Mindennapok a játszóházban

Ez a bejegyzés azokról a gyerekekről szól, akik csak úgy meglepnek engem, és eljönnek hozzám egy kis játékra. Általában hívatlanul, váratlanul érkeznek, és maradnak, amíg folyik a játék. Imádni való cuki pofák, és nagy vagányok játszanak ilyenkor velem, a jó öreg Balázs bácsival.

 

Régi cimborám, Liliána lepett meg ezen a szép, szerdai napon, míg anyukája találkozót szervezett meg valakivel. Évente csak néhány alkalommal találkozom Liliánával, de azok mindig emlékezetes pillanatok. Ma beöltözőset játszottunk, kicsit golfoztunk, kártyáztunk(elnyerte a zsebpénzem), baseball-oztunk azzal a kalapáccsal, ami üvegtörés hangot ad ki, egyszóval jól elvoltunk. Liliána azt üzeni, akik ezt olvassák, “a Balázs bácsi jófej és jól lehet fejbe kólintani”. Jót szórakoztunk, és még selfie-ztünk is egyet, ezzel kedveskedem nektek ma.

DSCF2785

Színes internet

Mert mindenki ismer jó sztorikat, és el is mesélik nekem, aztán én meg tovább juttatom nektek. Érdekes hely a játszóház. Azon felül, hogy minden náció képviselteti magát, nagyon érdekes emberek jönnek ott össze, akik érdekes történeteket mesélnek. Van, hogy a nagyvilágból, van, hogy a saját életükből. Most megpróbálom a személyes dolgokat objektivizálni, hogy ne legyenek benne felismerhető elemek az egyén számára, magyarul, hogy ne ismerjen se magára, se más őrá egy-egy történetben, esetleg, hogy az a valaki mesélte már ugyanezt a históriát. És megpróbálom hűen visszaadni azt a sok sztorit, amit meséltek nekem, amivel színesítették az én életem, és én megpróbálom színesíteni az internetet, és a ti életeteket.

 

Nevetve elaludni

Nemrég egy nénike mesélte a mamám falujában, hogy gyerekkorában az a hiedelem járta, hogy a nevetés segít elaludni. Gondoltam, ennek utánajárok. És valóban. Ugyanis, nevetés közben egy picit leesik a vércukorszint, amitől aztán előbb elnyom minket az álom. De, hogy ennek hatása meddig él, nem tudom, de azt tudom, hogy miért vagyok szkeptikus ezzel kapcsolatban. Én, ha jókat röhögök, jó sztorikat hallok, még utána percekig, sőt, van, hogy egy órát azok a jó poénok mászkálnak a fejemben. Még, ha fejbe kólintanak sem tudok tőlük elaludni. Csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok, számlálhatatlanul, mintha bárányokat számolnék. Egyébként, nekem az sem jött be. Szerintem, a jó altató a szeretkezés, vagy egy pohár bor. De valaki az olvasásra esküszik, én azonban ezt is cáfolom, mert, ha jó a könyv, még reggel is kiszáradt szemekkel vagyok képes a könyv fölött görnyedni. Azonban, úgy néz ki, a népi hiedelem is, és az internet is azt mondja, lefekvés előtt egy jó poén, egy kis csikizés, és nincs az a dög meleg, ami ébren tudna tartani.

3264069-130527161612

 

 

Tartósabb szépség

Kevesen gondolnák, de rokoni ágon még a szépségiparhoz is van közöm. drága, jó anyám manikűrrel, műköröm építéssel foglalkozik. Egyszer ő mesélte (nem nekem) valami utazás alkalmával, hogy, ha azt szeretnénk, hogy a körömlakk tovább megmaradjon a körmünkön, és nem szeretnénk, hogy letöredezzen, hogy repedezzen néhány nap után, akkor a lakkozás előtt egy vattapamacsot mártogassunk ecetbe, és kenjük be vele körmeinket, majd csak utána kenjük rá a lakkréteget. Bevallom, én nem próbáltam, de úgy néz ki, ez a nap már csak ilyen, népi hiedelmek, praktikák jutottak eszembe, melyeknek végül utána is néztem, bár, ebben a lakkozásban megbízom a hozzáértőben, de, ha nem tenném, többé nem kapnék palacsintát, azt hiszem. Egyszer érdemes kipróbálni, de inkább nőknek, és maximum bowling játékosoknak.

lakkokf1

Heti favorit

Azt tudnotok kell rólam, hogy én nagy rajongó vagyok. Nem egy dolog az, amiért én rajongani tudok, hanem mindig más. Persze, van, amiért ősidők óta, és örökkön rogyok térdre, és hajolok meg a földig, ezeket a dolgokat nem is ide gyűjtögetem, itt másról lesz szó. Ez a rovat azokért a rajongott dolgokért lesz felelős, ami az adott héten telít el engem a rajongás bűvös érzésével. Ez időszakos, általában a következő héten már nem is érdekel annyira, de a kisagyamban, a tudatalattimban helyet bérel magának, míg a fejem felett nem kezd el nőni majd a pázsit. 

