Category Archives: Egyéb

Apu gyerekszobája

Nagyon nagy dolog alakul az életemben. 35 éves koromra apává váltam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen erővel hat rám ez a dolog, pláne már így a legelején. Az apu gyerekszobája elnevezés elég nehezen született meg a fejemben, és némi magyarázatra szorul. Hiszen, apu gyerekszobája nem az apukám gyerekszobája. Ez a gyerekszoba a gyermekem apukájának a gyerekszobája, azaz a saját, csúcsra járatott gyerekszobám. Ez egy nagyon cuki kis játszóház Győr külvárosában. Az a hely, ahol mindig visszacsöppenek a gyerekkoromba. Mára már elég sokan tudják rólam, nem sikerült teljesen felnőnöm, persze egész jól elsajátítottam a felnőttes viselkedést, a polgári életemben pedig viszonylag jól boldogulok, ám a lelkem legmélyén én mindig is az a sérült kisgyerek maradok, aki imád vicceskedni, de csak a nagyi értékeli ezt, ezért sokszor szomorkodik vastag keretes szemüvege mögött. Viszont most, az apaság finoman rákényszerített némi tisztánlátásra; bizony a gyerekesség kevés. De, hogy hogyan is alakul ez nekem, nekünk, kiderül a továbbiakban. Így hát, jó vizsgálódást kívánok a bohóc család életében.

1. rész

Születés előtt

Polgári körökben tudva lévő, hogy a gyerek már az anyukája méhében élő ember, így bizony nyugodt lélekkel hivatkozom arra; én már apa vagyok! A szíve dobog, szépen nődögél drága feleségem méhében immár 7 hónapja. Zseniális érzés, ám a héten történt meg először az, hogy igazi feladatként éltem meg a gyerekvárást. Eddig csupán az a jóleső érzés volt bennem, amikor még nem a problémák, nem a pelenkaszag, nem a gyerekholmik szétszórva a lakásban határozzák meg a gyermekhez fűződő viszonyt, hanem a tiszta szeretet, a várakozás, az álmok, hogy milyen lesz az a sok kaland, sok tanítás, milyen lesz az a sok beszélgetés, azok a csodás pillantások, ölelések, a rengeteg együtt töltött idő, a várakozás az ovi előtt, az első szavak, a minden átadása, ami bennem van. Most még a gondoknak csupán az előszele van meg. A mindenki által kedvesen, de kicsit epésen megjegyzett, “még most aludj, amíg megteheted” megjegyzések, és persze, tudom, hogy igazuk van, de tegyük szívünkre a kezünket, melyikünk foglalkozott ezzel a kérdéssel előtte? Sem a feleségem, Szandi, sem én nem vagyunk jó alvók, szerintem biztos fájni fog a századik napon is felkelni, de sem eddig nem érdekelt ez a kérdés, sem pedig évekkel utána nem fog érdekelni, ezt csak átvészelni lehet úgyis.

szuletes muhely

Az előbb említettem, hogy igazi feladatként éltem meg a héten már a gyerekvállalást. Egy dúla járt nálunk, név szerint Albert Nóri, aki nagyon régi barátunk, és szülés-felkészülést tartott nekünk, ami egy bő 3 órás kőkemény tananyag-bevitel volt. Nagyon sok iszonyú jó információt kézhez kaptunk, és bizony kijózanított kicsit, most sokkal racionálisabban látom a folyamatokat, nem olyan álomszerű, talán ez a blog is ennek köszönhető. Valahogy úgy állok hozzá, mint egy komoly tanulmányhoz, ahol a vizsga rögtön éles helyzet és mély víz, hiszen a szülést, főleg a lelki részét sehogy sem lehet lemodellezni előre, bár, megnyugtató a tudat mindig, több milliárdan már megszülettünk emberek erre a bolygóra. Tehát tananyag, ez most az elmélet, amit Nóri belénk plántál, a gyakorlat nagyon kevés lesz, viszont már csak azok a fotók, ahol az apák a teljes tudatukkal és férfias erejükkel  csupán jelen voltak, és segítették az asszony dolgát, olyan önbizalommal töltöttek el, hogy biztos vagyok benne, a saját részemet, a “támasz” szerepét jól fogom tudni hozni, csak épp ez még kevés a gyerek megszületéséhez, ezen felül még van ezer tényező, de szerencsére Szandi is biztos magában, és nem fél, inkább rajta is azt a várakozást látom, hogy most már úgyis jönni fog, hát akkor már próbáljunk a legjobban kijönni belőle.

