A ma született bárányka

Hajt a kíváncsiság, hogy a szülinapodon melyik híresség, vagy hírhedt gazember született még? Úgy érzed, tudnál azonosulni azzal a figurával, ha kiderülne, hogy egy napon születtetek? Esetleg, úgy gondolod, hogy hatást is gyakorolna egy-egy napodra? Voila.

 

május 28

Ligeti György

ligeti_perusio-742668

Ez a korszakos zseni még nem futotta ki magát, már, ami a hírnevét illeti. Egyetlen operát írt, a zenei világ azonnal a feje fölé emelte, és azonnal világhírűvé tette. Nagy utazó és nagy költöző volt, rengeteg országban, és az országokon belül is hihetetlen sok városban élt, és minden költözését a zene határozta meg. Nagyon élesen foglalkozott a gépies zenével, és inkább, mint a zene professzora állt a zene témájához. Úgy vizsgálta, mint egy jelenséget, amiben, ha egy elemet megváltoztatunk is zene marad, viszont egészen mást kapunk a fülünkbe, mint a “hagyományos” módon, mikor csak ülünk, és Mozartot hallgatunk. Volt egy hatalmas felfedezése, egyben zenei parádéja is, mikor különböző ritmusban 100 metronómot indított el, így alkotva ezzel érdekes muzsikát. Nem véletlen, hogy a világ egyik legnagyobb zsenije, a film cézár, Stanley Kubrick két filmjében is az ő zenéjéhez nyúl. Az egyik a Ragyogás, melyben a kísérteties és elhagyatott szállodát tölti meg Ligeti zenéje leginkább félelemmel, valamint a 2001:Űrodüsszeia című filmben használta Kubrick Ligeti György zenéjét, mellyel az űrnek fest valóságos hangulatot. Hatalmas népzene kutató, Erdély szülöttjeként, még az idős Kodály is felkereste, hogy társául fogadja. 2006-ban hunyt el, de hatalmas munkássága örökre fenntartja nevét.

Na de ezt tessék megnézni!

Heti favorit

Azt tudnotok kell rólam, hogy én nagy rajongó vagyok. Nem egy dolog az, amiért én rajongani tudok, hanem mindig más. Persze, van, amiért ősidők óta, és örökkön rogyok térdre, és hajolok meg a földig, ezeket a dolgokat nem is ide gyűjtögetem, itt másról lesz szó. Ez a rovat azokért a rajongott dolgokért lesz felelős, ami az adott héten telít el engem a rajongás bűvös érzésével. Ez időszakos, általában a következő héten már nem is érdekel annyira, de a kisagyamban, a tudatalattimban helyet bérel magának, míg a fejem felett nem kezd el nőni majd a pázsit. 

