Svihák tábor 2016 – második hét

Idén is, mint azt tavaly megszokhattátok, hírfolyam indul a tábor eseményeiről. Mivel egyikünk sem az a nagy fényképész, inkább írásban követhetik figyelemmel a kíváncsiskodók a tábor eseményeit. Na, azért néhány fotót lőttünk, be is illesztjük a mondandónk végére. Ebben az évben kibővítettük társaságunkat, egy kedves tanító néni tart velünk, hogy még tutibb legyen a tábor. Nyakunkba vesszük Győr legjobb játszótereit, és persze, egyéb, színes programok is tarkítják a kis Svihákok életét. Lássuk hát…

 

Hétfő

A tegnapi napot teljesen a felkészüléssel töltöttem. Fejben elemeztem mindent, amit az eddig tartott táborokból tapasztaltam. Főleg az előző hét volt a kiindulópontom. Nehezen is aludtam el, villóztak a variánsok, az elméletek a fejemben, és persze, nagyon vártam is a hatást. Aztán reggel, mikor összejött a banda, és megtartottam a hét eleji megbeszélést, hogy ki mire számítson, hogy kik vagyunk mi, és hogyan fogunk mi velük viselkedni, rögtön láttam, hogy ez a csapat aztán teljesen más, mint az eddigiek. A múlt héten hatalmas egyéniségek voltak(mondjuk a Dalmától eldobjátok az agyatokat), itt, ma még ez nem rajzolódott ki bennem, bár, a múlt héten is csak kedd délutántól. Mindegy, ennyire nem is megyek előre. A csapat nagyon focis, vagyis, a nagyrésze, ezért, egy külső szemlélő azt mondhatná, hát, Balázs bácsi könnyű dolgod van, csak dobj be közéjük egy labdát, és nézd, ám, ez rejteget veszélyeket is magában. Kezdjük a legelején, a mi táborunk nem sport tábor, hanem élmény tábor, a másik az, hogy akkor kialakul egy klikk, egy kis banda a bandán belül, mi pedig szeretnénk megtartani a csapatot, mint olyan létformát, amely együtt mozog, és boldog. Úgyhogy, a mi hozzá állásunk az most, hogy nem is olyan nagyon könnyű azt kezelni, hogy ennyire focisok.

De, hogy mi is történt ma…hogyan keveredett a Svihák tábor akkora zuhéba, hogy azt az étteremből nézni egyszerűen csodás volt? Hát, elég komoly szerencsénk volt. A vár játszin(ma kiderült, hogy Adyvárosban így hívják) ugráltunk, futkároztunk, amikor a gyerekek szóltak, hogy csöpög. Kinéztem, fújt a szél, de csak a tóban lévő szökőkút vízét hordta oda nekünk a szél. Tíz perccel később ismét szóltak a gyerekek, na, akkor már láttam a felhőket, és tudtam, ennek a fele se tréfa…a 32 fokos hőségből szélvihar kerekedett. Kihirdettem, hogy minden gyerek azonnal vegye fel a zoknit, cipőt, és sorakozó. 2 perc se volt, mi már a pizzériában helyezkedtünk a boainkban, látjuk, hogy úgy elkezdett szakadni, mintha egy kád vizet eresztenének oda mellénk. Ha már ott vagyunk, meg is ebédeltünk, a pizza végére meg elállt az eső. Indulhattunk a játszóházba, ahol várt ránk a délutáni kreatív, egy kis Amerikából jöttem, meg a fiúkkal úgy 4-5 adag focimeccs. Fél 5-kor már nem volt ott senki, de mindenki úgy le volt izzadva, olyan jót játszottak, és olyan csodálatos rendet hagytak maguk után, hogy csak lestem. Ment magától az egész, néhány dologban kellett csak közbeavatkoznunk. Ettől persze nem hátra dőltünk, hanem inkább bűntudat gyötör, hogy nem is volt ránk szükségük, csak azokban a dolgokban, ahol kell a felnőtt. Gondolok itt az utcán közlekedésre, a buszozásra, de a játékokban semmi szükség nem volt ránk. Meglettek az első barátságok, mindenki megtalálta a maga foltját. Egy biztos…jó kis hét lesz ez is, és tartogat még magában néhány érdekességet, ez biztos. Lássuk a képeket:

