Mindennapok a játszóházban

Ez a bejegyzés azokról a gyerekekről szól, akik csak úgy meglepnek engem, és eljönnek hozzám egy kis játékra. Általában hívatlanul, váratlanul érkeznek, és maradnak, amíg folyik a játék. Imádni való cuki pofák, és nagy vagányok játszanak ilyenkor velem, a jó öreg Balázs bácsival.

Angelika & Lia

Ismerjétek meg Angelikát, és énekes torkú hugicáját, Liát. Mint már megszokhattátok, ebben a rovatban olyan emberekről van szó, akiket régről ismerek, vagy valami szorosabb érzelmi lánc fűz hozzá, mint az, hogy néha ellátogat a játszóházba játszani. Angelikának még azt hiszem a harmadik buliját csinálhattam én, és azóta is rendszeresen jár hozzám, hogy feltöltsön engem szeretettel, ugyanis ebben a lányban annyi szeretet bujkál, hogy engem mindig csurig tölt meg vele. A kistestvérét, Liát még csak most kezdem megismerni, de imádni való. Azt képzeljétek el, hogy egyfolytában énekel. Megállás nélkül énekel valami gyerekdalocskát, de persze az ő kis szintjén, én meg fetrengtem a röhögéstől, mert ezek a dalok ilyenek: “á-ó á-i, á-ó á-i kejjjennnfel” :D. Most gondoljátok el, ez a kislány mindenfelé mászkál a játsziban, és így, ilyen módon énekel. És képzeljétek el, nem csak Angelikában buzog túl a szeretet, hiszen megkaptam az első Jézuskás ajándékomat, méghozzá az egész családtól, egy hatalmas tábla csokit, amit persze a gyerekekkel meg is ettünk. Csodálatos, hogy ilyen jó munkahelye lehet az embernek! Csodálatos család, csodálatos emberekkel benne, mi kellhet még? Egy kép is készült a lányokkal, megmutassam? Idesüssetek:

IMG_20151219_115237

 

Leonóra

Váratlan vendég lepett meg ma a játszóházban, és töltötte be kedvességével, bájával. Ám, mielőtt nekikezdtünk volna közös játékunknak, kiderült, hogy Leonórának én voltam a jutalom, hiszen, mint ahogy azt majd a képből is láthatjátok, ma német nyelvű szavalóversenyt nyert ez a tündérlelkű kisasszonyka. Méghozzá úgy, hogy egyáltalán nem tud németül, és elsős létére másodikasok elől vitte el a fődíjat. Nagyszerű játékkal jutalmaztam meg Leonórát, akinek nem is olyan rég még a szülinapját ünnepeltük. Kívánom neki, hogy sok ilyen csodás díjat nyerjen még, és mindig az legyen a jutalom, hogy elhozzák a szülei hozzám a játszóházba. A játék végén elkészült a fotó is, csodáljátok ezt a hajkoronát, ezt a szép ruhát, és benne a mindig mosolygós Leonórát.

IMG_20151203_175605

 

Benett

Mások talán unalmasnak mondanák azokat a hétköznapokat, amiket én a játszóházban töltök déltől négyig, míg meg nem jön a gyereksereg. Én azonban bárhogy is próbálkozom, nem tudok unatkozni, és a mai napon nem is lett volna lehetőségem, ugyanis, egy kedves család jött be hozzám. Életükben először jártak a játszóházban, kicsit nehezen is ment a feloldódás, de aztán hamar rájöttek, nem kell tartani tőlem. Egy éves forma kis gyerkőc lépegetett anyukája mellett, Benett névre hallgat. Közösen fedezték fel a labdás medencét, a mászókát, és akkor lett igazán jó a játék, amikor elővettem a kis gitárom, és Benett is odatipegett, hogy kipróbálja tehetségét. Néhány ujjcsapással megpengetett néhány húrt, majd elégedetten tapsolt magának. A sírás abba maradt, Benett feloldódott, onnantól minden játékot félelem nélkül próbálhatott ki. Majd apukával beszélgettünk, és büszkén mesélte el nekem, hogy a kisfiának ma van az első születésnapja. Ez számomra éppen aktuális, na nem azért, mert én is egy éves vagyok, de ma pont annyinak éreztem magam délelőtt. De, hogy ez pont ma, és pont ide tévedt be ez a család…el is döntöttem hamar, hogy megírom ezt nektek, hiszen Benett első szülinapjának a részese lenni. Minden szülinap fontos, főleg a kerek számok, de az első gyerek első szülinapja az mégis olyan, ami az első. És pont erre nem emlékszünk…na mindegy. Isten éltesse Benettet, és kívánom, hogy nagyra nőjön, és minél többször látogasson meg engem itt a játszóházban.