 

ezen a héten én egy nagyon furcsa, de a huszadik/huszonegyedik században meghatározó alakja volt ő a művészetnek, a Világ fordulásának, és persze az én halandó és néha maradi személyemnek. Nagy szavak ezek, de valóban, erről az emberről mindenki formál véleményt, és általában ketté osztja az emberek táborát, van, aki rajongással fordul e felé a komikus felé, van, aki rá se bír nézni. Persze, sokat tett ezért ő, ha csak az életútjára, a bulvár életére gondolunk. Ez a személy Woody Allen.

images

A rovat első számában arról fogok mesélni nektek, hogy miért pont őt választottam, miért ő debütálja ezt a rovatot. Mint mondtam az előbb, nekem, hogy egy valakiért/valamiért maximum egy hétig tudjak rajongani, először is, teret kell kapnia a szabadidőmben. Nos, egészen elgyengült estémben, nem tudtam magammal mit kezdeni, és a számos dvd lemezeim előtt ültem, azon töprengve, vajon, hogyan töltsem az estém. Ismeritek azt az érzést, amikor kitalálsz valamit, majd megvétózod, valami belső erő azt mondja, mégse “ezt” válaszd, keress tovább, majd, mikor rátaláltál, ahhoz sincs kedved, és a következőnél is, meg a következőnél is ez a belső indíttatásod. Aztán a végén nem csinálsz semmit, és bosszús vagy magadra. Nekem ilyenkor általában valami nagy kedvenc filmrendezőm egyik munkáját vagyok kénytelen megnézni, mert bennük én sosem csalódom. Persze, itt is jön a dilemma, vajon, melyiküket válasszam. A tuti tipp; Woody Allen. Aztán, persze az első másodpercben, ahogy a fekete háttér előtt megjelennek az első fehérrel festett betűk, ahogy elindul valami Woody-ra abszolút jellemző swing, vagy jazz zene, én már tudom, jól választottam, és dőlök hátra karosszékemben, majd a film végén úgy állok fel, hogy imádom ezt a faszit, és persze, onnantól meghatározza szinte minden estém(nehéz lehet velem és a mániáimmal együtt élni). Argóval kifejezve magam, rácuppanok, mint a pióca. Ez volt az egyik ok, amiért őt választottam. A másik ok egy igazi főhajtás. Volt egy barátom, igaz barátom volt ő nekem, nemrég hunyt el. Mindketten óriási film őrültek lévén,  számtalan estét, éjszakát beszélgettünk át filmekről, rendezőkről, kedvencekről, színészekről, operatőrökről. Sajnos, nemrég tragikus körülmények között elhunyt, de elmondhatom, ő az egyik legnagyobb zseni, akivel valaha találkoztam. Egy kicsit, ezzel az első résszel Pingiczer Csabi barátomnak szeretnék kedveskedni, és vezekelni, feldolgozni magamban az ő halálát.

Mindig is azt mondtam, akik megkérdezték, hogyan lettem bohóc, hogy négy ember, négy bohóc karakter volt rám óriási hatással; az egyikük Federico Fellini bohóckarakterei a filmjeiben, a másikuk Groucho Marx, természetesen Roberto Benigni, és a magyar kiválóság, Alfonzó, meg persze az öreg Woody. Fellini bohóckarakterei az alapot biztosították az én “bohócházamnak”, Groucho Marx a nagy, és csipkelődő szájával, a pofátlanságával hatott rám, Benigni és Alfonzó a személyükből fakadó bohóc énnel fertőzött meg, akiket ha csak meglátok, már fülig ér a szám, és Woody a hihetetlen geg mennyiségével, valamint az intellektusával nyűgözött le, és hatott rám. Ezekből a karakterekből épül fel a Svihák Oszi. És, ha ismeritek ezeket a karaktereket, tudhatjátok, egyikük sem öltözött be bohócnak életében szinte sosem, hát ezért nem festem ki magam, ezért nem hordok 5 számmal nagyobb cipőt, és ezért nem vagyok az a bohóc, amitől általában a kisgyerekek félnek. De maradjunk Woody-nál, mert egyszerűen nem bírom abba hagyni az írást. Woody karaktere, ahogy ő felépítette önmagát, elképesztő. Eleinte csupán szövegíró volt, és vagy önmagának, vagy más stand up-osoknak írt ő gegeket, rövid jeleneteket, amivel New York éjszakai világát színesítette. Az ő humora inkább intellektuális, és önironikus. De itt van néhány példa: “Mondhatnám, hogy a szüleim nem szerettek. A kádban általában hajszárítóval és rádióval játszottam.” “Amikor születtem az orvos kijött a váróterembe, és így szólt apámhoz: Amit tudtunk, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát”. “Évekig nem szóltam a feleségemhez. Nem akartam félbeszakítani.”