Természet

Második rész

Elég tág fogalom ez a természet, elég tágan is lehet értelmezni. Először fogalmam sem volt, hogy mibe kezdjek, nem akartam az általános dolgokat megfogalmazni, nehogy egy általános írás fakadjon ki az első nagyon lelkes bejegyzés után. Aztán éjszaka megfogalmazódott bennem, hogy miről is szeretnék mesélni. Gyermekkorom egy jó nagy részét falun, Écsen töltöttem, méghozzá a falu legvégén – egész konkrétan miénk volt az egyik legutolsó ház a faluban. A ház után körös-körül erdők, mezőségek, a Pándzsa patak komótosan csordogált a Bakony felé. Mi persze az öcsémmel, és Zsuzsi kutyánkkal vadregényes tájnak képzeltük, fogalmunk sem volt, mi van a Világ másik felén, de nem is érdekelt minket az igazság, hogy az a kis erdő maximum nekünk élmény, és néhány harkálynak, bogárnak. Gólyák szálltak a fejünk felett, majd alá a mocsaras tájon, eledelt keresve. Egyszer láttuk öcsémmel, amint a béka egészben liftezik le a gólya torkában, fantasztikus élmény volt. Ha videóra vesszük, Attenborough papa tuti jó summát fizet érte. A Pándzsában sokasodtak az ebihalak, megfigyeltük őket, gyűjtöttünk tücsköt, szöcskét dunsztos üvegbe, és nekem volt egy gyűjteményem pókokból is. Persze, mamámnak mindenféle állatai is voltak, pulykák, tyúkok, egy kakas, malacok, nyulak. Most, hogy már ennyire tudatosan élek, mennyire örülnék ennyi haszonállatnak, akkor ezt egyáltalán nem tudtam értékelni, a pulykákat heccből felidegesítettük, a malacoknak vakarásztuk a fülüket, de értékeiben nem tudtuk őket sorstársunknak tekinteni, pláne nem a tápláléklánc fontos elemeinek. De nem ezekről az élményekről szeretnék nektek mesélni, hanem arról, ami ugyan a természet része, mégis a mi kezünk által vált azzá, ergo, nekünk köszönhetően nem holmi gaz, és fű termett oda, arra a néhány négyzetméterre, hanem értékes növények. Vegyük sorba. Mintha ma is ott állnék, úgy emlékszem mindenre. A kukoricagóré után sorakoztak a málna és az eper bokrok(lehet, hogy nem minden lesz szakszó, de ezt maximum a Bálint gazdától lehetne elvárni), aztán jöttek a hagymák, sorban az új-, a vörös-, majd a lilahagyma sorok és a borsó. Utána a burgonya, és a káposzták, a paradicsom, a paprika sorok, végül a tök, és néha egy-egy dinnye is. Aztán hosszú sorokban kukorica. Ez a veteményes adta az élet sava-borsát. Persze, öcsémmel utáltuk munkálni a földet, de azért a zsíros deszka friss újhagymával kijárt a két vadonjáró kalandornak. Tavasztól őszig, ha kinéztünk az ablakon, mamám vagy a papám tuti kinn volt és görnyedtek a sorok felett. Ha a munkából hazaértek, ebéd után mentek is ki, hogy valamit kapirgáljanak, vagy leszedjenek. Ezerszer kérdeztem tőlük, mintha nem hinném el nekik, és kitartó bizalmatlanságommal akartam volna őket meggyőzni saját igazamról, vajon tényleg élvezik-e ezt a sok pluszmunkát, ám ők tántoríthatatlanul állították, nagyon is. Persze, most, felnőtt fejjel már értem, mi az, amit élveztek benne. Össze sem lehet hasonlítani a lidl-ben és az aldiban megvásárolt zöldséget azzal, de nem csak az ízekre gondolok, az élményre, a frissességre, arra, hogy tudom, mikor, mit használtam fel, ha nem nőttek rendesen, bár ilyen kevés alkalom volt, inkább a bogaraktól kellett tartani. Ám nem csak zöldségek, gyönyörű virágok is helyet kaptak. Ők a ház elé lettek költöztetve, és milyen szépen kísértek be minket és a látogatókat a házba. Csodálatos színek, csodálatos illatok árasztották el az egész udvart. A mamám gondosan ügyelt arra, hogy a kedvenceiből mindig legyen: ezerszínű tulipánok, őszirózsák, gerberák és még ezer féle-fajta virág, aminek az életben nem fogom tudni a nevét, de talán még a színét sem. Volt, ami tölcséres, volt, ami, ha közel hajoltunk zenélt, olyan húsos szirmuk volt, mintha valóban vérerek szaladgálnának benne, mint az ember bokájában. Ha ez nem természet, akkor semmi. Én hálás vagyok ezekért az ízekért, ezekért a színekért, illatokért, élményekért. Ha másért nem, már ezért is megéri odafigyelni arra, ami körülvesz minket, ami zöld, ami színes, ami finom, ami illatos. És míg élek, tuti lesz egy veteményes, és egy virágos kertem. Ezt most adtam írásba, később be lehet hajtani rajtam!