IMG_20151202_142318

A minap csak úgy magamban ücsörgök benn a játszóházban, mikor is egy igazi meglepetésnek örülhettem, hiszen a szülőfalumból egy nagyon kedves barátom lepett meg unalmamat elűzve. Ez a kedves kis lányka, Liza minden bájával, állandó mosolyával az arcán, csak úgy lazán, semmivel nem törődve, mint akit ágyúból lőttek ki szántotta fel a linóleumot talpacskáival, úgy futott el mellettem, hogy felfedezze az újdonságokat, hogy kipróbálja a rég nem látott játékokat. Aztán, miután kipróbált mindent, végigfutotta a labirintus összes apró szobácskáját foglalkozott velem, és csak azután kérdezte meg, hogy hogyan is vagyok, majd kezdett el ráncigálni, hogy valami játékot, valami közös szórakozást találjunk már ki, ha már eljött hozzám. Én meg persze nem tudhattam, hogy mi is volt az már régen amit játszottunk, hogy mit is találtam ki azóta, és mit is játszhatunk olyat, amit esetleg nem ismer. Volt időnk, tehát végig vettük azokat a dolgokat, amikkel kecsegtethettem neki a közös szórakozás alkalmával. Elővettük a kockákat, a társasokat, elménkből kipattant, mesebeli, kitalált figurákat, és úgy töltöttük el azt a nagy időt, hogy észre sem vettük, már mehetünk is haza. Őérte jött az anyukája, hogy hazavigye szülőfalumba, engem pedig várt az otthon melege, hogy aztán kis gondolkodás után megmutassam nektek Lizát, ki olyan régi barátom, hogy szinte látom felnőni, aki olyan régi barátom, hogy örökké a szívemben fog élni, még akkor is, ha felnőtt lesz, és majd a saját gyerekeit szórakoztathatom. Drága Liza, egyet tudok neked mondani; sose változz meg, mindig maradj ez a szerény, de életvidám lány, mert ilyenekre szükség van, hiszen ettől lesz szebb a Világ.

IMG_20151105_175408

Aztán egy másik napon, még jóval korábban benn járt nálam egy olyan igazi szupertehetség, ki, ha viszi tovább a családi hagyományt, hát könnyen lehet ő is Magyar válogatott, vagy épp Világválogatott, mint az apukája, vagy a nagypapája. Ez a gyerek, ki már oly sokszor kápráztatott el labdaügyességével a kis Iváncsik Máté. Be kell vallanom, hogy a család nekem elég régről ismerős, hiszen Máté nagybátyja, apukája testvére, Tomi nekem osztálytársam volt még a Balázs Bélában, sőt az apuka, Gergő csak egy osztállyal fölöttem járt. Mátéval először évekkel ezelőtt találkoztam, még alig volt 3-4 éves. Gyakorlatilag azonnal kicsavarta a kezemből imádott labdámat, és már szórta is a kosarakat a jól bejáratott gyűrűbe. Gyakorlatilag, míg apukájával váltottam néhány szót, már meg is döntötte a rekordomat. Aztán magunkra hagytak minket a szülők, és gyakorlatilag csutakig izzadva, fantáziánkat szabadon engedve kosaraztuk végig a nálam eltöltött kellemes időt. Alig bírtam áradozni apukának a gyerekről, aki úgy kapta el a tekert, cunder labdát, mint aki még álmában is kézilabdázik. Azóta rengetegszer volt nálam Máté, de még az új kedvencemet, azt a labdát, amit aztán tényleg nem adok ki szívesen a kezemből ő még nem is látta, úgyhogy már alig várom, hogy újra találkozzunk, és kosarazzunk, kézizzünk, a lényeg, hogy a labdát egy másodpercre se tegyük le. Sajnos Máté elég messze, Veszprémben él, ahol apukája ötösével dobálja a gólokat, de talán a téli szünetben találkozunk. Addig is Máté; csak maradj a labda közelében. Egyszer majd neked szeretnék szurkolni, és büszke lenni, hogy ismertelek. Remélem, majd akkor is pajtik leszünk. Íme egy kép a haveromról, Iváncsik Mátéról.

