Játszóház

Mióta az én irányításomban van a játszóház, voltam én már ruhatáros, festő-mázoló, zenész(máramilyen),takarítónő, karbantartó, animátor és persze bohóc. De egyszer voltam már “ééén, hatökör” is… Hogy melyik volt ezek közül a legszimpatikusabb, nem nehéz kitalálni.
A játszóház kicsi történelme 2010-ig nyúlik vissza, ekkor vettem át a stafétát.

A játszóház a gyerekekkel együtt nőt, nődögélt, komolyodott. Így néhány aprócska barátom a kezdetektől láthatta, hogyan cseperedett a “csecsemő” az évek alatt. Most már nemhogy játszik, beszél, mit beszél, be nem áll a szája, egész nap mondja, megállás nélkül formálja a kis “á”-kat, meg az “ó”-kat, építve ezekből hatalmas szóvárakat, kastélyokat, szócsúszdákat, amin vicces szavak csúszdáznak. Építenek szóból szóembert, aminek repedt fazék a kalapja, és széngombot gombol álmába.
A szócsaták is érdekesek, ilyenkor kis szóbuborékokat dobálunk, hogy egymás szópáncélján pukkanjon szanaszét. Nézd, ott repül egy “autó”, ott meg a kis “liliom”, amott meg egy “serteperte”. De nem csak beszéd folyik a játék mellett, folyton folyvást folyik a móka; fel a várba, át a hengeren, le a csúszdán, “hé, barátom, hozd a kosarat”, már szedjük is a gyümölcsöket; van ott zöld alma, egy citrom elgurult, oda bújt egy barack, mellette a szilva.

De van, hogy alszik a játszóház. Szunnyadozik szépen szendén. De olyankor sem szomorú, hiszen, mennyi hálás lélek melegíti olyankor is emlékeiben. És a várakozás szép reménye is fűti a kedves mászóka minden tagját.
Növekedik hát, nyúlik a lába, ujjait az égnek vágja, győztesen, hogy mindenki lássa, mert büszke már a mutatványra. Gyertek, és nőjetek velünk, egyszer majd pecázni is lemegyünk. A rét közepén sátrat verünk, uzsonnára lekvárt kérünk.

 

 

A játszóház életében kb. évente eljön az a pillanat, amikor valamiféle változás kell. Kell, hogy frissítsem a szülinapi játékokat, kell, hogy valami új dolgot találjak ki, vagy valamivel meglepjem a munkahelyem, illetve az odajáró vendégeket. Idén nyáron nem volt kérdés, mi lesz az az újdonság, hiszen az előző festés, melyet az én imádni való Svihák Gizi bohóc hugicám festett fel már úgy lekopott, hogy a Chaplin-re sem ismertek fel a gyerekek. Ezért most a hónom alá vettem a Szundi Szandit, és rendesen kimázoltuk a szülinapi termet.

Na jó, bevallom, én, mint segédmunkás, mint színező voltam jelen a munkálatokban, de mentségemre legyen mondva, közben én játszottam a nyári szünetben olyan gyorsan lebarnuló(nem nálunk) gyerekekkel, valamint persze a tábor szervezése is eltartott néhány hétig. De azért, mint azt majd a képeken is láthatjátok, én is ecsetet ragadtam. A koncepciónk természetesen a saját gyerekkorunk, és annak meghatározó mesefigurái, a különlegesség pedig, hogy csak magyar figurákat mázoltunk fel, és nem kerültek be bábfigurák, így például Süsü, vagy Mekk Elek, de a TV Maci sem. Megszenvedtünk, két hét kőkemény munka volt, de megérte, én imádok most ott ücsörögni és végignézni az alkotásunkon. Remélem, ti is sokan eljöttök, és megnézitek, nekünk sokat jelentene. Ezt nem elég képeken látni. És tudjátok mit? Beszélgessünk ezekről a figurákról, kinek melyik volt a kedvence, melyik most, a gyerekének melyik, mit jelent neki ez az egész. Egyébként, eddig minden gyerek felismerte legalább a felét…de lássuk a képeket.

DSCF3149 DSCF3148 DSCF3147 DSCF3146 DSCF3145 DSCF3144 DSCF3143 DSCF3142 DSCF3141 DSCF3140 DSCF3139 DSCF3138 DSCF3137 DSCF3136 DSCF3135 DSCF3131 DSCF3132 DSCF3133 DSCF3134

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.