Sokan óvnak minket, vagy inkább féltenek, hiszen tényleg nagyon megváltoztatja az életet a gyerekvállalás, azonban, ahányan ezt mondták, valahogy mindig azt éreztem, csupán a maguk élethelyzetét élik meg újra és beszélik ki magukból, hiszen biztos nagyon nehéz az irodából vagy a kereskedelemből, de, hogy vendéglátást ne is említsem, otthon maradni, babázni, teljesen megváltozik a társaságod, a kommunikációd, szinte fel kell adnod évekre az addig elért pozíciód, karriered, azonban én úgy gondolom, nekünk könnyebb dolgunk lesz, hiszen mi elvihetjük a gyereket a munkahelyünkre, mikor valamelyikünk szeretné kialudni magát, vagy csak élvezni a csendet, a másik csupán fogja a csemetét, és viszi magával a játszóházba egy kis apa-fia, vagy anya-fia napra. Ezen felül, nekünk már rég beépült a baráti körbe sok családos ember, akik jó tanácsokkal és állandó gyerekbarátokkal látnak el minket. Talán nem nagyképűség már most kijelenteni, szinte biztos, hogy az én gyerekemnek lesz a legtöbb barátja a világon.

terhessegiteszt4

Természetesen, mióta tudjuk, hogy fiúgyermeket hordoz Szandi, azóta jár az eszünk a neveken, és még mindig nem tudjuk, hogy mi legyen. Vannak jelöltek, de végső elhatározás még nincs, az sem született még meg. Mi is azok a szülők vagyunk, akik kötik valamihez a nevet, ami az eszünkbe ötlik, így sok “játszóházas” név kihullott a rostán, mert nagyon sokat ismerünk belőle, és olyan sok arc ugrik be, amikor arra a névre gondolok, hogy Máté, vagy Bence, arcok, akik vagy jók, vagy rosszak, pillanatképek, ahogy játszunk, ahogy hatok rájuk egy-egy délután, így az első százas lista eleve kizárt volt, maradtak az old school, ám annál jobban hangzó nevek, de talán nem is árulok el többet erről, hiszen semmi sem biztos még.

Ahogy említettem, érzem magamban a komolyságot, hiszen mióta játszóházban dolgozom komoly lelki fejlődésen mentem keresztül, és sokat tanultam magamról, a lelkemről, az önismeret pedig szinte elengedhetetlen a gyerekvállaláshoz, és nagyon jól tudom, ez életre szóló kaland, amihez kell, hogy a fókusz mindig a helyén legyen. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi jó dolgot eltanulhattam nagyon jó anyáktól, nagyon jó apáktól, elleshettem fortélyokat, magamba szívhattam kedvességüket és empátiájukat, szeretetüket, ahogy a gyereküket nevelik. Nagyon szeretem a gyerekeket, de azért a saját gyerek, a saját vér az más, már most, pedig még csak egy falon keresztül kommunikálunk egymással, legtöbbször simogatással.

Balázs

 

 

Őszi Svihák tábor

Rendhagyó módon, ám a szokott módon táborozik Balázs bácsi sok sok ismerős, szeretetteljes gyermekkel, akarom mondani kicsi Svihákokkal. 

43123232_320561472079547_2678818437349769216_n

Összesen 3 teljes nap lesz a tábor, hiszen az őszi szünethez szerettük volna igazítani a programtervet. 

Most azonban, nem bonyolítjuk meg annyira az érkezést. Mivel csak három napról van szó, egy helyszínt találtunk ki új munkatársammal, Rebekával, ez pedig a Barátság park, onnan indul minden nap, minden reggel (már 7 órától). Csodálatos park, zárt, biztonságos és megannyi élmény és sport lehetőség várhat ránk a Barátság parkban.

Természetesen a tízórait, az ebédet és az uzsit a tábor rendezi és szervezi, ahogy a szórakoztató délelőtti és délutáni programokat is. Többen kérdezték telefonon, hogy kötelező-e mindhárom napra jelentkezni, természetesen nem, lehet egy-egy napra is elhozni a gyerkőcöt. Napi egy buszos utazás is benne van az árban, valahogy mégis el kell jutnunk a játszóházban. Esős napra is készülünk!

Az ár: 5000 ft /nap/Svihák

Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

30.rész

A fiatalság titka

Nem igazán szokott foglalkoztatni a korom, hisz ellene tenni nem tudok és nem is akarok.
Az viszont annál inkább, hogy hogyan élem azt meg mentálisan és fizikailag.

Azt már tudjátok, hogy mindenem a mozgás, egy perpetum mobile vagyok.
A hétköznapok taposómalmából kiszabadulva, alig várom, hogy hétvége legyen, és együtt lehessek a családommal.
Ilyenkor ejtjük meg a szokásos nagy bevásárlást, rokonlátogatást, barátokat, barátnőket, mozit, játszóházat és a többi, és a többi.
Mindig olyan érzésem van, ha a hét csak hétvégéből állna akkor se volna elég, annyi mindent csinálnék.

Ez a hétvége is ugyanúgy kezdődött, mint általában: megejtettük a szokásos köröket, a lányok segítettek a lakást tisztává varázsolni, finomakat sütöttünk, főztünk, olvastunk, összebújtunk. Aztán arról beszélgettünk, hogy mennyire sajnáljuk azt a fűzfát amelyhez éveken át játszani, beszélgetni jártunk (vers is született róla), ugyanis kivágták.