Elképesztő zsenialitással találja meg a hangot a közönséggel, valósággal berobban a new york-i arisztokrata világ köztudatába, de ez még semmi, ez még csak New York. Gyakorlatilag egyfolytában ír, megállás nélkül dönti magából a vicces jeleneteket, majd persze – mivel a gyerekkorát a moziban töltötte -, a filmek írása felé fordul. Ekkor születik meg az a karakter, akit ma is ismerünk. Egyrészt, hat rám az ő lelkesedése, a munkához(a nemes munkához) való hozzáállása, egyrészt az, ahogy hozzányúl a filmekhez, a szöveghez, egyes témához. Teljesen egyedi, messziről felismerhető, és összetéveszthetetlen. És nem csak a vicces filmjeit említhetjük ugyanezen a skálán, hiszen a komor, a komoly filmjei is ugyanolyan erejű, és valóságos alkotások, mint a viccesek. Szinte kiszámíthatatlan, mikor, mit húz elő zsákjából. De, hogy ne csak beszéljek, a korai filmjeiből kiválasztok egyet, egy apró jelenetet(én akárhányszor látom, hülyére röhögöm magam), és a többit holnap tárom elétek:

Életem az életem után

Már a megismerkedés is egészen kalandos volt Ginával(dzs-vel), hát még ahogy felajánlotta, szívesen elmesélné nekem, valamint az én kis olvasó közönségemnek a maga tragikus, ám számára éppoly tanulságos történetét(melyben szerepet kap  a portrérajzolás is, aminek itt nézhettek utána). Ez a lány megjárta a poklot, de nemhogy felállt belőle, még úgy is vette, mint az élet velejárója, mint, ahogy mi tudomásul veszünk egy idegesítő pattanást. Én könnyes szemmel fogadtam el az ajánlatát, mellyel talán másokba önt hitet az élet nevű társasjátékot játszva. Betegsége megtanította Ginát, hogyan éljen teljes életet, és remélem, mindenki hasznát veszi, és tanul belőle valamit. Íme Gina élete. 

 

Hepa micsoda?

1.

