Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

1.rész

Ki vagyok én?

NŐ vagyok. Nagybetűvel. Azt hiszem így mindjárt negyven évesen, megannyi megpróbáltatás és csodás élethelyzet tapasztalása, valamint valódi önmagamhoz elvezető kacskaringós, rejtelmes ösvény megjárta után kiérdemelten mondhatom: NŐ vagyok. Szeretek NŐ lenni, de nem mindig volt ez így. Kislányként szégyelltem az érzéseimet kimutatni. Ökölbe szorított kézzel, remegve küzdöttem le egy-egy könnycseppet csakhogy senki se lássa gyenge vagyok. Aztán a nővé válás folyamataként a gömbölyded formák ellen hadakoztam, majd a kamaszkori érzések is felszínre kerültek…teljes volt a káosz bennem. Huszonévesen találkoztam először a jógával és a keleti életszemlélettel, amely rögtön elvarázsolt. Akkori mentoromtól, akit ma mesterként tisztelek olyan útravalót kaptam ami az elkövetkezendő éveket erősen meghatározta. Nem volt már jó és rossz… csak „történés” ami melegágya egy újabb lehetőségnek. Megtanított, hogy ne a kifogásokat hanem a konstruktív megoldást keressem, amit mára mondhatom mesterfokra fejlesztettem. Az utóbbi években mintha tesztelne az élet. Halmozza a megpróbáltatásokat… hogy csak egyet említsek: egy héten belül „hagyott itt” apu, nagyi és a kisbabám… Azt sem tudtam melyiket sirassam… volt pillanat amikor azt hittem elveszítem az ép elmémet a fájdalomtól.. de ott volt a 3 éves lányom az őzike szemeivel, tele életenergiával – nem volt választás. Kemény munka volt a szeretteim elvesztésének feldolgozása és elengedése de az élet ment tovább, ha akartam, ha nem. Gyorsan magamhoz tértem, mert nem először döngölt földbe az élet és tudtam, a sikeres talpra állás titka; azonnal felállni! Az önsajnálat mocsarából szinte lehetetlen kikászálódni, ezért nem ajánlom senkinek. Hogy mi az ami a legnehezebb helyzetben sem hagy cserben? Az önirónia. Amikor már annyira rosszul mennek a dolgok hogy úgy érzem lejjebb már nincs, akkor egyszerűen csak nevetek magamon. És eljutottunk a nevetéshez, a mosolyhoz, ami a legszebb éke az arcnak, vonzza a tekintetet és derűt varázsol akarva-akaratlan a másik ember arcára. Sokat mosolygok. Mosolygok mikor boldog vagyok és akkor is ha nem. Arcomon a derűvel a szívem körbefonom, mint egy puha meleg takaró és biztatom: “minden rendben lesz!” Mosolygok az utcán… a szembejövő kisgyermekre, az eső elől gyors iramban tekerő kerékpárosra, mosolyogva integetek az utcabeli bácsinak, mosolygok a zöldséges nénire akinek mindig van pár kedves szava hozzám, a hentes szép napot kiált az ajtóból és hozzáteszi “friss a karaj”, mosolygok a buliba készülő jókedvű fiatalokra, akikről 20 évvel ezelőtti énem jut eszembe.. Mire úti célom végéhez érek, már elfelejtem, hogy reggel kilöttyent a kávé, felfutott a harisnya vagy fogkrémes a blúzom, mert egész nap tartó töltést kaptam – pusztán csak azzal hogy mosolyogtam.

11880187_913997055332580_1612241197_n

Ezt az életérzést, vidámságot és optimizmust szeretném átadni Nektek.

 

2.rész

Mágneskéz

ÉDESANYA vagyok. Nem csak biológiailag. Az Anyává érés folyamatának kemény és csodás leckéin túl, a szülés után csak jóval később éreztem magam igazán annak. Mint mindenben, a gyermekgondozásban, nevelésben, szülés utáni napirenddel kapcsolatban is nagyon tudatos szerettem volna lenni. Ami működött is, hisz a kórházból hazaérve úgy néztem ki, mint aki nyaralásból jött… a lakás mindig ragyogott, a ruhák élére vasaltan lógtak a szekrényben, a gyerek úgy fejlődött, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és még tornára is futotta az időmből… Mindenki arról panaszkodott, hogy semmire sincs ideje, fáradt, nyúzott… mintha verseny lett volna a játszótéren kinek rosszabb a helyzete. Én pedig… nem szálltam be ebbe a versenybe csak mosolyogtam. Panaszkodni sokkal könnyebb, mint tenni azért, hogy jobb legyen. Mint minden újdonsült, tapasztalatlan anya, én is túlaggódtam az első időszakot. Annyira oda kellett figyelni a gondozási teendőkre, betegségre, a fizikai és mentális fejlődésre, hogy épp a lényeg szorult háttérbe… hogy élvezzem is, hogy Anya vagyok. Aztán a második gyermekem érkezésekor már olyan rutinnal rendelkeztem, hogy fél kézzel is elláttam a kettőt, és végre volt lehetőségem örülni az arcocskán legördülő tejcseppnek, a jóllakott fejecskének, az apró kukoricaszemeknek a lábacskán. Amíg a nővérének mesét olvastam a pici békésen elcsócsálta a vacsiját az ölemben. Olyan finom, puha szeretet vett körbe minket… ekkor éreztem először, hogy megérkezett, megérett bennem… Édesanya vagyok. Minden nap nagy sétákat tettünk, nem nézegettem már az órámat, mikor kell etetni, majd útközben megoldjuk. A játszótéren pár hetes csöppségem megéhezett így egy padra csücsülve igyekeztem megetetni, amikor egy kislány odaszaladt hozzám. Aztán a többiek is odatódultak, körbeálltak és nézték hogyan táplálom testemből Bibust, akit szemlátomást nem zavart a tömeg. Én sem jöttem zavarba sőt… beszélgetni kezdtünk: kinek van kistesója?, ki szokott segíteni a gondozásában?, ki szeretne majd édesanya lenni…? Mindeközben végtelen nyugalom szállt meg… felidézve a pillanatot most is érzem… ahogy megnyíltam, úgy a gyerekek is felém… tapintani lehetett valami édes kis boldogságot körülöttünk. Egy csoda volt. Nekem az ilyen élmények adják az energiát… pillanatok amik elillanva is mély nyomot hagynak bennem… ezekből töltekezem nap, mint nap. Nemrég családi sétára indultunk. Míg mi a nagyobbikkal a világ dolgait beszéltük meg, Apa lemaradva a kicsivel hadakozott… Nem tudtam mi a probléma csak azt láttam, hogy háromévesünk mellkasa előtt körbefont karokkal, fejét lefelé szegezve duzzog. Odasiettem, kérdem „mi történt?” „Nem akarja megfogni a kezem és átjönni az úttesten..” válaszolta Apa türelmetlenül. „Na, figyelj csak!” – mondtam mosolyogva – „mi így szoktuk..” Azzal Bibus elé álltam pár lépéssel és anélkül, hogy bármit is szóltam volna, lassan oldalra nyújtottam a kezem széttárt ujjakkal, Ő pedig mintha valami mágnes volna a kezemben, azonnal megragadta. Lehet, hogy aznap sokat kell morogni velük, megadni a helyes irányt az emberré válás útján, de ha széttárom a karom, akkor mindkettő szó nélkül megragadja anya mágnes kezeit… én pedig boldog vagyok, mert működik köztünk… és lubickolok az érzésben: Édesanya vagyok.

12021993_916146428450976_344252517_n

 

 

3.rész

Könnyekkel teli babzsák

Életünk során sok döntést kell meghoznunk. Van, amelyet könnyen teszünk, van, hogy hosszas rágódás után sem vagyunk biztosak, a helyes utat választottuk-e, legyen szó munkahely, iskolaváltásról, vagy egy új otthonba költözésről… Életem talán eddigi legnehezebb döntését hoztam meg nemrég, amit ma reggel szerettem volna nagyobbik lányommal megbeszélni. Lépésünk közlése gyermekeinkkel bármennyire kíméletes is, megviseli a kicsiket, így történt ez Bogi esetében is. Először dühös lett, majd szomorúan a szobájába szaladt. Utána mentem nehéz szívvel… a szoba sarkában kuporgott szótlanul. Megcirógattam a vállát, de ellökte a kezem. Gondoltam, magára hagyom kicsit, hadd békéljen meg, és majd később visszatérünk a témára. Hétfőre babzsákot kell az iskolába vinnie, azt terveztük, hogy ma együtt elkészítjük… ám segítség híján nekiláttam egyedül… Kerestem egy vidám kockás anyagot, és mivel száraz bab nem volt itthon, apró gyöngyökkel gondoltam megtölteni. A megfelelő méretre vágtam, majd odaültem a géphez, hogy összevarrjam. Minden egyes öltéssel egy-egy könnycsepp gördült végig az arcomon, rá az anyagra. Mire végeztem, már majdnem teljesen elázott… Ebben a pillanatban meghallottam a hátam mögött nagylányom lépteit… megfordultam, mire így szólt halkan, keserűn: „Én nem ilyen anyukát képzeltem magamnak, amikor a hasadban voltam…” Az arcom elé kaptam az ázott anyagot, és zokogni kezdtem. Percek teltek el mire erőt tudtam gyűjteni, majd rá néztem, megsimogattam az arcát, és így szóltam: „Én viszont pont ilyen kislányt képzeltem el mikor a hasamban voltál..” Ekkor a nyakamba borult és együtt sírtuk össze a babzsákot. Miután megnyugodtak a kedélyek, mindent szépen megbeszéltünk, azt is, hogy bármi történjék, mi szeretjük egymást a világon a legeslegjobban! A babzsák pedig megőrzi ennek a napnak és ennek a nehéz döntésnek az emlékét örökre.

