Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

23. rész

Plasztikai sebészem

A napokban olvastam Hugh Hefner halálának kapcsán egy cikket amelyben arról esett szó hogy a Playboy tömegesen deformàlta nők millióinak önértèkelését.
A cikk írójával teljes mèrtékben egyetértek és bár tudom, egy fecske nem csinál nyarat mégis elmesélem – hátha valakinek csak egy icipici kell, hogy helyrebillenjen az egyensúlya- hogy én hogyan kerültem harmóniába a sajàt testemmel.

Igen, most sokan azt gondoljàk, nekem mi problémám lehet magammal, hisz a természet nem szűkölködött mellesleg, de valóban ez volna az egyensúly kulcsa és mértéke?
Azt szokták mondani, én könnyen beszélek, ezt nem érthetem meg…
De pontosan értem, mert míg a kismellű lànyok nagyról álmodnak, én kisebbre vágytam..
Elmesélem hogy is volt ez.
9 éves voltam mikor édesanyám talált egy csomót a mellemben és azonnal orvoshoz vitt.
Megvizsgàltak, és olyat közöltek velem, ami akkor sokkènt hatott rám: semmi gond, csak nőni kezdtek a cicik.

Nehéz szavakkal leírni mit éreztem akkor.
Mindig vèzna voltam, jól éreztem magam addig a bőrömben ám ennek vége lett.
Ahogy teltek az évek egyre szembetűnőbb lett a változás. A fiúk a suliban cikiztek, csúfoltak, bámultak, szégyelltem magam és görnyedve jártam, hogy ne legyen olyan feltűnő.
Ahogy azt egy korábbi bejegyzésben említettem a diákévek utáni mozgáshiány megtette hatását, felszaladt pár kiló, és hová máshová, mint a mellemre?! 😣

Életmódváltásba kezdtem, rendszeresen sportoltam, aztán egy gerincprobléma miatt jógára “kényszerültem”.
Bizony, én aki addig futottam, kézilabdáztam, súlyzós edzéseket végeztem, kínnak éreztem a kényszerpihenőt és a jóga általi rehabilitàciót.
Akkor még nem sejtettem, hogy ez fogja megváltoztatni az önèrtèkelésemet, és ezáltal az egész életemet.

Az első jóga órán tudjátok mit csináltunk?
Sètàltunk. Körbe körbe a teremben.
Hogy miért?
Mert a járás sokat elárul az emberről és ennek csiszolásával is segíthetünk kinyílni, megnyìlni a Világ és önmagunk felè.
Nem volt egyszerű, de napról napra, hétről hètre tudatosabban kezdtem mozogni, járni és büszkèn viselni amilyen vagyok.
Bár ugyanabban a testben èltem, de màr egy teljesen más Virág lakott bennem.
Van egy mantra, amit talán mindenki hallott már, de elengedte a füle mellett, mert hű de elcsèpelt.
Próbàljátok ki! Álljatok a tükör elè, és mondjátok magatoknak mosolyogva:
“Szeretem és elfogadom magam olyannak amilyen vagyok.”

23163875_394818710937627_419719447_n

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.