Mindennapok a játszóházban

Ez a bejegyzés azokról a gyerekekről szól, akik csak úgy meglepnek engem, és eljönnek hozzám egy kis játékra. Általában hívatlanul, váratlanul érkeznek, és maradnak, amíg folyik a játék. Imádni való cuki pofák, és nagy vagányok játszanak ilyenkor velem, a jó öreg Balázs bácsival.

Mozgalmas nap volt ma a játsziban, kora délután meglepett engem a két kedvenc kiscsajszim, a Hunyadi család csodás sarjai Solya és Emese. Hatalmasat játszottunk, majd miután kimentek egy Japán család nézett be hozzám életükben először. Elég jól beszéltek magyarul, jobban, mint angolul, így jót tudtunk beszélgetni, egy képen még le is tudtam kapni az egy éves kislányt, akit Esora-nak neveztek el szüleik. Tündéri fiatal család, Kyoto városából jöttek Magyarországra, ma már itt dolgoznak, és egyébként Japán barátokat keresnek, szóval, aki ismer Győrben Japán embert, biztosan érdekelné őket a telefonszámuk. Még egy időben Miló és Liza is benézett hozzám zárásig. Két tünemény. Pörgősek, vagányak, semmi hiszti, csak a felszabadult játék, megállás nélkül. Bírom az ilyen skacokat. Majd egyik kedvenc focis partnerem, Máté jött be, és zavart be a kapuba, hogy akkora gólokat lőjön nekem, mint a céronáldó. Izgis és mozgalmas nap volt, jól fog menni ma az alvás. És nem felejtettem el képet sem csinálni, íme:

DSCF2794 DSCF2796

Törpi klub

Van egy dalszöveg, most nem jut eszembe, ki és mit vetett papírra, majd sóhajtotta bele a mikrofonba, de a lényege a szerző szövegének az volt, hogy a legszebb kor a legkisebbeké, amiből persze kijutott mindannyiunknak. Nincs probléma, nincs félnivaló, nincs megkülönböztetés, nincs rossz érzés, csak a játék, és a világ felfedezése. Ők a kis törpicsekek, a legkisebbek. Nekik is kedvezünk egy jó klubbal, és megannyi színes programmal. Ez a klub péntek délelőtt vár minden anyukát, apukát, akik otthon töltik életük legszebb és legizgalmasabb időszakát, hiszen, ez határozza meg sarjuk életét. Hát, tessék kikapcsolódni, és mosolyogni, nálunk mindkettőre lehetőség van…

az eddigiek…

Újabb Ringató

Nagyon nagy vidámságban és jókedvben telt az elmúlt Ringató foglalkozás. Nem voltunk sokan, úgy 6-7 kisgyerek lehetett, de mindenkinek fülig ért a szája, és rám is átragadt valami, pedig én még csak a csipát törölgettem a szememből. Átragadt rám valami, így beültem én is, ölembe pedig a hatalmas plüssmacit kaptam, és vele csináltam a gyakorlatokat, amiket éneklés közben szoktunk csinálni. Amikor borsót főztünk közösen, én is simogattam a maci tenyerét, mikor megsóztuk, én is sóztam, mikor megpaprikáztuk én is csipkedtem a maci tenyerét. Aztán egy következő énekben csikizni kellett, én úgy csikiztem, ahogy csak tudtam, de ez a maci nem volt csikis. A gyerekek is nagyon élvezték, hogy együtt csinálja velük és az anyukákkal a maci a dolgokat, és olyan ügyesek voltak, egyikük figyelme sem terelődött el a mondókázásról. Persze, ez inkább Ági érdeme, aki ezen a pénteken különösen fel volt telve energiával. Olyannyira, hogy minden hangszerét elővette, és megmutatta egy-egy dalocska erejéig, de az ő fő hangszerét, a csellót elfelejtette. Sebaj, jót nevettünk ezen a végén, és még vagy egy órát maradtunk beszélgetni. Mindenki megtalálta mindenkivel a közös hangot, és, ahogy a képekből is kiderül, a hangulat tényleg nagyon jó volt. És, ha már a vidámsággal keretbe zártam a történetet, lássuk a képeket(juppi, most nem felejtettem el):

