Category Archives: Egyéb

Születésnapi élmények

Emlékezetes bulikról tesz tanúbizonyságot az alábbi oldal. Mert mégis így ismerte meg a győri családok nagy része a Balázs bácsit, hogy együtt bulizott vele. És el sem tudjátok képzelni, micsoda élmény volt ez neki. Nemcsak visszamehetett gyerekbe, anélkül, hogy bárki idiótának nézte, hanem, mint party moderátor, még az ő élménydús tekervényeit követve szórakozhattak jót a gyerekek. Azon gondolkodtam, hogy ömlesztve kaptok a képekből, de átgondoltam, és arra a következtetésre jutottam, hogy minden buliból csak néhány kép, de mindegyik kicsit más időpontban játszódó, másféle karaktert bemutató, vagy más játékot halványan érzékeltető képecske fogja bemutatni, hogy is zajlik egy buli a játszóházban, a jó öreg Balázs bácsival. Íme…

Bogi

Mindig olyan nagy élmény, ha nyolc vagy kilenc éves gyerekek fesztelenül táncolnak, és nem jönnek a “fúúj, nem érek hozzá” beszólások. Olyan könnyeden tudják magukat elengedni, nem zavarja meg őket a nemek közötti furcsa érzés, amikor már azt nézed, a másiknak mije van vagy mije nincs ami neked, értitek, ugye? Persze, ehhez sok szerencse kell, mert a közösségnek olyannak kell lennie, ami főleg a szülői hatások, az iskolai hatások miatt lehet. Kívülről is jó lehet látni, benne lenni, fantasztikus. Bogi csodálatos gyermek, a nyolcadik születésnapját ünnepelte nálam egy hétvégi délelőtt. Édesapja hozta a buliba, és nem azért, mert elvált, hétvégi apuka, hanem mert szerette volna átélni az élményt. Az első perctől az utolsóig köztünk volt, láttam a csillogást a szemében, és a büszkeséget, amikor Bogira nézett. Rögtön az első percekben láttam, hogy a csapat kenyérre kenhető, bármit is találok ki, játék, bűvészkedés, fotózkodás, minden érdekelni fogja őket, mert a közösség, az egymásnak szurkolás élménye áthatja őket, így engem is, ezzel együtt pedig a bulit, így lehetett egy olyan szelfi, ami apukának örök élmény, a hatalmas ölelős fényképen még mindig nevetek, és az esküvői szép hajhoz sem lehetett nyúlni, fantasztikus élmény volt nekem is, csak ismételni tudom magam ezredszer. Szerencsére, ilyenkor nem is kell nagyon fegyelmezni, a határok jól láthatóak, és meg sem próbálják átlépni a gyerekek, mindenkinek ilyen bulit kívánok. Jöjjenek az élménydús képek:

34184472_1797471410291318_5284938763598823424_n 34188964_1797470530291406_1104086953357213696_n 34202911_1797471150291344_2765761670776094720_n 34258586_1797470613624731_4714523577196478464_n 34258950_1797470916958034_5254235528458403840_n 34303533_1797471190291340_4497186957729726464_n 34316962_1797471196958006_8819467527017988096_n 34318039_1797471380291321_2393202437855903744_n 34321411_1797470493624743_7919939570932645888_n 34335434_1797471373624655_8993127958331785216_n 34385681_1797470926958033_2386321990442024960_n 34392004_1797471436957982_7492356983702421504_n 34398674_1797470683624724_354640517692129280_n

 

Máté

Azt hiszem, Lakos Máté nevét már minden olyan gyermek és felnőtt ismeri, aki figyelemmel követi az irományaimat. Idén volt az utolsó közös bulink a játszóházban, 9 éves lett az ifjú barátom, akit fogadott öcsémnek neveztünk ki, hiszen anyukánk neve ugyanaz, még ha a személyiségük eltérő is, én csak ecsémnek hívom sokszor, ő tesóz engem, szóval, még mindig szoros a barátság, de most nem ezért írok Máté bulijáról. Életem egyik legnagyobb hatású bulija volt. Képzeljünk el egy törékeny gyereket, átlag magasság, vékonyka alkat, tejfel szőke haj, széles mosoly, imádom, ha rágondolok a tekintetére, mosolyognom kell. Egy elég jó iskolába jár, mellette úszik, főleg egészségügyi okokból, de nagyon szereti az úszást. Megdolgoztatott rendesen, mert a szülinapján voltak osztálytársak és az úszó társai is jöttek páran…csupa 12-13 éves gyerek. Én meg vakartam a fejem, hogy ebből hogy lesz fergeteges buli…de végül nem is kellett annyira megizzadnom, inkább csak figyeltem azt a kicsi csodát, ami elkápráztatott;