Üdv, ez az első publikus írásom a nézeteimről, véleményemről, tapasztalataimról, vagy egyáltalán önmagamról, ezért az illemnek megfelelően és azért, hogy a későbbi írásokat jobban értsétek, szeretném bemutatkozással kezdeni. Gina vagyok (ejtve dzs-vel, igen, ennyi rigolyám nekem is van), egy jelenleg 24 éves, vidéken született és nevelkedett, majd 15 évesen ,,világnak,, indult lány. A történetem lényegében 11 évesen kezdődött. Igazi határban csavargó, vidéki, szalmabálákon ugráló és homokozóban békákat vadászó eleven gyerekek voltunk. Fogalmunk sem volt sem a facebook-ról, de még a betárcsázós internet is később fertőzött csak meg bennünket, és a tv-ben kora este vetített Fókusz is hidegen hagyott. (Amúgy is értelmetlen című műsor volt, emlékszem, szívem szerint átneveztem volna Kókusznak, az legalább értelmes szó és finom is, gondoltam akkor.) Szóval elmondhatom, hogy tiszta (magyarán nyakig sáros), valódi, és nagyon szép gyerekkort élhettem meg. Ám 11 éves koromra elfogyott a lendületem. Sokszor fáradt voltam, nehezebb volt kimenni a többiekkel játszani, és betegség érzet kerített hatalmába. Mivel ezeket leszámítva semmi kézzel fogható dolog nem utalt betegségre, gyártanom kellett némi bizonyítékot, hogy higgyenek nekem. Elég volt a fürdőszobáig mennem érte a meleg víz alá dugva a lázmérőt, majd bemutatni az eredményt, ám a szüleim sem a falvédőről másztak le… Gondolták, bedobják a kis színésznőt a vízbe (egyébként is komoly terveim voltak Hollywoddal és Leonardo diCaprióval), és kértek egy vérvételt a gyermekorvosnál. Akkora szám volt, hogy nem hátrálhattam meg, ezért összeszorított kezekkel és krokodilkönnyezve-parázva sétáltam be a rendelőbe Anyukám kíséretében, majd megtörtént aminek meg kellett történnie. Annyira izgultam, aztán annyival nagyobb megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, hogy hamar eltelt egy vagy két nap is talán, mígnem a következő napon jött az eredmény, Anya értem jött az iskolába, és séta közben mondta, hogy teszünk egy kitérőt a boltba, mert holnap már kórházban leszek. A hármas májenzim értékeim az egekben voltak, a papírjaim alapján csúnya alkoholista is lehettem volna, márpedig 11 évesen (tudom, van kivétel a nagyvilágban, de…) nálam ez nem volt helytálló. Bekerültem a győri Petz Aladár kórházba, ahol egy ideig Hepatitis C gyanújával kezeltek. Még karantént is kaptam, meg aggódó szülőket, sajnálkozást, még több aggodalmat, könnyeket, vérvétel után vérvételt, aztán lehangoló eredményeket. Emlékszem, az utcára nézett az ablakom, alatta rajzolgattam, pályázatra is készültem. 11 éves fej, nem nagy kor, de ahhoz elég, hogy felfogja az ember: baj van. Gondolkoztam már rajta, hogy vajon akkor is ennyire tisztán tudtam, hogy lehet, már nincs is olyan sok hátra, vagy ez utólagos magyarázat az akkori vágyaimra, de az ablakon kinézve, az utca zaját hallgatva összeszedtem, mit tennék még, ha tehetnék. Készült egy bakancslistám (csak akkor még nem tudtam, hogy így hívják). Innen jött a motorozás iránti szerelmem. Annyiszor hallottam a főúton elzúgó motorokat… én is akartam. Kimotorozni a világból is, minden baj elől, de leginkább ki a kórházból. Uralni egy erővel teli fém testet, és sebességet, vezetést érezni. Ha tovább élhetnék még, biztosan motoroznék, és persze megnézném, mi a helyzet a világ különböző. Ezután a Hepa C-s beletörődés után nem sokkal az orvosok hoztak egy jellemzően jó, és egy rossz hírt. Kezdem a jóval, téves volt a diagnózis, nem Hepatitisről van szó, a fekete leves pedig az, hogy fogalmuk sincs, mivel állunk szemben. Majdnem egy év telt el ebben a bizonytalanságban, mígnem az Apukám az asztalra csapott, elege lett a tétlenkedésből és a kérdőjelekből. Ezek a helyzetek sosem a gyereknek a legrosszabbak, hanem a szülőknek, akik tudják, hogy baj van, de azt nem, hogyan segíthetnének. Így kerültem fel a budapesti gyermek klinikára, ahol májbiopsziát végeztek. Itt történt, hogy a biopsziára hordágyon tolva a liftben beállt hozzánk egy pap, teljes felszerelésben, bibliával. Kirázott a hideg és eltört a mécses. Jött elköszönni! Ennyi volt. Azt hiszem felfokozott érzelmi állapotban lehettem :D. A pap kiszállt, engem pedig tovább toltak, majd szép álmokat kívántak, én pedig szépen. A mintavétel eredménye egész hamar megérkezett, ha jól emlékszem akkoriban Bécsben elemezték ki, majd Szőnyi doktor úr irodájában verset szavaltam, amit a doktor úr mosolyogva meghallgatott, és belekezdett az Ő meséjébe, csakhogy ez a mondóka a szüleimnek szólt. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy Wilson kóros vagyok. Ez egy réz anyagcsere betegség (lebutítottan fogalmazva, de szerintem egy átlagos embernek máshogy nem hogy latin, egyenesen kínai lenne). 12 éves koromra elkezdtek kezelni Wilsonra, gyógyszert kaptam, amit minden nap 3 alkalommal kellett bevennem. Úgy kezdtem neki a folytatásnak, mint egy időmilliomos. Kedves Nav, aki akkor még Apeh néven voltál a szeretet tárgya, kérlek most jobban figyelj a nagy halakra. A kórházi szobám ablaka alatt megálmodtam, most pedig eljött az ideje, hogy cselekedetté formáljam az akaratom dinamikáját, azaz, hogy elkezdjek motorozni. Már csak motor, némi felszerelés meg persze jogsi kell hozzá, de sebaj, még vagy másfél év mire egyáltalán kresz könyvet vehetek a kezembe, plusz mire iskolapadba is ülhetek a legközelebbi autós suliban. Addigra összeszedek annyi anyagit, amennyire szükségem lesz. Hogy miből? 12 évesen ez jó kérdés. Szerencsére már az oviban is rajzoltam, gondoltam majd eladogatom a rajzaimat. Akkoriban nyilván nem a tehetségemért, hanem a cuki pofimért fizettek a Család ismerősei pár száz forintokat, de ez kitartóan és minden egyes rajzzal fejlődve, később a koleszban félrerakott zsebpénzemmel kiegészítve elégnek bizonyult ahhoz, hogy megvegyem apránként a felszerelést, végül a romet kadettemet és a kölcsön bukót leváltsam életem első, saját vételű 125-ös MZ ETZ-jére! 16 évesen boldog motoros voltam! vagyis majdnem… pár egészségügyi dolgot leszámítva, de úgy megtáltosodtak az ujjaim alatt a karakterek, hogy azt hiszem a folytatás a következő blogbejegyzés privilégiuma lesz. :)

