svihak.hu

A Svihák tábor elérkezett a második sorozatához, melyet kicsit kiigazítunk a nagy meleghez és a városban történt változásokhoz, de ez nem erre a napra vonatkozik. Hogy is mondjam? Nagyon vártam ezt a napot. Éreztem, megvan bennem az a plusz információ, mely az előző héten ugyanazon a vasárnap éjszakán, forgolódás közben még hiányzott. Ez egészen más élmény volt, már ami az előzményeket illeti. Nagyon kíváncsi voltam, vajon kik jönnek a táborba. Hogyan fognak összeilleni, kik lesznek első látásra legjobb barinők satöbbi. Hát, az elképzelésem fölött simán győzött az eredetiség. Ugyanis, ezek a lányok a legjobb fajtából valók. Az egy szem fiú pedig úgy illeszkedik a történetbe, mint a legó legutolsó darabja, ami összetartja az építményt. Már az első nap óriási hahotázások és történetmesélések között mentünk egyik színhelyről a másikra, és közben futottunk, másztunk, ugráltunk, természetesen telefirkáltuk az áruház bejáratát, versengtünk, egy szó, mint száz, iszonyú jól éreztük magunkat. Már csak a képek hiányoznak, hm? Hát, nézzétek meg, és főleg fókuszáljatok az aszfaltrajzos részekre. Igen, koszosak, mint, aki a saját lakását alakítja át, és jól gondoljátok, ez már a csereruha. Hát, ilyen az első nap a Svihák táborban. Energiám nem maradt csak erre a kis irományra, megyek, vár az ágy…

Svihák táborunk második felvonásában Szabadhegy volt a fő állomás, igazából, ki sem mozdultunk a városrészből. Reggel a Rózsák terének gyönyörű parkjában fedeztük fel a játszóteret, és, hogy mekkorát tud ugrani Clean, Szundi Szandi kutyája. Ugyanis, ma ő volt a sztárvendég. Dobták neki a gyerekek a botot, a labdát, a frizbit, Clean pedig hűségesen vissza is hozott mindent, amit eldobtak neki a táborlakók. Aztán ebéd, pihi, és fagyilelőhely után néztünk. Nem volt egyszerű, mert Öcsi bácsi a keddi napon szunyókál, de azért megoldottuk a dolgokat. Jöhetett az állatsimi. Sajnos, csak rövid ideig tartott a móka, de felfrissítettük magunkat sok sok vízzel, és elfoglaltuk a játszóteret, ahol a szülőkre várakoztunk, közben várat építettünk a homokozóban, meg egy jó mély gödröt. Hordtam nekik a vizet, mindenki csupa sár volt :D, de megérte! Olyan jól néztek ki a táborlakók, mindenki egy kicsi, 3nm-es homokozóban. De már jöttek is a szülők,én meg itt írom ki magamból az élményeket. A képeket is nézzétek ám meg!

A mai nappal egy kis új színt vittünk az eddig meg nem unt tábor életébe, ugyanis, kihasználva a Borkai Zsoltiék jóízlését és gyorsaságát, megmásztuk az Adyváros tavas részénél található új játszóteret. Eltöltöttünk ott néhány órát, és azon kívül, hogy nem csúszik a csúszda, elég jól elszórakoztunk. Mondhatom, nagyon jó ötlet volt, több ilyen kéne a városba(Szabadhegyen, az Erfurt utcában is van egy hasonló domb pölö). Utána a szokásos fagyizás, amit, ha merészelnék elfelejteni, azonnal a tyúkszememre lépne mindenki. Jöhetett az ebéd, mely még mindig ugyanolyan nyugalomban, egyetértésben zajlik, ez számomra hihetetlen. Majd Szundi Szandi vette elő ügyesebbik kezét farzsebéből, és kipingálta a csajokat, én addig a Bálinttal fociztam, hogy ő se unatkozzon. Kemény, és fárasztó nap volt, leszívott minket a Nap, de még mindig jobb, mint múlt héten, amikor az ablakból néztük ahogy esik az eső…

A mai, csütörtöki nap ismét igazodtunk a Nap erejéhez, és játszótér helyett inkább strandoltunk. Vagyis, a gyerekek. Az Aranypart vizeit hódítottuk meg, és még egy nagy adag zsemlét is beszórtunk a kacsáknak. Aztán jöhetett az őrület. Beöltöztünk bohócnak, és irány a belváros. A gyerekek imádták, hogy feltűnést kelthetnek, úgy fújták, zörgették a hangszereket, mintha muszáj lenne. És egyszer csak az emberek elkezdtek pénzt adni nekünk. Azt nem árulhatom el, hogy a végére mennyit sikerült összekalapolnunk, de néhány szelet dinnye kijött belőle. Délután ujjal festettünk, és megettük a jól megérdemelt dinnyeszeleteket. Mondhatom, ez a nap csodálatosra sikerült!!! És a képek:

A mai, utolsó napon a gyerekekkel a játszótéren találkozva nyomát sem láttuk annak, hogy bárki is csüggedne az utolsó nap miatt. Ennek mi a Szandival nagyon örültünk, azt hittük, majd rányomja a bélyegét a búcsúzás a napra és az élményekre, szerencsére nem így történt. A mai napon azokat a jó progikat vettük ismét sorra, amiket a héten nagyon élveztek a gyerekek. Volt persze játszóterezés, egy közepes dinnyét is elfogyasztottunk, pizzát ebédeltünk, kreatívkodtunk, egyszóval, csupa olyan dolgot követtünk el, amivel keretbe zártuk a tábort. Kaptak tőlünk a gyerekek egy kis ajándékot, a képeken láthatjátok majd.
És most akkor néhány szót ejtenék arról, mit is jelentett ez nekem, azaz a Svihák Oszkárnak ez a tábor, ez a két hét. Ezzel a koncepcióval először próbálkoztam, és mondhatom, bejött, nekem is, és a visszajelzések is erről tesznek tanúbizonyságot. Hihetetlen jó élményeket kaptunk, elég, ha csak annyit mondok, a tábor végére 14 kis Svihákkal bővült testvértársulatom létszáma, ezt köszönhetjük Győr városnak, ki olyan jó belvárost tart fenn, melyben akár 7 gyerek is bohóckodhat az utcán, begyűjtve elismeréseket, videófelvételeket, mindent. Nagyon sokat jelent nekem ez a 14 gyerek. Először is, hogy kibírták azt a sok marhaságot, amit összehordtam bohóckodás címszó alatt. Persze, motivált, hogy dőltek a nevetéstől. Mindkét csapat más és más volt, az első csapat olyan kíváncsi volt, hogy a fülük folyamatosan hegyes volt, és minden érdekelte őket, ami velem, a Szandival, vagy az épp aktuális vendégünkkel volt kapcsolatos. Azt a hetet kicsit megtépázta az eső, de legalább megtudtuk, ezt is le lehet hozni minimum értékelhetőre. Nagyon kemény koncentráció kellett ehhez a két héthez, és remélem, ebből senki semmit nem vett észre. Ettől a 14 gyerektől én annyi szeretetet kaptam ez alatt a 10 nap alatt, amennyivel akár mostantól egy lakatlan szigeten is kibírnám életem végéig. A búcsúzásokkor megejtett hatalmas ölelések, a szülinapi ajándékok, a nevetések, a közös programok,ez mind mind beépültek elmémbe, melynek rengeteg fiókjából mindig szívesen húzom elő azt a prospektust, melyre ékes betűvel írtam fel: Svihák tábor. De egy kis szót ejtenék a szülőkről is. Nem sok táborban voltam gyerekkoromban, és bohócként sem. De ezt a legkomolyabban mondom, sehol nem láttam még olyan alázatot a TÁBOR iránt a szülőktől. Hihetetlenül komoly tisztelet övezte a családokat, hogy épp az én kis táboromba íratták be csemetéjüket, ami nem nyomásként, hanem energiaként hatott rám. Nagyon szépen köszönöm nekik ezt a sok kedvességet és széles mosolyt, a fotókat, melyen kidőlt gyerekek öntudatlanul pihenik ki a napi fáradalmat. Talán túlzás lesz már, de azt is el kell mondanom, hogy csodálatos családokról van szó, akik nem csak úgy meg akartak szabadulni a gyereküktől, hanem valami élményt akartak nekik, amit soha nem fognak elfelejteni. Én azt hiszem, ennek érdekében mindent elkövettem. Közben Szandival azon röhögtünk, hogy képeljük csak el. Mondjuk a kis Hanna, 20 évesen andalog a belvárosban friss szerelmével, és elmeséli, hogy egyszer ő itt gyerekként az utcán fellépett, mint bohóc. Erre a szerelmes fél fiú tagja: én is, a Svihák Oszkárral. Ez tuti szerelem, sőt házasság. De, hogy ezzel az előző mondattal mit is akartam kihozni a történetből. Az élmények, a csodák, a nagy sztorik, nevetések egészen biztos, hogy jövő tavasszal azt mondatják velem, “csináljuk meg újra”. Mert, miért ne? Csak pozitív élményeket kaptam, és kapok a mai napig is.
De, ha egy korábbi levelemben megemlítettem név szerint az előző heti táborozókat, most is élek ezzel a lehetőséggel: Kedves Lotti, Noémi, Bálint, Viola, Zsófi, Dalma, Julianna, megtiszteltetés, hogy ilyen kis mértékben is, de az életetek, a hétköznapjaitok része lehettem, remélem, soha nem felejtitek el az élményeket, a játékokat, a bohóckodást, a nevetéseket, a Svihák tábort. Kívánom, és szeretném kérni tőletek, hogy maradjatok ilyenek, és mindig legyen célotok a barátság fenntartása. Sokat kaptam tőletek, de ezt majd, ha felnőttek lesztek értitek meg, ezek nem tárgyban vagy pénzben mérhető dolgok. Ti annyira érdekesek voltatok együtt. Fegyelmezettek az első pár napban, érdeklődők a többiben, vagányak a bohócnapon, édesek minden percben, csodálatosak az életetekben. Ölel titeket örök barátotok Svihák Oszkár(Balázs).

De mielőtt elmennék egy kicsit nagyobb szünetre, hogy pihenjek, feltöltődjek Magyarország egyik legszebb vidékén, lássuk a mai, az utolsó tábori képeket.