DSCF2786 DSCF2793 DSCF2791 DSCF2790 DSCF2789 DSCF2788

Svihák Gizi csavaros élete

Van egy szerény társulat, melyet laza kötéssel kötött meg a Svihák Oszkár. Akik ebben a kötésben egyszer részt vettek, ők a Svihák Oszi szívében örökké ezen kötést hordják, mint egy stigmát. Ennek a társulatnak csak néhány igazi bohócfellépés jutott osztályrészül, de maradtak ők így is igazi bohóctestvérek. Legfiatalabb tagja ennek a társulatnak a kis Svihák Gizike, ki gyerekek kedvence, és olyan kis serteperte. Ő már nem ebben az országban lakik, hegedül a Világ népeinek, de egy-egy gondolat erejéig sikerült visszahoznom őt hozzánk, nekünk. Nagyon sokan megkedveltétek őt, és sokan kérdezitek is tőlem, mit tudok. Megkértem hát a Gizit, hetente egyszer üljön le a gép elé, és pötyögjön be valamit magáról. Nem konkrét dolgokat, hogy mit vásárolt a boltban, hanem valamit, amivel megnyugtathatja az itthon maradottakat. Így most már mindenkinek mondhatom, aki kérdi, íme, ezt tudom én a Svihák Giziről.

 

Giziblog no.1

…itt ólálkodik az “ördög” köztünk és aki egy kicsit is gyengébb , vagy épp csak egy pillanatra veszíti el a fonalat, azt azonnal bekebelezi ,hipnotizálja …

valamire nevel az élet egészen pici korom óta… hisz más célja nem lehet vele hogy ennyi rosszat hoz melyet át kell élnem, meg kell élnem, és amivel meg kell tanulnom továbbélni..

fogalmam sincs mi történik, arról pedig hogy miért még halványabb fogalmam sincs.. minden esetre tükör minden átvészelt nap és időszak hogy hiába van “kibírhatatlan” igazán nincs is.. a lélek erős és bátor.. és minden pillanatban csak erősebbé és bátrabbá válik a valótlan állapot átélésének okául.. tükör hogy az ember mindig kapaszkodik, s támaszkodik, és sír, hisz ha támasz van nincs mit fogni ,s ha fogódkodsz, kihúzzák a talajt a talpad alól.ez bizonyos.. ez az élet rendszerének egy biztos alapja. És nyitott szemmel tapogatózunk, minthogy csukott szemmel látnánk s hallanánk meg a valódi értékeket,melyeket a felszín, a hatások, és ezeregy éves tapasztalatok már hallhatatlanná tettek… a jó hír, hogy ezek mégis halhatatlanok. kapaszkodó, s támasz… valótlan állapot, képzelet, a vizuális és fizikális létünk szülöttei.. mégis vakon s bután kapaszkodunk értük, s hiába ordít némán lelkünk, a külső zajokkal megtanuljuk elnyomni azokat… hogy miért… talán félünk.. talán nem bízunk… s talán mert ujjal mutogatunk…másokra… minthogy önmagunkba… talán mert így könnyebb… … nem kell bemutatkoznom . az előző sorok megtették. a kérdőjel vagyok . a kérdőjel ami ott szunnyad mindannyiunk ködös , suta világának fehér kis sarkában , csak a tisztaság visszaverődő fényében csak hunyorgunk , tapogatózunk , s inkább elfordulunk , szemünk világtalan fényét óvva . így hát én megteszem . nyitott szemmel , bátran testesítem meg a hiányzó mondat végéről hiányzó kérdőjelet , s ébresztem és teszem majd fel a kérdéseket , hogy vakon lásd , süketen halld az élet csodálatos ritmusát . pám pá rámm pá pámm ..