12048744_919464708119148_956154433_n

 

4.rész

Élettel teli babzsák

A tegnapi borús hangulat után ma csodás őszi napra ébredtünk. Bogi lányom egész éjjel a könnyáztatta babzsákot markolta, majd reggel kipattant az ágyból és így szólt: „Anya, van egy ötletem, menjünk kirándulni!” „Rendben, jó ötlet!” –mondtam. Gondosan bepakolt a táskájába és elindultunk a kedvenc helyünkre.. Úti célunkhoz közeledve egyre izgatottabb lett, húzott kezemnél fogva, mintha sietne valahová, nem értettem ugyan de követtem. Majd a Duna parthoz érve egy napos helyre leültetett és így szólt. „Anya, hunyd be a szemed!” Kicsit tartottam tőle, nehogy egy csúszómászót rakjon a kezembe, de kellőképp ismeri a reakciómat az efféle meglepetésekre, ebben bízva tehát behunytam. Hallottam, hogy matat a zsákjában… és mintha apró kavicsok koccannának össze… Majd a kezembe adta. Hát persze! A babzsák. „Most már kinyithatod!” – mondta. „Elhoztam, mert mindig azt mondod, hogy a napfény éppúgy kell az élethez, mint az eső. Tegnap elázott, ma megtöltjük napfénnyel, jó?” Elérzékenyülve megcirógattam az okos buksiját és beszélgetni kezdtünk… Ahogy a természetnek szüksége van esőre, napfényre, úgy nekünk is kell az egyensúlyhoz mindkettő… borúra derű, sírásra nevetés, bánatra öröm… Ezért szeretem az életem, mert tele van történésekkel, viharokkal, aztán meg pompás színekkel. Ettől ragyog a lélek igazán. A babzsákunk pedig immár nem könnyekkel, hanem élettel teli lett.

12023185_920085608057058_261027492_n

 

 

5.rész

Nincs kifogás!

Gyerekkoromban egy percre sem tudtam leállni, elképesztő dinamikával rendelkeztem – ahogy nagyobbik lányom, Bogi is.
Ma azt mondanánk hiperaktív voltam, akkor beértük az izgága jelzővel.
A kézilabda volt az első sport, amivel 9 évesen ismerkedtem meg. Nem csak a gömbérzékemet fejlesztette, hanem megtanított a csapatjátékra, az együttműködésre, a közös gondolkodásra és nem mellesleg le tudtam vezetni a felesleges energiákat.
A középiskolában már kitárult a világ, a sport helyét átvették a barátok és a bulik, így szinten tartásként csak a tornaórák maradtak.

A középiskola végeztével azonban nem volt motiváció és azt gondoltam én sport nélkül is megőrzöm fittségemet, azonban ez nem így történt.
A helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód bizony nálam is megtette a hatását és gyorsan felkúsztak a felesleges kilók.
Pánikba estem, és ahelyett, hogy mozogtam volna, a könnyebbnek hitt utat választottam. Kipróbáltam az összes magazinban található diétát, csodaszert – eredménytelenül.
A kilók csak kúsztak fel és a kedvenc ruháimat csak messziről nézegethettem.

Aztán egy könyvesbolt kirakatában megakadt a szemem egy borítón. Egy középkorú hölgy feszített rajta bikiniben, nagyon szépen kidolgozott izomzattal.
Hű – gondoltam, ez a hölgy legalább 50 és bomba formában van, én pedig 20 és már most van itt ott kivetnivaló.. mi lesz később!!??
Berohantam a boltba és megvettem a könyvet.
A hölgy egy biológia tanárnő, aki súlyproblémákkal küzdve egy olyan fitness programot tervezett, aminek az alapja a megfelelő táplálkozás, kiegészítve egy dinamikus, egész testet megmozgató súlyzós gyakorlatsorral.
Miután átrágtam magam az étkezéssel kapcsolatos tanácsokon, felhúztam a tornacipőt és követve az utasításokat, nekiláttam az edzésnek.
Nagyon gyorsan ráéreztem az ízére, és ezután már nem volt nap, hogy kihagytam volna a mozgást. Ettől fogva immár 20 éve rendszeresen sportolok.
Hogy ne süllyedjek a megszokás mocsarába, a súlyzós edzéseket futással egészítettem ki.
Végül fanatikus lettem, reggel este nekilódultam a természetnek. Egy nap azonban nem tudtam kikelni az ágyból..
Nagyon megijedtem.. A vizsgálat után az orvos közölte, amit soha nem akartam hallani: többé nem futhatok.
A gerincemen olyan súlyos elváltozások voltak, ami miatt kizárólag gyógytorna javasolt.
Padlót fogtam… de nem törődtem bele az „ítéletbe” és elhatároztam, hogy már pedig én ebből kijövök.

Ekkor hallottam egy kiváló jóga oktatóról. Bár a jóga nálam egyenértékű volt a gyógytornával, mégis csak szebben hangzott, gondoltam mit veszíthetek, kipróbálom.
Az első órán emlékszem beszélgettünk, ki milyen sportokat űz és amikor bemondtam a futást, súlyzós edzéseket, akkor annyit mondott mentorom, hogy nekem most töltekeznem kell, nem energiát leadni..
Abban a pillanatban kicsit megsértődtem ezen, de aztán hamar átadtam magam a keleti filozófiának és az egészségmegőrzésben, öngyógyításban segítséget nyújtó hatha jógának.
Nemcsak a gerincem egészségét, illetve a női mivoltomban történő megerősítést kaptam ettől, hanem az életerőmet, a pozitív gondolkodásomat, a testtudatomat.

A jógának köszönhetően tehát próbálkozhattam más sportokkal is, így a futás volt az első amit ismét élvezhettem.
Aztán jött az első terhesség, ami sokaknál vízválasztó, mert féltve a babát, nem mernek mozogni, pedig egy egészséges magzatra nem jelenthet veszélyt.
Eszembe sem jutott, hogy abbahagyom a sportot. Így a szülés előtti utolsó hetekben is még aerobikoztam. 9,5 kg ot gyarapodott a súlyom, a kórházból pedig a terhesség előtti ruháimban jöttem haza.
Ahogy letelt a 6 hét kötelező pihi, óvatosan elkezdtem edzeni, aztán a kicsit is bevonva baba-mama tornáztunk.
Szépen visszatért minden a régi kerékvágásba.

Majd jött a második csoda, Bíborka, akivel ugyancsak végigtornáztam a 9 hónapot és a szülést követően gyorsan visszatértem a korábbi aktív életemhez.
Alig múlt 1 éves a pici amikor egy kedves barátnőm elcsalt az edzőtermükbe, ahol megismerkedtem a funkcionális tréning hatékonyságával, amit a mai napig űzök és erre esküszöm. Fantasztikus erőnléthez segít, amire szükségem is van, két munkahely, két kisgyermek és a házimunka mellett.

Az embernek arra van ideje amire szeretné, és ezt én egyre nehezebb és nehezebb életszakaszaimban rendre be is bizonyítom.

Két tábor van: az egyik azt kérdi; minek csinálom? A másik azt „hogyan?”

Szerencsére egyre nő azoknak a tábora akik igyekeznek ügyesen beosztani az idejüket és a megoldást keresik, nem pedig a kifogásokat!
Nekik próbálok segíteni, tanácsokkal, biztató szóval, vagy akár egy elismerő mosollyal és ha csak egyetlen embert sikerült az egészség felé vezető útra terelnem, már megérte.