13823469_1173142889373987_956195326_n 13823209_1173142919373984_162069327_n 13820865_1173143079373968_1147868647_n 13820627_1173142839373992_618337371_n 13820424_1173143012707308_900972803_n 13816860_1169055509782725_271601730_n 13672029_1173142902707319_1137673624_n 13652856_1173142856040657_1928751634_n 13652602_1173143099373966_1921994226_n 13652536_1173142809373995_215936816_n 13652309_1173142792707330_1973283379_n 13650633_1173142969373979_24658284_n

 

 

Kedd

Na a mai napon komoly fejfájást okozott az, amit tegnap megéreztünk. Hogy nem olyanok,, mint a múltkor, sőt, minden tapasztalatomat a kukába gyűrhetném. Itt az átlag életkor 7 év, a múltkor 8 évesek voltak leginkább. Persze, banálisnak tűnhet a különbség, de egy teljes év ilyenkor nagyon sokat számíthat. De félre ne értse senki, nem állnak be lassabban kettes sorba, és nem kell rászólni senkire, csupán a múltkor játszott játékok ezen a héten megvalósíthatatlanok, úgyhogy ki kellett találnunk valamit. De aztán jött a meglepetés, mert Vili bácsival úgy játszottak, mint az álom. És megint a mi csapatunk nyerte az egyik fordulót. Fú, hatalmas öröm volt nekünk, hatalmas ölelgetések, ujjongások, öröm a köbön. Elmesélem ezt a játékot nagyvonalakban. Három asztal, egyenlően elosztva az erőviszonyok, Vili bácsi pedig Vágó Istvánt meghazudtolva nekikezd a játéknak. Ki kell találni, össze kell illeszteni, le kell pöckölni, zászlókat kell szúrkodni, szóval, verseny egymás ellen. A pontozás is egyedi, mindenki kap pluszpontokat, de senki mínuszt. Közben néhány laza trükk, de a nyeremény. Na az megér egy misét. Az első csapatnak az a jutalma, hogy puszit kap a második helyezettől, és ezzel már a második helyezett csapat jutalma meg is van, maradt a harmadik helyezett csapat, akinek az a jutalma, hogy ezt végig nézheti. Mondanom sem kell, hatalmas puszik röpködtek, és a végén ismét kapott a tábor egy nagy ölelést Vili bácsitól. Köszönjük az élményeket neki, nem tudunk elég hálásak lenni a jókedvért és a vidámságért.

Még azt el kell mesélnem, hogy délelőtt, mikor láttuk, hogy a kitalált játékok nem válnak be, improvizáltunk. A szemközti óvodából kértem kölcsön homokozószettet, és két akkora vulkánt építettünk, hogy az árnyékot vetne a Vezúvra. Aztán kértem kölcsön a gyerekorvosi rendelőből egy vödröt is, a gyerekek meg kiürítették a kulacsukat, és egy olyan helyes kis folyócskát varázsoltunk a vulkán köré épített mederbe, hogy a kishajónk is elúszkált rajta. A mai dicső királynőnk a Dalma lett, mondtam tegnap, hogy megemlegetjük. Hát meg is kaptuk. Csupa élet és vidámság ez a lány. Minden érdekli, mindig jól érzi magát, és folyton mosolyog. Lássuk, milyen képeket csinált Szandi…

