Svihák tábor ’17 – élmények

csütörtök

A mai nap örömjáték volt, ezt így kimerem állítani, ahogy itt ülök és pötyögök. Ma minden olyan jó dolog megtörtént velünk, ahogy annak egy iskoláiból, óvodáiból kiszabadult gyerek, a nagy nyári forróságban tud örülni, mert barátkozhat. Mi is a gyermeki létnek a legfontosabb eleme? Elboronghatunk a kérdésen, nos az én meglátásom szerint az, hogy minél több gyereket megismerjünk, tudjunk barátkozni, építsük a kapcsolati hálónkat. Sokszor az életünkben ez határoz meg minket. Milyen jó ráköszönni az utcán, vagy csak órákig elbeszélgetni valakivel, mindig mindig visszatérve, hogy “ugye mi ismerjük egymást valahonnan? Még a gyerekkorunkból dereng valami…” Persze vannak ennél fontosabb barátok az életünkben, őket örökre megőrizhetjük emlékeinkben. De, hogy ne eresszem olyan bő lére, az az öröm, boldogság, kialakuló barátok, hosszú beszélgetések, amiket ma megfigyelhettem, ha szétnéztem a játszó gyerekseregen. A tábornak ebben a szakaszában jó, ha csak kicsit vannak nyaggatva a gyerekek. Szerencsére, eddig olyan sokat és olyan jól gyakoroltuk a dalunkat, hogy ma csak délután, kétszer kellett gyakorolnunk. Nagy bravó a srácoknak! Egy kis csihipuhis lufikardozás került be a programunkba, egyik kedves táborlakónk, Máté apukája, Lali bohóc hajtogatott nekünk 30 lufit, ezt egy izgalmas, a bújócskával, a fogócskával egybeolvasztva használtuk fel, amiben azt bizton ki merem állítani, hogy Levente bizonyult a legjobbnak. Egy kis sorjátékkal díszítettük fel a mai napot, de koránt sem ért véget az élménysorozat. Az ebédünket olyan hangulatban töltöttük el, a Kristályban, ahogy azt egy réges régi baráti társaság szokta, persze gyerekméretben. Apró-cseprő csínytalanságok, de semmi komoly. Viola úgy vagdosta a husit másoknak, mint Lurkós anyukája benn a kórházban, dicséret után pedig kőkeményen bekeményített, és magasan rangsorolva, de büszkén, mellvértére tűzte a hisztikirálynő díjat, még most is ott suhog az egoja valahol a szülinapi teremben, vitte magával mindenhova, és mindenkinek megmutatta, hogy milyen ügyes is volt, de persze a pörgést nem hagyta alább, szegény apukája, aki jött érte…jutalma az ebédünkből megmaradt rántott husi lett, esküszöm vágtuk, nem haraptuk…

De történt ma valami, egy kis csoda. A három éve, oszlopos tagjai a Svihák tábornak, Levi és Zsófi, kedves kis testvérpár. Nekem szívem csücske mindkét gyerek, nagyon jó fejek, főleg, ha jól megismeri egyik ember a másikat már elég jól ahhoz, hogy elfogadja tökéletesen olyannak, amilyen. Egyébként pedig, elég sokat veszekednek, mindig versengenek egymással, és sosem lehet igazán eldönteni, hogy kis is nyer, mert mindig összekapnak mielőtt kiderülne, hogy ki a jobb. Ma, kezdő kis beszédecskémben, amit a tábornak tartok minden reggel, eljutottunk arra a pontra, hogy kihirdessem, ki lesz az a két ember, akik az én kis segítségem, a tábor vezetői. Hát, rájuk esett a választásom, és meg is indokoltam a döntésem. Szeretném, ha ma közösen, erőt egybeforrasztva, az igazi testvéri összetartó erőben oldanák meg a vezetői teendőket. A bátyus, elfogadva végzetét (beszédes kép a lap alján), belátva igazam, a méltóság legteljesebb, és legprofibb eszközeit hozva, tisztességesen, húgát mindig maga mellett tartva, végül eljutottak oda, hogy a rögtönzött tánc során megtört ez a kis átok, és karokat egybefonva táncoltak a szabályok szerint először szépen, aztán csúnyán, majd őrülten, előcsalogatták magukból a rock n” roll-t, és csak táncoltak. Elképesztő volt látni őket, amikor sétáltak haza, de az lehet, hogy már csak a gondolataim játsszák tovább a szalagot…

