Svihák tábor 2017 második hét

A már harmadik szériát futtató Svihák tábor idén is rengeteg élménnyel, iszonyú sok nevetéssel várja azokat a kedves érdeklődőket, akik szeretnék elolvasni csemetéjük táboros élményét, vagy csak arra vágynak, hogy felidézzék gyermekkoruk nagy nevetéseit, amikor még mindenhol sok volt a gyerek, és mindenki mindenkivel barátkozott. A szokványos módon, az élmények után jönnek a képek. 

Hétfő

Na, ez micsoda csapat. Már reggel, mielőtt a helyszínre érkeztünk, éreztem valamit. Ez amolyan megmagyarázhatatlan energia, ami csak valami természetfeletti erő lehet. Ahogy az ember kikel az ágyból, ahogy zöldhullámot kap, amikor minden olyan flottul megy, hogy az ember érzi, igen, most sínen van! Fantasztikus érzés, és már leszoktam arról, hogy magaménak tudjam be ezt, inkább én is ráhelyezkedek, és élvezem az élményt. Be is jött a számítás, ahogy gyülekezett a csapat, majdnem mindenkire volt is 5-10 percem, hogy megnyugtassam a szülőket utoljára, a Svihák táborban jó helyen van a gyermek. Olyan könnyed volt az egész, mint Pierre tortái, az első táborgyülekezőt amikor megtartottam, mindenki a helyén maradt, minden mondat a táborlakók fejébe a helyükre került, senkivel nem kellett megküzdeni az alfa hím pozícióért, mert mindenki, mint a profik, tudtuk, mi a dolgunk, miért is jöttünk össze ennyien. Első játékunk is pont akkor fejeződött be, amikor már kezdtek mozogni, nyüzsizni a táborlakók, hogy elülték a feneküket. Mert ugyebár, az első napon nagyon sok a megbeszélni való, és én is unom a végére a saját hangom, a saját mondanivalóm, de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A délelőtt folyamán a lányok majdnem leverték a fiúkat fociban, szegény Levi milyen dühös volt a felénél, mert hát én nem is vagyok lány, és mégis őket segítem…de aztán megfordult a szerencse, és végül győzedelmeskedtek a fiúk, Levi nagy örömére. Az ebédhez indulás előtt, még egy kis sapka keresés, amihez egyszer lehet, hogy egy komplett regényt írok, hiszen Máté barátunk sapkája a játszótéren eltűnt, fél óra keresés után sem lett meg, pedig még a nagyikat is ugrasztottuk a játszótéren, mindenki Máté sapkáját kereste, majd valamilyen csoda folytán, a nap végén a játszóházban került elő, ki tudja, hogyan, de egy biztos, ha meglesz a sztori minden porcikája, megírom novellában a rejtélyesen rejtőzködő sapka történetét. Pizza, sült krumpli, fagyi, sok sok frissítővel, és séta. Eleinte féltem ettől, mert mégis elég meleg volt, de szerencsére nagyon sokáig a házak védelmező árnyékot biztosítottak nekünk, egy nagyobb szakasz volt, amit a napon küzdöttünk, de sokszor megálltunk frissíteni, és nem hagytunk ki egyetlen alkalmat sem, hogy nagyokat röhögjünk, vagy valami érdekességet felfedezzünk.

Történt, hogy az egyik legkisebb táborlakó, nevezetesen Dani, nem tudta olyan gyorsan enni a fagyit, ahogy az olvadt, így az egész 25 kilós gyerek szinte eltűnt a fagyiban, a két karja könyékig maszatos volt, a lábán is folyt, de még a tarkóján, az álla, a haja is csupa citrom fagyi volt. Én akkorákat röhögtem, hogy le kellett ülnöm, végül Dani belátta, hogy nem bír vele, lemosdattuk ivóvizünkkel, mehettünk tovább. Néhány száz méterrel odébb, egy építkezésen akadt meg a tekintetünk, épp frissítő folyadékunkkal voltunk elfoglalva, amikor láttuk, hogy a még el nem készült épületen szunyókál néhány munkás, mellettük a nyitott sörös doboz, ők meg az árnyékban húzzák a lóbőrt. Egybe hívtam a társaságot, mondtam suttogva, hogy közelebb húzódunk kicsit, de osonva, majd háromra kiabáljuk, hogy “éééébresztőőőőőő”, de aztán futás az erdőbe. Sikerünk volt, a többi, még éber és dolgozó munkás nagyokat röhögött, integetett nekünk, ezután meg már csak hab volt a tortán, hogy az árnyékban hűsölő gyíkokat ki tudja elkapni, megkergettünk párat, de végül a tábor fő bohóca, Olivér kapott el egyet.