13650420_1173747732646836_235581529_n 13650566_1173747189313557_838804115_n 13652309_1173142792707330_1973283379_n 13652352_1173747402646869_1516247974_n 13652357_1173747935980149_1108221458_n 13652522_1173747625980180_1296640429_n 13652534_1173747819313494_940760538_n 13664511_1173746545980288_720126297_n 13664537_1173747165980226_1773772032_n 13672419_1173748169313459_123421220_n 13816743_1173748159313460_1801249870_n 13816860_1169055509782725_271601730_n 13866510_1173747389313537_1076561483_n 13866563_1173747109313565_1330229756_n 13866602_1173747675980175_300872346_n 13867028_1173747119313564_599223600_n 13867097_1173747319313544_264875371_n 13867152_1173748025980140_425022561_n (1) 13867152_1173748025980140_425022561_n 13871731_1173747739313502_1717688226_n 13871800_1173747525980190_1919827412_n 13872394_1173747342646875_1049865251_n 13872509_1173747225980220_909301063_n 13872553_1173746535980289_1398744660_n

 

 

Szerda

Na, a mai nap rendesen megizzasztotta a kis táborlakókat. A Látogatóközpont ismét feladvánnyal készült nekünk, amellyel mi bejártuk a komplett belvárost. Láttuk a Napóleon által hajított ágyúgolyót, voltunk a Petőfi szobornál, megölelgettük Sanyit, ittunk minden ivós kútból, és nagyon sok érdekességet fedeztünk fel, amire egyébként nekem 33 évet kellett várnom, hogy megtudjam (lokálpatriótaként) a szülővárosom egy-egy titkát. Az ebédet a Széchenyi téren található Duna dönerben fogyasztottuk el, ott van gyerekmenü, és minden kis Svihák teljesen odáig volt a kis játékért, a meglepi nyalókáért, lufiért. Egy jól ellazítós fagyi után pedig buszra ültünk, és várt a játszóház. Ma már ki tudtuk osztani a hisztikirály címet is, de be kell vallanom, valóban elég megterhelő nap volt, így nem csoda, hogy néha nyaggattak minket. Viszont, összebarátkoztunk két utcazenésszel is. Egy kedves pár hegedűlt, de a fő szám az aluljáróban volt, egy srác egy szál gitárral Tom Waits(legnagyobb kedvencem) dalokat énekelt, és el is énekelte nekünk a Csokoládé Jézus című dalt. Nagyon laza srác, a kis Svihákok el voltak ájulva tőle. És, mint a legnagyobb kedvencem dalát énekelte, hát angolul beszélgettünk pár szót. A táborlakók azt hitték, hogy amerikai, és akkor már a magyar Tom meg is lepte őket némi amerikai akcentussal. Teljesen el voltak ájulva, hogy egy amerikai srác amerikaiul énekel. Na aztán a játszóházba érve az aszfaltkréta elérte a kívánt hatást. Egy akkora területet sikerült telerajzolnunk, hogy nem lehet kikerülni. Így, ha valaki a KIKA felé veszi az irányt, érdemes megnézni, hogy mit alkottunk. A bejáratnál egy kis színkavalkád szőnyeg, pofás lett.

Szóval, ezt a hihetetlenül fárasztó napot még mi is megsínylettük, ma nem kell altatni senkit sem. Ám, ha kialuttuk magunkat, vághatunk bele az újabb kalandokba.

13874997_1174454965909446_1472843952_n 13874878_1174454562576153_1215932216_n 13874666_1174455195909423_1254133929_n 13874593_1174455165909426_335531266_n 13872624_1174454715909471_2033896144_n 13872458_1174454585909484_703881751_n 13871974_1174454542576155_1997234023_n 13867134_1174454969242779_1592194723_n 13866907_1174454545909488_764713923_n 13866834_1174454635909479_927331246_n 13866728_1174455182576091_313925837_n 13866640_1174455082576101_898598671_n 13823596_1174454935909449_624058671_n 13816860_1169055509782725_271601730_n 13672626_1174454925909450_806998411_n 13672504_1174454662576143_288675418_n 13672474_1174454692576140_1810852543_n 13672196_1174455202576089_1922617661_n 13672118_1174454952576114_1253561394_n 13664713_1174454622576147_451595490_n 13664542_1174455105909432_2108433423_n 13664297_1174455112576098_103240907_n 13652309_1173142792707330_1973283379_n

