennyi kispajtás lesz ott akikkel együtt alkothatsz.
Mennyi tehetséges, ügyeskezű kissrác, mindegy, hogy ki lesz az első, második, harmadik… a lényeg, hogy élvezd amit csinálsz és érezd jól magad!”

Megcirógattam az arcát.. éreztem, hogy célba értek a szavak.
Amíg ők alkottak én is ezt tettem: átadtam magam a lakberendezèsnek, hisz hamarosan új otthonba költözünk. 😊
Szinte egyszerre vègeztünk. Izgatottam lestem be az üvegajtón, épp Bogi rajzát elemezte a zsűri.
A tèma a “család” volt.
Tudtam, hogy Bogi kedvenc állatát valami módon becsempészi majd az alkotásba.
Így is lett, ugyanis az nem volt kikötés, hogy milyen családról kell szólnia a műnek, így Bogim egy lócsaláddal lepett meg mindenkit.
😁
A zsűri értèkelte az egyediséget 😊 és különdíjjal jutalmazta, ami egy isteni finom oreo torta volt.
Ezért a nyereményért még én is feladtam mára a diétámat.😊

Gratulálunk a többi résztvevőnek is, ès köszönjük ezt a csodás dèlutánt! 😊❤

23584797_398792337206931_372666980_n 23618815_398791880540310_2122640289_n

1 2 3 37