képzeljük magunk elé azt a 12 éves lányt, azt a 13 éves lányt, aki úszó bajnok, már bőven 160 centik, a 13 éves srácot, akinek a bajsza nődögél, izmos, széles vállak…mit keres ő a Balázs bácsi Játszóházában, teszi fel magának a kérdést?! Na jó, meghívta a Máté, aki se nem magas, se nem izmos, elképzelhető, hogy népszerű a korosztályában, de mégis elhívta őket…hát, nem kaptam szikrát elsőre, de ezek a gyerekek olyan elfogadással és szeretettel, barátsággal csinálták végig a Máté kedvéért a bulit, hogy csak lestem. Be kell vallanunk, hogy egyik idősebb lány a Máté szerelme. A szeme sem rebbent, amikor az egyik osztálytárs elárulta Máté titkát, sőt, szerette volna ő befogni Máté szemét a gyertyagyújtás előtt, mit érezhetett a kis kamaszodó Máté, elképzelni is varázslat. Megnyugtató a tudat, hogy van ebben a városban most már tutira egy olyan hely, ahol olyan erős a közösség, hogy nemhogy nem nevetik ki a kisebbet és nem is bántják, de alázattal és becsülettel végig pörgetik 9 évesekkel és egy ilyen nagy gyerekkel, mint én azt a bő 3 órát, amit a Máté kedvéért összerittyentett anyukája. Felértékelődött bennem valami ezen a bulin. Volt egy sztori, érdekes;volt egy pillanat, amikor mondtam a csapatnak, hogy én tudom, hogy a Máté mennyi versenyt nyer, és ezüstök, bronzok, stb. Erre a nagyobbak kijavítottak, hogy nem olyan sokat…erre én, “akkor még jobb, mennyivel értékesebbek azok a néhány aranyak, ezüstök egy olyan törékeny, de lelkes altruista gyereknek, mint az én kedves ecsémnek, Máténak”. Köszönet ezeknek a csodás gyerekeknek, örök élményt nyújtottatok egy olyan gyereknek, aki nekem nagyon fontos, ezt még biztos valami nagyon pozitív dologgal fogja díjazni az élet, de tőlem is kérhettek egyet. :)

Jöjjenek a fotók

34190332_2124182397851500_6296642533787172864_n 34193100_2124181434518263_6272791738578894848_n 34274495_2124183204518086_2836662883524280320_n 34321446_2124179164518490_1112854957293305856_n 34322694_2124180184518388_9211869891097788416_n 34339198_2124182971184776_6530802930994380800_n 34343798_2124180777851662_8062299440234364928_n 34383744_2124182564518150_5479010898137841664_n

Gyereknapi élmény

Csoda dolog történt velem a múlt vasárnap, kicsit mesélek róla nektek, ha nem bánjátok. Guido barátom, kedves kis kompániájába csalogatott, hogy részt vegyek, hogy alkossak fura ám úgy szerethető karakteremmel, akit mostanra már biztos megjegyeztetek, csak tiszteletből hívtok még mindig Balázs bácsinak, tudom én, természetesen nem is kéne mondanom azt a nevet, de azért tudom, hogy bár nem az én hibám, hiszen sosem volt szebb név a Svihák Oszkárnál tádáám…uppsz, elkotyogtam, oda a sztori, de lépjünk is tovább, mert hosszú az élménylista, nézzük, mi is történt a Hetedhét játékfesztiválon.

Guido nem avatott be engem semmibe, bár ez nem az ő hibája, hiszen nem tudtunk előtte találkozni, de nézhetjük azon a szemüvegen is a történetet, hogy vakon megbízott bennem, én is benne, talán ez inkább olyan, amit megtarthatunk, hiszen a feltételek nélkül történő szeretet még a barátságokban is jól hangzó kifejezés. Felültem hát kicsi biciklimre…na jó nem ám, bevallom, megvan bennem a késztetés, hogy olyanná változtassam a sztorit, ami ilyen hiperűűűrsztori, a kicsi kisgyerek, na jó nem, igazából nem maradhat így, nem vagyok kicsi, és nem vagyok gyerek, vagy talán az még valamennyire vállalható, de akkor is kell a változtatás, mi legyen? Na jó, legyen, a nagyra nőtt nagy gyerek. Tehát a nagyra nőtt nagy gyerek(Úristen, mennyivel egyszerűbb lett volna egyszerűen csak Svihák Oszkárt írni, és nem magyarázkodni ennyit feleslegesen), szóval, a nagyra nőtt nagy gyerek felül a kétkerekűre, és Székesfehérvárig teker. Dehogy teker, beül a kocsijába…nem értem, miért csinálom ezt folyton folyvást…állandóan össze vissza beszélek, svihákolok ha úgy tetszik. Tehát, Svihák Oszkár beült az autójába, és elhajtott a 81-esen Fehérvárig, mert ott rendezték a Hetedhét országon túlra is elnyúló Hetedhét játékfesztivált, ami természetesen nem volt hetedhét országbéli, de azért a Fő utcát rendesen megtöltöttük, na nem mi négyen,

34035997_10156343698978350_1819494708049608704_n

rajtunk kívül is még sok sok látni való volt, de abból mi szinte semmit nem láttunk, mert mi a magunk dolgával voltunk elfoglalva, de mi is volt a mi magunk dolga, amit ugye akkor tudtam meg, mikor odaértem?! Guido egy kastély elé vezetett a Fő utca derekánál, a Fő utca fő helyénél, az Országalmánál. Na jó, nem volt igazi palota, sárkánnyal meg királylánnyal, és nem jöttek a lovagok sem tölcséres homlokú lovacskán, de nekünk palotának tűnt, amibe el is tudtunk volna bújni, de olyan meleg volt benn, mint egy finn szaunában. A palotánkon körben élményvárakoztató, élményfokozó és élmény-konzervnyitók melyek a mi segítségünkkel használhatóak.