Mai névnapok

Isten éltesse a mai névnaposokat. Bár, nem égbe kiáltó, hogy valakit felköszöntsünk neve napján, hiszen ez is csak egy nap a sok közül, ám van, aki többre tartja ezt a napot, mert szeret ünnepelni, vagy, mert szereti, ha őt ünneplik, esetleg nem kap elég odafigyelést, és ilyenkor éli meg azt, hogy egy kicsit nagyobb fókuszú nagyítólencse alatt ácsorog. Nem mondom, hogy elutasítom, ha felköszöntenek, de szerintem a helyén kezelem, viszont egy biztos, az sokkal rosszabb, ha egy másik, általam kedvelt embert elfelejtek felköszönteni, és neki rosszul esik, míg, ha ő nem teszi meg ezt a gesztust, én csak vállrándítok. Nem üzenni szeretnék ezekkel a sorokkal, hanem kiküszöbölni a hibát, talán így legalább én nem fejeltem el, és talán lesz olyan ember, aki ugyanígy vélekedik, és segít neki ez a napi egy helyzetjelentés…

 

május 27

Hella. Hallelujah Hella. Bevallom, ez a legnehezebb. Kora reggel kikelek az ágyból, kortyolgatom a csipkebogyóteámat, és ideülök, hogy valami értelmeset kisajtoljak magamból. És nézem, a mai névnapos: Hella. Egy kislányt ismerek, aki Heléna, de neki van saját napja a naptárban. Pedig a Hella a Heléna rövidítése, amit ráadásul a németek rövidítettek – gondolom – néhány liter sör után hazafelé kóvályogva bőrgatyájukban. Pedig egyébként gyönyörű név, és a jelentése is elragadó. Megszentelt, boldog. Ennél többet egy név nem mondhat “gazdájáról”. Ha valaki ismer Hellát, adja át neki üdvözletem és jókívánságom.

A ma született bárányka

Hajt a kíváncsiság, hogy a szülinapodon melyik híresség, vagy hírhedt gazember született még? Úgy érzed, tudnál azonosulni azzal a figurával, ha kiderülne, hogy egy napon születtetek? Esetleg, úgy gondolod, hogy hatást is gyakorolna egy-egy napodra? Voila.

 

május 27

78 évvel ezelőtt, a Föld bolygó egyik legnagyobb, emberi kéz által készített csodáját, a Golden Gate hidat megnyitották a gyalogosok számára. gondolom, a turistákon kívül nem sokan veszik igénybe a hídnak ezt az oldalát, hiszen ez a híd két kilométer hosszú, és a Csendes-óceán fölött ível át. Én, a magam tériszonyával, erre a hídra a lábammal nem mernék rálépni, de átvezetni sem, maximum taxival kelnék át. Elképesztő, még ezen a téren is nagy harc folyik Amerikán belül, hiszen, sokáig ez a híd volt a legnagyobb híd az USA-ban, aztán New Yorkban elkészítették a Verrazano-Narrows hidat, ami még ezt a monstrumot is felülmúlja, ám így is ez San Francisco egyik szimbóluma. Mivel rengeteg a földrengés, érdekelt, vajon hogyan bírta ki ezeket a rezgéseket a Golden Gate, viszont ennek utána kellett olvasnom, és azt írja, hogy simán. Még a ’89-es 7,1-es földrengést is lábon kihordta. Összesen kétszer kellett lezárni, mindkétszer nagyon erős szél miatt. Azért az látszik, és ez a híd is tanúbizonyság. Az igaz, hogy nem mindig teszünk jót a Világgal mi emberek(környezetszennyezés, a természet kisajtolása), de nélkülünk ez a bolygó egy kicsit színtelenebb lenne. Na nézzük, milyen átkelni ezen a hatalmas hídon(ezek a sávok elég keskenyek):

Heti favorit

Azt tudnotok kell rólam, hogy én nagy rajongó vagyok. Nem egy dolog az, amiért én rajongani tudok, hanem mindig más. Persze, van, amiért ősidők óta, és örökkön rogyok térdre, és hajolok meg a földig, ezeket a dolgokat nem is ide gyűjtögetem, itt másról lesz szó. Ez a rovat azokért a rajongott dolgokért lesz felelős, ami az adott héten telít el engem a rajongás bűvös érzésével. Ez időszakos, általában a következő héten már nem is érdekel annyira, de a kisagyamban, a tudatalattimban helyet bérel magának, míg a fejem felett nem kezd el nőni majd a pázsit. 

