Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

30.rész

A fiatalság titka

Nem igazán szokott foglalkoztatni a korom, hisz ellene tenni nem tudok és nem is akarok.
Az viszont annál inkább, hogy hogyan élem azt meg mentálisan és fizikailag.

Azt már tudjátok, hogy mindenem a mozgás, egy perpetum mobile vagyok.
A hétköznapok taposómalmából kiszabadulva, alig várom, hogy hétvége legyen, és együtt lehessek a családommal.
Ilyenkor ejtjük meg a szokásos nagy bevásárlást, rokonlátogatást, barátokat, barátnőket, mozit, játszóházat és a többi, és a többi.
Mindig olyan érzésem van, ha a hét csak hétvégéből állna akkor se volna elég, annyi mindent csinálnék.

Ez a hétvége is ugyanúgy kezdődött, mint általában: megejtettük a szokásos köröket, a lányok segítettek a lakást tisztává varázsolni, finomakat sütöttünk, főztünk, olvastunk, összebújtunk. Aztán arról beszélgettünk, hogy mennyire sajnáljuk azt a fűzfát amelyhez éveken át játszani, beszélgetni jártunk (vers is született róla), ugyanis kivágták.

Bár ez látszólag nem egy nagy dolog, nekünk az volt a “bázis”, egy titkos hely, ahol cinkosokká váltunk és átváltoztunk különféle fantáziafigurákká, megfeledkezve térről, időről, korunkról – önfeledten játszottunk.
Hiányzott a fa mindannyiunknak.
Elterveztem, hogy másnap reggeli után felkerekedünk és keresünk egy új fát magunknak.
A finom kalács és forró kakaó után elindultunk tehát két lányommal.
“Hová megyünk Anya?” – kérdezték kíváncsian de én csak annyit mondtam: “gesztenyét gyűjtünk őszi dekorációnak a lakásba..”
Ennek is nagyon örültek, mert az mindig jó móka. Oda is értünk, ahol nagyon sok gesztenyefa van, régi öreg fák, hatalmas törzsük épp megfelelő búvóhely a bújócskához..
Miután gyűjtöttünk pár sárgult levelet és gesztenyét felkiáltottam: ” Bújócskázzunk!”
A gyerekek persze rögtön benne voltak. Bogi már számolt is, mi meg Bibivel rohantunk a legvastagabb törzsű fa védelmébe.
Levegőt is alig vettünk…hallgattuk a száraz falevelek, gallyak roppanását Bogi nyomán.
Már egy ideje keresett minket, azt hittük feladja, de ebben a pillanatban egy hatalmas gesztenye szúrós kabátjával együtt a fejemre zuhant.
Önkéntelenül is feljajdultam, mert jól búbon talált… persze a neszre figyelmes lett Bogim, aki csak annyit mondott kedves gúnnyal: “köszi FA, hogy segítettél!”
Azzal odaugrott hozzánk és hatalmas nevetésbe törtünk ki.
A röpke sétának induló programból aztán egy kora délutánig tartó őrült hancúrozás lett és elárulom nektek, hogy megtaláltuk az új bázisunkat, az új fánkat. 😊
Nem emlékszem, mikor éreztem magam ennyire felszabadultnak, rengeteget nevettünk, teljesen kicserélődve, szinte megfiatalodva értem haza.
Köszönöm ezt a napot az Univerzumnak, a természetnek, a gyerekeimnek! Csodás volt!
Apropó..és egy fillérbe se került mindez. 😉

42803076_1682214041901692_9090735153172447232_n

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.