Mai névnapok

Isten éltesse a mai névnaposokat. Bár, nem égbe kiáltó, hogy valakit felköszöntsünk neve napján, hiszen ez is csak egy nap a sok közül, ám van, aki többre tartja ezt a napot, mert szeret ünnepelni, vagy, mert szereti, ha őt ünneplik, esetleg nem kap elég odafigyelést, és ilyenkor éli meg azt, hogy egy kicsit nagyobb fókuszú nagyítólencse alatt ácsorog. Nem mondom, hogy elutasítom, ha felköszöntenek, de szerintem a helyén kezelem, viszont egy biztos, az sokkal rosszabb, ha egy másik, általam kedvelt embert elfelejtek felköszönteni, és neki rosszul esik, míg, ha ő nem teszi meg ezt a gesztust, én csak vállrándítok. Nem üzenni szeretnék ezekkel a sorokkal, hanem kiküszöbölni a hibát, talán így legalább én nem fejeltem el, és talán lesz olyan ember, aki ugyanígy vélekedik, és segít neki ez a napi egy helyzetjelentés…

május 20

Ma egy különleges kisgyereket köszöntök, kinek neve Bernát, velem játszik a kezdetek óta, talán ő volt az első kedvenc kisgyerekem. Ma már persze iskolás, sőt, másodikos, így nem jár már be játszani, még a kisöccse sem a Gellért, azért én meleg szívvel emlékszem rá, és azokra a jó félórákra, órákra, amit ott töltött nálam a játszóházban. Egyébként, rá pont nem jellemző, de a neve jelentése az, hogy erős, mint a medve. És persze itt vannak a Felíciák. Rengeteg szaladgál belőlük a városban. De érdekes, mindegyiknek ugyanaz a vezetékneve; Skoda. Mennyi Skoda Felíciát köszönthetünk ma, persze, azért nem kell hangos szóval, még a végén bolondnak néznek a piros lámpánál, amikor átkiabálod, hogy “boooldog névnapot a kocsidnak”. Más a helyzet, ha a saját autónkat hívják így, egy nagy mosással megköszönhetjük neki a kilométereket. És ma (is) boldogan ülhetünk kényelmes ülésébe, hiszen a Felícia valójában azt jelenti; boldog.

A ma született bárányka

Hajt a kíváncsiság, hogy a szülinapodon melyik híresség, vagy hírhedt gazember született még? Úgy érzed, tudnál azonosulni azzal a figurával, ha kiderülne, hogy egy napon születtetek? Esetleg, úgy gondolod, hogy hatást is gyakorolna egy-egy napodra? Voila.