Természet

Az e heti favorit rovat egészen tág értelmezését szűkítem össze, és folyatom át kisagyamon, hogy aztán értelmet nyerjen bennetek úgy, hogy megismerhetitek látásmódom, ami a csodálatos természetünket illeti. Pünkösd hétfőn bepattantunk a családdal az autóba, és megcéloztuk Pápa felé a Balatont, azon belül is a Badacsonyt. Már messziről is imádom látni ezt a vulkanikus hegyet, mely úgy tornyosul a Balaton fölé, mint az Olümposz Görögország fölé. Leparkoltunk a hegy lábánál, és előbb megnéztük a vizet, csiklandozva ezzel kíváncsiságunkat. Hatalmas szél, és eső tépázott minket a híres festő, Egry József szobránál, aki dacolva a hideggel, mezítláb ácsorgott a mi tengerünk partján. Aztán, nem várhattunk tovább, beletúrtunk lábnyomunkkal a hegybe, vágtuk az ösvényt, és figyeltünk mindig, hova lépünk. Mentünk fel, nagyon magas emelkedőkön, közben csodálatos látványvilág tárult elénk, ahogy az a régi vulkán, a szél és a csapadék micsoda elképesztő munkát végzett. Nem állíthatott meg minket semmi, a csúcsra akartunk törni, ám ez nem volt olyan egyszerű. Egy vaskapu állta útját az expedíciónknak, mi nagy levegővel, egy szuszra teljesítettük a vaskapu által elénk tornyosuló kőkemény emelkedőt, majd ösztöneinkre hagyatkozva, jobbra fordultunk, mely egy 20 méter hosszú ösvényben vált valósággá. És megláttuk a csodát. A hegy északi oldalán álltunk, egy fa karám védett meg minket, hogy ne merüljünk el a mélységbe csodálatunktól eltelve. Leültünk, és csak csodáltuk a tájat. Mi voltunk a legmagasabban. Előttünk hegyek, erdők, felettünk madarak, hatalmas portyázó vadmadarak. Hihetetlen látvány volt, mely fátyolos élménnyé alakult át az egy éjszakától, mire ideültem a gép elé bepötyögni ezeket a sorokat. A felhő körülvett minket, ez okozta a fátyolos érzést. Ültünk ott magunkban, szótlanul, mikor az egyik ragadozó madár lehullajtott öcsém és én közém egy gyönyörű tollat szárnyából. Mi ezt azonnal jelnek tekintettük, öcsém be is illesztette karimás kalapja hajlatába, én továbbra is csak bámultam azt az elképesztő látványt. Forgott bennem a közelmúltam. Bevallom, rátok is gondoltam, hiszen nagyon sokan olvassátok a soraimat, ami nekem óriási megtiszteltetés. Meghatódva döntöttem el, hogy a következő heti témám, amit egy héten keresztül adok tudtára közönségemnek, maga a természet lesz. minden elegyével, minden olyan dologgal, amit én magam csak úgy hívok egyszerűen: természet.