Bár ez látszólag nem egy nagy dolog, nekünk az volt a “bázis”, egy titkos hely, ahol cinkosokká váltunk és átváltoztunk különféle fantáziafigurákká, megfeledkezve térről, időről, korunkról – önfeledten játszottunk.
Hiányzott a fa mindannyiunknak.
Elterveztem, hogy másnap reggeli után felkerekedünk és keresünk egy új fát magunknak.
A finom kalács és forró kakaó után elindultunk tehát két lányommal.
“Hová megyünk Anya?” – kérdezték kíváncsian de én csak annyit mondtam: “gesztenyét gyűjtünk őszi dekorációnak a lakásba..”
Ennek is nagyon örültek, mert az mindig jó móka. Oda is értünk, ahol nagyon sok gesztenyefa van, régi öreg fák, hatalmas törzsük épp megfelelő búvóhely a bújócskához..
Miután gyűjtöttünk pár sárgult levelet és gesztenyét felkiáltottam: ” Bújócskázzunk!”
A gyerekek persze rögtön benne voltak. Bogi már számolt is, mi meg Bibivel rohantunk a legvastagabb törzsű fa védelmébe.
Levegőt is alig vettünk…hallgattuk a száraz falevelek, gallyak roppanását Bogi nyomán.
Már egy ideje keresett minket, azt hittük feladja, de ebben a pillanatban egy hatalmas gesztenye szúrós kabátjával együtt a fejemre zuhant.
Önkéntelenül is feljajdultam, mert jól búbon talált… persze a neszre figyelmes lett Bogim, aki csak annyit mondott kedves gúnnyal: “köszi FA, hogy segítettél!”
Azzal odaugrott hozzánk és hatalmas nevetésbe törtünk ki.
A röpke sétának induló programból aztán egy kora délutánig tartó őrült hancúrozás lett és elárulom nektek, hogy megtaláltuk az új bázisunkat, az új fánkat. 😊
Nem emlékszem, mikor éreztem magam ennyire felszabadultnak, rengeteget nevettünk, teljesen kicserélődve, szinte megfiatalodva értem haza.
Köszönöm ezt a napot az Univerzumnak, a természetnek, a gyerekeimnek! Csodás volt!
Apropó..és egy fillérbe se került mindez. 😉

42803076_1682214041901692_9090735153172447232_n

Szülinapi élmények

Emlékezetes bulikról tesz tanúbizonyságot az alábbi oldal. Mert mégis így ismerte meg a győri családok nagy része a Balázs bácsit, hogy együtt bulizott vele. És el sem tudjátok képzelni, micsoda élmény volt ez neki. Nemcsak visszamehetett gyerekbe, anélkül, hogy bárki idiótának nézte, hanem, mint party moderátor, még az ő élménydús tekervényeit követve szórakozhattak jót a gyerekek. Azon gondolkodtam, hogy ömlesztve kaptok a képekből, de átgondoltam, és arra a következtetésre jutottam, hogy minden buliból csak néhány kép, de mindegyik kicsit más időpontban játszódó, másféle karaktert bemutató, vagy más játékot halványan érzékeltető képecske fogja bemutatni, hogy is zajlik egy buli a játszóházban, a jó öreg Balázs bácsival. Íme…

 

Eszter

Eszter ünnepelt nálam, a játszóházban a minap. Csodálatos, napsütéses idő, vidám, jókedvű gyerekek, régi ismerősök kistesói, csak úgy ömlenek be a játszóházba a gyerekek, annyira sietnek, hogy a cipőjüket a küszöbre rúgják, nincs idő semmi másra, csak a játékra, minden adott tehát egy jó bulihoz. Úgy vetik bele magukat az élményhalmazba a kis öt évesek, mint a toronyugrók magukat a medencébe. Kitűnik közülük is Eszter, hiszen mindenki őt nézi, mindenki vele foglalkozik, csodálatos kislány. Mosolygós, szerény, nyitott, akárcsak az anyukája, aki aktívan végig élvezte és fotózta az egész szülinapot, megsüvegelendő. Eljött a bűvészkedés ideje, és kellett nekem egy kicsit apuka…hát apuka sehol, még a dolgozóban, vagy már tart felénk, és a dugóban ücsörög, ki tudja? Kicsit vártuk, de azért nem úgy, mint a Mick Jagger-t, azért a szemünk sarkából mindig kicsit odanéztünk az ajtóra, hátha. Már megettük a tortát is, apuka még mindig sehol. A várakozás már nagyon ott ült a levegőben, és egyszer csak kinyílt az ajtó. Eszter apukája ingben, vászonnadrágban, mint aki a munkahelyéről érkezett. És bár nem a Mick Jagger, de Mick Jagger a lába elé borulhat, hogy sírva kérje Eszter apukájától a receptet…hogyan is kell jó apának lenni? Ugyanis apuka beállt táncolni, hihetetlen vicces volt, aztán persze összecsipeszeltük, átölelték a gyerekek, aztán lebirkózták, és apuka nemhogy tűrt, élvezte!!! Jobban, mint én valaha. Aztán feltűrte az ingujját, és mehetett a kergetőzés, akkora nevetések, sikoltások voltak, belerezgett az épület. Az utolsó 45 percben többet mozgott, mint Kokó a ringben. Hihetetlen volt látni. Addigra már én is hátra léptem, engedtem utat a kitörő örömnek, hogy az ő drága kislánya 5 éves lett. Megemelem sokat tapasztalt kalapom, és mintára hívom az összes apukát, aki kicsit most magába nézett. Érkezni tudni kell! A flow-t tudni kell!
Eszter, nagyon nagy mázlista vagy! És a csipeszelős fotón látni is, hogy tudod te azt, ahogy ott apukádra nézel…csoda!