12170526_933269383405347_1661951628_n

 

6.rész

Egy Virágos nap

A legtöbben azt hiszik, nekem könnyű, csupán mert sokat mosolygok és bolondozom. Ám az élet Virágos oldala nem csak móka és kacagás. Az eső épp oly fontos, mint a napsütés és én a hideget is a meleg előszeleként élem meg. Ha pályázni lehetne a „magyar Bridget Jones” címre, bizonyára én kapnám meg…leszámítva, hogy nem dohányzom és nincs óriásbugyogóm. Váratlan fordulatok, abszurd helyzetek sora kíséri mindennapjaimat. Egy percre sem bírok nyugton maradni. Folyton keresem a kihívásokat, mintha hajtana a tapasztalásvágy, a határaim túlszárnyalása. Amikor azt kérdik hogyan csinálom, régebben igyekeztem megválaszolni: okos időbeosztás, szigorú rend stb.. de mára ott tartok, hogy egyszerűen magam sem tudom.
Fontos hogy jól induljon és jól végződjön a nap. A gyors és gördülékeny reggelek titka, hogy mindent gondosan a kezem ügyébe készítek. A gyerekek már megszokták a katonás rendet így a készülődés az ágyból kikeléstől az utcán kabátban topogásig mindössze 15 percet vesz igénybe. Az oviba többnyire elsőként érkezünk, amitől persze összeszorul a szívem, de tudom, hogy könnyekkel nem segítek a 3 évesemnek, így rámutatva a helyzet jó oldalára egy „De szuper! Most minden játék a tiéd lehet!” felkiáltással már át is hidaltam a nehézséget és a csöpp lánykám csillogó szemmel, boldogan fut be a terembe. Rohanunk tovább a suliba.. illetve csak a sarokig ahonnan kikéri magának nagyobbik lányom, hogy továbbkísérjem, ezért egy ölelés után határozott léptekkel veszi célba a zebrát. Miután átér visszanéz, majd hüvelyujját felfelé tartva „lájkol” – minden rendben.
Én visszalájkolok, és ahogy elindul egyedül a hatalmas rózsaszín lovas táskájával az iskola felé, a szemem hirtelen csípni kezd.. akkor, ott, reggel 6.45-kor a hideg, ködös, nyirkos utcán rám törnek az érzelmek.. visszapörgetem az időt, amikor még pici baba volt. Most meg..te jó ég.. mennyi idő!? Rohannom kell az irodába. Nekiiramodom a magassarkúmban. Az első pár métert még igyekszem kecsesen tipegve megtenni, aztán amikor már elég hülyén érzem így magam vágtázni kezdek, és nem érdekel, hogy fest e kép, csak érjek be időben.
Becsekkolok. Az asztalomhoz érve már látom, ma sem fogok unatkozni. Egy gyors áttekintés, helyzetfelmérés.. és már csörögnek is a telefonok. Szerződések, egyeztetés, behajtás, kiengedés, rögzítés, érvelés, meggyőzés, javaslat, megoldás. A déli szünet megváltásként érkezik. Az ebédidő az a 60 perc amikor társasági életet élhetek ill. megejthetek minden olyasmit, amire egyébként nem jutna idő. (bank, posta, bevásárlás..)
A naptáramba a masszázsvendégek mellé bizony az ebédpartnereim is bekerülnek. Mindkettőt hetekkel előtte kell egyeztetni mert gyorsan elkelnek az időpontok. Mint minden kellemesen eltöltött óra, sajnos az ebédidő is gyorsan elröppen, de barátaim által feltöltve újult energiával nézhetek szembe a nap hátralévő eseményeivel. Igyekszem úgy befejezni az irodai munkát, hogy másnap áttekinthető, világos legyen minden, ezzel is segítve a következő nap indulását. Munka után verseny az idővel, rohanás a csemetékért. Miután összeszedtem őket, irány a kisbolt. Amíg én válogatom az esti vacsorához valót, addig a nagyobbik a fagyasztóláda tetején csücsülve sikeresen lerúgja a hűtő oldalán található rácsot, odarohanok hogy rendre utasítsam, közben a bolt túloldalán a kicsi 3 kosarat pakolt tele kutyatáppal és légfrissítővel. Odakiáltok pakoljon vissza, közben próbálom visszahelyezni a leesett rácsot a helyére, ekkor egy dolgozó odaszalad segíteni, mondván menjek csak a kicsihez majd Ő ezt elintézi. Az utolsó kutyatápot is helyére téve végre indulhatunk a pénztárhoz, ahol külön produkció folyik a kassza melletti kis csokikért könyörögve…Na jó, azok az én kedvenceim is, így gyorsan dűlőre jutunk. Fizetünk, köszönünk. Irány haza. Vagyis előbb Jessyhez, a szomszédos utcában élő, barátságos terrierhez, akit minden séta alkalmával simogatással, jó szóval és persze némi finom falattal ajándékozunk meg.
Az ajtón beesve pillanatok alatt csatatérré változik a korábban rendben otthagyott lakás.. szétdobált cipők, kabátok, pulóverek, sálak, sapkák, táskák.. Egy csatakiáltás részemről és a legénység már tudja is a feladatát. Amíg én a konyhában pakolok, addig a lányok megfuttatják Szellőt és Villámot, a két hintalovat. Futószáraznak egyet, aminek aztán nyomait éjjel felsikálhatom a padlóról. Gyorsan elindítok egy mosást, mire csengetnek.


Egy kedves barátom derékszögben görnyedve kéri, azonnal csináljak valamit, beállt a dereka.
„Botot hoztál?” – kérdem. Mire Ő: ”Az meg minek?”
„Hát, hogy legyen mire ráharapnod..”
Közben Anya hív… nem tudom felvenni, irány a kezelő, később rácsörgök. Pár keresetlen szó és ordítás után a páciens egyenes derékkal és hálával telve búcsúzik. Jöhet a vacsi, már farkas éhes vagyok. A nappaliba érve azonban látom, helyzet van. Szellőnek a hintalónak kiscsikója született, azonban a kicsi súlyos állapotban fekszik kisebbik lányom karjai közt. Megvizsgálom, felszakadt a hasa – ide orvos kell. Nagyobbik lányom már tárcsázza is Dr. Mamit. Felvázolja mi a helyzet, hová kell mennem és én villámgyorsan megérkezem, varródobozzal a kezemben. Törlést kérek és kezdődhet az operáció! A sikeres beavatkozást követően a lovakat lecsutakoljuk és az istállóba vezetjük, végre falatozhatunk. Aztán jöhet a fürdés. Na, az megint komoly kihívás, mert innentől két paripa vágtat az emeletre, őrült nyerítéssel és nem engedik magukat befogni. Amíg az egyiket kergetem a másik akadályokat állít elém, nehogy elkapjam ló barátját. Amikor a kergetőzésben már mindannyian kifulladtunk, végre lecsutakolhatom őket és irány az ágy. Hármasban összekuporogva aztán néma csendben, izgatottam várják melyik lovas történetet választom. Imádom ezeket a pillanatokat: a két vadcsikó megszelídülve hozzám bújik.. nincs vita, nincs nem akarom, nincs kiabálás vagy hiszti… csak csend, izgatottság, várakozás és szeretet. Behunyom a szemem mély levegőt veszek, hogy magamba szippantsam ezt az állapotot. Jó mélyre menjen, hogy feltöltsön a következő napokra.
Aztán kezdődik az előadás. Bevonom őket is a mesébe, hangutánzással, a történetre vonatkozó kérdésekkel… beleélik magukat és mindenben partnerek – nagyon élvezik.

Aztán a mese végén mindenki a saját ágyába bújik és várják anya varázsérintését. Először a kicsihez kuporodom, aki már a kék párnájával simogatja az arcát és félálomban van. Apró puszik, finom masszázs és mikor így suttog: ”Most már elmehetsz Anya, jó?”, akkor a nagyobbik következik. Vele összebújunk és ilyenkor jön az anya-lánya lelkizés, vidám, szomorú történetek, könnyek vagy épp paplan alatt kuncogás. Fontos, hogy tudjam, mi zajlik a kis lelkében és azt kívánom bárcsak mindig megmaradna ez a bizalom köztünk! Miután a nagyobbikat is álomba simogattam kezdődik az éjszakai műszak.
Rend a konyhában, fürdőben, nappaliban… előkészíteni a holnap reggeli bögréket, bepakolok a táskákba. Majd amikor minden az élén áll, akkor edzőruhába bújok, felakasztom a nappali közepén a TRX-et, előkapom a kettlebellt, tárcsát, rudat, ugrálókötelet, félrehúzom az asztalt és pillanatok alatt edzőtermet varázsolok a nappaliban.
Hirtelen rám tör a fáradtság… ásítok párat… jó volna most lefürödni és ágyba bújni…, de holnap sem leszek frissebb este 10-kor, holnap sem lesz kevesebb dolgom… így gyorsan meggyőzöm magam irány edzeni! Ahogy elindul a zene már tudom nincs visszaút. Bemelegítés és már repül is a vasgolyó, feszül a TRX, emelkedik a tárcsa, pörög az ugrálókötél, fújtatok, szakad rólam a víz. Majd egy jóleső nyújtás következik. Elégedetten nyugtázom, hogy ma is megtettem amit húsz éve elhatároztam: minden nap felhúzom a tornacipőt! Gyors tusolás, aztán bezuhanok az ágyba. Nem, még nem az alvás jön… mert rengeteg megválaszolatlan levelem van: életmód tanácsadás, masszázs időpontok egyeztetése. Mindenkinek személyre szabva válaszolok, így elég időigényes, egy része áttolódik holnapra. Közben látom Anya megbökött a fészbukon… nem hívtam vissza… Jáááájj! Kínomban nevetek és elhatározom, hogy holnap életjelet adok.