 

 

Csütörtök

A mai nap 3:30-kor indult, a nagy viharral. 4 óra alvás után felvert. Minden ablakot becsukni, ahogy azt kell. Persze, bosszankodtam, szitkozódtam, mert ez felborítja a terveinket. Mindenki átélte, mekkora vihar alakult ki néhány perc alatt, elmosott mindent, többek közt a szép reményeinket is. Jött az improvizáció. Mindenkit értesíteni, a találka a Bem térről áthelyeződik a lakásomra. A parkolóban, immár száraz időjárásban ment a bandázás, beszélgetés a csapat egyik felével, a másik fele, leginkább a csajok, laza mozimatinét tartottak, Jégvarázs módra. Megjött mindenki, felmentünk hozzám, körjátékokat játszottunk, tízóraiztunk, és szavaztunk. Az improvizáció mentsvára a szavazás, hiszen, rengeteg hiszti megkerülhető vele. Ők választottak, a fagyipénzt eleve buktuk, hiszen ilyen időben az se esik jól. Felajánlottam, hogy buszjegyre költjük, vagy megyünk sétálva, és nyalókára megy el a fagyira bekészített kétszázas. Természetesen a nyalókát választották. Elindultunk gyalog a Zöldfába, Szabadhegyről. Alig tettünk meg 20 métert, amikor a horizonton feltűnik egy lovaskocsi. Közelebb érünk egymáshoz, látom, hogy a Pista bácsi az, hát köszöntöttük egymást. A lányok azonnal szerelmesek lettek a lóba, a a fiúk meg Pista bácsit faggatták. Természetesen, felülhettünk a kocsira, és sikerült kikönyörögnünk, hogy egy darabon elvigyen minket. Nagy volt az öröm, énekeltünk közben. Egyértelműen, a holnapi dalunkat, a “Néha légy bolond, egy kicsikét…” című mesterművet. A lovaskocsizás, az éneklés és a nyalóka olyan gyorsan elröpített bennünket a Zöldfába, az imádott nutellás gombócainkhoz, és sárgabarack krémlevesünkhöz, hogy észre se vettük azt a laza 45 perc sétát. Közben persze nagy beszélgetések, sztorizások, röhögések. Délután pedig a mesék világát bohóckodtuk meg egy kicsikét. Kiválasztottunk egy-egy mesét, leosztottuk a szerepeket a gyerekek között, én fogtam a gitárt, és a legjobb mesélő képességem, és előadtuk a művet. Improvizálva, és nagyokat röhögve. Mindenki fantasztikusan beleélte magát a szerepbe, az első mese a Piroska és a farkas lett átköltve kicsit, a másik a Lúdas Matyi, szintén svihákosítva. Előkészültünk a holnapi nagy napra, a belvárosi fellépésünkre, kiválogattuk a ruhákat, a bohócos jelmezeket, és már meg is jöttek a szülők. Hihetetlen, hogy, bár, teljesen koncentráltan, és tudatosan bánunk az idővel, mégis úgy röppen el, hogy fel sem fogjuk az idő múlását. Mintha egy levegővel menne le az egész. Egyik szemünk sír, a másik boldog, hiszen, holnap vége a táborozásnak, de boldogok vagyunk, mert erre a két hétre életünk végéig emlékezni fogunk. Csodálatos és monumentális érzés.