DSCF3150

 

Egy kedves kis barátocskám lepett meg engem hétfő délután, hogy egy kicsit elszórakoztasson, és hozott magával egy sztorit is. Melyik legyen előbb a kisfiú sztorija, vagy az ő szórakoztatása? Hadd lássam a kezeket! Senki? Na mindegy, akkor legyen az, hogy ez a Benedek hogyan is szórakoztatott engem, utána akkor következzék a sztori. Nos, mint aznap kiderült, ez a Benedek egészen véletlenül bohóc vénával rendelkezik. Kis vékonydongájú 5 éves fiúcska, halk szóval felvértezve, és olyan serteperte mozgással, ami egyből nekivezette őt a falnak. Elkezdtem figyelni, de még nem szóltam hozzá, ment tovább, lecsúszott a csúszdán, majd mikor mászott ki a labdák közül, Benedek nem látta, hogy a küszöb előtt két dézsa van egybeforrva, fenékkel beleesett. Na, ekkor már nevettem. Majd, hogy megy még egy kört meglökte a csüngő boxzsákot, amely persze visszaadta a lökést, és borult a Benő. Na, ekkor a fejébe nyomtam a kalapom, és előhalásztam egy bohócorrt. Ráaggattam, megmutattam anyának, apának az új kollégát, majd megmondtam Benőnek a véleményem; szerintem ő bohóc. Le is fotózkodtunk, a sztori végére kirakom a képet is, de most nem érek rá, még el kell mesélnem a bizonyos sztorit. Anyuka finom unszolására Benedek elmesélte nekem, hogy kinn volt a Győrkőc fesztivál megnyitóján, melyen maga Borkai Zsolti bácsi tartott beszédet az egybegyűlteknek. Benőke meg nem értette, hogy mit keres a színpadon a Balázs bácsi öltönyben, ugyanis Benőke összetévesztett vele, és még meg is jegyezte ezt szüleinek, akik korrigálták nála a képzavart, megmondták, hogy “nem, ő a Zsolti bácsi”, erre Benedek nem volt rest megjegyezni, hogy sebaj, még a nevünk is hasonlít. Így történt meg, hogy Borkai Zsoltot az a megtiszteltetés érhette, hogy összetévesztették velem :D. A kép meg itt van, vigyorogjatok ti is egy jót:

DSCF3130

 

Na ezt nézzétek emberek. Tegnap olyan gyerekek voltak nálam, akik már párszor megörvendeztettek. Régen már voltak nálam párszor, anyuka mosolyával jelezte, hogy megismer, hogy “ismerőseként” tekint rám. Ők Brazíliából jöttek kicsi hazánkba, de mivel csak néhány szót váltunk angolul, szinte semmit nem tudok róluk. De minek is tudni, hiszen a játék öröméhez nem kell megbeszélés, se tárgyalás, csak el kell engedni magunkat, és kész. Egyébként, tudjátok, mit figyeltem meg? Bárki jött is be játszani, amikor az a két kis négercsók ott játszott nálam, ugyanúgy bántak velük, mintha fehér bőrű gyerekek lennének, fel se tűnt nekik szinte a különbség. Ezért mondom, a játékban nincsenek színek, szagok, csak a játék. De nézzétek meg a képeket, amiket akkor csináltam, mikor még csak ketten játszottunk a néger ikerbabákkal. Imádni valóak voltak, de csibészes rosszaság is volt bennük, én meg egy szót se tudok portugálul, csak mentem utánuk, és pakoltam.