május 20

h200

Egy nagy magyar ikon ünnepelhetne, ha nem hunyt volna el néhány éve. Egy olyan magyar emberről van szó, akinek hangja mindenki fülében visszacseng, ha behunyja szemét, maga elé képzeli Al Pacino-t, vagy épp David Attenborough-t. A szőnyeg alatt közelít otthonunkba, és kell hozzá a titkos varázsdoboz, ami fényével világítja be otthonaink sötét zugait. Ha ebben az országban nem lenne ekkora kultusza a szinkronnak, még mi is ott tartanánk, ahol a lengyelek, gépi hangalámondással néznénk a filmeket. Vajon, akkor is ennyire nagy rajongótábora lenne Magyarországon a Bud Spencer filmeknek? Vajon, akkor is ennyien rajonganának a Hupikék törpikékért, vagy a 90-es években mindenki ilyen nagy, könnyes szemekkel bámulta volna a Baywatch-t, vagy épp a Pumuklit? Szerintem, nem. Szerintem, a magyar szinkron valóban világhírű, minőségét tekintve talán a legjobb(pláne, ha visszaemlékszem, hogy gyerekkoromban, mennyit voltam kénytelen nézni a sat1-t, hogy menő filmeket is lássak), és, hát olyan zseniális színészek adták a hangjukat olyan fantasztikus színészeknek, mint Végvári Tamás. Utána kellett néznem, és kiderült, nem csak Pacino és Attenborough szinkronja volt, de Harrison Ford-é, és több ízben még Robert de Niro-nak, és Ben Kingsley-nek is ő szolgáltatta magyar hangját, és persze sikerét a mozikban. Ha a mai szinkronokat nézzük, ha azt nézzük, mennyire affektálnak, mennyire szélsőségesen nyávogósan szinkronizálnak ma már, bátran elmondhatom, nagyon fog nekünk hiányozni(az igényesebbeknek) Végvári Tamás, és az ő munkája. Természetesen, számos színdarabban, filmben játszott, de azt hiszem, Magyarországon(és főleg vidéken) mi Végvári urat csak úgy ismerjük a legjobban, hogy egy öblös férfihang a film elején bemondja: Al Pacino, magyar hangja Végvári Tamás. Gondoljunk hát rá úgy, hogy meghallgatjuk, mit is tudott ő.

 

 

Vasco da Gama

vasco-da-gama-AB

517 éve, mikor már az emberiség számított a fő ragadozónak, és a fő gondolkozónak, de még azt hitte, hogy lapos a Föld, volt egy kis, óceán parti népcsoport, Portugália. 517 éve, mikor már javában zajlott a gyarmatosítás, ez a kis népcsoport sem akart lemaradni szomszédjától, akik addigra már felfedezték Amerikát! Így arra gondoltak, egy félig ismeretlen, ám már néhány úttal letesztelt irányvonalon, megkerülik Afrikát, és eljutnak a mesés Indiába, hol az aranyat érő fűszereket találják, miket meghonosíthatnak Európában. Gondolom, mondanom sem kell, mennyire fontos volt ez Portugáliának, és persze Európának is. Addig is folyt kereskedelem, de szinte csak a szárazföldön, az meg tudjuk milyen veszélyes, és persze költséges is. De jött egy nagyon tehetséges hajós, és vállalta az ismeretlent. Gondoljunk bele – az én gyomrom, a gondolattól is remegni kezd -, van egy flottád, még indulás előtt ránézel a hajóidra, majd a legénységre, és azt mondod magadnak, az ismeretlen felfedezése, az, hogy “én” legyek az első, többet ér a hajóimnál, a legénységnél, sőt, még “nálam” is. És elindultak. Majdnem egy évig tartott az út, és persze közben megálltak néhány helyen, mert olyan vidékeken jártak, amit előtte nem ismertek: Kongó folyó tölcsértorkolata, az Egyenlítő környéke, a Jóreménység foka, ahol is a kapitány, Vasco da Gama, már bizton tudta, hogy elérte Afrika legdélibb pontját, de szerintem, azt is hihette, a Világ végének előszobájában ring az Atlanti-, és az Indiai-óceán találkozásánál. Hányszor, és hányszor méláztam el azon a gondolaton, hogy, ha én lennék az a bennszülött nép, és egyszer csak kiköt a tenger partján egy ilyen hajó, amiben fura emberi lények, fura öltözetben láthatók, és micsoda felszerelt hajóik vannak, vajon, én mit csinálnék. De Vasco da Gama-t semmi nem tudta megállítani. Főleg, miután elhagyta a Jóreménység-fokát, és ebben ő volt a legelső. Semmi nem állíthatta meg, hogy a Földön elsőként hajón tegye meg a nagy utat Indiába. Tettét természetesen Portugália a megfelelő módon elismerte, és néhány száz évvel később, egy hidat is elneveztek róla, mely ma Európa leghosszabb hídja. Ilyen az, amikor 290-nel repesztesz át a Vasco da Gama hídon:

Programok

Tudjátok-e kedves gyerekek, miért lett a Balázs bácsi Balázs bácsi? Hát, elárulom nektek. Csakis azért, mert ti így neveztétek el. A szülők kedvesen mosolyognak, hiszen, szinte minden felnőtt arra gondol, őszhajú, kedves, idős bácsi ez a Balázs bácsi, inkább hinnék valami természetgyógyásznak, mint bohócnak. Most hagyom, hogy jót mosolyogjatok ti is, ne csak szüleitek, az igazi nevem; Bors Balázs, és csak azért lehettem végül a ti Balázs bácsitok, mert lett egy játszóházam. Egy olyan játszóház, ahol mindenféle programok vannak. Érdekel titeket? Nézzünk a mélyére. Bővebb leírásokat és képeket, a névhez kapcsolódó külön oldalon láthattok. Itt mindig a következő programmal ismerkedhettek, amik majd még csak most jönnek. Minden klubból, minden programot itt találtok, de archiválva a nevéhez kapcsolódó fül alatt keresgélhettek. 