IMG_20180917_170123 IMG_20180917_170144 IMG_20180917_182744 IMG_20180917_182951

 

Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

 

29.rész

Noé bárkája

Ha azzal az egyszerű mondattal kezdeném, hogy szeretem az állatokat, akkor nem teljesen tükrözné a valóságot, ugyanis rajongójuk vagyok, bolondulok értük.
Mióta az eszemet tudom, mindig voltak háziállatok körülöttem, de volt olyan időszak, amikor 40 állatkát gondoztam (kutya, macska, rágcsálók, madarak és hüllők), olyan volt a lakás, mint Noé bárkája.
Gyermekkoromban a pincénkben 10-13 cicát szedtem össze és etettem, babusgattam. Amikor leültem közéjük, rögtön megrohamoztak, a vállamra, hátamra, ölembe, ahová csak tudtak, felugrottak és doromboltak, nekem ez egy csoda volt.
Anyu persze nem tudott róla (vagy lehet, hogy mégis, 😅 csak hagyta, mert tudta, hogy ilyen vagyok.)
Kutyáinkkal szintén sokat foglalkoztam, különböző trükköket tanítottam nekik, szerettem velük beszélgetni is, kiváló hallgatóság voltak.
Megszállottként bújtam a róluk szóló könyveket, és kitéve-betéve tudtam a fajtajellemzőket.

Gyerekkoromban még nem volt internet, és nem jutottak el hozzánk az állatkínzásról szóló hírek sem. Felnőttként szembesültem ezekkel a borzalmakkal, és felfoghatatlan, hogyan lehet képes bárki is megcsonkítani, felgyújtani, élve elásni egy másik élőlényt.
Itt is mint a legtöbb esetben, a gyökerekhez kellene visszanyúlni, mert nem hiszem, hogy szeretetteljes környezetben nevelkedve, ilyen emberré válik valaki.

Kétgyermekes anyukaként tudom, a kölykök legtöbbször azt hallják meg amit akarnak, azonban van valami, amivel a legszelektívebb hallású gyermek is megfogható és tanítható.
Ez pedig nem más, mint a példamutatás!

Mindkét lányom rendkívüli érzékenységet mutat az állatok iránt, amitől repes a szívem.
Képesek volnának minden kóbor cicát, kutyát befogadni, ahogy én tettem annak idején, azonban, meg kell tanulniuk azt is, hogy néha az észnek is teret kell adni. Bármennyire szeretnénk, nem lehetünk Noé bárkája, de a tőlünk telhető legtöbbet így is megtehetjük.

Pár nappal ezelőtt egy csapzott kölyökkutya téblábolt a házunk előtt. Kimentem az utcára, hátha a közelben a gazdája, de nem láttam senkit.
A kutyus barátságosan csóválta a farkát, leült és nézett rám.
Leguggoltam hozzá, odaszaladt.
“Hát Te hogy kerülsz ide?” – kérdeztem.
Mire Ő válaszul megnyalta az arcom.
“Jajj, ne csináld ezt kérlek mert elgyengülök.. és befogadlak!” – sopánkodtam, de a kutyust ez nem érdekelte, csak bújt és nyalogatott tovább.
Felvettem az ölembe és álldogáltam vele egy ideig az utcán, hátha jön valaki és elviszi. De senki…
A kutyus majd lenyalta a bőrt a kezemről, olyan éhes lehetett.
Azon gondolkodtam, mi van a hűtőben amivel megetethetem, mert hogy tengerimalac és papagáj eleséggel nem lakna jól.
Van egy kis sonka… igaz vacsira vettem, de biztos nem bánják a gyerekek, ha mást kapnak enni, így hát bevittem megetetni.
Mikor beléptem az ajtón, a kicsik majd’ kiugrottak a bőrükből. 😄
“Meg kell etetni” – mondtam és a nagyobbik lányom már ugrott is tálkáért.
Miután jóllakott a kis éhenkórász, a lányok úgy játszottak vele, mintha mindig hozzánk tartozott volna.
Nekem pedig ki kellett találnom, mihez kezdjünk vele.
Ha van chipje, akkor talán a gazdi is meglesz.
Lefényképeztük és feltettük a netre, hátha ismerős valakinek.
A gyerekek meg csak azt hajtogatták: “Ugye nálunk maradhat Anya?”
“Először is mindent meg kell tennünk, hogy megtaláljuk a gazdáját. Lehet, hogy egy ugyanilyen kislány sír utána, mint ti vagytok. Képzeljétek, ha a mi kutyusunk tűnt volna el. Nem örülnétek ha valaki beállítana vele?”
Erre elhallgattak és szelíden simogatták a ki jószágot.