Még délután, miután a játszóházba visszaértünk, ráizzítottuk a társaságot egy kis lufibombázásra az áruház melletti hűsben. Az első játéknak csak azt a nevet adtuk, hogy mészárlás. A két csapat egymással szemben felsorakozva, úgy 70 centi távolságban, kezükben egy-egy jó kövér lufibomba, és mindenki a másiknak eshetett. Persze, Pannika okosan, jó előre látva a problémás helyzetet, inkább Pipacs mögé bújt. Második játékunkhoz ismét a fő-sikerjátékunk, a fogócska segítségül hívásával vegyítettük, ahol aztán tényleg mindenki megkapta volna a magáét, de mindig az elől haladó bizonyult ügyesebbnek, és a földön taccsantak a bombák. Ezt követően dördült fel a hangom, hogy ugye tudja a bizonyos Svihák nevű társaság, hogy a lufibombázás legeslegrosszabb része mindig a kis szemét összegyűjtögetése, hát a kis Svihákok pedig apró lábaikkal lépdelve, a Földre egyszer sem hajolva fájós derékkal, szedegették a kicsiny darabkákat. Eztán jöttek hozzám kérdőn, hogy akkor most mi lesz, még vizesek sem lettek…na ez igaz, és rögtön a felvillanó körte után nyúltam. Nem árultam el nekik, hogy mi fog történni, csak odatereltem őket az áruház üvegfalához, ahol nincs semmi. Elkértem a slagot a zöldséges csapattól, és csak spricceltem a vizet, ők meg csak szaladgáltak, nevettek, cukkoltak, sikítoztak, élvezték a nagy nyári forróságban a jó hideg vizet, ahogy hull rájuk a magasból, magából szivárvány képezve. Voltak akik hátul megbújtak, ők meg sem áztak, de akik hoztak csereruhát, ők bőrig, ahogy azt kell, nem foglalkozva semmivel. Egy kis foci, társas a megritkult társasággal, és már vége is lett a napnak, észre sem vettem, komolyan mondom! Életerő, vidámság, viszont, szerintem már néhányuk alszik is. Aludjatok csak, holnap jön a finálé. Reszkess Baross utca, jönnek a Svihákok!

 

20614504_1537719062916366_330795402_n 20614513_1537721356249470_736381330_n 20614565_1537720352916237_2056816999_n 20614587_1537719919582947_2031737898_n 20614619_1537720446249561_342885784_n 20614720_1537720036249602_227552055_n 20614724_1537719639582975_1190068680_n 20623766_1537720126249593_1008377956_n 20623767_1537719589582980_393543676_n 20623768_1558911394161576_319316679_n 20623855_1537720212916251_624638448_n 20623866_1558911390828243_554184092_n 20623892_1537720079582931_670499664_n 20624014_1537720392916233_439520492_n 20624023_1537718889583050_2121539743_n 20624059_1537720522916220_2126812025_n 20624112_1537719746249631_496685994_n 20624152_1558911357494913_641832546_n 20624206_1537721149582824_356067676_n 20624370_1537721532916119_701075831_n 20624421_1537721199582819_1590811359_n 20624558_1537721586249447_734446526_n 20624594_1537721099582829_913464078_n 20624607_1558911374161578_1198109349_n 20624665_1537720279582911_1847650749_n 20624691_1537719676249638_2124203916_n 20624709_1537720929582846_813244026_n 20631435_1537719002916372_1491887982_n 20631440_1537721019582837_642688983_n 20631524_1537719232916349_1430289621_n 20631548_1537720809582858_1220659223_n 20631548_1558911370828245_561350447_n 20631661_1537720742916198_620275852_n 20631776_1537721279582811_1625524947_n 20631792_1537721442916128_263257173_n 20631832_1537719856249620_81502694_n 20632319_1537718632916409_1622137827_n 20632601_1537720659582873_1922392636_n 20632734_1537718819583057_626765099_n 20644007_1537719129583026_1388661253_n

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.