33600775_10156334926033350_6477483506174787584_n

Több mindent nem írhatok le a palotánkról, hiszen ti győri gyerekek vagytok, ti átélhetitek az élményeket a Győrkőcön, mert ott is leszünk. Ám a csapat! A csapatot be kell mutatnom, mindjárt jön a csapat bemutatás, de előbb…jöjjön a dobpergetés…
A palota jobb jobb sarkában, az asztalok fölé fáradhatatlanul görnyedve, a mosolyt és a pozitív energiákat kikoptathatatlanul árasztva magából, a kézügyesség Jeanne D’arc-ja, az  közönséges olló Edwardja, a mindig stabil; Viktória.
A Bal sarokban nem az ellenfél, hanem a hű és mindig válaszra kész társ, az ember, aki nem riad vissza gyerekseregtől, aki sokszor nem lát a festéktől, aki rendben tartotta a mi kis punk klozetunkat, a színek királya;Marci.
A palota belsejében, a gépember, a mesterséges intelligencia legősibb maradványa, aki már a dinoszauruszoknak is ránézésre festette az álmaikat, a világ századik csodája, súgott Szókratésznek, Mátyás királynak, de még Albert Einsteinnek is, látta az ősrobbanást, a Holdra szálláskor töltőn volt, azt nem látta, de rajzaiból cigányasszonyok jósolnak a mai napig, megjósolta a világbékét, a Barátok közt végét, tudja a tyúk vagy tojás kérdés pontos válaszát, de azóta, mióta megfejetette, sajnos kicsit megzavarodott, a szeme beesett, összevissza jár a fejében, mint két örvénybe jutott pingpong labda, ő a nagy mester, akiről már nem szeretnék többet beszélni, mert kezd kínossá válni,  tehát a nagy nevettető, a Gépember, Guido!

33990772_10156343698708350_1040088813910622208_n

A Svihák Oszkár meg kinn sepregetett a ház körül? Dehogyis! Nem kell mindig az álszerénység, átlátszó. Természetesen volt nálam tollseprű, hogyne lett volna, mindig magammal viszem, de azzal a tollseprűvel csak kopasz fejeket tisztogattam, nem a ház körül a port az utcán, na jó, néha egy kis konfettit talán, ami a zsebemből pergett ki, de azok is úgy eláztak a kedvenc virágos vízipisztolyom állandó munkájától…szegény spriccelő, a nap végére vízköves lett a nyelőcsöve. Nos, de a lényeg, hogy nem nagyon volt megállás, de voltatok ti már a Győrkőcön, edzett gyerekek vagytok, és mennyire irigylem én ezt, mert persze az én gyerekkoromban nem volt Guido bácsi, meg Marci bácsi, aki elszórakoztatott volna, nekünk csak egy bőrlabdánk volt, bár, akkor épp nem az volt a legnagyobb bajom, hogy miért nincs itt az udvarban egy óriáskerék, elvoltunk mi a labdánkkal, egész nap rúgtuk, csak most, hogy látom, nektek mennyi minden élmény jut…

33615834_10156334926018350_5901648504836587520_n

jó persze, tudom, ez kicsit önző ezt érezni, de gondoljatok a helyzetembe, ez olyan, mintha a ti gyereketeknek már lenne űrrakétájuk, de olyan, amit csak gyerekek használhatnának, ti felnőttek nem. Ti nem mondanátok azt, hogy “áh, de jó nekik, nekem csak egy gagyi ájfonom volt”?! Dehogynem, tudom, hogy így lenne, de persze nem szeretnék az a siránkozó lenni, aki visszasírja a csak fakockákkal játszadozó időszakot, ami még azért bőven az én gyerekkorom előtt volt, minek tenném, nektek itt a “májnkraft”, egyáltalán nem erről van szó, de azért mégis, hát nem ganéság? Mert most mi van? Persze, van néhány olyan dolog ezeken a fesztiválokon, amik hatalmas pénzekbe kerülnek, de vannak olyanok is, amik filléres ötletekből előállított zseniális dolog, ami foglalkoztatja a gyereket, szórakoztatja és megmarad élménynek egész életében. Minden gyereknek, tudom, az én élményeim is megmaradtak, meg a fociladba nyoma a fejemen. De az én gyerekkoromban tényleg nem voltak Guido bácsik és Marci bácsik, akik poénnak vettek minden mondatot, aki kiállt az ötletével és a varázslatos palotájával és szórakoztatott naphosszat, nem volt. Most tényleg azt feltételeztem, hogy az én gyerekkorom mindenki gyerekkora volt? Ekkorát sikerült általánosítanom?
Na ebből hogy jövök ki jól? Önsajnálat, hm? Az megy…hát, egyetlen megoldás van. Egyetlen megoldás, amit nyögök már egy ideje:

34158969_10156343699158350_9075974639066284032_n
Egy kicsit továbbra is gyereknek kell maradni, és így élvezni az életet, igen továbbra is ez a tanácsom. Úgyhogy, lusta banda, ki a komfort zónából, és fel a bringára, irány Győr július elején, kalandra fel!

33995535_10156343698848350_2084860443548975104_n

34038804_10156343698603350_3189701515853955072_n

 

 

 

Szépkorú matiné

 

14256728_135266760259706_1459684590_n

A Fonódó Szabad Művészeti Stúdió soha nem titkolta, hogy közösséget épít. A közösség építésének alapja, hogy nemtől és kortól függetlenül programokat és szakköröket prezentál. A gyermekeknek csodás lehetőségeik vannak művészi értékeik megélésére, kibontására; tanulhatnak táncokat, rajzolhatnak, színészkedhetnek számos délutáni időpontban. Kis közösségünk azonban most az idősebb generációt célozza meg egy roppant szórakoztató, kreatív és színes programsorozattal, melynek címe Szépkorú matiné.
Szépkorú, hiszen a nyugdíjas hölgyeket és urakat szeretnénk egy kis aktív, játékos, vidám, barátságos hangulatú klubdélelőttre, azaz matinéra csábítani, nem is egy alkalommal. A klub hangulatáért Svihák Oszkár lesz a felelős, akit számos győri gyermek csak Balázs bácsiként ismer. Oszkár célul tűzte ki, hogy nem csak az első gyerekkort lehet sok nevetéssel megélni!