Upsz a mosógép! Kipattanok az ágyból és gyorsan kiteregetek.
Éjjel fél 1 van.Villanyoltás. 5-kor kelek.

Minden elalvás előtt összegzem a napomat, levonom a tanulságot és nem kesergek, ha valami nem úgy sikerült viszont a jövőben jobban odafigyelek mi az amin javíthatok.
A legfontosabb mindig, hogy a gyermekeimtől békében, szeretetben váltam el és édes mosollyal az arcukon indultak Álomországba. Az utolsó gondolatom, hogy miért csinálom?Miért kell nekem ennyire pörögni? A válasz szinte azonnal érkezik sms-ben..
A ma nálam járt kedves barátom írt: „5 nap után végre egyenesen tudok feküdni az ágyban. Hálás vagyok, köszönöm!” E sorokat olvasva boldogság tölt el és már nem kérdés: Többek közt ezért érdemes csinálni.

12208088_939172062815079_2123182938_n

 

 

7.rész

Nativity_tree2011

Balogh Virág

Karácsony közeledtével, leülök egy percre

Karácsony közeledtével, leülök egy percre,
Visszatekintek az elmúlt egy évre.
Hol voltam akkor, s most hová tartok,
Elértem-e vajon a túlpartot?

Szerettem, öleltem, nevettem eleget?
Csak ez törölheti le a könnyeket.
Megtorpantam néha, de a lélek kemény,
Mindig ott volt velem a remény.

Ha valaki bántott megbocsájtom,
Ha én tettem, nagyon sajnálom!
Mikor Karácsony ünnepén felnézek a fára,
Szeretetben fogok gondolni az egész világra.

 

8.rész

Nem hittem volna.

Kisgyermek koromban sosem hittem volna, hogy leszek egyszer felnőtt, s az élet elmúlna. Tízévesen aztán abban kételkedtem, hogy egyszer majd nővé cseperedem. Tizenhat voltam, mikor azt nem hittem el, hogy az érettséginek sikerülnie kell. Húszévesen álmodni sem mertem, hogy bőröndömmel Párizsba igyekszem. Huszonhárom voltam, mikor azt gondoltam, hogy a hitvesi esküt utoljára mondtam. Majd egy szeptemberi esős napon, az újrakezdéstől reszkettem nagyon. Aztán csoda történt.. Anyaság lett ebből. Két pici lányt tápláltam testemből. Azóta nincs kétség, semmitől sem félek, mert amíg élek, miattuk mindig remélek.

12347911_952798541452431_453967401035765289_n

9.rész

A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.” Vekerdy Tamástól láttam egy bejegyzést miszerint – idézem: „Aki minden nap hall mesét, annak iskolába lépéskor a nyelvi fejlettsége másfél évvel előzheti meg azt, aki csak rendszertelenül hall, vagy pláne csak néz! – mesét.” Rengeteg visszajelzés érkezett ki mennyit olvas gyermekének, akadt azonban olyan aki kikérte magának, ő aztán nem szenvedett hátrányt, pedig neki soha nem olvastak. Akkor tudnánk alátámasztani ezen állítást, ha egy ugyanazon személynél vizsgálnánk meg milyen eredményeket ér el ha olvasnak neki és milyet ha nem… erre azonban nincs lehetőség, így csak feltételezni tudjuk, hogy valóban így van. Ezen állítástól függetlenül, mesét elsősorban nem azért olvasunk gyermekeinknek, hogy okosabbak legyenek. Én legalábbis nem. Gyermekkoromban minden nap édesanyám búgó hangjára aludtam el és ezt az élményt szerettem volna a gyermekeimnek is átadni. Ahogy egy korábbi bejegyzésemben is írtam, ezek a folyton rohanó, csintalankodó kis ördögfiókák az esti mese közeledtével teljesen megváltoznak, lecsillapodnak, ráhangolódnak, megnyugszanak és csillogó tekintettel várják vajon milyen történettel lepem őket meg. Persze nem volt ilyen egyszerű kezdetekkor. Első gyermekemnek, Boginak, születésétől fogva minden áldott este 1 órán át énekeltem magyar népdalokat, orosz, francia és német gyermekdalokat, melyeket imádott. Aztán 1,5 évesen már tökéletes kiejtéssel bíró (!) cserfes lányomnak, gondoltam előkapom a magyar népmeséket. Fürdés után leheveredtünk a nagyágyra és elkezdtem olvasni. 3 mondat után a megunta, be kellett látnom ez még korai volt. Így könyv nélkül – fejből – kezdtem el meséket gyártani, játszani a hangommal. Igyekeztem olyan történetet kitalálni amiben Ő is aktívan részt vehet. Együtt kopogott a főhőssel az ajtón vagy utánozta a kakukkos óra hangját, vagy nyerített, mint egy vágtázó paripa. Végtelenül tetszett neki, én pedig boldog voltam ettől. Aztán ahogy cseperedett, kezdett kinyílni az értelme, képeskönyveket lapozva találtunk ki kacifántos történeteket, melyeken hatalmasat nevettünk. Végül megérkeztünk a magyar népmesékhez is, amik után mindig megbeszéltük a tanulságot. Az olyan meséket szeretjük aminek valóban van mondanivalója, egy klasszikus könyvvel sosem lőhetünk mellé. Vannak azonban olyan friss kiadványok amitől őszintén szólva a hajam égnek áll.. Nemcsak, hogy tele van helyesírási hibával, de se füle se farka.. élvezeti értékéről nem is beszélve. A gyerekeknek rögtön lejön, hogy valami nem stimmel.. a mese véget ér, ugyan de a történet nem… értetlenül nézünk egymásra, „micsodaaa??!!” Azóta alaposan megnézem milyen könyv kerül a kosaramba. Szerencsére azonban számos élményt nyújtó olvasmánnyal is találkozunk, amelyeket együtt bújva elrepülhetünk tündérvilágba.

12380493_958675094198109_2003584615_n

10.rész
Nektek hány féle mosolyotok van? Nekem hat féle. Ezt ma reggel tudtam meg Bogi lányomtól, aki kora reggel ott sertepertélt körülöttem miközben sminkeltem magam… illetve igyekeztem emberi külsőt varázsolni 4 órai alvás után magamból. Egyszer csak nekem szegeződik a kérés:
-„Anya! Minek ez a sok kencefice?!”
-„Tudod Kicsim, azért festik magukat a hölgyek, hogy szebbek legyenek.”
-„De Anyaaaa..” – mondja kioktató hangon
„Te tudod mikor vagy a legszebb..??”
– „Nos???”
– „Amikor mosolyogsz.” Megsimogattam a buksiját, aztán így folytatta:
-„És tudtad, hogy neked 6 féle mosolyod van?”
-„Hogy hogy?” – kérdeztem meglepődve.
-„Egy, amikor Apa viccein nevetsz, egy, amikor a vendégeidet köszöntöd, egy, amikor meglátsz egy kisbabát az utcán, egy, amikor egy ismerősöddel találkozol a városban, egy, amikor hazaérsz a munkából és egy… amikor rám nézel… ez az anyuka mosoly… én ezt szeretem a legeslegjobban!”
És itt a fotó hozzá.. első pillantás, első közös fotónk, első anyuka mosoly.
248554_960886293976989_6014176132984557596_n

11.rész

Negyvenbe léptem. Életem negyvenedik évébe léptem. Először is szeretném tisztázni mit jelent ez pontosan, mert sokak számára nem világos. Nos, amikor megszületünk életünk első évében vagyunk, igaz? Amikor eljön a szülinapunk, akkor töltjük be első életévünket és belépünk a másodikba. Tehát, én betöltöttem a 39-et és beléptem a negyvenbe. Sokan úgy élik ezt az évet – picit önámító módon -, mintha még harmincasok lennének, pedig bizony azt már elbúcsúztattuk azon a bizonyos jeles napon. Valakinek ez fontos és lefelé kerekít, én azonban másként vagyok ezzel. Soha nem szerettem volna visszapörgetni az idő kerekét és a jövőbe sem szeretnék látni. Nem azért mert carpe diem érzés kerített hatalmába, és nem is azért, mert felelőtlen volnék. Csupán, mert számtalanszor megéltem, ahogy a biztosnak tűnő tervek egy pillanat alatt válnak köddé, így megtanultam a mának élni. Bizony, ez nem is olyan könnyű. Az én olvasatomban mást jelent ez, mint általában. Két gyermekes, dolgozó édesanyaként taposómalomban élek, ahogy a legtöbben, és ez még jó ideig így lesz, ha akarom, ha nem, hiszen a kicsiknek szükségük van rám, még nem önállóak, nekem kell segítenem a mindennapjaikat. Aztán az évek során egyre kevesebb és kevesebb – ám nem kevésbé fontos – szerepem lesz az életükben, ezért van hát, hogy elfogadó vagyok. Most ez a feladatom. Nem lesz mindig így…ahogy nem maradtak apró karon ülők sem, pedig az első hónapok iszonyú fárasztó időszakában el nem tudtam képzelni, hogy lesz ez másként is. Igyekszem a sokszor embert próbáló napokon ebből is erőt meríteni. Hogy a bölcsesség korral jár nem általánosítható, de tény, hogy a tapasztaláson alapuló fejlődés segít másként szemlélni a világot. Nem a hétvégét várom, nem a nyaralásokat, hogy akkor majd milyen jó lesz és majd többet lehetünk együtt. A hétköznapokba is igyekszem belecsempészni a vidámság, boldogság kapszulákat. Úgy éljük meg, hogy azt a kevés időt egymásra figyelve, összebújva, simogatva töltsük, mert a mindennapjaink teszik ki az életünket, nem az időnkénti nyaralás, utazás. Az csupán plusz élmény, díszítés életünk tortáján, ám hogy milyen ízű a tortánk, azt a tésztája, krémje adja meg.