DSCF2865 DSCF2864 DSCF2862 DSCF2861

 

Gyermeknapi elfoglaltságaim miatt ma voltam először néhány nap után a játszóházban, és micsoda meglepetés ért. Az egyik legjobb gyerekbarátom látogatott meg. Vivien. Nagyon sok dolgot köszönhetek neki, és el is szeretném mondani, micsoda zseni is ő. Gyakorlatilag úgy tapad rá a művészet, mint a kosz a suliudvaron. Olyan táncokat ismer, olyan táncgegeket, amiket csak sok sok tanulás után lehet megtanulni, de tényleg, kánkán, hogy majorette bottal hogyan kell lóbálni, mindent tud. Nagyon sok jó órát töltöttünk el játszva, és őt aztán minden érdekli, és mindig jut is eszébe valami. Énekeljünk, színészkedjünk, társasozzunk, bármi, csak mozgassuk az agyunkat, és a kreativitásunkat. Szóval, bemutatom nektek Vivient. Ő olyan, aki, ha felnő, simán felveszem magam mellé bohócnak. Csak majd érjen rá.

DSCF2810 DSCF2807

És ilyen képet tud rólam csinálni a Vivi:

DSCF2811

És ilyet saját magáról:

DSCF2843

Nagy színésznőként fogjuk őt visszalátni, és akkor majd jöhettek hozzám, hogy “te megmondtad” :)

 

 

Mozgalmas nap volt ma a játsziban, kora délután meglepett engem a két kedvenc kiscsajszim, a Hunyadi család csodás sarjai Solya és Emese. Hatalmasat játszottunk, majd miután kimentek egy Japán család nézett be hozzám életükben először. Elég jól beszéltek magyarul, jobban, mint angolul, így jót tudtunk beszélgetni, egy képen még le is tudtam kapni az egy éves kislányt, akit Esora-nak neveztek el szüleik. Tündéri fiatal család, Kyoto városából jöttek Magyarországra, ma már itt dolgoznak, és egyébként Japán barátokat keresnek, szóval, aki ismer Győrben Japán embert, biztosan érdekelné őket a telefonszámuk. Még egy időben Miló és Liza is benézett hozzám zárásig. Két tünemény. Pörgősek, vagányak, semmi hiszti, csak a felszabadult játék, megállás nélkül. Bírom az ilyen skacokat. Majd egyik kedvenc focis partnerem, Máté jött be, és zavart be a kapuba, hogy akkora gólokat lőjön nekem, mint a céronáldó. Izgis és mozgalmas nap volt, jól fog menni ma az alvás. És nem felejtettem el képet sem csinálni, íme:

DSCF2794 DSCF2796

 

Régi cimborám, Liliána lepett meg ezen a szép, szerdai napon, míg anyukája találkozót szervezett meg valakivel. Évente csak néhány alkalommal találkozom Liliánával, de azok mindig emlékezetes pillanatok. Ma beöltözőset játszottunk, kicsit golfoztunk, kártyáztunk(elnyerte a zsebpénzem), baseball-oztunk azzal a kalapáccsal, ami üvegtörés hangot ad ki, egyszóval jól elvoltunk. Liliána azt üzeni, akik ezt olvassák, “a Balázs bácsi jófej és jól lehet fejbe kólintani”. Jót szórakoztunk, és még selfie-ztünk is egyet, ezzel kedveskedem nektek ma.

DSCF2785

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.