 

32479850_10156305506068350_1336839142457212928_n

Az élet Virágos oldala

Már akkor feltűnt nekem, micsoda élet van ebben a nőben, amikor először megláttam. A játszóházba hozta be két csibész lánykáját. Az ő arcáról letörölhetetlen mosoly, de ez még nem jelent semmit, hiszen hétvégén sokan mosolyognak, pláne a családjuk körében. Ő viszont sugárzott. Beljebb hívtam, ő is játsszon velünk. Ha hiszitek, ha nem, öt perc múlva közösen énekeltünk. Ez számomra hihetetlenül meglepő, hiszen, általában, én vagyok az, aki ilyesmire invitál embereket, de abban a helyzetben Virágé volt a gyeplő. Pozitív hatása kiterjedt a játszóházra, és a második strófát már a gyerekekkel együtt énekeltük. Majd beszélgetni kezdtünk, ahogy széledtek szét körülöttünk a gyerekek. Ekkor jött elő, hogy írhatna blogot az Élet Virágos oldaláról. Halljuk hát Virágot. 
27.rész
Anyák napja

Anyák napján kisebbik lányommal, a 6 éves Bibivel a “nagyhintán” csücsülve beszélgettünk. Az ölembe kuporodott és így szólt:

“-Anya, én nem akarok megnőni..és nem akarok anyuka lenni?”
– “De miért nem, Kicsim?”
– “Azért mert ha kisbabám születik az nagyon fáj és én félek tőle..”

Elmosolyogtam magam, megsimogattam a buksiját.

“- Tudod Kicsim, épp ennyi idős voltam mikor ugyanezt mondtam az én édesanyámnak, aki azzal nyugtatgatott, hogy bármikor újra átélné azokat a pillanatokat és én is így leszek majd vele.”

Épp 10 éve ilyenkor a nővéreddel a pocakomban tele voltam kérdéssel aggodalommal, nem tudtam mire számítsak.
Aztán eszembe jutottak édesanyám szavai és ebbe kapaszkodtam, mint minden nehezebb, élethelyzetben most is a jóga volt segítségemre. Elengedtem mindazt amire nincs szükségem, negatív érzéseket, kétséget és csak a gyermekemet éreztem a karjaimban.

Számtalan kérdés merült fel bennem, vajon jó anyuka leszek? Hogy viselem az első hónapokat?
Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mennyire igaz a mondás: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.

Aztán eljött az idő.. a kórházba menet fájások közepette már nem gondolkodtam csak arra koncentráltam hogy segítsem gyermekem világra jutását.
Nem mondhatnám hogy a 16 órás vajúdás gyorsnak számít, de mindvégig fegyelmezetten, hang nélkül viseltem, míg végül a kezemben tarthattam gyermekemet.

A kórházban töltött első napok meghatározóak voltak. Hiába olvastam el mindent a szoptatásról és fújtam kívülről a gyermekgondozást, ott volt egy ordító kis csomag a kezemben és elbizonytalanodtam.
Hívtam egy csecsemős nővért, aki akkor a lehető legtöbbet segítette.
Bíztatóan megsimogatta a vállam és így szólt:
“Maga az ÉDESANYJA, senki nem tudhatja jobban mire van szüksége..”
Ettől fogva varázsütésre megváltozott minden.
Mintha bekapcsolt volna a mami-program.. tudtam mit kell tennem, nem volt kérdés.

Ma én mondtam azt a lányomnak amit 35 éve nekem Édesanyám: “…újra… bármikor!” ?

 31959460_471955406557290_2086464351841026048_n

Svihák tábor 2018

26794226_1687815817906689_1420036252_n

Svihák tábor 2018

 

Az idei nyár sem telhet el Svihák tábor nélkül. Én már tűkön ülök, bevallhatom. Mennyei érzés látni hétfő reggel az összeverődött társaságot, akikből nekünk, táborvezéreknek kell valami jó kis ütős, masszív csapatot verbuválnunk. Melós, de fantasztikus, és roppant nagy kihívás. Az idei évben három hét is rendelkezésünkre áll, mert már tavaly túlcsordultunk a két hét alatt, annyira sok apró Svihákocska jelentkezett.
Természetesen, a koncepciónk ugyanaz marad, 5 nap, 5 játszótéri reggeli randevú, az ebédek a játszótér környékén, majd bebuszozás a játszóházba, a hét végére pedig a dalocska, amivel bejárjuk a belvárost.

A szervezés még az ebédekig nem jutott el, ám a helyszínek megvannak. Próbáltunk tanulni az előző évek tapasztalataiból, és a legjobb helyszíneket megtalálni, hát lássuk:

Hétfő:
Marcalváros, a Cuha utca végében található játszótér,
a futópálya mellett.

Kedd:
Szabadhegy, Rózsák tere

Szerda:
Nádorváros, Bem tér

 Csütörtök:
Adyváros, Barátság park

Péntek:

Belváros, Batthány tér

 

Az ebédeket, ahogy már említettem, a játszótér környékére szervezem, de tízórait és uzsonnát is a táborvezérek oldják meg, a tízórai általában szénhidrát-dús, hogy legyen energia, az uzsi inkább gyümölcs lesz idén is. Az ebédekről még nem tudok, korai ezt még szervezni, de Sárkány Máté kedvéért tuti, hogy lesz benne husis ebéd, nem is csak egy.

A távolságokat sétálva, dalolászva, sztorizva fogjuk átvészelni, de idén is megpróbálom magunk mellé állítani az ingyenes teszkóbuszt, ám ha nem sikerül, a városi járatokkal fogunk közlekedni.

Idén is tervünk, hogy megtanítunk a gyerekeknek egy kis dalocskát, amivel fel is lépünk a belvárosban, ám idén már meghaladjuk a Mézga családot, és üzenünk a Világnak a magunk gyermeki módján. Idén ezt a dalt tesszük mikroszkóp alá, és tanuljuk meg, majd adjuk elő:

 

 

Persze, el tudom képzelni, hogy lesznek olyan lelkes táborlakók, akik még ezt a verziót is megtanulják:

 

 

A táborunkba idén is megpróbálunk vendégművészeket elcsábítani, de erről is majd egy kicsit később, mert még szervezés alatt van, de esedékes lehet egy fincsi pantomim előadás, jöhet hozzánk valaki, aki olaszul tanítja meg ezt a dalt, és idén is mindent megteszek, hogy elcsábítsam magunkhoz a zsonglőr pajtikámat.