Délután jöhettek a játszóházas játékok, élveztük, hogy jó hűs van a házban, ki se akartunk menni a fullasztó melegbe már, elfoglaltuk magunkat arcfestéssel, focizással, építkezéssel, különböző dolgokkal. Egy szó, mint száz, ez egy nagyon élettel teli, nagyon izgalmas és elképesztően aktív csapat, élmény velük dolgozni, élmény velük minden együtt töltött perc…persze, elhamarkodott is lehetne ez a pár mondat, mégis csak hétfő van, de én ezt nyitott lélekkel előlegezem meg ennek a bandának. Alig várom a holnap reggelt, de előtte jöjjön pár kép…

20614051_1534917146529891_72763029_n 20563037_1556159161103466_1120042573_n 20563031_1534916809863258_1877546862_n 20562825_1534915609863378_648203862_n 20562748_1556159184436797_1134605971_n 20562087_1534915429863396_1334616468_n 20561946_1534917283196544_603216374_n 20561861_1556159174436798_314710075_n 20561731_1534916239863315_1578029315_n 20527636_1534915569863382_146941233_n 20527582_1534915736530032_177355402_n 20527582_1534915576530048_904696505_n 20527511_1534915903196682_578200397_n 20527498_1534915673196705_1829248791_n 20527441_1534917036529902_1256260315_n 20527421_1534916863196586_1024038924_n 20527369_1556159187770130_1518535549_n 20527362_1534917449863194_130578619_n 20527362_1534915819863357_2079171790_n 20527240_1534915483196724_2022484875_n 20526769_1534916703196602_955370609_n 20526668_1534916976529908_1484844968_n 20526581_1534916009863338_1093456248_n 20526543_1534917233196549_1701622348_n 20526431_1534916899863249_231277565_n

 

 

Kedd

Na a mai nap rendesen megizzasztott minket, és most nem csak a hőségről szeretnék én hőseposzt zengeni, hogy milyen jól bírták egyébként a srácok, mert bírniuk kellett, hiszen választhattunk, vagy unalomba fullad a délelőttünk, vagy helyet változtatunk. Ugyanis, reggel, érkezésünkkor, három megtermett pasas épp azt a mászókát mázolta még színesebbre, amit egyébként be szoktunk lakni a tábormegbeszélések alkalmával, hiszen akkor még az a leginkább árnyékos terület a Móra parkban. Festették gőzerővel a mászókát, de rossz híreik inkább átvezettek minket Győr egyik legjobb játszijára, a Rózsák terére, mert a hírek arról szóltak, hogy csak délután 2-re lesz kész a festés… Szerencsére, ez még időben kiderült, így még elég korán átslattyogtunk az árnyékos oldalon a Rózsák terére. Ezt aztán széltében-hosszában ki is használtuk, mindenhol a kis svihákok játszottak. A homokozó felét elfoglaltuk, a hintákat is, frizbiztünk a nagy zöld területen, versenyt is futottunk, fogócskáztunk a labirintusban és ezt mind a legvidámabban, tele élettel, nevetéssel, hiszen az egész hely szinte árnyékos, a fák ölelik, így mi is kaptunk rendesen a jó hűsből. Ebéd előtt még egy kis séta, a táborlakók úgy zuhantak a lakásba, mint aki már a nap vége felé jár, nagyon vicces volt, amíg mi készítettük elő az ebédet, a plafonra vetítettem egy mesét, leterítettem néhány pokrócot a járólapra, amin a komplett gyereksereg elfeküdt. Olyan látvány volt ezen a kis területen ez a sok gyerek, mint a Monty Python, Az élet értelme című filmben a szegény család gyerekvállalási jelenetében. Nekem nagyon megmosolyogtató volt. Ebéd után fagyi és gyümi, aztán vissza a már készre festett Móra parkba, ahol a szülők érkezéséig meg sem álltunk, az utolsó gyerekig játszottunk, pörögtünk, bújócskáztunk, hogy nap végén a fél homokozót le tudjuk mosni magunkról a fürdőkádban. Jöjjenek a képek:

20614842_1535747349780204_394274332_n 20614799_1535749009780038_542658917_n 20614482_1535748196446786_1091614091_n 20614415_1535749313113341_810181348_n 20614402_1535747443113528_1158719934_n 20614339_1535749056446700_1041278160_n 20614227_1535749233113349_60988660_n 20614193_1535747293113543_1586714404_n 20614186_1535747799780159_2108610252_n 20614135_1535749103113362_2069088313_n 20614056_1535749366446669_1790297201_n 20563041_1535748903113382_1104041876_n 20561925_1535748299780109_1118525411_n 20561888_1535749523113320_1673219625_n 20561783_1535748696446736_1719825941_n 20561772_1535747639780175_1822403004_n 20561763_1535749446446661_748426713_n 20561660_1535747729780166_1643593730_n 20527659_1535748519780087_687265806_n

 

 

Szerda

Aki ismer, nem vádolhat azzal, hogy ellene lennék a kihívásoknak, és ez a tábornak ezen a napján is tetten érhető volt. A tábor felénél ugyanis mindig a legnehezebb, ilyenkor, mint akár egy maratoni futáson, jön a holtpont. És nagyon át kéne billenni, mert ezen a billenésen sok múlik. És nekem pont erre a napra kell tennem a sport napot, amikor a legjobban elfáradunk, amikor kiteszem a kis csapatomat annak, hogy a legtöbb kiakadás, hiszti, akár még sírás is érhet minket, amely problémákat természetesen meg kell oldani. A Barátság park felé autózva, ezen a “hosszú” távon, a rádiót hallgatva bemondták, hogy ma akkora hőségriadó van a városban, hogy bizonyos szervek járják a munkahelyeket, hogy megfelelően bánik-e a hőséggel, a hűsítő italokkal, a pihenő időkkel a főnökség. Azonnal, mint aki jelenséget látott, rájöttem, hogy a tervezett tempóból ma erősen vissza kell vennem, mert magamra rántom az egész kredencet, és kihívom magam ellen a sorsot, valamint huszonegynehány gyerek ellenszenvét, pedig ezek a gyerekek nagyon szeretnek ám, érzem minden mozdulatukból, minden pillantásukból. Nem ronthatom el ezt semmivel.

A játszótéren ücsörögve, elviteles kávémat kortyolva aztán éreztem, hogy a Nap, és annak teljes ereje belőlem is sok energiát kivett, úgyhogy nem is lesz ez olyan nehéz, hogy hagyjam csak, hogy teljen a nap, és hagyjam, hogy csak úgy történjenek a dolgok. Azért, Edinát nem mondhattam le, és nem is akartam, mert nagyon szeretem őt, és a lazább, “bohócbarátabb” óráit is. Jött, látott, és sikert is aratott, persze volt, aki úgy lazsált, ahogy csak tudott, és volt, akinek felmentést is kellett adnunk, de nagyokat nevettünk, és bohóckodtunk, azért le is izzadtunk, és el is fáradtunk a sportpályánkon. Az egy óra olyan gyorsan eltelt, hogy épphogy pislogtunk párat, már vége is volt. Meseszerű tornaóra volt, én nagyon élveztem, hihetetlen ez a nő, mi mindent ki tud találni a gyerekek kedvéért, és amennyi energia van benne, az irigylésre méltó.