12443200_1013915935340691_170820107_n

12.rész

Kéz a kézben

Miközben a nádas körül sétáltam gyermekeimmel és a hajamba kapott a tavasz szele, friss erő érkezett vele. Mindig feltöltődöm a természethez közel kerülve és pozitív gondolatok kerítenek hatalmukba. Eltöprengtem a párkapcsolatokon, a környezetemben sorra széthulló házasságokon… keresve a megoldást. Ha azt várjátok, hogy most egy tuti receptet mondok, akkor csalódást kell okozzak. Azonban született egy versike, és ahogy hazaértünk sétánkról gyorsan papírra is vetettem. Ezt szeretném megosztani Veletek.

„Ne tolj el magadtól ha közeledem,

S kezed megfogni újra merem.

Csak öleljük egymást, dobd le az inged,

Hagyjuk, hogy a csend körbefonjon minket!

Pusztul a világ, háborúk dúlnak,

Teremtsünk békét mi magunknak,

Mosollyal ébredj és csókkal búcsúzz este,

Ez a fontos hidd el, nem az ami közte!

Fogd hát a kezem lélegezzünk együtt,

Közös erővel várunkat így védjük!

Aztán azért fogd, hogy örüljünk,

Mert megannyi csatát túléltünk,

Mert van tengernyi közös emlékünk,

Miből az utolsó órán a búcsúhoz merítünk.”

12421722_1018779294854355_533978219_n

13.rész

13083165_1041067195958898_3804647599544536779_n

A tökéletes nap

A tökéletes naphoz nekem nem kell fehér ruha,

csak egy egyszerű, hétköznapi gunya,

Vekker helyett pacsirtaszóra ébredek,

S nyomban megrohamoz a gyereksereg.

 

-“Mit álmodtál Kicsikém?”

-“Száguldó lovat láttam én,

s ahogy a hátán ültem délcegen,

hajam lobogott az égbe’ fenn.

 

Angyalok felhőre mászva,

Fonták, fonták dalolászva.

Kacagtam rajtuk nagyokat,

s megköszöntem munkájukat.”

 

Így felelt a lányom nyomban,

majd egy hajkefével elém toppan:

-“Anya, ez a Te napod, ne csinálj ma semmit!

Dőlj hátra és pihenj szépen, kényeztetlek, így ni!”

 

A tökéletes naphoz nekem nem kell fodrász,

Frizurámban négy apró mancs nagy örömmel kurkász.

“Gyere Anya, menjünk boltba, kitaláltuk szépen,

mi az amit harangszóra megennénk mi ketten”

 

Irány a bolt uccu neki!

Ki mit kér, kosárba teszi.

Hazafelé megcsodáljuk a virágos kerteket,

Simogatjuk Bodri kutyát, s adunk neki perecet.

 

Hazaérve aztán kis köténybe bújnak,

pöttöm ujjaikkal a mártásba nyúlnak.

Ebéd után a siserehad elcsendesül szépen,

legyen jókedv, erő majd a játszótéren.

 

Szikrázó napsütésben vár minket a nádas,

körülötte őzek, nyulak szaladgálnak.

Hintára pattanunk, vajon ki lesz ma a győztes?

Ki éri el legelőbb a bárányfelhőket?

 

 

Megszűnik a világ, szállunk a magasba,

Ilyenkor nincs se gond, se bú, se munka.

Halkan susog a nádas, integetünk neki,

nyugovóra készül térni a természet is.

 

Poros az út hazafelé, lelkem szinte kivirul,

mikor két csöppnyi kéz az enyémbe simul.

A fürdőben aztán lemossuk az út porát,

majd jóízűen megesszük a vacsorát.

 

Míg Anya utánuk gyorsan elpakol,

A két kis rosszcsont a szobába vonul.

Ágyba bújnak, s izgatottak, mi lesz ma a mese?

“Vajon Anya mit választ? Kitaláljuk-e?”

 

Halkan lépek a szobába,-“Hol vannak az ördögök?”

-“Itt nincsen csak jó gyerek, az ördög elköltözött!”

Bebújok hát közéjük, kinyílik a fedél,

most épp Foltos, a világjáró kutyus mesél.

 

Búgó hangom repít tova,

Álomország partjaira,

pilla borul szép pofira, felsóhajtok: “Ez a csoda!”

Bár az idő elszalad,megállok egy percre,

eltöprengek, vajon mi az élet rendje?

A tökéletes naphoz nekem egyéb nem kell,

Csak két gyermekem öleljen sok szeretettel.

 

 

14.rész

13082677_1043035939095357_5443209788295516860_n

“Anya, melyikünket szereted jobban?”

Melyik többgyermekes anyuka ne hallotta volna, és melyik gyermek ne tette volna fel legalàbb egyszer ezt a kérdést akinek testvére van? Amikor kicsi voltam én is kérdezgettem anyukàmat, aki mindig úgy felelt, mindkettőnket egyformán szeret. Hittük is meg nem is, mert amelyikünk épp több dorgàlást kapott, úgy érezte a màsikat jobban… Ezért amikor nekem szegezte nagyobbik lànyom e kérdést, úgy gondoltam, ezt részletesen ki kell fejtenem, ahhoz, hogy hiteles legyek. S miközben a vezérszàlakat igyekeztem megtalàlni, magam számára is érdekes volt, hogyan lehet két teljesen ellentétes karaktert ugyanúgy szeretni. Az egyik gyermekem azért nyújtja a kezét, hogy az enyémet kérje csókra, a másik azért nyújtja, hogy megcsókoljam az övét… mégsem tudjuk kijelenteni, mert lehetetlen, hogy egyiket vagy másikat jobban. Édesanyám ezekkel a szavakkal oszlatta el a kétségeimet: “akkor fogod ezt megérteni, ha majd szülő leszel.” És valóban… most már értem, mindent pontosan értek. Mert legyünk bàrmely jellem, okozzunk bàrmily csalódást, az egyetlen ember aki minket feltétel nélkül mindig szeretni fog, az Édesanyànk.

 

15.rész

Tàborba megy a gyerek

-Màr holnap indulsz?

-Ùr èg!

-Bepakolni!

-Hol a bőrönd?

-Padlàson.

-Meg van..de ez lyukas! Mi törtènt vele?

-“Felhùztam a lèpcsőn..”

-Inkàbb felcibàltad! Mindegy, hozd a kisebbet… igaz ùgy sem fèrünk el benne.

5 bugyi,5 zokni, 5 pòlò, esőkabàt,melegìtő együttes,fogkefe, fèsű,szùnyogriasztò, hàlòzsàk.

-Apropò tudod hogy kell behùzni? na idesüss! (mutatom)

-Ok ez menni fog.

-Karùszòk.. fel tudod fùjni? Gyere fùjjuk fel együtt hadd làssam tudni fogod-e…

-Erősebben! Kemènyebbre!

-Szuper, ez is pipa!

-Gyògyszerek: fäjdalomcsillapítò, fül- orr- szemcseppek ragtapasz.

-Figyelj erre ràìrom hogyan kell feloldani, ragasztani, befùjni.

-Ha kiràndultok hosszùnadràg ès kullancsriasztò!

-Ha fürödni, akkor naptej ès strandsapka! A hàtadat is kenesd be valakivel nehogy leègj! Tudod erős az UV- sugàrzàs!

-“Tudom, Anya!”

-Itt a könyved is, olvasgass néha, mert nem jutsz a végère szeptemberig! De ne hajolj olyan közel, tönkre megy a szemed!

-“Jòl van, Anya..nem hajolok.”

-A telefonodat feltöltöttem. Ha lemerül itt a töltő.

-“Anya, a sátorban nem lesz àram!”