Időpontok:

1. turnus

július 9-13

2. turnus

július 23-27

3. turnus

augusztus 6-10

Fontos tudnivaló, hogy a tábor befogadóképessége nem feneketlen, egy-egy turnusba maximum 20 táborlakót engedhetünk. A tábor ára még képlékeny, sok minden függvénye, az ebéd, a közlekedés, de ígérem, hogy hasonlítani fog az eddigi árakhoz, 20-25 ezer forint között várható a díj.

Táborvezérek:

Idén is, mint eddig mindig, hárman felnőttek fogunk vigyázni a táborlakókra, és arra is, hogy unalmas pillanat ne legyen egyáltalán, idén Színes Szandi, Pipacs és jómagam leszünk ezek a vezérek. A napi programokat, a szórakoztatás nagyjából SvihákOszkárBalázsbácsiBalabá feladata, a tyúkanyó szerep pedig a két hölgyeményé.

Idén is fantasztikus táborokra van kilátás, jelentkezzetek bátran telefonon, levélben, személyesen, füstjelekkel, galambpostán vagy ahogy nektek a legkényelmesebb.

Még több infó az idő előrehaladtával és a folyamatos szervezés hatására várható.

Szandi, Pipacs és Oszkár

Színes Szandi szombat :)

Holnap, azaz 2018. február 17-én (szombaton) 11 órától egészen este 19 óráig várlak titeket szeretettel a játszóházba egy kis bütykölésre. Tudjátok, hogy az ötletek melyeket megosztok a betérő gyerekekkel sosem komplikáltak és kacifántosak. Ez most is így van. Szívószál, némi színes papír és már kész is egy gyönyörűség, amit az apróságok vagy óriások vihetnek haza és megmutathatják, hogy mit is lehet készíteni gyorsan és egyszerűen néhány alapanyagból. Vagy, ami még jobb, ha elviszik az ovijukba és aznapra már meg is van a kreatív foglalkozás témája (legutoljára egy lányzó vitte be a csoportba a papír egérkéjét, a foglalkozás után pedig “cikázott” a sok rágcsáló a teremben ).

Szóval gyertek, én ott leszek 😉

tulipán szívószál

Balázs bácsi farsang ’18

Idén is, mint minden évben, ebben a prüszkölős, orrfolyós időszakban elbúcsúztatjuk a telet a magunk hagyományai szerint. Természetesen beöltözünk, táncolunk, tombolázunk, örülünk egymásnak, megvillantjuk tehetségünket a nagy társaságnak, és élvezzük az együtt eltöltött időt. Mert az igazság még mindig az, kedves barátok, hogy az egész éves hűséges szereteteket én csak közösen eltöltött idővel tudom meghálálni. Annyi szeretet nincs a bolygón, amennyit illene nektek viszonoznom, hiszen nem telik el úgy nap az életemben, hogy valamelyikőtök ne jönne oda hozzám nyitott szívvel, és ne fejezné ki feltételek nélküli szeretetét. Ezt én csupán egyféleképpen tudom valóban viszonozni: közösen, vidáman eltöltött idővel, játékkal, szórakozással, emlékezetes pillanatokat szerezve. Ez eddig minden évben így alakult, idén sem lesz másképp, de van egy olyan érzésem, hogy idén még tovább fejlődünk közösen, ti és én…

Farsangi bálunk 2018-ban február 11-én, 15 órától veszi kezdetét.

Amit ígérhetek: Idén is felvonulunk, vagyis inkább levonulunk a szőnyegekhez, amit idén is meg fogunk kapni az áruháztól. Ott mindenki bemutathatja tehetségét, a tündérkének öltözött kisgyerekek tündérkedhetnek, a cowboy-ok lövöldözhetnek, a kiskutyák ugathatnak, a kiscicák cirmoskodhatnak.

Természetesen, idén is lesz jelmezverseny három kategóriában: házilag készített jelmezek kategóriája, vásárolt vagy bérelt jelmezek kategóriája, és felnőtt kategória.
Utána egy kis tánc, ugrabugrálás, és jöhet a tombola. Elég sokan jeleztétek, hogy hoztok fánkot, egyéb süteményeket, arra is teremtünk időt, hogy hamar elfogyjon minden finomság.

Belépő nincs, a jókedveteket ne felejtsétek otthon!!!!

27152703_1699531283401809_1980822260_n

Balázs bácsi

Svihák Oszkár blog

Blogbejegyzés no.27

Svihák Oszkár esete az ego-val

Történt egy rendezvényen, hogy aktuális műsorom közepette eszembe jutott, hogy én fejből ismerem Romhányi József A teve fohásza című zseniális versét, hát be is illesztettem rögtön a műsoromba, elfelezve ezzel azt az egy órát, amit a közönség szórakoztatására találtam ki. A verset természetesen a korosztályom nagyon is jól ismer, hogy az idősebb generációkról ne is beszéljek. Ám míg az idősebb generációnak csak kevéssé van meg a szoros, szinte már rokoni kapcsolata az okos telefonjával, az én generációm még bele tud esni abba a hibába, hogy telefonnal kel, fekszik, fürdik, stb. Így történhetett meg az az eset, hogy a vers címének ismertetésekor, a felnőttek jó nagy része mosolyukkal az arcukon vették tudomásul, hogy amit hallani fognak, bizony azt a belső hangjuk is el fogja mondani. Ám volt néhány ember, akik olyannyira megörültek ennek a versnek, hogy hangot is adtak örömüknek, tehát bekiabálva értésére adták a közönségnek, hogy ismerik a művet. Ha már az előző gondolatot újra megvizsgáljuk, észre vettem, hogy akik nem bírták ki bekiabálás nélkül, ők mind az én kiváló, de erősen nárcisztikus generációm tagjai, egyszóval, bizonyos harmincasok, míg a negyvenesek, csupán mosolyukkal nyugtázták, hogy jöjjön a legjobb dolog az életében, a saját belső hangja.

Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem tudja feldobni a műsort egy-egy bekiabálás a nézőközönség felől, hiszen azokra a bekiabálásokra olyan szépen lehet reagálni, ezzel is csodaszépen szórakoztatva a nézőket, hallgatókat. Ám volt közöttük egy – szintén harmincas -, aki annyira megörült ennek a versnek, hogy velem együtt mondta hangosan, és a versszakok között újra és újra elmondta mindenkinek, hogy ismeri ezt a verset. Úgy gondolta, hogy velem együtt lép fel. Nos, a hölgy természetesen telefonfüggő, már, ha feltalálták már ezt a függőséget. És, mint minden ember, aki olyan szinten a telefonjával él, mint ez a hölgy, saját magának a szerelmese. Hiszen, bármikor láthatjuk őt a tükörből lefotózva, a konyhában, hogy mit ebédel, vacsorázik, hogy épp élményfürdőben van, vagy a moziban, szelfi mindenfelől, különösképp mindenhol. Sajnos, azonban, az élményekből, a fejlődésből sosem elég, mindig lehet újabb hódításokat mások orra alá dörgölni, újabb helyeket megjelölni; “ahol már jártam”, és persze a kutya-cica fejeket se hagyjuk ki, amikor már tényleg annyira unatkozunk, hogy inkább visszaváltozunk gyerekké.

Heteket elmélkedve ehhez hasonló történéseken, megfigyelve az utca emberét, és ezt magamban mind egy nagy gombóccá összegyúrva, megszületett egy gondolat, ami eleinte kérdésekben zaklatott. Ugyan kik is azok, akik mindig, mindent el akarnak mesélni, még azt is, hogy milyen ügyesen pisiltek? Jött az első kérdés. És kik azok, akikre mindig figyelni kell, mert milyen ügyesek? A megerősítő kérdés. És kik azok, akiknek ez se jó, meg az se jó, és ez is legyen, meg az is legyen, mert nem látja a korlátokat (egy ideig)? Természetesen a válsz; hát a gyerekek. Analógiámat pedig megvédve, kik azok, akiknek a facebook oldalán csupán néhány olyan kép van, amiről még egy régi ismerős, volt osztálytárs felismerné? És kik azok, akik nem esnek pánikba, ha véletlenül úgy indulnak el otthonról, hogy otthon marad a telefon? A válasz itt is egyértelmű; hát a felnőttek. De természetesen, egy felnőtt is beleszerethet egy játékba, vagy lehet büszke egy hajókirándulásra, a gyerekeire, de biztosan nem szeretné azt, hogy mindig minden lépése látható legyen. Nem félelemből, hanem unalomból, mert kinek van erre ideje? Persze, tudom, csak a zsebünkben hordjuk.

A hölgy, aki velem együtt mondta a verset a műsor felénél, egy idő után azt vettem észre, hogy a közönséget is zavarja az ő láthatósága, így meg kellett szakítanom az előadást. Pedig pont olyan jól elkaptam az elejét, abban a versben, mint sok másik alkotásban is, az első sor a legfontosabb, hogyan adjuk meg az alaphangot. Ebben az esetben tehát beszélhetünk arról, hogy egy cseppnyi művészet volt hallható a színpadon, hiszen olyan sokszor elmondtam már, hogy teljes átéléssel tudom szavalni. E helyett az élmény helyett pedig sajnos, amit azt hiszem, elég sokan élveztek volna, tanúi lehettünk egy kis osztályfőnöki órának, ahol a felnőtt tanár bácsi elmondja szépen a csíntalan gyereknek, hogy ilyenkor nem illik beszélni, mert elrontja mások élményét, akik ugyanúgy meg lettek hívva, vagy épp kifizették a belépőt.

Hova is vezethet ez? Teszi fel magának a kérdést az ember, ha már a gombócot is meggyúrta, ki is írta magából a sérelmeket, lehet továbblépni. De tényleg. Nem lehetnek ennek következményei? Gyerekkorunkban megtanultuk, hogy a gyerekes viselkedésnek következményei vannak, és pont néhány felnőtt magyarázta el mindenkinek. Ha játszunk az étellel, a szülő ránk szól, ha eszetlenül szaladgálunk, hangosak vagyunk, a szülő ránk szól, következmény tehát, hogy a szülő rászól, na de mi van akkor, ha egy felnőtt viselkedik gyerekesen, akkor is rászól a szülő? Vagy akkor megtanulhatjuk a saját kárunkból? De ha észre sem vesszük, hogy épp károsultak vagyunk? Hát igen, akkor nincs plafon, csak maximum pofon. Mert a színpadon lévő pasas, jelen esetben én, az osztályfőnöki óra keretein belül rendbe helyeztem a dolgokat. De ilyenkor valóban eljut a szó, gondolatot teremt, vagy jön az ego, és kiselejtezi? Mert ugye, velem soha nincs semmi gond. Látszom eléggé, tökéletes vagyok. Az ego egy dolgot szeretne, mutatkozni. Ha megmutatod magad, azzal duzzasztod az ego-d, elégedett lehetsz. De, ha mindenki magával, és az ego-jával van elfoglalva, a mostban él, a mában hentergőzik, akkor ki gondol a jövőre? Ki gondol arra, hogy mi lesz velünk?

