Svihák tábor 2018 – élmények – első hét

Hétfő

Egy év nagy idő, főleg, ha végig arra kell várni, hogy kapjon Balázs bácsi egy hétnyi, néhány tucatnyi gyereket. Mert még mindig nagyon jó megélni a játékot benn a játszóházban, elképesztő minden születésnap, amikor nekünk ajándékozza élete gyönyörű pillanatait az ünnepelt, de azért mégis ez a kiteljesedése a munkámnak, amikor egy hétig egy csapattal lehet foglalkozni, hatni rájuk, élményeket gyűjteni, nagy nevetések közepette megélni a játék örömét. Látni a csapaton belüli kis csapatokat, ahogy szégyenérzet nélkül kezdenek barátkozni olyan gyerekek, akik még sosem találkoztak ezelőtt, és milyen jó lesz látni majd nekik ugyanazokat az arcokat, akik szívesen adták a lapátot, hozták a vizet, és már tudom, hogy az ötödik nap végére elválaszthatatlan barátságként ígérnek meg egymásnak minden jövőbeli percet. Azonban ezek a barátságok ma indultak útjukra, még nem foglalkozunk a hét második felével, ma, a kezdetek kezdetén, mint szemlélő élménykovács mutatom be csodálatos csapatomat, akik már az első nap elképesztő  tulajdonságokat mutattak be, amitől az állam kaparta a döngölt játszótéri földet.
Mélyre ható pillanat volt például, amikor pityergő táborlakónkat olyan gyerekek vigasztalták, akik addig nem is tudták, hogy létezik, lányok, teljesen maguktól mentek oda a legkisebb fiúhoz, amikor sírdogált, mert hiányzott neki az anyukája, simán előbb értek oda, mint én. Felkarolták, kedves szavakkal ebédelni hívták, és nem engedték el a kezét még akkor sem, amikor már megnyugodott. Fantasztikus élmény volt látni ezt a fokú humánumot. Egy focisérülésnél, sebfelszakadásnál a legidősebb fiúk mentek a segítségére elesett társuknak, aki kis idő múlva erőre is kapott.

Álszerénység nélkül írom, megihletett lelki erejük, és a kicsit hosszabb sétánkon pár gyereket vittem is a nyakamban, mert láttam, hogy sok nekik a gyaloglás. Szóval, ma én tanultam valamit, ami érzem, nagyon mélyre ment. Áradozni nem szeretnék, mert túl látványos lenne az öröm, de el kell mondanom, hogy nagyon várom a holnapot, hiszen minden pillanatát maximálisan szeretném kiélvezni ennek a társaságnak és az egész hétnek.
Természetesen játszótereztünk, fociztunk, mászókáztunk, vagy 10 gyerek órákon át alagútrendszert épített a homokozóban, hordták a vizet, mint a szorgos hangyák, kizökkenteni sem lehetett őket még focival sem, de talán jobb is így, hiszen itt is komoly barátságok szövődtek az együtt munkálkodás, az alkotás élethelyzetében. A tábor mai sztárvendége XIII. Jacqueline grófnő is elégedetten fekszik előttem a padlón, úgy kijátszotta magát a gyerekekkel, hogy nem bír aludni sem, csak kóvályog. Hihetetlen kutya egyébként, egy nagyon félénk Border Collie, aki terápiás kutya anyukától eredeztethető, és ez érződik is személyiségén. Imád játszani, kifulladásig tolná a sprinteket a labdáért, frizbiért, és ma volt is egy táborlakó, aki fél a kutyáktól, de Jacqueline grófnő az ő szívéhez is eljutott, és a műsorszám végén még egy ölelést is kapott a mi kedves kutyánk. Nagy eredmény, bárhonnan is nézzük. Szóval, gyors alvás, és holnap folytatjuk, de újra is kezdjük, egy másik sztárvendéggel…Enzo Gepetto Fabrizio Oliver de Calvo jön el hozzánk, a nagy olasz tanítómester, aki Karibi utazását szakítja félbe kedvünkért!

Jöjjenek a beszédes képek

36999234_1798772660201367_2219074946028535808_n 36961571_1890219600999642_3987293598604328960_n 36946247_1798771863534780_7116148583358791680_n 36930964_1890222560999346_1138494352977297408_n 36914157_1890221770999425_1659022605178372096_n 36913889_1798772193534747_742502616008753152_n 36913381_1890223497665919_8032945357400834048_n 36906035_1890221464332789_1879320110674477056_n 36904496_1798772010201432_464190882711601152_n 36903044_1798771146868185_2245494874709164032_n 36900025_1798770650201568_3211085509480677376_n 36890706_1798773493534617_6150431015123812352_n 36885958_1890216460999956_4444296290905358336_n 36882344_1798773553534611_3269104320011829248_n 36875902_1798773426867957_8490694480658169856_n 36867544_1890218777666391_819827317420326912_n 36862661_1798772893534677_2649040449834057728_n 36857381_1798771006868199_3041302647656153088_n 36856988_1798772176868082_535803500957794304_n 36854835_1798772403534726_6775294266441728000_n 36848989_1890223197665949_2376948804139089920_n 36847755_1798773276867972_85433694155702272_n 36846141_1890218284333107_1895363630296203264_n 36844484_1798771960201437_4488782282257072128_n 36840267_1890222680999334_1989996835162292224_n 36838715_1890220580999544_7056459842298314752_n 36835454_1890222800999322_426820720161456128_n 36832997_1798772803534686_90193303898685440_n 36832166_1890220140999588_2533629971306381312_n 36832154_1890222030999399_7286346978974236672_n 36829629_1798772673534699_1227600617833234432_n 36828571_1798773676867932_1339851125712486400_n 36826280_1798772340201399_9221725286263947264_n 36824570_1798772710201362_5039390629973458944_n 36820638_1798772320201401_4108079864358109184_n 36818876_1890221254332810_7879050984058519552_n 36817626_1890222410999361_1083045659466006528_n 36816333_1890220957666173_4984353136631087104_n 36800278_1798772100201423_1019246716307636224_n 36800278_1798772100201423_1019246716307636224_n (1) 36718475_1890220347666234_795028790433546240_n

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.