Svihák Oszkár

Svihák Oszkár, a képzelet anyakönyvi hivatalában látta meg a napvilágot, 2012 november 9-én, este, a bugyborékoló, aranyszínű folyadék mámorában, és ékesen nem szóló, szinte ikertestvére, Svihák Alfonz társaságában. Aznap még csak a gügyögő, minden sérelmen felsíró Oszkár nem tudhatta, hogy mire hivatott, bár, már a születése pillanatában eldőlt, mint a jó hercegeknek, mi lesz a sorsa, és beteljesüléséig nem karba tett kézzel lesz kénytelen végig ülni, és várakozni a felnőtté válás pillanatát, hanem igenis sokat kell azért tenni, hogy igazi bohóccá válhasson. Persze, születése pillanatában is az. Hiszen teste egy felnőtté, és már akkor szőrrel, és erős csontozattal lett megáldva, mikor még csak felsírt atyja agyából távozva. Így a lelke gyermeki, és figyelő. Figyel, és tanul, mindent, ami a világban van, és amit a világból ki tud venni. De Oszkár még nagyon is gyakorlatlan, és ti, kedves gyerekek, és szüleik szerencsések lehettek, hogy ezt a tanuló fázist végig nézhetitek, és reménykedjünk benne, hogy egyszer Oszkár eljut a bohócok paradicsomába, miként ő lehet majd a porondmester, aki mellett csak úgy elsuhannak a vadállatok, az artisták. Ám addig még ő is csak egy vad, ő is csak egy artista, aki most tanulja szerepét. Most épp az internet világát hívja társául, hogy megmutathassa, zsonglőrködni nem csak labdákkal, karikákkal lehet, hanem szavakkal is, mert mit tesz egy költő, mit tesz egy műsorvezető, és mit tesz egy bohóc? És így, közös nevezőre találva,  rokon lelkű hivatásokkal, hívlak én titeket egy utazásra, mely utazásnak még nincs is végcélja, de kérlek titeket tartsatok velem. Ne maradjak egyedül, hisz a magánynak nem lehet produkálni magát a jóembernek. Hogy ne csak a képzeletetekben éljen Svihák Oszkár, közlök hozzá egy képet, mellyel talán még színesítem is azt a képi világot, amit alkottatok róla, eme sorokból gyurmázva.

 

11060275_1473546972870258_5232704226049379657_n-300x225

 

 

Csodálatos, és várva várt pillanat jött el Svihák Oszkár életében. Amire mindig is vágyott. Aminek annyit járt utána, amit már majdnem feladott. Végül a legegyszerűbben sikerült megvalósulnia ezeknek az álmoknak. Felhívott egy kedves anyuka – Barbara névre hallgat -, és megkérdezte, szeretnék-e velük május 28-án a kórházba menni. Ők a Lurkó alapítvánnyal karöltve összegyűjtenek felesleges játékokat, és eljuttatják gyereknap alkalmából a kórháznak, és akkor én is menjek velük, lepjük meg a beteg gyerekeket egy kis bohóckodással. Nagyon örültem, mikor letettem a telefont, mindig is vágytam erre, és nagyon kíváncsi lettem. Vajon, mi és hogyan fog működni. Tépelődtem egy darabig ezen, majd persze rájöttem, nem kell semmi más, csak amiket begyakoroltam már, és hatalmas szeretet. Ezeknek a gyerekeknek semmi másra nincs most szükségük, mint szeretetre. Így is ültem be bohócruhában a kocsimba, és hajtottam át egy egész városrészt, képzelhetitek milyen képet vágtak a szomszéd autóban a piros lámpánál az álmos munkába igyekvők. Hihetetlen, de egyből lett parkolóm is, ilyen még sosem volt. Csettintettem, irány a kórház. Már vártak a Lurkósok, és Barbaráék is hamar becsatlakoztak. Összetereltük szinte az összes gyereket, akik az osztályon lábadoztak, és mehetett a bohóckodás. Hihetetlenül élveztem én is, és ők is. Olyan nyugodtak, olyan békések voltak. Az egyik srác 17 éves volt, és ő is simán becsatlakozott. Nagy nevetéseket és tapsokat kaptam, és sok sok szeretetet. A műsor után körbejártuk a kórtermeket, és mindenkit megajándékoztunk néhány kedves szóval. Annak örülök, hogy kevés olyan gyerek fekszik benn, akik még sokáig kénytelenek benn feküdni, többjüket már holnap ki is engedik. A legjobbat kívántam nekik a találkozás végén, és mindenkit megölelgettem, megpuszilgattam, hátha ezzel gyorsabb lesz a gyógyulás. Meghatódva hagytam ott a kórházat, és most mintha kicseréltek volna. Ugye kíváncsiak vagytok a képekre? Én azóta ezt nézegetem. Ma már nem is akarok mást csinálni, csak az emlékeimben kotorászni és vigyorogni.