És ismét visszacsúszik a kérdés; ki is az, aki folyamatosan a mostban van? Ki is az, akit meg kell tanítani előre látni, hogy ne szaladjon ki a kocsi elé, hanem gondolkodjon előre, és nézzen körbe? Hát a gyermek. Akkor, aki a mostban van, a flow az ő sarkcsillaga, vagy épp ezt gyakorolja, hát akkor ő nem gyereklelkű egy felnőtt testbe zárva? Valóban jó ez neki?

A felnőtté válásom egy bizonyos szakaszában ráébredtem, hogy mennyire jó, hogy már fél évre előre tudok tervezni. Már le tudom bontani időszakokra, hogy mi lesz a következő fél évben. Persze, ez csak egy gerinc, ezerféle dolgot építhetek ezen felül rá, de milyen jó, hogy van egy gerincem, amire tudok építkezni. Ehhez persze nem az kellett, hogy a mában legyek, hanem, hogy felfogjam, ez segíti a munkám, az életem, ami megkönnyíti például a család életét is. Nem is rossz, veregettem magam vállon. Ez már egy igazi felnőttes dolog. Talán még annyit elmondhatok, hogy három vagy négy éve már, hogy a felnőtté válásom a másodlagos legfontosabb dolog az életemben. De nem bulvárkodni vagyunk itt. Na mármost, ha én kikapcsoltam magamban, hatalmas munkával, és talán csak egy kicsi időre az ego-t, én tudtam előre tervezni, meg tudtam lépni egy igazi felnőtt lépést. Majd feltettem magamnak a kérdést, valóban szükségem van ennyi ego-ra? Hiszen, akkor csupán magammal vagyok elfoglalva, nem tekintem a másik embert ugyanolyan érvényes embernek. Kapkodva vagyok a rokonaimnál, mint aki már menne, nem is gondolok bele, hogy milyen jó tanulni egy idősebbtől, valamit ellesni, amíg még lehet, vagy épp a fiatalabb generáció a családban, nem hagyok nekik akkora lehetőséget arra, hogy tőlem leshessenek el valamit, mert az ego-m azt mondja, most már foglalkozz magaddal, mutasd magad, itt nem tudod érvényesíteni a közösség(i média oldalad) felé azt, hogy tudják, te épp valami nagyon cool, menő dolgot teszel.

Na és az ego, ha magammal foglalkozom, és mindenki így tesz, mert tényleg mindenki így tesz, hiszen ma már az ego-t kapjuk az arcunkba a tömegkultúrából. Na, de akkor tényleg emberek, ki fog törődni a jövővel? Mert nem olyan biztos ám, hogy a bolygó, ami felnevelte az emberiséget még sokáig eltűri, hogy mi úgy bánjunk vele, mint egy hűtőszekrénnyel. Egyszer csak történni fog valami. Nem csak annyi, hogy nem lesz tél, nyáron meg jönnek a viharok, meg tavaszi hóesés, valami nagyon kemény, ami megtizedel bennünket, mert lassan olyanok vagyunk a Föld bolygónak, mint a Szigetközben a szúnyogok az embereknek. Féltem a jövőt, ha arra gondolok, mennyien élnek a most-ban, mert őket nem is foglalkoztatja más, csak saját maguk, pedig mennyire kicsik és kevesek vagyunk egyedül.

 

Szülinapi beszámoló képekkel

Emlékezetes bulikról tesz tanúbizonyságot az alábbi oldal. Mert mégis így ismerte meg a győri családok nagy része a Balázs bácsit, hogy együtt bulizott vele. És el sem tudjátok képzelni, micsoda élmény volt ez neki. Nemcsak visszamehetett gyerekbe, anélkül, hogy bárki idiótának nézte, hanem, mint party moderátor, még az ő élménydús tekervényeit követve szórakozhattak jót a gyerekek. Azon gondolkodtam, hogy ömlesztve kaptok a képekből, de átgondoltam, és arra a következtetésre jutottam, hogy minden buliból csak néhány kép, de mindegyik kicsit más időpontban játszódó, másféle karaktert bemutató, vagy más játékot halványan érzékeltető képecske fogja bemutatni, hogy is zajlik egy buli a játszóházban, a jó öreg Balázs bácsival. Íme…

 

Zsófi

Idei évünk egyik első bulijáról azonnal tudósítanom kell nektek, mert számomra ez olyan szívet melengető élmény volt, hogy nem tudom megállni szavak nélkül, képtelen vagyok magamban tartani az élményt.

Már fél öt is elmúlt ezen az álmoskás hétfő délutánon, gyerekek még sehol, üres a placc, én pedig érzelmileg teljesen felpörögve várom, hogy történjen már valami. Ugye a naptáramban csak egy név van felírva, azt sem tudom, hogy milyen banda jön, amikor leegyeztettük a bulit, még ’17-et írtunk, így nekem a buli előtt a szülinapos még csak egy név…olyan ez, mint az ajándékbontás, hatalmas várakozás, érzelmi túlfeszültség, a percek lassúak, mint egy csiga, többször nézek az órámra, mint amikor érettségiztem. Hosszú várakozás után megjön az első gyermek, azonnal fürkészem a fejemben az alkalmakat, de semmi…és egyszer csak feltűnik a messzi távolban egy régi jó barát: Rebeka. Felejthetetlen bulikat tartottunk úgy 3-4-5-6 éve még, ám már kinőtte a játszóházat, de a mosolya ugyanolyan széles volt most is, mint amikor még őt ünnepeltük. Nem véletlenül tévedt arra felénk, hiszen az ő testvérének, Zsófinak van lefoglalva ez a nap és én is. Zsófi kicsit félénken nyit nálam, talán érezte az érzelmi túlfűtöttségemet, biztos ijesztő ez néhány gyereknek, de nem tudok mit tenni, ilyenkor tudom, olyan vagyok, mint a kutya, aki este meglátja a gazdáját, én is körbefutkozom az ünnepeltet, kérdezősködök, nem tudok leállni, totál bepörgök.

