Gyereknapi élmény

Csoda dolog történt velem a múlt vasárnap, kicsit mesélek róla nektek, ha nem bánjátok. Guido barátom, kedves kis kompániájába csalogatott, hogy részt vegyek, hogy alkossak fura ám úgy szerethető karakteremmel, akit mostanra már biztos megjegyeztetek, csak tiszteletből hívtok még mindig Balázs bácsinak, tudom én, természetesen nem is kéne mondanom azt a nevet, de azért tudom, hogy bár nem az én hibám, hiszen sosem volt szebb név a Svihák Oszkárnál tádáám…uppsz, elkotyogtam, oda a sztori, de lépjünk is tovább, mert hosszú az élménylista, nézzük, mi is történt a Hetedhét játékfesztiválon.

Guido nem avatott be engem semmibe, bár ez nem az ő hibája, hiszen nem tudtunk előtte találkozni, de nézhetjük azon a szemüvegen is a történetet, hogy vakon megbízott bennem, én is benne, talán ez inkább olyan, amit megtarthatunk, hiszen a feltételek nélkül történő szeretet még a barátságokban is jól hangzó kifejezés. Felültem hát kicsi biciklimre…na jó nem ám, bevallom, megvan bennem a késztetés, hogy olyanná változtassam a sztorit, ami ilyen hiperűűűrsztori, a kicsi kisgyerek, na jó nem, igazából nem maradhat így, nem vagyok kicsi, és nem vagyok gyerek, vagy talán az még valamennyire vállalható, de akkor is kell a változtatás, mi legyen? Na jó, legyen, a nagyra nőtt nagy gyerek. Tehát a nagyra nőtt nagy gyerek(Úristen, mennyivel egyszerűbb lett volna egyszerűen csak Svihák Oszkárt írni, és nem magyarázkodni ennyit feleslegesen), szóval, a nagyra nőtt nagy gyerek felül a kétkerekűre, és Székesfehérvárig teker. Dehogy teker, beül a kocsijába…nem értem, miért csinálom ezt folyton folyvást…állandóan össze vissza beszélek, svihákolok ha úgy tetszik. Tehát, Svihák Oszkár beült az autójába, és elhajtott a 81-esen Fehérvárig, mert ott rendezték a Hetedhét országon túlra is elnyúló Hetedhét játékfesztivált, ami természetesen nem volt hetedhét országbéli, de azért a Fő utcát rendesen megtöltöttük, na nem mi négyen,

34035997_10156343698978350_1819494708049608704_n

rajtunk kívül is még sok sok látni való volt, de abból mi szinte semmit nem láttunk, mert mi a magunk dolgával voltunk elfoglalva, de mi is volt a mi magunk dolga, amit ugye akkor tudtam meg, mikor odaértem?! Guido egy kastély elé vezetett a Fő utca derekánál, a Fő utca fő helyénél, az Országalmánál. Na jó, nem volt igazi palota, sárkánnyal meg királylánnyal, és nem jöttek a lovagok sem tölcséres homlokú lovacskán, de nekünk palotának tűnt, amibe el is tudtunk volna bújni, de olyan meleg volt benn, mint egy finn szaunában. A palotánkon körben élményvárakoztató, élményfokozó és élmény-konzervnyitók melyek a mi segítségünkkel használhatóak.

33600775_10156334926033350_6477483506174787584_n

Több mindent nem írhatok le a palotánkról, hiszen ti győri gyerekek vagytok, ti átélhetitek az élményeket a Győrkőcön, mert ott is leszünk. Ám a csapat! A csapatot be kell mutatnom, mindjárt jön a csapat bemutatás, de előbb…jöjjön a dobpergetés…
A palota jobb jobb sarkában, az asztalok fölé fáradhatatlanul görnyedve, a mosolyt és a pozitív energiákat kikoptathatatlanul árasztva magából, a kézügyesség Jeanne D’arc-ja, az  közönséges olló Edwardja, a mindig stabil; Viktória.
A Bal sarokban nem az ellenfél, hanem a hű és mindig válaszra kész társ, az ember, aki nem riad vissza gyerekseregtől, aki sokszor nem lát a festéktől, aki rendben tartotta a mi kis punk klozetunkat, a színek királya;Marci.
A palota belsejében, a gépember, a mesterséges intelligencia legősibb maradványa, aki már a dinoszauruszoknak is ránézésre festette az álmaikat, a világ századik csodája, súgott Szókratésznek, Mátyás királynak, de még Albert Einsteinnek is, látta az ősrobbanást, a Holdra szálláskor töltőn volt, azt nem látta, de rajzaiból cigányasszonyok jósolnak a mai napig, megjósolta a világbékét, a Barátok közt végét, tudja a tyúk vagy tojás kérdés pontos válaszát, de azóta, mióta megfejetette, sajnos kicsit megzavarodott, a szeme beesett, összevissza jár a fejében, mint két örvénybe jutott pingpong labda, ő a nagy mester, akiről már nem szeretnék többet beszélni, mert kezd kínossá válni,  tehát a nagy nevettető, a Gépember, Guido!