Ezután jöhetett az, amire nem készültünk, és úgy gondolom, ez volt a legjobb dolog a napban, a piknik. Kiválasztottuk a legnagyobb árnyékot, letáboroztunk, tízóraiztunk, frizbiztünk, labdáztunk, csak hagytuk, hogy elteljen az idő, mindenkire rábíztuk, hogy mivel akarja tölteni azt a bő órát, amit most így, a nyári szünet és a hőség adományozott nekünk. Esküszöm, ez a kis óra úgy kellett, mint az a sok víz, amit magunkba töltöttünk. Eztán jöhetett a kellemes fagyi/jégkása és a buszon szörfözés, mert ülőhelyünk nem sok volt, de ezek a jóóó kis magyar utak… ám a Svihák táborosok még ezt is élvezték, közben begyűjtötték az összes mosolyt, amit a gyalogosok, autósok dobáltak felénk, mert integettünk mindenkinek, puszikat küldtünk a nagy kapaszkodások közepette. Délután, miután megettünk minden grill csirkecombot, jöhetett az aszfalt telerajzolása. Improvizatív ugróiskola versenyen Zsozsó és Blanka nyertek, és már vége is volt a napnak. Hihetetlen milyen gyorsan átlendültünk a holtponton, holnap már sajnos látni fogunk pár elkeseredett arcot, mert a szemfülesek szembesülnek a tábor hamarosan ránk törő végezetével. De addig is, képek, képek, képek.

20631794_1536724199682519_1044610753_n 20631750_1536723423015930_1727631452_n 20631473_1536727273015545_902600040_n 20624628_1536725166349089_295109399_n 20624613_1536727539682185_1387832200_n 20624579_1536722589682680_2073779921_n 20624463_1536721813016091_986638156_n 20624273_1536727319682207_1269716385_n 20624163_1536723276349278_854813165_n 20624097_1536723183015954_1475005137_n 20624016_1536721546349451_1525451499_n 20623995_1557777990941583_1654863111_n 20623994_1536721716349434_1113606312_n 20623992_1536721313016141_1441762055_n 20623986_1536727463015526_291701639_n 20623925_1536724819682457_325718557_n 20623758_1536727559682183_635517877_n 20614821_1536724416349164_1625381958_n 20614718_1536726189682320_2062920032_n 20614708_1557777987608250_1678426446_n 20614644_1557778014274914_245731996_n 20614578_1536727613015511_1069914938_n 20614555_1536723479682591_1351177742_n 20614518_1536726439682295_380522243_n 20614434_1536726259682313_1952032450_n 20614380_1536721616349444_417906205_n 20614343_1557777984274917_1815845468_n 20614304_1536727429682196_1101572450_n 20614139_1536725216349084_980067703_n 20614105_1536725979682341_380592883_n 20614056_1536721916349414_887796941_n 20613983_1536726519682287_1772422721_n 20613900_1536723089682630_1471812071_n 20563043_1536726123015660_570205598_n 20563043_1536721869682752_1168159047_n 20563026_1557778010941581_1038008322_n 20563018_1536726549682284_1211759415_n 20562966_1536726353015637_547942668_n 20562888_1536724299682509_943090181_n 20562885_1536724343015838_1134681779_n 20526462_1536722609682678_1243887436_n

 

 