Most szerencsém volt, hiszen Rebus elvonta a figyelmem Zsófiról, volt bőven kérdésem hozzá, olyan régen találkoztunk. Nagyon jó élmény; ahogy sorolta a régi emlékeit, ami ide köti hozzánk. Fantasztikus érzés ez nekem, hiszen sokszor gondolom azt, hogy felejthető vagyok, sokszor be is bizonyosodott már ez, de ilyenkor mindig kivirágzik a lelkem, mert tűhegnyi pontossággal kaptam vissza minden élményt, amit anno azzal a fantasztikus csapattal megéltünk olyan sokszor.

De nem az emlékek miatt gyűltünk össze, bár Rebeka számára biztos nosztalgikus élmény volt, hiszen, bár néhány dolog kicserélődött a szülinapok lefolyásában, ám sok elem még mindig ugyanaz, hiszen az elmúlt 7-8 évben kit nem csipeszeltünk össze, ki nem ivott még az akváriumból, ki nem “párnafoglalózott” eleget nálunk, hogy a cápás játékot ne is említsem.

Nekiláttunk hát, hogy úgy megünnepeljük Zsófit, ahogy azt kell! Talán ez a buli is olyan felejthetetlen lesz, mint Rebekáé, és talán majd ő is meséli nekem a régi élményeit. Természetesen nem maradhatott ki a bűvészkedés, amit tátott szájjal néztek a kisgyerekek. Marcello barátom tanított egy új trükköt nemrég, még kicsit sután mozognak az ujjaim, de rendben lesz ez is, még egy kis gyakorlás, ám a kis hatévesek a sutácska mozdulatokból mit sem vettek észre, sőt Rebust is el tudtam kápráztatni, pedig ő már bőven a kamaszkorát éli, tele van kételyekkel. Táncoltunk, bevetettük az új hangszórókat, az egész ház zengett, mindenki ugrált, táncolt, majd jöhetett a gondosan előkészített Pierre-torta. Nem sok minden maradt belőle, elfogyott szinte az egész torta, és ha már ismét sikerült bepörögni az édességtől, az ajándékok után belevetettük magunkat a közös játékba a mászókán. Folyt rólunk a víz, Zsófi anyukája fáradhatatlanul készítette a képeket, azt hiszem, ezen a bulin mindenki jól szórakozott, a teljes szülői közösség kinn volt szórakoztatva Zsófi apukája által, míg én benn alkothattam a csapattal valami maradandót, amit ugyan a törikönyvek említeni sem fognak, ám Zsófi lelkében és emlékezetében talán örökre élni fog a kép a hatodik szülinapjáról és Balázs bácsiról, aki olyan vicces, amikor beveri a fejét…

DSC_2466 DSC_2481 DSC_2484 DSC_2492 DSC_2510 DSC_2519 DSC_2523 DSC_2524 DSC_2529 DSC_2542 DSC_2554

Az élet Virágos oldala

26.rész

Háziállat a családban

Egy hónapja valóra vált az álmom: egy saját lakás, új békés otthon. És persze, hogy karácsonyi költözéssel…
Igen, idén elmaradt a mézeskalács sütés, helyette valami egészen különleges érzés járta át a szívünket. ?
Ahogy az lenni szokott, a lányok elém álltak: “Anya, szeretnénk egy kisállatot!”
Mi ilyenkor a szülő első reakciója? “Szó sem lehet róla!”

Aztán a kicsik szomorú lógó orra meglágyítja a szíveket, végül általában úgy döntenek, itt a karácsony, mi lehet nagyobb meglepetés egy kisállatnál?

A csapból is ez folyik és én sem tudom eléggé hangsúlyozni, egy állat nem játékszer, nem egy plüssmaci, amit, ha megunt a gyerek félrerakunk a szekrény aljába!

A gyerek először lelkes, aztán egyre gyakrabban felejti el a tartással kapcsolatos teendőket, amik végül anyára/apára hárulnak, és tudjuk, sokszor mi a történet szomorú vége…

Kertkapcsolatos lakásunk alkalmas volna egy cica, vagy kutya tartásához is, azonban a munkahely, suli, különórák miatt csak későn esünk haza. Egész nap egyedül volnának, így ezt a lehetőséget el is vetettem.

20 évvel ezelőtt kisállatokkal foglalkoztam, így pontosan tudom, melyik állat milyen tartási körülményeket igényel, mennyi foglalkozást, figyelmet.
Mindent összevetve, egy olyan kisállatra esett a választás, amelyről sokan tévesen ítélkeznek, de gyermeknek tapasztalatom szerint a legideálisabb. Ez a tengerimalac. ?
Gyakran keverik a hörcsöggel, de köze nincs hozzá.
A tengerimalac egy nyúlfajta, mely Peruból származik és sokféle színű, szőrű változatban létezik.
A hörcsögök sokszor kiszámíthatatlan természetével ellentétben, a malacok megfelelő szocializálás ès tartás mellett nyugodt, békés állatok, tökèletes házikedvencek lehetnek.?

Így esett hàt, hogy bővült a családunk.
Muffin és Hópihe reményeink szerint 5 – 7 évig szereznek sok- sok boldog pillanatot nekünk!

Ezúton is kérek mindenkit, alaposan gondolja végig a kisállat vásárlást mert felelősséggel tartozunk értük! ?

26234908_421182271634604_83474721_n

1 2 3 4 5 39