33990772_10156343698708350_1040088813910622208_n

A Svihák Oszkár meg kinn sepregetett a ház körül? Dehogyis! Nem kell mindig az álszerénység, átlátszó. Természetesen volt nálam tollseprű, hogyne lett volna, mindig magammal viszem, de azzal a tollseprűvel csak kopasz fejeket tisztogattam, nem a ház körül a port az utcán, na jó, néha egy kis konfettit talán, ami a zsebemből pergett ki, de azok is úgy eláztak a kedvenc virágos vízipisztolyom állandó munkájától…szegény spriccelő, a nap végére vízköves lett a nyelőcsöve. Nos, de a lényeg, hogy nem nagyon volt megállás, de voltatok ti már a Győrkőcön, edzett gyerekek vagytok, és mennyire irigylem én ezt, mert persze az én gyerekkoromban nem volt Guido bácsi, meg Marci bácsi, aki elszórakoztatott volna, nekünk csak egy bőrlabdánk volt, bár, akkor épp nem az volt a legnagyobb bajom, hogy miért nincs itt az udvarban egy óriáskerék, elvoltunk mi a labdánkkal, egész nap rúgtuk, csak most, hogy látom, nektek mennyi minden élmény jut…

33615834_10156334926018350_5901648504836587520_n

jó persze, tudom, ez kicsit önző ezt érezni, de gondoljatok a helyzetembe, ez olyan, mintha a ti gyereketeknek már lenne űrrakétájuk, de olyan, amit csak gyerekek használhatnának, ti felnőttek nem. Ti nem mondanátok azt, hogy “áh, de jó nekik, nekem csak egy gagyi ájfonom volt”?! Dehogynem, tudom, hogy így lenne, de persze nem szeretnék az a siránkozó lenni, aki visszasírja a csak fakockákkal játszadozó időszakot, ami még azért bőven az én gyerekkorom előtt volt, minek tenném, nektek itt a “májnkraft”, egyáltalán nem erről van szó, de azért mégis, hát nem ganéság? Mert most mi van? Persze, van néhány olyan dolog ezeken a fesztiválokon, amik hatalmas pénzekbe kerülnek, de vannak olyanok is, amik filléres ötletekből előállított zseniális dolog, ami foglalkoztatja a gyereket, szórakoztatja és megmarad élménynek egész életében. Minden gyereknek, tudom, az én élményeim is megmaradtak, meg a fociladba nyoma a fejemen. De az én gyerekkoromban tényleg nem voltak Guido bácsik és Marci bácsik, akik poénnak vettek minden mondatot, aki kiállt az ötletével és a varázslatos palotájával és szórakoztatott naphosszat, nem volt. Most tényleg azt feltételeztem, hogy az én gyerekkorom mindenki gyerekkora volt? Ekkorát sikerült általánosítanom?
Na ebből hogy jövök ki jól? Önsajnálat, hm? Az megy…hát, egyetlen megoldás van. Egyetlen megoldás, amit nyögök már egy ideje:

34158969_10156343699158350_9075974639066284032_n
Egy kicsit továbbra is gyereknek kell maradni, és így élvezni az életet, igen továbbra is ez a tanácsom. Úgyhogy, lusta banda, ki a komfort zónából, és fel a bringára, irány Győr július elején, kalandra fel!

33995535_10156343698848350_2084860443548975104_n

34038804_10156343698603350_3189701515853955072_n

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.