badacsony_tanosveny

Rengeteg helyen jártam már ebben az országban. mindegyik egy-egy instant élmény, mely meghatározza a környezetemhez való hozzáállást. Bevallom, jobban szeretem hazánk tájait bejárni, mint azt, ha külföldre megyek több napra. Inkább mászok meg naponta más, és más Magyar hegyet, járok be kilométereket, mint ugyanazt az egy hetet valami tengerparti városban töltsem, bár, annak is megvan a maga helye és ideje, nem rossz az, csak, valahogy nagyobb hatással van rám egy ilyen látkép, amit itt a szöveg fölött láthattok. Már, bemutattam nektek a legfrissebb élményem, most a kedvenc tájegységemet fogom elétek tálcán kínálni. Pilis. Csodálatos hegy, ahova évente minimum kétszer ellátogatok. Már több helyen is voltam a Pilisben, több túraútvonalat is bejártam, de főleg persze Dobogókő legszebb részei váltják ki belőlem azt az élményt, mely mindig visszacsalogat. Mintha egy részem ott tárolnám, melyhez néhány havonta ellátogatok, hogy törődjek vele is. Valószínűleg, ez a része a személyiségemnek a spirituális énem. Nem vagyok “hívő” spiritualista, de volt néhány nagyon kemény élményem. Egyszer megcsináltam többnyire kíváncsiságból egy 9 hónapos szeánszot egy kineziológussal, de voltak más élményeim is. Azóta nem keresem ezt a világot, mintha épp annyit ismertem volna meg belőle, amely rám tartozott. Azt vallom, hogy létezik szellemvilág, és létezik “megmagyarázhatatlan” is. Olyan dolgok, amiket mi nem látunk, amit nem tudunk ép ésszel felmérni, és megmagyarázni sem, másoktól meg úgy vesszük, hogy hisszük, ha látjuk, addig ez csak egy jól működő szolgáltatás marad. De, van úgy, hogy az ember betelik. Van, hogy tele a hócipő a mobiljával, az internettel, az emberekkel, a tévével, szóval mindennel, ami urbanizált. Ekkor jó egy kicsit kiszabadulni, és csak a lelkünknek élni. Na, én erre használom a Pilist. Dobogókő tetején leparkírozom, és indulhat a túra. Általában egy nap alatt több útvonalat is bejárok, vagy egyedül, vagy társasággal, és magamba fogadom azt a lelki többletet, amit ez a hegy kínál. Mert azt mondják, ennek a helynek van spirituális ereje. Én még sosem estem transzba, de világmegváltó ötleteim születtek ennek a hegynek az ölelésében. Csodás táj. Egy nagy erdő az egész, amiben nagyon könnyű lenne eltévedni, ám minden útvonal összefügg valahogy, és nagyon sokan hódolnak ennek a hegynek, és a kikapcsolódásnak. Eltévedni így szinte lehetetlen, de ez nem azt jelenti, hogy le kell tévedni a járt utakról, és ki kell próbálni magunkat Tarzanként, ahhoz túl nagy. Az a kilátás is, az az elképesztő kilátás, amit Dobogókő tár elénk, varázslatos. Nem beszélve a kedvenc útvonalamról, ami rendesen átmozgat, a Rám-szakadék. Hihetetlen, ahogy a vízesések között próbálsz feljebb és feljebb jutni. Sziklák mindenütt, és persze jól ki van jelölve az út, ahol haladsz, ám mégis, sziklákban és aljnövényzetben kapaszkodsz, és bízod magad az egyensúlyérzékedre. Rengetegen felkeresik ezt a csodás szurdokot, így sokszor sorba kell állni, ha haladni akarsz, ám itt valahogy mindenki barátságos. Előzékeny, és vidám. ez egy boldog hegy. Számomra legalábbis. Ha még nem voltatok, és egyszer kipróbáljátok, úgy rászoktok, mint gyerek a vattacukorra.

Íme, néhány kép a Pilisből. Nem én készítettem, én semmiféle elektronikát nem viszek magammal ilyenkor.

00523352161804552471 add58391a27cfccbf8ceb9fb749e1e8b980dac99 19

Színes internet

Mert mindenki ismer jó sztorikat, és el is mesélik nekem, aztán én meg tovább juttatom nektek. Érdekes hely a játszóház. Azon felül, hogy minden náció képviselteti magát, nagyon érdekes emberek jönnek ott össze, akik érdekes történeteket mesélnek. Van, hogy a nagyvilágból, van, hogy a saját életükből. Most megpróbálom a személyes dolgokat objektivizálni, hogy ne legyenek benne felismerhető elemek az egyén számára, magyarul, hogy ne ismerjen se magára, se más őrá egy-egy történetben, esetleg, hogy az a valaki mesélte már ugyanezt a históriát. És megpróbálom hűen visszaadni azt a sok sztorit, amit meséltek nekem, amivel színesítették az én életem, és én megpróbálom színesíteni az internetet, és a ti életeteket.