csütörtök

A mai nap örömjáték volt, ezt így kimerem állítani, ahogy itt ülök és pötyögök. Ma minden olyan jó dolog megtörtént velünk, ahogy annak egy iskoláiból, óvodáiból kiszabadult gyerek, a nagy nyári forróságban tud örülni, mert barátkozhat. Mi is a gyermeki létnek a legfontosabb eleme? Elboronghatunk a kérdésen, nos az én meglátásom szerint az, hogy minél több gyereket megismerjünk, tudjunk barátkozni, építsük a kapcsolati hálónkat. Sokszor az életünkben ez határoz meg minket. Milyen jó ráköszönni az utcán, vagy csak órákig elbeszélgetni valakivel, mindig mindig visszatérve, hogy “ugye mi ismerjük egymást valahonnan? Még a gyerekkorunkból dereng valami…” Persze vannak ennél fontosabb barátok az életünkben, őket örökre megőrizhetjük emlékeinkben. De, hogy ne eresszem olyan bő lére, az az öröm, boldogság, kialakuló barátok, hosszú beszélgetések, amiket ma megfigyelhettem, ha szétnéztem a játszó gyerekseregen. A tábornak ebben a szakaszában jó, ha csak kicsit vannak nyaggatva a gyerekek. Szerencsére, eddig olyan sokat és olyan jól gyakoroltuk a dalunkat, hogy ma csak délután, kétszer kellett gyakorolnunk. Nagy bravó a srácoknak! Egy kis csihipuhis lufikardozás került be a programunkba, egyik kedves táborlakónk, Máté apukája, Lali bohóc hajtogatott nekünk 30 lufit, ezt egy izgalmas, a bújócskával, a fogócskával egybeolvasztva használtuk fel, amiben azt bizton ki merem állítani, hogy Levente bizonyult a legjobbnak. Egy kis sorjátékkal díszítettük fel a mai napot, de koránt sem ért véget az élménysorozat. Az ebédünket olyan hangulatban töltöttük el, a Kristályban, ahogy azt egy réges régi baráti társaság szokta, persze gyerekméretben. Apró-cseprő csínytalanságok, de semmi komoly. Viola úgy vagdosta a husit másoknak, mint Lurkós anyukája benn a kórházban, dicséret után pedig kőkeményen bekeményített, és magasan rangsorolva, de büszkén, mellvértére tűzte a hisztikirálynő díjat, még most is ott suhog az egoja valahol a szülinapi teremben, vitte magával mindenhova, és mindenkinek megmutatta, hogy milyen ügyes is volt, de persze a pörgést nem hagyta alább, szegény apukája, aki jött érte…jutalma az ebédünkből megmaradt rántott husi lett, esküszöm vágtuk, nem haraptuk…

De történt ma valami, egy kis csoda. A három éve, oszlopos tagjai a Svihák tábornak, Levi és Zsófi, kedves kis testvérpár. Nekem szívem csücske mindkét gyerek, nagyon jó fejek, főleg, ha jól megismeri egyik ember a másikat már elég jól ahhoz, hogy elfogadja tökéletesen olyannak, amilyen. Egyébként pedig, elég sokat veszekednek, mindig versengenek egymással, és sosem lehet igazán eldönteni, hogy kis is nyer, mert mindig összekapnak mielőtt kiderülne, hogy ki a jobb. Ma, kezdő kis beszédecskémben, amit a tábornak tartok minden reggel, eljutottunk arra a pontra, hogy kihirdessem, ki lesz az a két ember, akik az én kis segítségem, a tábor vezetői. Hát, rájuk esett a választásom, és meg is indokoltam a döntésem. Szeretném, ha ma közösen, erőt egybeforrasztva, az igazi testvéri összetartó erőben oldanák meg a vezetői teendőket. A bátyus, elfogadva végzetét (kép a lap alján), belátva igazam, a méltóság legteljesebb, és legprofibb eszközeit hozva, tisztességesen, húgát mindig maga mellett tartva, végül eljutottak oda, hogy a rögtönzött tánc során megtört ez a kis átok, és karokat egybefonva táncoltak a szabályok szerint először szépen, aztán csúnyán, majd őrülten, előcsalogatták magukból a rock n” roll-t, és csak táncoltak. Elképesztő volt látni őket, amikor sétáltak haza, de az lehet, hogy már csak a gondolataim játsszák tovább a szalagot…