Aztán az ölembe vettem és elindultunk, az utcákat járva, hátha megtaláljuk a gazdáját. Egy néni szaladt szembe velünk egy nagy fekete kutyával, könnyes szemmel hogy végre megvan ez a kis tekergő, mert az unokája rá bízta, de a kerítés alatt kibújt.
Megnyugtattam a nénit, hogy a kutya jól van, megetettük, de eljött a pillanat, elbúcsúztunk kis barátunktól.
Hazafelé csendben, orrunkat lógatva jöttek mellettem a lányok, bevallom, picit nekem is hiányzott.
Ha nem lett volna meg a gazdi, akkor a tengerimalacaink és papagájunk mellé befogadtam volna.
Tudván, hogy egy terrier nem épp a rágcsálók barátja, összeszoktattam volna őket.

S hogy mit szólt volna mindehhez a férjem?
Amikor elmesélte, hogy egy fejlődési rendellenességgel született szívbeteg kutyust magához vett, különben elaltatták volna, tudtam hogy ő a nekem való társ 😊
A kutyusnak 1 évet sem jósoltak, de a férjem mellett 10 évet megélt. 😇

 

Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen váratlan eseményre is ugyanolyan szeretettel és pozitívan reagálna, mint én. 😊

Egész este a kutyusról beszélgettünk.. míg végül arra jutottunk, hogy hamarosan kertes házba költözünk és akkor majd befogadhatunk egy kutyust. 😊

41413790_2242014822493489_4422803127799906304_n

 

Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 

28.rész

Újrakezdeni sosem késő

A kínai asztrológia szerint 10 évente új sorsfeladatot kapunk.
Hogy kinél mikor van itt a forduló az a születésének idejétől függ.
Nálam a 9- esre végződő évszámaimnál (19, 29, 39) amit teljes mértékben meg tudok erősíteni.

Sokan félnek a változástól és görcsösen ragaszkodnak a rég “kinőtt” életükhöz, romboló jellegű kapcsolatukhoz, munkájukhoz.
Miközben dől belőlük a panasz és a sóvárgás egy jobb iránt, észre sem veszik hogy elillan az élet.

Sóhajtozva hallgatják társaikat akik ragyogó arccal az újról mesélnek.. ilyenkor fel-fellobban bennük a tenni akarás aztán alább hagy ahogy megannyiszor.

A ma embere magányos és szomorú.
Sokan kétségbe esve keresik párjukat.
Bíznak mert bízni akarnak..
Aztán jönnek a pofonok sorban.
Ki a hibás? Senki.
Arról van csupán szó, hogy a választott még vagy már nem azon az érzelmi szinten él, mint mi.
Mit tehetünk?
Felismerve a kudarcot menni kell tovább, nem szabad bennragadni egy számunkra méltatlan kapcsolatban!

2 éve – épp a fordulópontomhoz érve – volt bátorságom kilépni a társas magányból, mert rendületlenül hittem, hogy nem csak ennyi jár nekem.

Ahhoz, hogy megtaláljuk akit keresünk, az önismeret elengedhetetlen!
Tudnunk kell, mi az ami boldoggá tesz minket, mik az igényeink, mi az ami mindenképp szükséges, hogy elégedettek lehessünk, és mi az, ami fölött szemet tudunk hunyni, mert bizony lesz ilyen is(!)
Nem a tökéletest kell keresni, hanem aki tökéletesen passzol a saját tökéletlenségünkhöz! 😊

Hogy létezik-e szerelem első látásra?

Bevallom, nem hittem benne – amíg egyszer csak betoppant az életembe, és nem volt kérdés: IGEN-t mondtam. 😊

Soha nem késő új életet kezdeni, de a régi terheket le kell tenni, el kell engedni, különben nem jutunk messzire.
Az elengedés művészetéről talán egy másik alkalommal mesélek…meg lehet tanulni!
Természetesen ebben is a jóga volt segítségemre, mely megtanította, hogyan lehet a fájdalmat és terheket elengedni, és mosollyal az arcunkon, békével a lelkünkben továbblépni.

Sok erőt kívánok mindenkinek, aki mer változtatni az életén! 😇

40164729_1864303206951676_5983115324248031232_n

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Péntek

Kétféle érzés motoszkál bennem. Mindkét érzésnek az origója az, hogy “vége”. Mert vége lett az idei Svihák tábornak anélkül, hogy komolyabb hibát vétettünk volna, ez az örömteli rész. Vége, és lélekben, élményekben sokkal gazdagabbak lettünk, szerintem a gyerekek is, de a táborvezérek biztos. Viszont, szomorú is, hiszen vége, legközelebb ilyen élmény csak jövőre lesz, kicsit összeszorul bennem az a sok érzés, és nehéz elengednem, hiszen mégis ez a csimborasszója a munkásságunknak. De még ma, míg tart ez a bejegyzés, tudom élvezni a mai nap történéseit.