 

forgó ajtó

A neten találtam ezt az érdekességet, és nem bírom ki, hogy ne tudassam veletek is, ámuljatok úgy, mint én. Azt tudtátok, hogy a forgó ajtót ki találta fel? Egy Theopilus Van Kannel nevű amerikai pasas. De nem ez az érdekes, hanem, hogy miért. Van Kannel még a nyolcszázas évek közepén született, akkor még egészen mást értettek etikett alatt. De nem csak ez volt más, másképp öltözködtek, máshogy éltek az emberek. Akkor kezdték el használni azokat az eszközöket, amelyek robbanásszerűen terjedtek el Világszerte, mint például a gőz hasznosítása hajókhoz, vonatokhoz, a robotika és más találmányok, melyeket a mai napig használunk, csak mi már egy jóval korszerűbb fajtáját ismerjük. Ez az ember, ez a derék amerikai viszont ki nem állhatta az etikett konzervatív elemeit, többek között azt, hogy a nőknek, mikor belépünk valahová, ajtót kell nyitni. Ezért, feltalált egy olyan szerkezetet, mely hasonló a lifthez, ám nem fel-le mozgást végez, hanem körköröst. Így, nem kell az ajtóhoz érni, csupán a hölgyeket magunk elé engedni. Kényelmes. Ma már más szerepe van a kényelem mellett ennek a megoldásnak, ma már egy-egy áruház inkább előkelőségből, sznobériából használja a forgó ajtót, mert ezzel mutatja a vásárlók felé, hogy minden igényt kielégít azzal, ha csak úgy besétálunk hozzá, és nem kell nyitni, zárni. Mindenesetre, köszönjük mr. Van Kannel, remek találmány.

manual revolving door

 

Ami egyszer befagy, az kétszer is befagyhat. 

Aki járt már Egyiptomban, ő tudja, milyen hőségek szoktak lenni egy-egy napon, vagy inkább évszakokban. Mindenfelé sivatag, és az a hőség, amit nemhogy mi, de még talán a hőségre szakosodott országok népei sem bírnak. Ott nem úgy megy ám, hogy kimegyek rövidgatyában, pólóban izzadni a főtérre, hosszú, otthonkás ruhákat kell hordani, hogy a Nap ne égesse szét a bőrünket. Engem mindig is izgatott ez az ország, hogy egyszer majd elutazom oda, micsoda kényelem lehet egyes részein, és azok a látnivalók. Ám a folyamatos harcok, és az a rekkenő hőség visszariaszt, hogy egyszer is lássam a híres piramisokat. És, amit egy ismeretterjesztő csatornán hallottam…el sem akartam hinni először, utána kellett néznem, és valóban, úgy ezer évvel ezelőtt feljegyezték, hogy olyan zord tél volt a Föld ezen részén, hogy befagyott ez a hatalmas folyó. Persze, biztos nem teljes jégpáncél terítette rá erős markát a Világ egyik legfontosabb folyójára. Inkább, úgy tudnám leírni, mint azok a jégtömbök, ami a Dunán is szokott úszkálni. Mindenesetre, mikor arról beszélünk, hogy kemény telek, nagyon meleg nyár, gondoljunk bele, mit élhetett át az az egyiptomi ember, aki átélte egy szezonon belül ezt a két állapotot. És mi lehetett a krokodilokkal? Ha már akkor is léteztek volna azok a háztartásbeli asszonyok, kik csak vásárolnak, és intézik a család ügyeit, biztos felárat fizettek volna egy jég által természetes úton elpusztult krokodil bőréből készült szép pár cipellőért.

02250018

 

1 33 34 35 36 37 40