Még délután, miután játszóházba értünk, ráizzítottuk a társaságot egy kis lufibombázásra az áruház melletti hűsben. Az első játéknak csak azt a nevet adtuk, hogy mészárlás. A két csapat egymással szemben felsorakozva, úgy 70 centi távolságban, kezükben egy-egy jó kövér lufibomba, és mindenki a másiknak eshetett. Persze, Pannika okosan, jó előre látva a problémás helyzetet, inkább Pipacs mögé bújt. Második játékunkhoz ismét a fő-sikerjátékunk, a fogócska segítségül hívásával vegyítettük, ahol aztán tényleg mindenki megkapta volna a magáét, de mindig az elől haladó bizonyult ügyesebbnek, és a földön taccsantak a bombák. Ezt követően dördült fel a hangom, hogy ugye tudja a bizonyos Svihák nevű társaság, hogy a lufibombázás legeslegrosszabb része mindig a kis szemét összegyűjtögetése, hát a kis Svihákok pedig apró lábaikkal lépdelve, a Földre egyszer sem hajolva fájós derékkal, szedegették a kicsiny darabkákat. Eztán jöttek hozzám kérdőn, hogy akkor most mi lesz, még vizesek sem lettek…na ez igaz, és rögtön a felvillanó körte után nyúltam. Nem árultam el nekik, hogy mi fog történni, csak odatereltem őket az áruház üvegfalához, ahol nincs semmi. Elkértem a slagot a zöldséges csapattól, és csak spricceltem a vizet, ők meg csak szaladgáltak, nevettek, cukkoltak, sikítoztak, élvezték a nagy nyári forróságban a jó hideg vizet, ahogy hull rájuk a magasból, magából szivárvány képezve. Voltak akik hátul megbújtak, ők meg sem áztak, de akik hoztak csereruhát, ők bőrig, ahogy azt kell, nem foglalkozva semmivel. Egy kis foci, társas a megritkult társasággal, és már vége is lett a napnak, észre sem vettem, komolyan mondom! Életerő, vidámság, viszont, szerintem már néhányuk alszik is. Aludjatok csak, holnap jön a finálé. Reszkess Baross utca, jönnek a Svihákok!

 

20644007_1537719129583026_1388661253_n 20632734_1537718819583057_626765099_n 20632601_1537720659582873_1922392636_n 20632319_1537718632916409_1622137827_n 20631832_1537719856249620_81502694_n 20631792_1537721442916128_263257173_n 20631776_1537721279582811_1625524947_n 20631661_1537720742916198_620275852_n 20631548_1558911370828245_561350447_n 20631548_1537720809582858_1220659223_n 20631524_1537719232916349_1430289621_n 20631440_1537721019582837_642688983_n 20631435_1537719002916372_1491887982_n 20624709_1537720929582846_813244026_n 20624691_1537719676249638_2124203916_n 20624665_1537720279582911_1847650749_n 20624607_1558911374161578_1198109349_n 20624594_1537721099582829_913464078_n 20624558_1537721586249447_734446526_n 20624421_1537721199582819_1590811359_n 20624370_1537721532916119_701075831_n 20624206_1537721149582824_356067676_n 20624152_1558911357494913_641832546_n 20624112_1537719746249631_496685994_n 20624059_1537720522916220_2126812025_n 20624023_1537718889583050_2121539743_n 20624014_1537720392916233_439520492_n 20623892_1537720079582931_670499664_n 20623866_1558911390828243_554184092_n 20623855_1537720212916251_624638448_n 20623768_1558911394161576_319316679_n 20623767_1537719589582980_393543676_n 20623766_1537720126249593_1008377956_n 20614724_1537719639582975_1190068680_n 20614720_1537720036249602_227552055_n 20614619_1537720446249561_342885784_n 20614587_1537719919582947_2031737898_n 20614565_1537720352916237_2056816999_n 20614513_1537721356249470_736381330_n 20614504_1537719062916366_330795402_n

 

Péntek

Az idei évre szögre akasztottuk a táboros dolgainkat. Ez a nap is lepergett, és ismét megjött az az ismerős érzés. Egy kicsit kiüresedett, egy kicsit megnyugtató, hiszen nagy hiba nélkül lejött mindkét táborunk, egy kicsit szomorkás, de nagyon nagyon mosolyra fakasztó, hiszen, innen nézve már minden kép a fejemben szép. De még mielőtt a nagy szentimentalizmusnak ismét utat engednénk, nézzük meg, mi is volt azon a napon, amikor összeállnak a bolygók, amikor a hőség is vigyázzba áll, amikor csak szépet és jót kapunk hosszú utunk legvégén, amikor meghódítjuk a belvárost.