Nem gyakran szokásom, de ma megveregettem kicsit a vállam, hiszen a tegnapi kőkemény nap és szigor után, a reggeli beszélgetésünk a táborosokkal olyan jól sikerült, hogy a nap végéig még csúnyán sem kellett néznem senkire…hát igen, mi mindent el lehet érni egy összeszedett fél órás megbeszéléssel. A koncentrációt összesűrítettük, mondhatni igába hajtottuk, hiszen ma fontos dolgunk volt, jótékonykodtunk kicsit. Bár, nem vagyok naiv, tudom, hogy nem tart semeddig elkölteni ezt a pénzt, azért én ma büszke vagyok a táborosaimra, hiszen rekordot döntöttünk, kereken 24020 forintot énekeltek össze a gyerekek, amit ha hozzáadunk az előző táborokban gyűjtöttekkel, bőven meghaladja a 60.000 ft-ot. Nem nagy összeg, de roppant boldogok voltak a gyerkőceink, hogy ezt mind a saját tudásukkal hozták össze, engem pedig szétfeszített a büszkeség. Összesen 6 helyen énekeltük el a Néha légy bolond…című slágert a Belvárosban, és sokakat megmosolyogtattunk, volt, aki leállt velünk beszélgetni is, és még egy Új-Zélandról “biciklivel” érkezett hölgyet is elkápráztattunk. A délelőtt olyan gyorsan elszaladt, hogy korgó hasunk jelezte, kis szünetet kell tartanunk az éneklésben, elfoglaltuk hát a meki egyik sarkát, de nálunk a gyorsakajálda nem sietős, élveztük, hogy benn nincs hőség, hogy lehet jókat beszélgetni, sztorizni a mű hűvös, számomra förmedvényes épületben. De kell egy kis lazaság a részemről is, hiszen a táborosok élvezték, külön programnak fogták fel a hambizást.

Délután lazultunk, de volt még egy különös feladat: feldobtam egy kisebb jutalmat annak, aki kedves táborlakó barátunkat Bendegúzt meg tudja verni sakkban, vagy esetleg mond egy olyan országot fejből, aminek Bendegúz nem tudja a fővárosát. Mivel a csávó zseni, ezért ez a feladat lehetetlen, gondoltam, ám még Bendegúzt is össze lehet zavarni sok keresztkérdéssel, Samu be tudta csalogatni egy olyan útvesztőbe, ahol Bendegúz belebakizott a válaszba. Samu megkapta a jutalmát, de végül kijelenthető, hogy Bendegúz a tábor agya és sakkmestere.

Lezárom hát mondandóm, néhány képpel megtoldom írásom, ünnepélyesen, de nagyon fáradtan bezárom kapuit az idei Svihák tábornak, és szomorkásan, de elégedetten elrakom a tábor kulcsát egy évre pihenni. Jövőre veletek ugyanígy.

Svihák Oszkár

 

38703271_2157495814279299_1258843335225769984_n 38765845_564477977288970_8002571928504107008_n 38806865_451431055333869_8905706140994633728_n 38818123_2131041523596838_7682603535036317696_n 38862637_954413324737296_226541713634623488_n 38864903_272465706676738_3974938803054837760_n 38867401_317261258834804_1804327692468748288_n 38870694_274501189816717_8682033985204781056_n 38872317_565489930514555_2876101618288295936_n 38875615_1849392061821244_2380742905233932288_n 38884807_536921583388889_6668690850282733568_n 38904515_1123732071135928_7458895919996469248_n 38907137_512748709170193_6709799416791826432_n 38923541_1815569628562573_2222682529578614784_n 39043750_1782198111894281_3458297869918797824_n

 

 