 

Május 22-én, délelőtt 10:30-tól

Ringató foglalkozás Ágival

törpicsek ringató

Rajtakapott levelezés egy idegen országból

Azt hiszed, mindent te tartasz kézben? Azt hiszed, a sorsod a te kezedben van. Elég régóta olvasom ezt a levelezést, ahhoz, hogy tudjam, ez nem így van. Kétségbeesett nő levelei haza, gyerekkori barátnőjének, hogy mi mindennel kell megküzdenie egy idegen országban, idegen emberek között. Sorsát nem ő választotta, az élet állandó kompromisszumokkal kényszerítené térdre őt, de ellenáll, és inkább leveleiben meséli el.

 

Levelek idegenből…első rész
Kedves Barátnőm,
bocsánatodért esedezem, hogy régen kelt levelem élesztő nélkül, de mentségeim remélem megkímélnek szörnyű haragodtól…
Változatosság kedvéért kipróbáltuk a májusi betegséget is, gyönyörű napsütés kint, bennünket meg a szobában ráz a hideg a láztól…Mindkét fiam és mi felmenők is összeszedtünk valami csúnya vírust..Magas láz, köhögés, nátha levert hangulat … Közel egy hete tart… Ezek az északi népek nagyon jól bírják a hideget, múlt héten ugyanis “strandolni” voltunk, van egy kis aranypart a környéken, és ott megmutattam habfehér végtagjaim a napnak…Az őslakosok persze már bikiniben nyomták, meg volt aki a vízbe is bement..
 Képzeld, kisebbiknek már annyira jól megy a járás, hogy nemrég a felügyelet nélkül előlhagyott telefonomat elorozta és belevágta a wc-be…Úgyhogy most telefon keresésben vagyok..Pár hete ezzel töltöm az időmet, hogy utánaolvasok, utánakérdezek, hogy mi most a modern…Sőt, a boltokban is megfigyeltem, ki mivel telefonál..Az eredmény megdöbbentő…Szinte mindenki hatalmas lapokat hord magával, a tinilányoknál több százeuros készülékek… Már-már majdnem rászántam magam egy -számomra- drágább készülék megvásárlására, amikor eszembe jutott valami..Egy ismerős mesélte, hogy a gyerekkorából emlékszik azokra a vastag német katalógusokra, amelyekből mi is tájékozódhattunk, hogy milyen klassz cuccokat lehet a nagy Nyugaton kapni.. Volt egy írógép rész is, egészen horror áron mentek olyan írógépek, amiknek már memóriája is volt… Most meg kb a vas árát érik…Szóval igy múlik el a világ dicsősége….
 Hogy telnek az estéid? Én egy új regénybe kezdtem bele, a címe: Nézd, ki van itt…A stroy csak annyi, hogy közel 65 év után Hitler felébred, és rácsodálkozik az ő Németországára…Nekem eddig az eurós elmélkedése tetszik, de még csak az elején tartok..Te olvasol valamit?
 ölel barátnőd

Mai névnapok

Isten éltesse a mai névnaposokat. Bár, nem égbe kiáltó, hogy valakit felköszöntsünk neve napján, hiszen ez is csak egy nap a sok közül, ám van, aki többre tartja ezt a napot, mert szeret ünnepelni, vagy, mert szereti, ha őt ünneplik, esetleg nem kap elég odafigyelést, és ilyenkor éli meg azt, hogy egy kicsit nagyobb fókuszú nagyítólencse alatt ácsorog. Nem mondom, hogy elutasítom, ha felköszöntenek, de szerintem a helyén kezelem, viszont egy biztos, az sokkal rosszabb, ha egy másik, általam kedvelt embert elfelejtek felköszönteni, és neki rosszul esik, míg, ha ő nem teszi meg ezt a gesztust, én csak vállrándítok. Nem üzenni szeretnék ezekkel a sorokkal, hanem kiküszöbölni a hibát, talán így legalább én nem fejeltem el, és talán lesz olyan ember, aki ugyanígy vélekedik, és segít neki ez a napi egy helyzetjelentés…

május 19

Ha jól sejtem, és az emlékeim nem vernek át, ma van férfinap, ugyanis elvileg Ivó névnapon tartjuk Magyarországon a férfiak világnapját. Csak, hát a mi kedvünkért nem a virágboltok lesznek nyitva éjfélig, hanem az itallerakatok. Egyébként, micsoda ostoba kategória ez. A férfiak isznak, mi? Persze. Mert Samantha a Dallasból is akkor igazából férfi, hm? Már látom magam előtt, ahogy az asszonyok a rekesz sörökre kötik a masnit, és rogynak alatta hatalmasakat, csak, hogy meglepjék életük értelmét. És az Ivók duplán ihatnak. Lehet, hogy újraértékelem, és, ha valaha fiam születik Ivónak fogom hívni.