-Nem baj..akkor keress valahol egy konektort! Tudod a PIN kòdot?

-“Tudom, Anya!”

-Mi kell mèg? Biztos elfelejtettem valamit…

-Na majd holnap reggel tiszta fejjel ùjra àtbeszèljük jò??

-“Na de Aaaaanyaaaa!!!!”

13624963_159348567817977_674020474_n

 

 

16.rész

Táborozik a gyerek (2. rész)

Az indulàs előestéjén bepakolàs alatt àtadtam 8 éves lànyomnak a tàborozàs veszélyeinek esszenciáját. Eljött az idő, búcsúzunk. Bőrönd a kocsiban… nagy ölelés, szorìtjuk egymàst… mintha utoljàra tennénk. 400 km…az rengeteg! Jajj hogy bìrom ki!? Folyton zsizseg, ugràl, fütyül, nyüzsög körülöttem… hogy viselem azt a csendet!? Igaz, néha jòl jönne 5 percre, de nem egy hétre!!! Inkàbb legyen làrma, csak ne menne el! Ezek a gondolatok cikàztak a fejemben, ès èreztem valami csípi a szemem… Most nem sìrhatok,hogy nèzne az ki!?

“Na! Pattanj be hàtra és kösd be magad!” – szòlaltam meg erősen visszatartva a könnyeket. Bogim hatàrozottan beült ès becsatolta magàt.

“Hadd adjak mèg egy puszit!” – mondtam, ès olyan nagy lendülettel hajoltam be hozzà, hogy lefejeltem az autòt… de kit èrdekel ilyenkor a fàjdalom?! Megpuszilgattam, majd így szòlt a lányom:

” Anya, nem ütötted meg nagyon magad? Biztos fàj, adok rà puszit…”finonam megpuszilta a homlokom majd folytatta:

“Gyorsan tegyél rá hideg vizes borogatàst, aztàn a horzsolàsra Bepanthent!” Na idáig bìrtam… kifakadtam… màr nem tudom mi rìkatott meg jobban: az hogy elmegy vagy, hogy bàr sokszor nem ùgy tűnik, mégis figyeli minden szavam… gondoskodò, önàllò nagylàny lett.

“Ne sìrj Anya! Tudok magamra vigyàzni!”

“Igen, tudom Kincsem…kètsèg sem fèr hozzà!” Aztàn letöröltem a könnyeket ès immàr megnyugodva, mosolyogva eresztettem ùtnak!

13644286_160219814397519_1733918440_n

 

 

17.rész

Hamarosan ùj otthonba költözünk.

Egy költözès a legjobb alkalom arra, hogy megvàljunk a felhalmozott ès feleslegessè vält dolgainktòl, rendet tegyünk magunk körül s ezàltal magunkban is. Màr règòta halogattam a kinőtt babaruhàk szètvàlogatàsàt elajàndèkozàsàt… most jò alkalomnak tűnt, hogy vègre nekilàssak. Felmentem a padlàsra, kinyitottam a tetőablakot, hogy bejöjjön a friss kora őszi levegő ès napfèny. Lekuporodtam a zsàkok közè, melyek gondosan felcìmkèzve ruhamèretek ès gyermekkor szerint. Ekkor màr èreztem, hogy nem lesz könnyű megbontani bàrmelyiket is. De hozzáfogtam. Kibontottam az elsőt, melyen ez állt: “0-3 hò”

Nagy levegőt vettem ès előhalàsztam az első darabokat. Egy aprò kis body…felfoghatatlan hogy ez valaha jò volt ràjuk. Hiàba hùztam símogattam jobbra balra, nem lett nagyobb. Bizony ez ekkora. 56-os, ès mèg ez is nagy volt ràjuk az első hetekben. Inci-finci karok, vèzna kis combik kapàlòztak benne… aztàn gyorsan kezdett feszülni rajtuk… ès mint a gomba ùgy nőttèk ki sorra a következő mèreteket is. Itt egy cèrnasapka, amiben ùgy nèztek ki mint apró űrlènyek. Valahànyszor ràjuk adtam, ordìtani kezdtek. Utàltàk a sapkàt, ma persze màr divatbòl hordjàk.

Ahogy sorban bontottam meg a zsàkokat, emlèkek ezrei töltötték meg az őszi napfény borìtotta padlàst; ebben esett egy nagyot a Duna parton, azòta sem jött ki ez a folt. Ebben a kisruhàban szerepelt az òvodai ünnepsègen, ezt pedig a nagyitòl kapta ès egèsz este le sem lehetett imàdkozni ròla. Ezt a kabàtot hogy utàlta, mert szerinte ronda maci volt rajta… ő pedig csak a lovakat szereti. Csak ùgy àradtak felèm a törtènetek,mintha csak tegnap lett volna… a könnyeim pedig patakokban folytak. Hogy is vàlhatnèk meg ennyi csodàs emlèktől…!? Ùgy tűnik mèg nem kèszüktem fel rà, ùgyhogy visszatettem mindent gondosan a helyère, ès ùgy döntöttem egyelőre jönnek velünk.

Csak ùgy tudunk elengedni bàrmilyen èrzèst, ha megèrett bennünk, ha sajàt meggyőződèsből tesszük, nem pedig külső körülmèny, kènyszer hatàsàra. Lègy türelmes ès adj időt az időnek!

14182610_194323180987182_721717353_n

Testvéri szeretet

Édesanyánk pocakjában pici borsó voltál,

majd Tv-ben láttalak, ahogy ugrabugráltál.

Ámultam ahogy feltárul előttem,

Titkos világod, s boldogan figyeltem.

 

Megígértem, ha kijutsz onnan végre,

Én is feltárom neked az enyémet.

Izgalommal vártam az estéket,

hogy végre anya hasának meséljek.

 

Eljött a nap, megszülettél,

Csak sírtál és nem beszéltél.

Hiába mutattam hogy formáld az ajkad,

Nagy szemekkel nézted és kikacagtad.

 

Vigyáztam, kezed fogtam, óvtalak,

A nagy játékban meg ne üsd magad.

Ha sírtál megpusziltalak,

Ha aludtál betakartalak.

 

Most együtt játszunk, hancúrozunk,

S azon töröm a fejem,

Mit tegyek ha nem vagy itt..

Nélküled nem találom a helyem.

 

Veled búslakodom ha eltörik a mécses,

Ha beteg vagy, ágyadnál ülve mesélek.

Eltöröm a csokim, megosztom ha kéred,

Mert úgy szeretlek kicsi tesóm, Téged!

14686065_216979818721518_1806965129_n

18.rész

40 év – pipa

Nincs mèg egy olyan születésnap amely körül akkora fennforgás volna, mint a 40.
Mert ugye vannak a társadalom által “kötelezőnek vélt” dolgok a betöltött 40 előtt, amit ha nem pipálsz ki hűűű….
Ilyen pl. az esküvő, a gyermekvállalás, a külön lakás, saját autó, fél világ bejárása… mert 40 után aztán mindennek lőttek… legalábbis ez az általános vélemény.
Épp ezért vártam annyira a 4. X -et..
Kíváncsi voltam valóban olyan misztikus?
Valóban vízválasztó?
De az igazság az hogy egyik nap lefeküdtem 39 évesen másnap már 40 lettem…
Nem emlékszem semmire.. ? ?

Viccet félretéve.. nekem is volt egy listám arról amit feltétlenül szerettem volna ha megvalósul még e misztikus szám előtt:

Gyermekek – pipa
Egzisztencia, önállóság – pipa

Volt még valami ami hiányzott..
Elhatároztam kezembe veszem a sorsom mert az új évtizedet már ezzel együtt akarom kezdeni.

Ahogy a jóga tanítja: “belégzésre pozitív energiát veszünk magunkhoz, kilégzéskor elengedünk mindent amire nincs már szükségünk..”
Így tettem..
Kemény küzdelem volt, embert próbáló és ez a 40-es szám mintha segített volna a közeledtével… mert egyszer csak vettem egy mély levegőt s azzal átúsztam oda ahová már rég vágytam… a BOLDOGSÁG szigetére. ?
Elengedve fájdalmat, feszültséget, szomorúságot…
Új életet kezdtem.

Ez volt az amit szerettem volna 40 évesen, s ez a szám tartotta bennem a lelket a nehéz időkben.

Most íme eljött… itt vagyunk mi ketten: “40” és én. Szemtől szemben.
Végigmérjük egymást… visszatekintünk…emlékezünk, könnyezünk és nevetünk…
Aztán BOLDOGAN megöleljük egymást, s kéz a kézben ballagunk a következő X felé.

Új élet, boldogság – pipa
40 év -pipa.