kórház kórház1 kórház2 kórház3 kórház4 kórház5 unnamed (1) unnamed (2) unnamed

 

 

 

 

 

Múlt héten a Győr melletti Nyúl község óriási és gyönyörű ovijába hívták el Svihák Oszkárt, és instant segítségét, Pityut, aki nem papagáj. Svihák Oszkár feladata az volt, hogy az összes gyerek kapjon aznap hajtogatott lufit, amelyik nap rendezik a gyereknapot az oviban. Ez közel 300 lufit jelentett aznap. El tudjátok képzelni, mennyire kicsinálta az ujjam az a sok lufi megkötése. Nagyon durva volt, otthon senki ne próbálja ki, ezt csak olyan erős idegzetű és kemény bőrű emberek próbálhatják ki, akik olyanok, mint a Svihák Oszkár. Egyébként, valóban nagyon komolyan felszerelt ovi a Tündérkert óvoda, hihetetlen, mintha nem is Magyarországon lettem volna, nekem ilyen miért nem lehetett anno? Elképesztő modern és gyönyörű. Verőfényes napsütés, legalább 30 fok, mindenki az árnyék alatt, millió házisüti, üdítő, játékok és mi. Gyakorlatilag 40 perc alatt elkapkodták a lufikardokat és a kutyusokat, szinte nem is válogatott senki közülük. Pityu barátom először járt ennyi gyerek között, kicsit meg volt illetődve, de komoly élmény volt neki is kicsit kijönni a laptop elől, és beszélgetni velem egy jót, amíg felfújtuk és meghajtogattuk a lufikat, valamint érezni a gyerekek szeretetét. Készítettünk két képet még a készítés időszakában, a legvégén, mikor már kész volt a 300 lufi. Idenézzetek, milyen komoly mennyiség:

11420053_1111333742216584_482348582_n 11117446_1111333685549923_1543887704_n

 

 

Kisalföld buli – Tényő

Micsoda terítések, micsoda zene, mondtam magamban mikor beléptem az ajtón. Cigányprímások húzták a talp alá valót, háromféle menü, de semmi felesleges fényűzés. Az asztalok csurig, a székek rogyadoztak, a poharak már sokadszor töltődtek újra, de a tányérokon már csak egy kis maradék. A hasak tele, a vérmérséklet épphogy alulról üti az ébrenlét állapotát. Gyors fejszámolással úgy 80-100 embert láthattam. Mögöttem bazseváltak csodálatosan a művész urak, még egy pillanatot kértek tőlem, de én nem várhattam, muszáj volt megtáncoltatnom egy gyönyörű kislányt. Ezzel magamra is tereltem szinte minden figyelmet, amit persze oly módon élveztem, mint gyermek, ki mindenáron szeretné magára vonni a felnőttek figyelmét, ha felnőttes dolgokról beszélgetnek. A zenészek elhalkultak, letették hangszereiket, az igazgató úr bemutatott a nagyközönségnek, a gyerekek körém gyűltek, és kezdődhetett a móka. Nagyon hálás, és csodálatosan aktív közönséggel találkoztam, kik kíváncsiak voltak rám, játékosan álltak a legnagyobb őrültségeimhez is, és bizony volt, hogy ők nevettettek meg engem, és nem fordítva. Mondhatom, hogy olyan hamar telt el az idő, olyan hamar vége lett a műsornak, hogy épphogy kezdtem belemelegedni a produkcióba. De sajnos, nem maradhattam, pedig szerették volna többen is. Na, azért néhány palacsintát sikerült elfogyasztanom rekord időn belül. Aztán ismét vártak a színek. Azok a csodálatos színek ősszel, melyek kísérnek utamon hazáig, Tényőről Győrbe. Szerencsére volt ott néhány olyan kedves ember, ki kattintgatott, és el is küldték nekem. Így tudom veletek is megosztani ezt a csodás délutánt.

unnamed unnamed (5) unnamed (4) unnamed (3) unnamed (2) unnamed (1)

 unnamed (1) unnamed (2) unnamed (3) unnamed (4) unnamed

Győr napilapja meglepett engem karácsonyra egy kedves kis cikkel, melyet Hámor Vilmos úr írt meg. Bevallom, pironkodva fogadom az elismerő szavakat, de nehezen látom én a dolgaimat objektíven. A cikket is megkaptam, így megmutatom nektek, ugyanolyan szeretettel, mint amilyen szeretettel vagyok felétek.

cikk

2 comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.