De a Milánok is ma ünnepelnek, belőlük azért több van, én is rengeteg kisgyereket ismerek, akit így kereszteltek el szüleik még pocaklakó korában. Egyébként, a nevük azt jelenti; kedves. Tehát, aki Milán nevű férfit, kisfiút ismer, ölelje át, mert a kedvességéből átsugározhat rá is valami. Én viszont a mai napon nagy hanggal köszöntöm a Milánokat, az Isten éltesse őket.

A ma született bárányka

Hajt a kíváncsiság, hogy a szülinapodon melyik híresség, vagy hírhedt gazember született még? Úgy érzed, tudnál azonosulni azzal a figurával, ha kiderülne, hogy egy napon születtetek? Esetleg, úgy gondolod, hogy hatást is gyakorolna egy-egy napodra? Voila.

május 19.

Mekkora őrület volt, a nagymamám mesélte. Az az egy szem tévéadó is bemondta, hogy robbanásszerűen elkezdett mindenki ezzel bíbelődni. Kedves emberek, pontosan 41 évvel ezelőtt Rubik Ernő felfedezte, majd szabadalmaztatta egyik(a sok közül az egyik) zseniális találmányát, a mai napig óriási teret hódító Rubik-kockát. Bevallom, nekem csak az egy oldalt sikerül kiraknom, de a bohócöcsém, a Svihák Alfonz teljesen ki tudja rakni. Mondjuk, az ő agya ilyen dolgokra van ráállva. Az Alfonz ritkán van a játszóházban, de akkor érdemes megnézni miket tud, vagy miket gyakorol éppen. De vissza a bűvös kockához. Az első Rubik-kocka világbajnokságot ’82-ben rendezték, és a mai napig kétévente rendeznek egy vb-t a legügyesebbeknek. De ezt hallgassátok meg; tudjátok mennyi most a világrekord? Én teljesen ki vagyok bukva. 5,55 másodperc. Ezt nem akarom elhinni. Ez nagyon durva. Én 5,55 másodperc alatt fel se fognám, hogy a kezembe adtak egy kockát. Erre jön ez a Mats Valk, és idetolja elénk kirakva 5,55 másodperc alatt? Egyébként, több, mint 1 másodpercet javított az előző rekordon. Én nem tudom, hogy miféle robot keze van ennek a csávónak, de az biztos, hogy az Audi sorra elkélne egy ilyen csávó. De tudjátok mit? Bemásolom a videót.

Nagyon durva, nem?

 

Na de ezt figyeljétek. Ez nálam kiverte a biztosítékot. Elgondolkodtam, hogy tényleg ez a csaj fog szerepelni a Svihák Oszi honlapján? De igen. Gyerekkorom egyik legjobb története kapcsolódik ehhez a nőhöz, akinek a legjobb barátja a holdkóros Tonio, és ez a főcímdala:

38 éves, a ’90-es évek Violettája, Natalia Oreiro, a Vad angyal. Számomra ő több, mint énekesnő, és több, mint színész. Serdülő koromban a nagyim nevelt, nála laktam. Összesen két tévé volt a házban, az egyiken folyamatosan valami sportközvetítés ment, a papám nézte. A másik tévé természetesen az én szobámban volt, és “elvileg” én tanultam ott, abban a szobában. Persze, már akkor inkább a lányokról álmodoztam, de jött a felmentősereg. Belopódzott a mamám, és nagy pironkodva megkérdezte tőlem, hogy, amíg tanulok, addig ő nézhetné-e a Vad angyalt. Én persze igent mondtam, és a törikönyv felett kilesve néztem én is ezt a “csodás” sorozatot, így, elmondhatom magamról, ismerem Milagros teljes történetét. Rengeteg magyart megríkatott ez a nő, és ma ünnepli a 38. születésnapját. Kérjük meg a Lagzi Lajcsit, hogy adja át üdvözletünket.

1 33 34 35 36 37 38