17328138_295728714179961_1284097059_n

19.rész

Az Anyák varázskezei…

Másfél év után sajnos mi sem úsztuk meg az influenzát… előbb egyik, majd másik lánykám is küzdött a vírusokkal.
Miközben kisebbik lányom izzó homlokát törölgettem, hűtöttem eszembe jutott egy történet és odasúgtam Neki: ” Tudtad, hogy anyának varázskeze van?!” ?
Érdeklődve figyelt fel rám az előbb még bágyadt arcocska..
“Meséld el, Anyaaaa!”
S belefogtam…

Történt egyszer, mikor Bibi nővére Bogi 2 éves lehetett, lebetegedett. Nagyon magas láza volt.
Én már visszamentem dolgozni és sok munka lévén sajnos csak pár napig tudtam ápolni a kis betegemet, aztán megkértem egy barátnőmet segítsen, délben hazaugrom megnézem mi újság.
Délelőtt telefonon tartottuk a kapcsolatot, érdeklődtem csöppöm állapota felől, de hiába a lázcsillapítók, nem mozdul lefelè a hőmérő higanyszála…
Aggódtam és alig vártam, hogy délben hazaugorhassak hozzá.
Berontottam az ajtón, és rögtön a karjaimba vettem a forró kis testet.
Mivel addigra elfogyott a bevehető gyógyszeradag, nem adhattam többet neki.
Leültem vele a fotelbe és csak simogattam nèmán, pusziltam, magamhoz öleltem.
S láss csodát 40 perc elteltével hőemelkedésig visszahúzódott a higanyszál.
Értetlenkedve néztünk egymásra a barátnőmmel… és akkor ott világossá vált… megértettem. Nekünk Anyáknak varázskezünk van! ?

17495949_298880587198107_2119694103_n

Nyugi, nyugi! Ha sietsz úgyis elkésel.

Talán nem vagyok egyedül ha azt mondom, a hétköznapok reggelei minden igyekezetem ellenére néha nem úgy sikerülnek ahogy szeretném. Ilyenkor minden kiesik a kezemből,
semmit sem találok, letörik a cipőm sarka, az egyik gyerekem magára önti a kakaót, a másik belelép…átöltözés, takarítás azonnal, mert estére ragadni fog… úr ég, már ennyi idő! Jesszus szaladjunk, majd a kocsiban begombolod a kabátod stb..
Mindig ugyanakkor ébredünk és kisebb nagyobb eltéréssel, de kb. tartjuk az iramot, mert bizony percre pontosan be kell érni az irodába.

Történt egyszer hogy későbbre mentem dolgozni, de hogy a reggeli dugót elkerüljem ugyanakkorra húztam fel az órát, mint általában, gondoltam lesz idő ruhát cserélni, kakaót feltakarítani.
Felébredtem, megittam nyugiban a kávémat (jé, nem löttyent ki) ?
Komótosan megcsináltam a gyerekek reggelijét, felöltöztem (mindent megtaláltam),
majd keltettem a gyerekeket.
Úgyis későbbre megyek -gondoltam-, így odabújtam az ágyukban hozzájuk kicsit, cirógattam, puszilgattam őket, majd szépen megitták a kakaójukat, mosakodtak, csacsogtak, felöltöztek, reggeliztek és szépen elindultunk az iskolába, óvodába.
Az oviban kényelmesen átöltöztettem a kicsit és indultam a munkahelyemre.
Mikor becsekkoltam, óriási meglepetés ért!!!
Pontosan akkorra értem be, mint egyébként szoktam….
Tanulságos volt számomra, el sem akartam hinni.
Most már értem apukám miért mondogatta folyton: ” Nyugi, nyugi! Ha sietsz úgyis elkésel.”

17505712_298886387197527_128025794_n

20.rész

Van egy hely…

Van egy hely ahová folyton visszatérek,

Van egy fa, aminek mindent elmesélek.

Most is itt állok rügyező lombja alatt,

Megéltünk már együtt sok telet s nyarat.

Hallgatta síró dalomat, bánatomat,

Megosztottam vele boldogságomat.

Büszkèn mutattam gömbölyű pocakomat,

Majd pocakomból kibújt apró magvamat.

Cseperedő gyermekemnek tanítottam versemet,

Hogyan érezzen, s nyúljon a természethez.

Apró kezek simogatták öreg fám kérgedet,

Hogy megmásszanak téged, azt is megengeded.

Változik a világ, semmi sem olyan mint régen,

Építkezést körülötted aggódva nézem.

Mi lehet a tervük?

Vajon megkímélnek?

Meghagynak-e nekem s a jövő télnek?

Átkarolom törzsedet, ölellek hogy érezd,

Amíg itt vagy, nem hagylak el Téged.

Jövök ahogy tudok, csak rügyezz kérlek!

Hadd lássam megint pompás zöld képed!

Folytatom rég elkezdett mesémet,

Melyben egy új fejezet kezdődhet.

Elengedtem, ami régóta tépett,

S helyébe a szerelem lépett.

Van egy hely ahová folyton visszatérek,

Van egy fa aminek mindent elmesélek.

Most is itt állok, törzsét simogatom,

Együtt virágzunk ezen a tavaszon.

 

17690740_302165063536326_743813478_n

21.rész

Kèt làbon, nègy kerèkenCsoda törtènt!
Kisebbik lànyom is ledobta a pòtkerekeket vègre a bicòròl így nem volt akadàlya, hogy immàr kèt bringás csemetèmmel futni induljak.
Nem tudtam hogy fogja bìrni a kicsi, hisz a legtöbb amit kètkerekűvel megtett az pàrszàz mèter volt, most több ezerre kèszültem…

Sosem fèltem a kihívàsoktòl, nekilòdultunk.
Az első 500 mèter ùgy zajlott, hogy èn futottam elöl ès a kicsi kacskaringòzott mögöttem.
Folyton hàtranèzegettem nem esett-e el stb.

Aztàn begurultam, ès elkiàltottam magam: “Többet nem hozlak el magammal benneteket. Olyanok vagytok mint a csigák! Futva gyorsabb vagyok mint ti bringàval? Nem bìrjàtok anyàtokat lehagyni???!!!!”

Na erre a kèt ördögfiòka ùgy ràkapcsolt, hogy alig győztem utolèrni őket 😄😄😄

Aztàn olyan 1500 mèternèl elkaptuk a fonalat ès a kèt bicòs lànyom közt futottam egyvonalban 5000 mètert.

Leírhatatlan volt!
Ùgy èreztem mintha kèt angyal tartanà a karom ès repülnèk velük..
Àtfutott az agyamon, hogy milyen règ vàrtam erre a pillanatra.. hogy együtt futhassak? sportolhassak a gyermekeimmel..
Hogy megmutathassam nekik a gyönyörű tàjat ami hetente többször is elvaràzsol… hogy hol az a hely ahovà mami elmegy feltöltődni.

A szèl finoman simogatta a kipirult arcunkat, a tüdőnk falta a Duna parti friss levegőt.
Szèttàrtam a karom, egy pillanatra behunytam a szemem.. ès mikor kinyitottam hullani kezdtek a könnyeim.
Csak egy szokàsos futàsra kèszültem, nem is sejtettem, hogy egy àlom vàlik ma valòra.

21848976_378178275935004_849181570_n 21769922_378178119268353_993318608_n 21769595_378178122601686_1301705840_n

 

 

 

 

 

22.rész

Őszi napfény

Őszi napfény csalogat,
A sziget lombja alatt.
Szél borzolja hajamat,
Csiklandozza arcomat.
Àtfogja derekamat,
Megcsókolja ajkamat.
Àtadom most magamat,
Lehunyom pilláimat.
Jól esik a hódolat,
Ledönti a falakat.
Építsünk hát helyette
Igazi várakat!
Négy bástyával érdemes,
Erős legyen és nemes.
Bizalomból kövei,
A magasba emelik.
Tiszteletet ne feledd!
E nélkül nem mehet.
Vakolat a Szeretet,
Védelmezőn körbevesz.
22185111_382492935503538_86928267_n

23. rész

Plasztikai sebészem

A napokban olvastam Hugh Hefner halálának kapcsán egy cikket amelyben arról esett szó hogy a Playboy tömegesen deformàlta nők millióinak önértèkelését.
A cikk írójával teljes mèrtékben egyetértek és bár tudom, egy fecske nem csinál nyarat mégis elmesélem – hátha valakinek csak egy icipici kell, hogy helyrebillenjen az egyensúlya- hogy én hogyan kerültem harmóniába a sajàt testemmel.

Igen, most sokan azt gondoljàk, nekem mi problémám lehet magammal, hisz a természet nem szűkölködött mellesleg, de valóban ez volna az egyensúly kulcsa és mértéke?
Azt szokták mondani, én könnyen beszélek, ezt nem érthetem meg…
De pontosan értem, mert míg a kismellű lànyok nagyról álmodnak, én kisebbre vágytam..
Elmesélem hogy is volt ez.
9 éves voltam mikor édesanyám talált egy csomót a mellemben és azonnal orvoshoz vitt.
Megvizsgàltak, és olyat közöltek velem, ami akkor sokkènt hatott rám: semmi gond, csak nőni kezdtek a cicik.