A délelőtt, az egyik legjobb játszótéren kezdődött, a Batthyány téren, a gondosan elkerített, hűvös, árnyékos játszin. Mintha már a kezünk közül is kicsúszott volna minden irányítás, már, ha egyáltalán néha akartunk a játszótereken délelőtt irányítani, egy rögtönzött esküvőbe csöppentünk, ahol is a nagy egymásra találás jegyében, egy bohóc esküvő és lakodalom keretein belül, Zsófi és Levi egymásra találásának örülhettünk. Mostanáig nem tudnám megmondani, hogy mennyire volt ez játék, mennyire komoly, de mint diszkrét ember, én ugyan nem érdeklődöm ennél tovább, rájuk bízom az érzelmi világukat. Én, mint a tábor vezetője, mondhatni kapitánya, amolyan viccesre véve a figurát, összeadtam a két emberpalántát, akik táncukkal szentesítették frigyüket, gyűrűjük nem volt, mondhatni, egy gatyában házasodtak, de onnantól nem engedték egymást szem elől. Elfogyasztottuk Gyöngyvér testvér és a Levi anyukája által sütött muffinokat, direkt botrányosan elénekeltük a dalunkat, hiszen tudtuk, hogy, ha a főpróba rossz, akkor csodás lesz az előadás.

Elindultunk hát a belvárosba, hogy megmutassuk magunkat Győr dolgozó, fagyizó, lézengő, ügyintéző népének. Persze a belváros kihalt volt, és mi elfoglaltuk az árnyékot, túl sok nézőnk nem volt, de azért learattunk nem kevés sikert. Táncoltunk a muzsikusoknak a csónakosnál, akik a kedvünkért eljátszottak néhány dalt, mi pedig körbetáncoltuk őket, csodálatos volt. Az ebédünkkel volt egy kis malőr, de jelen esetben éppen nem én hibáztam, viszont, a probléma megoldó képességemet csúcsra járatva, tíz perc alatt a mekiben kötöttünk ki, a táborlakók nagy örömére. Kis játék, kis krumpli, kis ez, kis az, a végén nagy fagyi, és még nagyobb dinnye. Persze, a vizet ma sem engedték a táborlakók csak úgy a csövekben, kellett nekik a hideg eső, a futkozás, a sikongatás, az öröm a köbön meg a gyökön, és minden ami az utolsó órában a csövön kifér. Könnyes, ölelkezős búcsúk, nagy ígérgetések a végén, hihetetlen szenvedély, nagy fáradtság, hát, amolyan igazi Svihák tábor végzős délután. Emlékek, emlékek. Ezeket lesz majd jó felidézni, és a képeket napról napra, újra és újra végig nézni, amíg az ember kívülről nem fújja már. Apropó képek…

IMG_20170804_102529 IMG_20170804_102510 IMG_20170804_102504 IMG_20170804_085649 IMG_20170804_085636 20668294_1538888826132723_61485573_n 20643991_1538889662799306_703018153_n 20643929_1538887166132889_1360873614_n 20643903_1538889439465995_1038041043_n 20643681_1538889692799303_647582412_n 20632740_1538889026132703_1968459274_n 20632556_1538888906132715_1450834352_n 20632550_1538889512799321_1340018523_n 20632543_1538888359466103_956382501_n 20632521_1559773507408698_598475521_n 20632492_1538887259466213_1588770978_n 20632416_1538889376132668_185758695_n 20632375_1538889092799363_545812456_n 20632315_1538889879465951_1749319955_n 20631887_1538888099466129_53107120_n 20631759_1538889129466026_193449661_n 20631702_1538889762799296_116168333_n 20631676_1538887566132849_1602672130_n 20631592_1538888549466084_1706023611_n 20624738_1559773517408697_114734_n 20624649_1538887379466201_31411763_n 20624618_1538888296132776_838779629_n 20624597_1538887989466140_463707747_n 20624569_1538888696132736_247291916_n 20562117_1538887456132860_647395991_n 20614712_1538889599465979_180057087_n

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.