Svihák tábor ’17 – második hét

A már harmadik szériát futtató Svihák tábor idén is rengeteg élménnyel, iszonyú sok nevetéssel várja azokat a kedves érdeklődőket, akik szeretnék elolvasni csemetéjük táboros élményét, vagy csak arra vágynak, hogy felidézzék gyermekkoruk nagy nevetéseit, amikor még mindenhol sok volt a gyerek, és mindenki mindenkivel barátkozott. A szokványos módon, az élmények után jönnek a képek. 

Hétfő

Na, ez micsoda csapat. Már reggel, mielőtt a helyszínre érkeztünk, éreztem valamit. Ez amolyan megmagyarázhatatlan energia, ami csak valami természetfeletti erő lehet. Ahogy az ember kikel az ágyból, ahogy zöldhullámot kap, amikor minden olyan flottul megy, hogy az ember érzi, igen, most sínen van! Fantasztikus érzés, és már leszoktam arról, hogy magaménak tudjam be ezt, inkább én is ráhelyezkedek, és élvezem az élményt. Be is jött a számítás, ahogy gyülekezett a csapat, majdnem mindenkire volt is 5-10 percem, hogy megnyugtassam a szülőket utoljára, a Svihák táborban jó helyen van a gyermek. Olyan könnyed volt az egész, mint Pierre tortái, az első táborgyülekezőt amikor megtartottam, mindenki a helyén maradt, minden mondat a táborlakók fejébe a helyükre került, senkivel nem kellett megküzdeni az alfa hím pozícióért, mert mindenki, mint a profik, tudtuk, mi a dolgunk, miért is jöttünk össze ennyien. Első játékunk is pont akkor fejeződött be, amikor már kezdtek mozogni, nyüzsizni a táborlakók, hogy elülték a feneküket. Mert ugyebár, az első napon nagyon sok a megbeszélni való, és én is unom a végére a saját hangom, a saját mondanivalóm, de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A délelőtt folyamán a lányok majdnem leverték a fiúkat fociban, szegény Levi milyen dühös volt a felénél, mert hát én nem is vagyok lány, és mégis őket segítem…de aztán megfordult a szerencse, és végül győzedelmeskedtek a fiúk, Levi nagy örömére. Az ebédhez indulás előtt, még egy kis sapka keresés, amihez egyszer lehet, hogy egy komplett regényt írok, hiszen Máté barátunk sapkája a játszótéren eltűnt, fél óra keresés után sem lett meg, pedig még a nagyikat is ugrasztottuk a játszótéren, mindenki Máté sapkáját kereste, majd valamilyen csoda folytán, a nap végén a játszóházban került elő, ki tudja, hogyan, de egy biztos, ha meglesz a sztori minden porcikája, megírom novellában a rejtélyesen rejtőzködő sapka történetét. Pizza, sült krumpli, fagyi, sok sok frissítővel, és séta. Eleinte féltem ettől, mert mégis elég meleg volt, de szerencsére nagyon sokáig a házak védelmező árnyékot biztosítottak nekünk, egy nagyobb szakasz volt, amit a napon küzdöttünk, de sokszor megálltunk frissíteni, és nem hagytunk ki egyetlen alkalmat sem, hogy nagyokat röhögjünk, vagy valami érdekességet felfedezzünk.

Történt, hogy az egyik legkisebb táborlakó, nevezetesen Dani, nem tudta olyan gyorsan enni a fagyit, ahogy az olvadt, így az egész 25 kilós gyerek szinte eltűnt a fagyiban, a két karja könyékig maszatos volt, a lábán is folyt, de még a tarkóján, az álla, a haja is csupa citrom fagyi volt. Én akkorákat röhögtem, hogy le kellett ülnöm, végül Dani belátta, hogy nem bír vele, lemosdattuk ivóvizünkkel, mehettünk tovább. Néhány száz méterrel odébb, egy építkezésen akadt meg a tekintetünk, épp frissítő folyadékunkkal voltunk elfoglalva, amikor láttuk, hogy a még el nem készült épületen szunyókál néhány munkás, mellettük a nyitott sörös doboz, ők meg az árnyékban húzzák a lóbőrt. Egybe hívtam a társaságot, mondtam suttogva, hogy közelebb húzódunk kicsit, de osonva, majd háromra kiabáljuk, hogy “éééébresztőőőőőő”, de aztán futás az erdőbe. Sikerünk volt, a többi, még éber és dolgozó munkás nagyokat röhögött, integetett nekünk, ezután meg már csak hab volt a tortán, hogy az árnyékban hűsölő gyíkokat ki tudja elkapni, megkergettünk párat, de végül a tábor fő bohóca, Olivér kapott el egyet.

Délután jöhettek a játszóházas játékok, élveztük, hogy jó hűs van a házban, ki se akartunk menni a fullasztó melegbe már, elfoglaltuk magunkat arcfestéssel, focizással, építkezéssel, különböző dolgokkal. Egy szó, mint száz, ez egy nagyon élettel teli, nagyon izgalmas és elképesztően aktív csapat, élmény velük dolgozni, élmény velük minden együtt töltött perc…persze, elhamarkodott is lehetne ez a pár mondat, mégis csak hétfő van, de én ezt nyitott lélekkel előlegezem meg ennek a bandának. Alig várom a holnap reggelt, de előtte jöjjön pár kép…

20526431_1534916899863249_231277565_n 20526543_1534917233196549_1701622348_n 20526581_1534916009863338_1093456248_n 20526668_1534916976529908_1484844968_n 20526769_1534916703196602_955370609_n 20527240_1534915483196724_2022484875_n 20527362_1534915819863357_2079171790_n 20527362_1534917449863194_130578619_n 20527369_1556159187770130_1518535549_n 20527421_1534916863196586_1024038924_n 20527441_1534917036529902_1256260315_n 20527498_1534915673196705_1829248791_n 20527511_1534915903196682_578200397_n 20527582_1534915576530048_904696505_n 20527582_1534915736530032_177355402_n 20527636_1534915569863382_146941233_n 20561731_1534916239863315_1578029315_n 20561861_1556159174436798_314710075_n 20561946_1534917283196544_603216374_n 20562087_1534915429863396_1334616468_n 20562748_1556159184436797_1134605971_n 20562825_1534915609863378_648203862_n 20563031_1534916809863258_1877546862_n 20563037_1556159161103466_1120042573_n 20614051_1534917146529891_72763029_n

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.