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Csütörtök

Finoman szólva, melós napunk volt ma a táborlakókkal. Persze, a szórakozásra is jutott idő a Barátság parkban. Egy kis játék és a hiába való dinnye keresés után megérkezett hozzánk sztárvendégünk, Korsós Gyuri, akit sok ETO szurkolónak nem kell bemutatni, hiszen az én generációm “aranycsapatának” volt az oszlopos tagja és gólvágója. Beszélgettünk vele, míg elfogyott Virág fincsi virslis bigyulája, amit tízózaira készített nekünk a saját két kezével. Természetesen, rengeteg kérdése volt a focirajongó gyerekeknek Gyurihoz, megtudhattuk, hogy kinek szurkol, kit tart a legjobb játékosnak, a gyerekkoráról, a pályafutásáról is kérdeztük, majd kihívtuk egy focimeccsre. Nagyon nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy egy igazi élő legendával ismerkedhettek meg, majd rúghatták vele a bőrt. Nagyon elfáradtunk, de végül sikerült úgy lehozni a meccset, hogy mindkét csapat győzött, ez is csak a Svihák táborban sikerülhet. Amíg mi fociztunk, a lányok alkottak, mert szerencsések a pici Svihákok, a csodálatos Szigetkék Alkotóműhely épp a parkban tartott foglalkozást, és mi is kihasználtuk az ő közelségüket, ők is a miénket, hát alkottunk együtt egy jót. Annyira flottul működött minden a parkban, a kisebb sportsérülések ellenére, hogy szinte fütyörészve mentünk a buszra, de aztán jött a fekete leves. A táborlakók egy része annyira ki volt már dőlve, hogy ebéd után vagy másfél órát szundítottak. Persze a többieknek nehéz volt visszafogniuk magukat, hogy ne hangoskodjanak, elő kellett hát vennem a magam által aligha szeretett tanár bácsis stílusomat…így ma nem én voltam a legnépszerűbb ember a gyerekek között. Csak úgy röpködtek a sárga és piros lapok, de most az egyszer kellett a szigor, hiszen tényleg svihákok voltak a Svihákok. De spongyát rá, holnap javítunk, reszkess Belváros, jövünk, és zengünk…Néha légy bolond…10 órától megleshetők leszünk…itt-ott-amott.

képek

38726068_234988587155922_3648462971492892672_n 38733857_1989743744417364_6205373198846918656_n 38749083_363104724225478_2749229182012620800_n 38751739_2147969082141387_9188603769787514880_n 38753064_1786689198032982_5092169395719897088_n 38754034_2128938804037321_69230891376836608_n 38754429_497142357423421_7619158780650979328_n 38755366_333759960692291_6794054851094380544_n 38761774_1846235199016897_4619028892085125120_n 38763912_1061155057372457_786563920994238464_n 38764118_297964374288989_1841136081886511104_n 38768493_646330459070793_5533200242813435904_n 38780702_368593947008425_5156824918565847040_n 38780984_507812556322152_6432910357051736064_n 38781001_276211909632827_1495070535120322560_n 38783126_2047162388931988_4981634250534027264_n 38788490_274045239856704_6518266213515132928_n 38788514_227783997847227_6967537698395389952_n 38789157_1855959551140104_969082765305708544_n 38792527_295945614513646_6918251557104386048_n 38795064_451551455329735_2105556898810953728_n 38801315_297492281023749_2654010259571474432_n 38810892_442931062857743_9076907342754217984_n 38817867_324114248131243_1363287374972321792_n 38823643_662464127468333_4737944922919796736_n 38824952_1108100656011808_7230109781007007744_n 38831543_1576408602463016_8056764292541710336_n 38831573_579574025773929_9204493048543707136_n 38840262_513405182452098_7707235662105149440_n 38845500_223165885012607_7374961543089225728_n 38846422_1130810343750114_2710967560345485312_n 38851740_1654367141356888_528850301092888576_n 38854581_221648558452890_4214425737098166272_n 38857347_295541011207700_1860274460452454400_n 38860549_337061443501393_1028264764649766912_n 38861765_292197388208223_6674032307835240448_n 38864829_1652908131486571_8303447779296935936_n 38871720_413692252367979_7367985627142291456_n 38875449_238932460090577_8313745616224124928_n 38882925_240366956684970_8154977713426268160_n 38917576_447430462409031_7263919261049946112_n 38926258_216071095917277_7336784283169718272_n