13884477_1175086389179637_1243591494_n 13884373_1175086269179649_957525347_n 13875125_1175086285846314_1107883616_n 13874942_1175086419179634_1350072751_n 13874657_1175086262512983_1526549661_n 13874564_1175086499179626_113510488_n 13871802_1175086302512979_1968929046_n 13867054_1175086292512980_1978666364_n 13866965_1175086429179633_1507515941_n 13866778_1175086459179630_217666710_n 13866637_1175086469179629_170989650_n 13823444_1175086335846309_734122403_n 13672344_1175086522512957_267219874_n

 

 

Péntek

A mai nap, a befejezések napja volt. A két hét utolsó napja. Nem szeretném, hogy szomorkás legyen ez a bejegyzés, mivel nincs okunk a borúra, hiszen fantasztikus tíz napon vagyunk túl, ám mégis bennünk van, hogy most ötven hétig nem tartunk tábort. Ötven hét, mammamia, milyen sok, és majd egy szempillantás alatt röpül el, úgy, ahogy ez a két hét is.

Ma az Aranyparton találkoztunk, ahol felhízlaltunk rengeteg kacsát, de tényleg hasfájásig tömtük őket zsemlével. Ahogy a múlt héten is, beöltöztünk bohócba, az összes gyerek, és megindultunk a belváros felé. Most még jobb közönségünk volt, mint a múltkor. Kicsit hamarabb elfáradtunk, de a fagyira és a dinnyére elegendő pénz gyűlt össze. De nem arról akarok mesélni ami hasonlatos volt a múlt hetivel, hanem ami eltérő volt. Ugyanis, pont a tábor utolsó napjára esett a szülinapom, immár a Krisztusi korba léptem, és teljesen véletlenül olyan kisgyerekek voltak a táborban ezen a héten, akik közül többen is nálam ünnepelték valamelyik születésnapjukat, így, fel voltak készülve. Ajándékokat kaptam, és ez engem nagyon meghat. Még soha életemben nem kaptam ennyi ajándékot. Fantasztikus az emberek szeretete. Egy kép is készült az ajándékokról, érdemes megnézni, nagyon ötletes meglepik voltak. Persze, ha már így alakult, a zsúrokon alkalmazott játékokat is elővettük, ahol én voltam a főszereplő, és nagy öröm közepette “szenvedtem” végig ahogy összecsipeszelnek. Táncikáltam is velük, de hamar kiestem, esélyem sem volt a rutinos fiúk és lányok között. Ám szeretettel, és odaadással játszottak körbe, jutalmuk pedig egy hatalmas torta volt, amit Pierre bácsi készített nekem.

Lezárult hát egy korszak. Életemben nem gondoltam, hogy ilyen hatással lehet rám két csapat gyerek, de még elemezgetem magamban, hogy miben is más ez, mint a szülinapok. Érdekes fejtegetés lesz a nyaralás alatt. Jai igen, egy mondat még. A Kisalföld újság érdeklődését is felkeltette az énekelgetésünk, benne is leszünk az újságban(sőt, már meg is történt: KATT), így, érdemes a táborlakók szüleinek megvásárolni az elkövetkező pár napban az újságot, mert rólunk írtak. További szép nyarat a táborozóknak, és az összes olvasónak, hiszen elképesztő számokat láttam én a svihakponthu statisztikai oldalán, összesen 3542 ember olvasta el a napi élménybeszámolókat. Tíz nap alatt ez nem is olyan rossz, de nem is leszek álszerény, el vagyok ájulva…ennyi embert érdekel a kreálmányom, ez a zseniális tábor… lássuk a képeket.

13884428_1175768555778087_1679790979_n 13883899_1175768805778062_699272644_n 13883769_1175769505777992_872870358_n 13875134_1175770809111195_1069749181_n 13875026_1175768875778055_1886372738_n 13875016_1175768495778093_590436115_n 13874987_1175770109111265_693591397_n 13874959_1175770455777897_1440515198_n 13874939_1175770949111181_1986837841_n 13874670_1175770655777877_271884461_n 13874583_1175770975777845_517527126_n 13872429_1175768532444756_1763767818_n 13866755_1175768885778054_853548841_n 13866654_1175768589111417_1990351325_n 13816860_1169055509782725_271601730_n 13672634_1175770369111239_1251753673_n 13672575_1175768442444765_1342707171_n 13625101_1175768422444767_475809495_n

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.