Gyerkőc megőrzés

Hívhatjuk gyermek-megőrzésnek, váróteremnek, második lehetőségnek vagy nagyipótlónak, a játszóház bővül egy új szolgáltatással. Ezt fogom én nektek bemutatni egy kicsit bővebben.

Akik többször is jártak nálunk, tudják, hogy a játszóházat bögrésen lehet használni, ha valaki csak úgy arra téved, vagy az étteremben ebédel. Ez a bögre ott árválkodik az ajtófélfán, aki elmegy mellette és úgy gondolja, beledob. Ennek főképp lelki okai vannak, nem üzleti, nem tudjuk és nem is szeretnénk meghatározni a szabad játék árát, főleg, ha valaki a szüleivel jön be egy kis kikapcsolódásra.

Azonban ez most egy kicsit más!

 

IMG_20151230_164546

Ez most az előre megtervezett, a tudatos megőrzésről, szórakoztatásról szól.

Már eddig is igénybe vették azok a szülők a játszóházat, akik átugrottak a közeli bevásárlóközpontba nagy bevásárlást intézni, volt aki a szülői értekezlet alatt nem tudta másképp megoldani, vagy egy állásinterjúra kellett elrohannia, esetleg, be kellett ugorni valakit helyettesíteni, de a nagyszülők az ország másik felében vannak, volt aki csak úgy szeretett volna egy kicsit kikapcsolódni, pár órát házastársként eltölteni, szórakozni, és volt szülő, aki otthon, betegen lábadozott, és akadt, aki így, a mi segítségünkkel írta a diplomamunkáját.

Azt hiszem, hogy a legalkalmasabb ennek a szolgáltatásnak a tesztelésére az őszi szünet.

Nem szeretnénk plusz ötleteket adni, épp elég sok a bajuk néha a felnőtteknek, pláne, ha egy távoli nagyszülőre gondolunk. Épp ezért gondoltuk ki Színes Szandival, hogy kiterjesztjük a szolgáltatásunkat, és összehozzuk az ő kézműves, kreatív foglalkozását, a megőrzésre rászoruló gyerekek szabad programját, a nagy Balázs bácsis nevetéseket akár több órára is.

imádnivalók

 

Előre szólunk mindenkinek, nagyon fontos, aki ezt a szolgáltatást szeretné igénybe venni, előre kell egyeztetnie telefonon! Az elérhetőség: 0670-33-789-61

Ugyanis, ebben az esetben nekünk külön készülni kell, és előre tudnunk kell a hozzávetőleges időtartamot, hogy tudjunk számolni programokkal, unaloműző játékokkal.

Ilyenkor a szülők külön formanyomtatványt töltenek ki, amelyben kijelentik ,hogy erre megbíztak minket.

A szolgáltatásnak ebben az esetben fix díja van, ami óránként 600 ft-ot jelent.

A megőrzés, mint szolgáltatás igénybe vehető hétköznapokon, a keddi nap kivételével 12-19 óráig, szombaton 10-19 óráig, vasárnap pedig 10-17 óráig. Akár egész nap, akár csak néhány órára is.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.