Svihák tábor 2018 – élmények – harmadik hét

Szerda

Számomra forgolódással kezdődött a mai nap, hiszen az éjszaka közepén elkezdett csöpögni az eső. Kicsit megijedtem, hogy mi lesz a mai vizes csatánkkal, amit terveztem, de csak füstöcske volt szerencsére, a lángja megkímélt minket, vagyis, inkább úgy fogalmaznék, hogy a lángot ma a Nap prezentálta számunkra, hiszen pusztító forróság fogadott minket a Bem téren, így hát bátran vizezhettünk, meg se kottyant a gyerekeknek a nedves pólójuk hűvöse. Nagy svunggal, már kilenc órakor reggel startra készen álltak a csap előtt táborosaim, megtöltve a vízipisztolyokat, uzikat, alig tudtam rávenni őket egy kis gyakorlásra, de végül megelégedve konstatáltam, hogy minden gyerek tudja már minden versszakát az örök slágernek, a Néha légy bolond egy kicsikét… című dalnak, már csak a formációt kell memorizálni, és jöhet az előadás, de nagyon előre ugrottam. Valahol ott vesztettem el a fonalat, hogy megtöltötték a vízi ágyukat a srácok, jöhetett az egyes számú játék, a mindenki mindenki ellen, a park teljes területén. Folyamatos rohanás fél órán keresztül, ügyes elhajlások, hátrafelé “nyilazások” tarkították a versenyt. Ám nem nagyon lettek vizesek a táborlakók, ki kellett találnom valamit. Ekkor húztam elő belső zsebemből a következő játékot, mindig valakit kergettünk, és lőttük vízzel, így végre mindenki pólója csurig vizes lett, jöhetett egy kis gyógyító napozás, az izmok feltárása. Feszítettek a fiúk mindenhogy, karra gyúrtak kicsit, hasra, hogy még nagyobb legyen a siker, a nevetés. Megszáradtunk, jött is az ebédidő. A Zöldfa étterem töltött fel minket energiával, akkora adagokat adtak, hogy még uzsonnakor sem fogyott el az összes kaja. De a nap csúcspontja még csak most jött. Belefutottunk egy utcazenészbe, aki az aluljáróban gitározott és énekelt. Igazi blues-os hangulat, egy Doors slágert kaptunk el épp. Kicsit megindultak a lábak, majd kértünk egy dalt. Megmosolyogtak minket az emberek, meg-megálltak, kérdezték, honnan jövünk, kik vagyunk. A zenész srác nagyon jó fej volt, nem csak énekelt, táncolt is, vicces figuraként szórakoztatta a gyereksereget. Angolul beszélt, én fordítottam, a gyerekek elhalmozták kérdésekkel. Kiderült, hogy természetesen “Amerikából jött”, “Hajón és stoppal utazott el Magyarországra”, nagyon jól szórakoztunk, de sajnos ott kellett hagynunk fura barátunkat, hiszen a busz sem vár…

Délután jött a holtpont. Mégiscsak a tábor felénél járunk, és az energiák sem olyan aktívak már, apró konfliktusok tűzdelték a délutáni elfoglaltságainkat, ám Svihák Oszkár sem véletlenül probléma megoldó mágus, az aszfaltrajzolás, az együtt alkotás, a közös munka olyan erő, ami minden konfliktust elfúj a fejekből. Mert kell egy nagy tér, ahol oda megy rajzolni a gyerek, ahova akar, nem kell osztozkodni semmin, mert mindenkinek ugyanolyan a krétája, a rajzolás pedig elmélyít, gondolkodóba ejt, áramoltat, a táborvezér pedig elégedett lehet végre. De mostanra már hív a vacsora, a pihenés. Nagyon el lehetnek fáradva gyerekek, iszonyú aktív napunk volt ma, én már csak gyufaszálakkal kitámasztva tudok lesegetni, pötyögni, Színes Szandi pedig már fekve piheg mióta hazaérkeztem. Jöjjenek hát a képek:

 

38629993_985033021676736_5530509591831379968_n 38655929_244606576165381_3052535992884920320_n 38660746_270197513778736_7965937021405364224_n 38665651_243096532988193_1771393561120473088_n 38665662_2357174877843725_7691304206770110464_n 38666845_1720669354649508_5185855233879703552_n 38675499_2061648440572191_4004774063959441408_n 38681678_285319962232782_6610401594250887168_n 38682751_1805648482816541_2450851348623654912_n 38683881_217143595596425_4287204932886462464_n 38686077_532294017202138_8296938545906450432_n 38686843_2154267064614812_4176101284354457600_n 38686913_251180278833743_2598182908858466304_n 38689399_1840571979359586_7072681916595437568_n 38689522_375542202975994_3889874703719858176_n 38692646_556126878123621_5923182096469196800_n 38693342_308533106382601_7777803293333389312_n 38697903_2120426054904009_2907719337865379840_n 38701198_169273217207285_6580371230161895424_n 38704905_1895662384061043_4660270954767712256_n 38705646_306335246778754_7454561314447294464_n 38707779_757186911339390_7737107116699156480_n 38709876_306373300102859_7679079196542369792_n 38713675_222220221827599_621398436775723008_n 38717327_218641502135142_5742439835314946048_n 38717402_1099936433506922_6070081449850044416_n 38725284_172824833508550_587848102174523392_n 38728049_691813084504207_7016636780975751168_n 38732688_443696826131507_898084731109769216_n 38738042_2086262765017897_7672254892940984320_n 38742193_244933959474253_5865998687141888000_n 38745550_2120418874951387_312233475195273216_n 38749819_2227874640773920_4907297420431327232_n 38752149_674435879580627_7761107346704564224_n 38754339_2062060547444393_4965149723670347776_n 38757398_1746990922044727_3275886236580970496_n 38775103_2174507286127250_7937541824380403712_n 38790770_219230878768456_7899675490028355584_n 38792522_285380098904430_4948376222817058816_n 38793879_223145545066835_3097478977346863104_n 38794521_239934903330231_8718094556391800832_n 38797739_319412535297582_5378585938463031296_n 38802798_259162928236623_459320780639961088_n 38804477_266178104111911_8005985950763057152_n 38814300_507423876370049_9067902617400639488_n 38814340_2163224453935451_1093155445545107456_n 38821314_1726668004112359_1009961946201456640_n 38844786_2194149287492405_8897989261584760832_n

1 2 3 40