Nehéz szavakkal leírni mit éreztem akkor.
Mindig vèzna voltam, jól éreztem magam addig a bőrömben ám ennek vége lett.
Ahogy teltek az évek egyre szembetűnőbb lett a változás. A fiúk a suliban cikiztek, csúfoltak, bámultak, szégyelltem magam és görnyedve jártam, hogy ne legyen olyan feltűnő.
Ahogy azt egy korábbi bejegyzésben említettem a diákévek utáni mozgáshiány megtette hatását, felszaladt pár kiló, és hová máshová, mint a mellemre?! 😣

Életmódváltásba kezdtem, rendszeresen sportoltam, aztán egy gerincprobléma miatt jógára “kényszerültem”.
Bizony, én aki addig futottam, kézilabdáztam, súlyzós edzéseket végeztem, kínnak éreztem a kényszerpihenőt és a jóga általi rehabilitàciót.
Akkor még nem sejtettem, hogy ez fogja megváltoztatni az önèrtèkelésemet, és ezáltal az egész életemet.

Az első jóga órán tudjátok mit csináltunk?
Sètàltunk. Körbe körbe a teremben.
Hogy miért?
Mert a járás sokat elárul az emberről és ennek csiszolásával is segíthetünk kinyílni, megnyìlni a Világ és önmagunk felè.
Nem volt egyszerű, de napról napra, hétről hètre tudatosabban kezdtem mozogni, járni és büszkèn viselni amilyen vagyok.
Bár ugyanabban a testben èltem, de màr egy teljesen más Virág lakott bennem.
Van egy mantra, amit talán mindenki hallott már, de elengedte a füle mellett, mert hű de elcsèpelt.
Próbàljátok ki! Álljatok a tükör elè, és mondjátok magatoknak mosolyogva:
“Szeretem és elfogadom magam olyannak amilyen vagyok.”

23163875_394818710937627_419719447_n

 

 

 

24.rész

Virágot nagyon megihlette a WMN csapat egyik videója, amiben az internetes tv szerkesztői nyíltan megvallanak egy levelet, amit a kamaszkori önmaguknak írtak…kemény sztori, aki kipróbálná, hajrá, sok mindenre jó, ha a lelkünk ápolása egy cél.

az eredeti felvétel, a WMN csapat munkája

Kedves kamaszkori Én!Tudom, most úgy érzed, az egész világ ellened…
Hogy min kellett keresztül menned idáig csak kevesen tudják, és később sem lesz máskènt.
Nem akarsz beállni a sorba… sosem mész a nyájjal, mindig külön utakon, egyedül.
Csak a hozzád igazán közelállóknak mesélsz majd arról, miért lettél ilyen “fura”… hogy a kemèny páncél egy rendkívül érzékeny lelket takar.Egyáltalán ne bànd, hogy a gimiben nem német, hanem francia szakra vettek fel, mert képzeld ötösre érettségizel belőle és olyan àllást szerzel, amelynek köszönhetően eljutsz majd Párizsba! 😊Korán elhagyod a szülői hàzat és titokban mész férjhez ahogy mindig is szerettél volna. 😉
A munkahelyeiden mindig szépen helytállsz..
Lesz olyan is ahol 300 jelentkező közül vàlasztanak Téged, és tudod miért?, mert a felvételin magadat adod, kiàllsz a véleményed mellett akkor is, ha ezzel kockára teszed az esélyeidet.

Megtapasztalod továbbá milyen évekig hiába vágyni gyermekre.
Aztán azt, milyen elveszíteni egyszer…kétszer…háromszor.
De ne félj, mert az élet megajàndékoz két egészséges, gyönyörű kislànnyal, hogy végre megélhesd az anyaságot. 😇
Igaz sokat leszel egyedül, és a távkapcsolat sem tesz jót a házasságnak, de Te mindvégig a gyermekekből erőt merítve teszed a dolgod.
Nagyon tudatosan élsz majd: rendszeresen sportolsz és az egészséges életmód követe leszel.
Megtanulod a svédmasszázst és szép vendégköröd lesz, ezzel sok ember testét-lelkét segíted egyensúlyban tartani.

A házasságodat sajnos – többszöri próbálkozás ellenére sem sikerül megmenteni..
és a sokak által választott társas magány helyett Te bátran nekivágsz az útnak, mert hiszel az újrakezdésben.
Egyedül, teljesen egyedül viszed véghez.
Lesz, hogy úgy érzed a fájdalomtól elveszìted az ép elmédet, de ott lesz a két lányod akikből mindig tudsz erőt meríteni.
Csak egy cél lebegjen a szemed előtt, hogy bèkés harmonikus életet biztosíts hàrmótoknak.
Nem lesz könnyű, de sikerülni fog és azt is elárulom, hogy nem maradsz tàrs nèlkül. 😉

A kezemben tartok egy emlèket, Tőled kaptam s a címzett: “jövőbeli Én”.
Ebben leírod milyen felnőtté szeretnél válni, idézem: ” …olyan ember aki segít másokon, egy magabiztos, önàlló, autonóm nő..”

Nos, kedves kamaszkori Én, van egy jó hírem, pontosan olyan emberré válsz amilyennek elképzelted magad!

23415903_396677444085087_782001232_n

25.rész

A rajzverseny

Mikor meghallottam, hogy Balázs bácsi rajzversenyt hirdetett, nem volt kèrdés, ott a helyünk, hisz mindkét lánykám nagyon szereti az önkifejezés e módját.

Bogim már egész piciként is ügyesen alkotott.
Az oviban azonnal felismertem a munkáit a faliújságon, anélkül, hogy a jelét láttam volna.

Egyszer egy barátnőm meglátogatott bennünket és míg én az Ő lányának gerincsérvén próbáltam jógával és masszázzsal segíteni, addig Verácska és Bogi együtt játszottak.

Az volt a lényege, hogy Bogi rajzolt egy képet, és lépésről lépésre le kellett másolnia barátnőmnek, majd a végén nekem kellett eldönteni melyik nem az eredeti.

Képzeljetek el két teljesen egyforma rajzot.. annyira jól sikerült a másolás, hogy hosszú percek után sem tudtam biztosan a megoldást.
Már épp kezdtem feladni, amikor megpillantottam egyetlen apró különbséget..
és immár teljesen biztosan felemeltem a “hamisítványt”.
Mindketten döbbenten néztek, és kérték, áruljam el, honnan jöttem rá.
Van Bogi rajzainak egy jellegzetessége…
Hihetetlen módon egy vonallal képes megrajzolni a legbonyolultabb elképzelését is.
Verácska igyekezett, azonban a pillangó szárnyát egy helyen dupla vonallal rajzolta.
Ez volt az, ami “lebuktatta”. 😊

Bogi minden kétséget kizáróan építész édesapjától örökölte ebbèli tehetségét, akivel sokat rajzoltak míg Bogi kisebb volt.
Azt hiszem, önmegvalósítás és terápia is számára az efféle alkotás, hisz sajnos ritkán láthatja külföldön élő apukáját.
De a rajzait – hála a technikának – megoszthatja vele.

Nagy izgalommal készültek a lányok Balázs bácsi játszóházába, hogy megmutassák, mit tudnak.
A kocsiban odafelé Bogi bizonytalankodva megkérdezte: ” Anya..de mi van ha nem én leszek az első?”

Sejtettem, hogy kibuggyan belőle, mert ismerem. Elmosolyodtam és így feleltem:
“Tudom, hogy ez egy verseny, mert valahogy el kell nevezni egy ilyen rendezvènyt.. de gondolj csak bele, mennyi kispajtás lesz ott akikkel együtt alkothatsz.
Mennyi tehetséges, ügyeskezű kissrác, mindegy, hogy ki lesz az első, második, harmadik… a lényeg, hogy élvezd amit csinálsz és érezd jól magad!”

Megcirógattam az arcát.. éreztem, hogy célba értek a szavak.
Amíg ők alkottak én is ezt tettem: átadtam magam a lakberendezèsnek, hisz hamarosan új otthonba költözünk. 😊
Szinte egyszerre vègeztünk. Izgatottam lestem be az üvegajtón, épp Bogi rajzát elemezte a zsűri.
A tèma a “család” volt.
Tudtam, hogy Bogi kedvenc állatát valami módon becsempészi majd az alkotásba.
Így is lett, ugyanis az nem volt kikötés, hogy milyen családról kell szólnia a műnek, így Bogim egy lócsaláddal lepett meg mindenkit.
😁
A zsűri értèkelte az egyediséget 😊 és különdíjjal jutalmazta, ami egy isteni finom oreo torta volt.
Ezért a nyereményért még én is feladtam mára a diétámat.😊

Gratulálunk a többi résztvevőnek is, ès köszönjük ezt a csodás dèlutánt! 😊❤

 

23618815_398791880540310_2122640289_n 23584797_398792337206931_372666980_n

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.